Somogyi Hírlap, 1990. október (1. évfolyam, 135-160. szám)
1990-10-25 / 155. szám
1990. október 25., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP 3 Kampf István Megalázó volt a fegyverletétel Kettétört tiszti karrierek A rágalmazó tanúvallomások eltűntek Tamás József Ha nem tudnám, hogy a barcsi Tamás József katonatiszt volt, akkor is rájöttem volna a beszédmodoráról. Ő is azok közé a képzett, tehetséges tisztek közé tartozik, akiknek az 1956 utáni megtorlás törte ketté a pályáját. — Mint tüzértiszt, főhadnagy, éppen az egyéves osztályparancsnoki iskoláról érkeztem haza Nagykanizsára, ahol a légvédelmi tüzérosztálynál szolgáltam. A parancsnokom berendelt a szabadságról, s azt mondta: ebben a nehéz helyzetben az alakulatnál van a helyed. S egyben kinevezett osztályparancsnok-helyettesének. Nehéz napok Az 1956 októberi—novemberi nehéz napokban a laktanya védelmét, Nagykanizsa légterét én biztosítottam. Amikor világossá vált, hogy a harc igazságos, akkor az volt a feladatunk: akadályozzuk meg a vérontást. Erre számtalan alkalom kínálkozott. Nem engedte például, hogy tíz kiló ekrazittal robbantsák fel a szovjet emékmű- vet, így óvták meg a házakat, a tömeget. Sokszor szükség volt a határozottságára, bátorságára, amikor veszélyben lévő tiszteket mentett meg, földerítést vállalt. Azt a parancsot azonban határozottan megtagadta, hogy kékávós kiskatonáknak piros, azaz tüzérparolit tegyenek föl. Nem értett egyet azzal, hogy megtévesszék a civileket. Az új udvari ávósőrs leváltását azonban már elvállalta. — A pisztolyokat a tiszteknél hagytam, s gépkocsival bevittem őket Nagykanizsára. Ezt azért hangsúlyozom, mert később az egyik vádpontom az volt, hogy embertelen módon leváltottam, hazazavartam őket. A másik meg az, hogy mint a nagykanizsai katonai forradalmi tanács tagja — parancsra! — elmentem Zalaegerszegre, amikor a Zala megyei forradalmi tanács megalakult. Nemegyszer került meleg helyzetbe. Amikor a tömeg betört a Dózsa laktanyába, s elvitte a fegyvereket, elindult hozzájuk, azonnal megszervezte a védelmet, kiment a törzstisztekkel a kapu elé. Ők is együtt énekelték az ezres tömeggel a Himnuszt. Nem lőttem rájuk.., — Olyan igazi magyaros beszédek hangzottak el, hogy Pestre akarnak menni harcolni, s adjak fegyvert. Röviden úgy válaszoltam: mi légvédelmisek vagyunk, s nekünk nincs. Ha odaadom a katonáét, akkor ő már nem katona. Én megesküszöm itt, hogy nem fogom lőni a nagykanizsai népet. Ha pedig föntről parancsot kapok, hogy menni kell: megyünk! Erre elkezdtek éljenezni, sőt megfogtak, feldobáltak a magasba, magukhoz öleltek s elvonultak. Ez szintén bűn volt, hogy már akkor megalkudtam az emberekkel, mert nem lőttem rájuk... Ez a szép élmények közé tartozik. A november 5-i fegyverletétel a szovjet egységek előtt a megalázóak közé. Tamás József hangja elcsuklott, amikor erről beszélt. Annyit tudott csak elérni a határozott föllépésével, hogy a tiszteknél meghagyták a pisztolyt, s a szovjetekkel párosával állított őröknél a puskát. — Láttam, hogy az ellenállásnak semmi értelme nincs, hisz mi csak egy alakulat voltunk... Amikor a katonák gúlába dobálták össze a fegyverüket az alakulótéren, akkor azt hittem, a szívem megszakad. Nemcsak az enyém, a többi tiszttársamé is... A letartóztatás Csend lesz. Csak később folytatódik az emlékek fölidézése. Tamás József kálváriája 1957 elején kezdődött. Először felfüggesztették, majd más beosztásba helyezték. Június 7-én Kaposváron, a hadosztálynál közölték vele: leszerelik. S utána június 9-én éjjel bórakor letartóztatták, később Kaposvárra vitték. A katonai bíróság szeptember 19-én hat évre ítélte. Ezt később három évre változtatták. Csaknem 23 hónapot ült le, megjárta Márianoszt- rát is. 1959 április 22-én szabadult. Külön cikk témája lehetne, min ment keresztül a felesége, aki Barcsra költözött, a három gyerekkel, s ő milyen nehezen illeszkedett vissza a civil életbe. Két évvel ezelőtt a téeszháztáji agronómusaként ment nyugdíjba. Most nagyon tevékenyen részt vesz a politikai életben, mint a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége Baranya megyei elnökhelyettese. Azok sorsának a jobbításáért harcol, akik vele együtt sokat szenvedtek. — Annak idején vádiratot se kaptam. Most