Somogyi Hírlap, 1990. szeptember (1. évfolyam, 110-134. szám)
1990-09-08 / 116. szám
1990. szeptember 8., szombat SOMOGYI HÍRLAP 3 Tanévnyitó a Pannon egyetem kaposvári karán Jövő ősztől mérnökképzés Díszdoktorokat avattak — Minden helyre öt jelentkező volt — Tizenhat elsős ausztriai gyakorlaton Az első évfolyamosok eskütétele A saját jelölteken kívül másokat is támogat az MSZP Sárdi Árpád: Nem megyünk bele az adok-kapok játékba Megkezdődött az új tanév a keszthelyi Pannon Agrártudományi Egyetem Kaposvári Állattenyésztési Karán. A kar konferenciatermében összegyűlt tanárokat, hallgatókat, a hozzátartozókat dr. Széles Gyula az állattenyésztési kar dékánja köszöntötte, majd dr. Holló István dékánhelyettes felolvasta Andrásfalvy Bertalan művelődési és közoktatási miniszter valamennyi egyetemhez, főiskolához szóló levelét. A miniszter az új tanév kezdetén köszöntötte a hallgatókat arra kérve őket, hogy minden erővel segítsék a magyar szellem, a magyar gazdaság és társadalom újjászületését. Az ünnepi tanácsülésen dr. Széles Gyula mondott beszédet. A miniszter kéréséhez kapcsolódva hangsúlyozta, hogy Kaposváron az eredményes munka, a kar működésének pénzügyi, gazdasági és személyi feltételei biztosítottak. Akik most ebben az évben itt kezdik meg tanulmányaikat, nem könnyű felvételi vizsga után jutottak idáig, hiszen minden helyre öt jelentkező volt. Nem titkolta azt sem, hogy hosszú évek átlagában az elsőéves hallgatóknak csak 68— 70 százaléka jut el a diplomáig, ami jelzi: igen elmélyült, magas szintű munka folyik ebben a felsőfokú intézetben. Az egyetemi oktatás európai színvonalát teremtették meg Kaposváron. A holnap művelt, sokoldalúan képezett állampolgárokat kíván — hangoztatta, ráirányítva a hallgatók figyelmét a kulturális képzésre és főként a nyelvtanulásra. Példaként említette, hogy az idén végzettek közül hatan Angliában kezdték meg pályafutásukat, a most felvett elsőévesek közül pedig tizenhatan Ausztriában — Burgenlandban és a Bécs környéki farmokon — kezdik meg a gyakorlati ismeretek megszerzését. Külön köszöntötte a dékán azt az öt elsőéves hallgatót, akik Erdélyből Nosztalgiakocsival jöttek 100 ÉVES VONAT Ünnepi tanácskozás Keszthelyen A hét közepén ünnepi tanácskozásra érkeztek a, keszthelyi vasútállomásra a MÁV História Bizottságának tagjai, továbbá azok a vasúti dolgozók, akik az elmúlt években közreműködtek a vasútközlekedés hajdani járműveinek felújításában. A rendezvényre abból az alkalomból került sor, hogy a Keszthely—Bada- ssony között nyáron át közlekedő százéves vonat idén lett teljes a sostakocsi felújításával, amelyet a közelmúltban kapcsolhattak a szerelvényhez. Csárádi János, a MÁV vezér- gazgatója és számos vendég jélelőtt a Budapestről érkező gyorsvonathoz kapcsolt nosztalgiakocsiban utazott az ünnepség színhelyére. Dr. Heller György, a História Bizottság elnöke mutatta se a Keszthelyen tartózkodó százéves vonatot, a MÁV nosz- algiaflottájának gyöngyszemét, amely méltóan reprezentálja az sgykori vasútközlekedést. Szólt a íosztalgia-forgalom további fej- esztésének terveiről, továbbá el- nondta, hogy a nosztalgiaüzem- ől három nyelven íródott kiadmányt is megjelentették a közel- núltban. A vendégek az ünnepség után a nosztalgiavonattal T apolcára utaztak, s ezzel befeje- :ődött a rendezvény. érkeztek