tanulmányoztam át az iratokat Kaposváron, a katonai bíróságon. A Magyar Népköztársaság államrendjének megdöntésére irányuló szervezkedésért ítéltek el. Még az ügyésznek is feltűnt akkor— személyes jóbarátom volt —, hogy egyedül vagyok vádlott, s mégis szervezkedtem. Most kíváncsi voltam a rágalmazó tanúvallomásokra, de mind hiányoznak a dossziéból! A barcsi özvegy Kampf Istvánná férje szintén légvédelmi tüzértiszt volt, hadnagy. Sorsa sokban hasonlít Tamás Józseféhez. Dunakesziben szolgált ütegparancsnokként. Amikor a szovjetek kivonulóban voltak Pestről, a tömeg kényszerítette az ütegeket, hogy lőjenek a teherautókra. Több szovjet katona meghalt. Kampf István hadnagyot ezért először életfogytiglani börtönre ítélték, később, perújrafelvétel után tíz évre csökkentették a büntetését, megfosztották tiszti rendfokozatától. Nehezen kapott állást A beteg özvegy nem szívesen beszél az akkor történetekről, hiszen annyi szenvedésen, megaláztatáson ment keresztül a négy gyerekkel, miután hazaköltöztek Barcsra. A férje nagyon nehezen tudott megfelelő állást kapni a '63-as szabadulása után. Fiatalon, negyvenkilenc éves korában halt meg, s nem élte meg a mostani változásokat. — Azt mondta egy tiszt, hogy a férjem hatalmas katonai karrier előtt állt — mondta az özvegy. * * * Amit annyi évig várt a két család, most végre megtörtént: a teljes erkölcsi elégtétel. Tamás Józsefet, Kampf Istvánt (posztumusz) alezredessé léptették elő a Honvédelmi Minisztérium október 23-án rendezett ünnepségén. Lajos Géza Megalapozatlan a jövő évi termés? Vetnek, de mit aratnak... (Folytatás az 1. oldalról) Az áremelkedés tényére az alábbi összehasonlításokkal szolgált az osztályvezető. Somogybán a leginkább használatos műtrágyaféleségek közül a mészammonsalétrom 27-29 százalékkal, a 18 százalékos szuperfoszfát 21 százalékkal míg a kálium ára 26 százalékkal növekedett. Lényegesen magasabb áremelkedés volt tapasztalható a szuszpenziós műtrágyák alkotóinál: a MAP 60 százalékkal, a K1 -es 45 százalékkal emelkedett. A komplex műtrágyák ára átlagosan mintegy 35 százalékkal lett magasabb. Szántóterületeink értékének védelme mindennél fontosabb feladat. A talajzsaroló gazdálkodás későbbi kihatásai beláthatatlan következményekkel járhatnak. Hogyan vélekedik az illetékes szakember a visszafogottabb talajerő-gazdálkodásról? A választ Porosa Istvánba Növény- és Talajvédelmi Állomás igazgatóhelyettese adta meg. — Somogy területének 30-40 százalékán lehet kritikus a helyzet. A homoktalajokon. Itt ugyanis intenzívebb ezeknek az anyagoknak a mozgása a talajban —, mondta az igazgatóhelyettes. Elmondása szerint kellő meszezéssel, valamint kegyes, csapadékos időjárás esetén a kálium és foszfor hiánya a jobb feltáródás miatt nem lesz szembeötlő. A kötöttebb talajokon csak hosszabb távon lehet kritikus az említett elemek hiánya. — Kényszer szülte intézkedéssorozat végállomása a mérsékeltebb műtrágya-felhasználás, most inkább hazárdírozás- nak tűnik, de mindenképpen nagyon rossz védekezési mechanizmus. — fejtette ki véleményét Porcsa István. A tények önmagukért szólnak. Ha a gazdaságok csupán csak annyi műtrágyát szórnak ki, amennyire jelenleg igényt tartanak, akkor talajerő-visszapótlásuk az 1960-as, 70-es évek szintjére esik vissza. Akkoriban pedig mindössze 9-10 millió tonna gabonát termeltek hazánkban évente. Manapság 16-18 millió tonnát. Évekkel ezelőtt a hasonló gondokon még enyhíteni lehetett a szer- vestrágya-felhasználás növelésével, de a drasztikus állatállomány-csökkenés miatt már erre sincs mód. Vetni ma is vetnek, de hogy jövőre mennyit s mit aratnak. Mészáros Tamás A vetésterület 70 százalékán földbe került az őszi kalászosok magja tegnapig a ka- posfüredi Vörös Október termelőszövetkezetben. Az 500 hektár őszi árpa vetését befejezték már. Az 1000 hektár búzából eddig 650 hektáron készültek el a munkával. A szövetkezetben a hét eleji ünnepek alatt sem szünetelt a munka. A szövetkezet vezetőinek véleménye szerint októberben ugyanis be kell fejezni az őszi kalászosok vetését: ez az egyik biztosítéka a jövő évi jó termésnek. Emlékeim 1956 őszéről „ITEL” A NÉP... Dombóvárról visszafelé jövet sokat beszéltünk a jövőről, a munka megkezdéséről, az emberi kiszolgáltatottság