és itt kívánnak diplomát szerezni. Több, örömteljes hírről is beszámolt dr. Széles Gyula a résztvevőknek. Annak érdekében, hogy az állattenyésztés rangja az oktatásban is megjelenjen, 1991 őszétől ötéves képzési rendszer keretében állattenyésztő-mérnökképzés indul. Emlékeztetett arra, hogy az innovatív, megújulást kereső kutatómunka elismeréséül a Madridban székelő nemzetközi szervezet a kaposvári karnak ítélte az Arany Csillag érdemrend a minőségért elnevezésű elismerést, és felidézte a legfrissebbet: az OMÉK-on nagydíjat, több első, másodikdijat kapott az egyetemi kar. Az elsőéves hallgatók eskütétele után a dékán több kitüntetést és jutalmat adott át tanároknak, csoportvezetőknek, gyakorlati oktatóknak, diákoknak Lapjuk augusztus 27-i számában a Zamárdi vb. pártok nélkül című írásban két parlamenti párt zamárdi szervezette és dr. Páris András országgyűlési képviselő szóvá tette, hogy a zamárdi tanács vb a pártok jelenléte nélkül tárgyalt és döntött. Kérdésünkre dr. Dudás Katalin vb-titkár elmondta egyebek között, hogy a kisgazdapárt zamárdi szervezetének létezéséről nem is tudott. Erre reflektált levélben Danes József, a kisgazdapárt zamárdi szervezetének titkára kifejtve, hogy a szervezet megalakulásakor, március elején az alakuló jegyzőkönyvet leadták a tanácsnak. Első akciójuk az volt: megpróbálták megakadályozni, hogy a tsz kft.-knek adjon el földet. tiltakozásunkat elsőként vittem be dr. Dudás Katalin vb-titkár- nak, aki biztosított arról is, hogy az eladásokra nem kerül sor. — írja levelében Danes József — A közelmúltban az elidegenítés megtörtént pártunk tudta nélkül arra hivatkozva, hogy nem tudott az FKgP zamárdi szervezetének létezéséről. Ez a furcsa ízű hivatkozás, amely szerintünk jogszabályba ütköző is, azt a tanulságot adja számunkra, és kiváló tanulócsoportoknak. — Négy évvel ezelőtt a dékáni tanács különleges díjat alapított — mondta Horn Péter akadémikus, az egyetem rektora— amelyet csak nyugdíjas hazai és külföldi szakemberek kaphatnak, és olyanok, akik a kar fejlődéséért és ezen keresztül a magyar mezőgazdaság fejlődéséért kimagasló munkát végeztek. Ezt a díjat — oklevél és aranygyűrű — ezúttal John C. Glenn-nek, a Washingtonban székelő világbank menedzser- igazgatójának adta át a rektor. Glenn úr meghatottan mondott köszönetét az elismerésért, gratulált a tomográfközpont- hoz, az egyetem többi létesítményéhez, s mint mondta: ,,a mai nap életem egyik legszebb emléke marad.” Ünnepi pillanatok következtek ezután is. Az egyetemi tahogy egy prominens személyünk, Torgyán József hangerejével kell köszönjünk a szerény kopogtatás után.” o A levélhez nincs mit hozzáfűznünk. (A szerk.) Dr. Dudás Katalin vb-titkár álláspontjával az MDF helyi szervezete sem ért egyet. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott levelükben kifejtik, hogy áprilisban kérték már: a helyi pártok képviselőit hívják meg a vb- ülésre. Az augusztus 16-i tanácskozásra — amelyen az MDF egyik tagja részt vett—ez a szervezet sem kapott meghívót. „Mint magánember jelent meg az ülésen, amelyről véletlenül szerzett tudomást. Az MDF-es tanácstagok szintén nem tudtak a vb-ülésről, és anyagot sem kaptak a témákról. A vb-nek egyébként nincs MDF-es tagja.” Az MDF zamárdi szervezetének véleménye szerint nem fedi a valóságot, hogy a vb-titkár nem tudott a kisgazdapártról, inkább nem akart tudni róla. Megemlítik azt is, hogy a tanácstól kapott a kisgazdapárt helyi szervezete kulcsot a művelődési házhoz, hogy ott rendszeresen megtarthassák nács határozata értelmében az intézetek közötti gyümölcsöző kapcsolatok, az eredményes együttműködés alapján a mezőgazdasági tudomány tiszteletbeli díszdoktorává avatták f/os Hendrik Woutert, a hollandiai wageningeni egyetem igazgatóhelyettes egyetemi docensét és dr. sc. Peter Tillack professzort a lipcsei Marx Károly Egyetem tanszékvezető egyetemi tanárát. Az egyetem legmagasabb kitüntetéséért mindketten köszönetét mondtak, sőt a Kaposvárral tizenöt éve kapcsolatban levő Tillack profesz- szor magyar nyelven olvasta fel mondandóját. Az ünnepi tanácsülés záróaktusaként Horn Péter rektor szólt a hallgatókhoz, a kar oktatóihoz, a vendégekhez. üléseiket. Részletesen szól a levél a vb-napirendjéről is. Az MDF helyi szervezete szerint mélyen elhallgatta a vb- titkár, hogy a zamárdi tanács végrehajtó bizottsága május 17-én megtiltotta november 15- ig, hogy tanácsi és állami telkeket adjanak el. Tehát az ingatlan eladása, amelyről az augusztus 16-i ülésén döntött a vb, az MDF szervezet szerint törvénysértő. Ezt egyebek között azzal is indokolják, hogy ezért a 4294 négyzetméteres közművesített területért — amely mindössze 300 méterre van a Balatontól — 1,8 millió forintot (vagyis négyszögölenként 1600 forintot) kértek. Öt évvel ezelőtt ugyancsak felháborodást keltett már, hogy a Balatontól 300 méterre négyszögölenként kétezer forintért árusítottak telkeket. Az MDF helyi szervezete szerint a vb-titkár önkényesen, a pártok megkérdezése nélkül — a választási törvényt súlyosan megsértve — állította össze a választási köröket, a választási bizottságokat és a szavazatszedő bizottságot. A szervezet ezért a vb-titkár felfüggesztését kéri. A valóságot figyelembe véve, higgadtan és bizakodva készültek föl az MSZP szervezetei a helyhatósági választásra, amint azt Sárdi Árpád, a Magyar Szocialista Párt megyei elnöke elmondta. — Egy-egy programnak ma különösen nagy a szerepe az emberek megnyerésében. Milyen elveket követett a Szocialista Párt ebben? — Az országos választmánynak az volt a véleménye, hogy az alapszervezetek minden egyes városban, községben önállóan készítsenek programot. E programok pedig ne valamiféle általánosságokat tartalmazzanak, ne ígérgetésekből álljanak, hanem olyan megvalósítható elképzelések legyenek bennük, amelyek egy-egy városban, községben a legjobban foglalkoztatják a lakosságot. Önálló programok — A megyei koordinációs bizottságunk a múlt héten áttekintette ezeket a programokat. Nem olyan szándékkal, hogy felülbírálja őket, hanem azért, hogy megállapítsa, milyen összkép alakul ki a megyében, melyek a főbb csomópontok, amelyek foglalkoztatják a lakosságot. Három olyan kérdést tudnék kiemelni, amely szinte összecsengett a különböző programokban: az első foglalkoztatás, a második — ismerve a somogyi lakosság korösszetételét, s így az időskorúak helyzetét — a szociális kérdések, a harmadik nagy kérdés pedig a föld és a földtulajdon a megye mezőgazdasági jellegéből adódóan. A Balaton-parti városok, községek programjában természetesen az idegenforgalom is szerepel. Ez érthető is, ha figyelembe vesszük a most befejeződött