megszüntetéséről. Társaim kissé óvatosak voltak, hiszen — mint mondták —, ha úgy adódna, csak a Dombóvár térségében állomásozó csapatok birtokukba vehetnék a fél Dunántúlt. Ekkor még nem gondoltam, hogy barátaimnak néhány nap elteltével már igazuk lesz. Tüntetők a pártszékháznál Amíg jöttünk az úton, egyre az élet megújulása járt a fejemben. A földeken folyt a betakarítás. Egy-két helyen kissé megkésve — vetettek is. Ékkor fogalmazódott meg bennem egy — legalábbis akkor — nagy port kavart cikkem, az „Országutak, földek vándorai”. (Az újrakezdésre vágyó, hittel megáldott parasztokról szólt.) Mire visszaérkeztünk Kaposvárra, már sokkal valósabb történelem várt. A megyei pártbizottság székháza előtt hatalmas tömeg gyűlt össze. Szónokok szónokot követtek. A tetőn és az épületben az ÁVH emberei. Azonnal a székházba mentem (tehettem, hiszen a „válságstáb” tagja voltam). Nem mehettem fel azonban az emeletre; akkor vezették lefelé a pártbizottság tagjait. Tóthot, Hidast, Losonczit stb... A tömeg ujjongott, amikor kivezették őket az épületből. Sorbaállították és a megyei börtönbe kísérték őket. Valakik katonás határozottsággal közölték: „Senkit nem érhet bántódás. Aki a letartóztatottakat bántalmazza, az a törvény előtt felel tetteiért... És senkinek sem jutott eszébe valakit is tettlegesen bántalmazni. Történt azonban más, hiszen a meggyalázott nép igazságtevése sokszor kiismerhetetlen. Útközben azonban az őrizetbe verteket végigköpködte a tömeg. A börtönbe helyezésük azt hiszem, így utólag is — a menekülés egyik változata volt. „Osztályon felüli” börtön Többször jártam benn az alatt a néhány nap alatt: ellátásuk és a velük a bánásmód — a körülményeket figyelembe véve — osztályon felüli volt. A fegyőrök (nagyrészt a régi emberek) nem is merték volna megkeseríteni a volt vezetők helyzetét. A fegyveres erők még szabadlábon levő parancsnokait is hamarosan lokalizálták. Milyen történelemformáló napok voltak ezek! Egy ütött-kopott Tátrával — a szerkesztőség kocsija volt — mentünk ki a hadosztályhoz: Kunszabó, Poldesz és én. Az őrség már „tárt kapukkal” várt bennünket. A kiskatonák ugyanis saját szakállukra intézkedtek: a volt parancsnokokat egy szobába „gyűjtötték be”. A hírhedt vezetők egy páncélozott jármű mögött sorakoztak fel, s utánuk is egy hasonló jármű állt. A bekísérés úgy zajlott le, mint korábban a pártbizottság tagjainál. Senkinek nem történt fizikai bántódása. Négy napért — karrier A Sors (így, nagybetűvel) fintora: a sok-sok köpdösés a négy nap „előzetes” fogság a forradalom leverése után mindannyiukat magas beosztásba emelte. Losonczi karrierje ismert; Tóth ágazati szakszervezeti főtitkár lett, Hidas megyei főkapitány, Marties tábornok (s jelenleg kiemelt nyugdíja van). Ez lett a jutalmuk — a kilátásba helyezett felelősségrevo- nás helyett... (Csupán a tény: korábban Rákosi, majd Kádár úgy járt a megyébe, Barcsot soha el nem kerülve, mintha „testvéri” látogatásnak tett volna eleget.) Másnap Zalaegerszegre mentem, hogy tájékozódjam a szomszéd megye helyzetéről. Ekkor Győrben már a Dunántúl „elszakadásáról” folytak a megbeszélések. Zalaegerszegen is tapasztaltam — amit később így kezdtem a tárgyalásokon elmondani —, hogy nem egyformán zajlottak az események. Volt, ahol valamilyen formában bizonyos szervezettség mutatkozott, s volt, ahol a véletlen a spontanitás határozta meg az események alakulását. (Ez utóbbi volt a rosszabb.) 1956, november 1-jén Vidovics, az egykori alispán nagygyűlést tartott Kaposváron. Sajnos, utólag is azt kell vallanom: ez nem segített a város, a megye életének normalizálásában. Ha volt valami, amivel már akkor sem értettem egyet, az ez a nagygyűlés volt. Úgy éreztem, hogy mi, „zrínyi- sek” nem ezt akartuk, nem ezért harcoltunk. Szerencsére sem akkor, sem később nem tudott teret hódítani a Vidovits-féle politika. A többiek „tervezgettek” Még ezen a napon meglátogattam a börtönben Tóth Istvánt. Tiszta holmit vittem be neki és üzenetet a családjától. Ez az ember akkor már tisztázta magában, miért kell majd felelnie. A többiek (Hidas, Marties, Losonczi) mind-mind külső segítségre vártak, s mindannyian már visszavágást tervezgettek. Nem akartak legalább egyszer elszámolni önnön cselekedeteikkel... (Folytatjuk) Petőcz Sándor