idény gondjait. — A közvéleményt is foglalkoztatja, hogy mindenhol állítanak-e jelölteket, lesz-e szocialista polgármesterjelölt? — Jelölteket nem mindenhol állítunk. Úgy döntöttünk, hogy a városokban legkevesebb annyi jelöltünk lesz, amennyi a listaállításhoz szükséges. Fölülemelkedve a szűkén vett pártérdekeken, abban is megállapodtunk, hogy felajánljuk csatlakozásunkat a különböző helyeken azoknak a független, illetve más párti jelölteknek, akikről tudjuk, hogy hiteles, ismert és elismert emberek. Csak azért (Tudósítónktól.) Utolsó ülését tartotta csütörtökön a Tabí Városi Tanács végrehajtó bizottsága. Megválasztották a város és társközségei szavazatszámláló bizottságának tagjait, továbbá áttekintették és felülvizsgálták a korábbi határozatokat. Megválasztották azt a negyvennyolc személyt, akik Tabon és a társközségekben a helyi szavazatszámláló bizottságok tagjai nem állítunk egy MSZP-s jelöltet minden esély nélkül, hogy ott legyen az „indultak még”-kate- góriában. Körültekintő kiválasztás — Jelenleg nyolcvan alapszervezetünk van és 1750 tagunk. A községekben működő alapszervezeteinkre bíztuk, hogy mérjék föl, milyen esélye van egy szocialista jelöltnek a polgármesteri székre. Ők döntenek ott, helyben arról, hogy valóban sikerülhet-e olyan megbecsült, elismert embert állítani, aki a lakosság széles körében ismert. Természetesen ilyen helyeken lesz szocialista jelölt. Jóval egy héttel a kopogtatócédulák gyűjtése után vagyunk, így elmondhatom: több helyen van már, aki elnyerte a szükséges három százalékot, tehát már van polgármesterjelöltünk. — Most már több lista ismert, mi a véleménye ezekről? — Olvastam az újságban őket, illetve láttam egy-két városi listát. A különböző pártok azonban igyekeznek, hogy valóban elismert embereket állítsanak a listájukra. Örömmel fedeztem föl egyes listákon volt MSZMP-tagokat is. Úgy látszik, hogy mégis jó iskola volt az egykori MSZMP a leendő közéleti szereplésükhöz. Népszerűsítik ajelölteket — Sokan, sokfelől támadják az MSZP-t. Milyen lesz a kampányuk ilyen körülmények között, s milyen az esélyük a jó szereplésre? — Mi változatlanul pozitív kampányt akarunk folytatni. Nem megyünk bele az adok- kapok játékba. Olvasva a többi párt nyilatkozatát, ők szintén ugyanezt mondják. Én bízok abban, hogy betartják ezt, s nem harapódzik el megint egy olyan durva hangnem, mint az országgyűlési képviselőválasztás időszakában egyes helyeken. Mi nem fogunk senkit mocskolni, mi a magunk eszközeivel igyekszünk bemutatni, népszerűsíteni a jelöltjeinket. Amikor számbavesszük esélyeinket, akkor a valóság talaján szeretnénk maradni. Elégedettek leszünk akkor, ha az ismert össztűz ellenére olyan vagy ahhoz közeli eredményt tudnánk elérni a megyében, mint az országgyűlési képviselőválasztásokon. L.G. lesznek. Kiegészítették a helyi választási bizottságokat is, ugyanis az eddigi tagok közül többen — Somogymeggyesen, Bedegkéren, Kapolyon és Tabon — jelöltként indulnak a választásokon. A választási törvény kizárja az ő bizottsági tagságukat. Üresen álló családi ház vevőkijelölésére is sor került, s fiatal házas lakásigénylők részére kamatmentes kölcsönt állapítottak meg. Vörös Márta Fotó: Jakab Judit Tiltakoznak a pártok Ismét a telekvitáról Zamárdiban FINÁLÉ A TABI TANÁCSON John C. Glenn a díjátadás után