Somogyi Hírlap, 1990. szeptember (1. évfolyam, 110-134. szám)

1990-09-01 / 110. szám

1990. szeptember 1., szombat SOMOGYI HÍRLAP 3 A MEGÚJULT BARCSI MALOM Az „élet” útja HOVÁ LESZNEK AZ ÖREG HENGERSZÉKEK? Már a malmok sem a régiek! Ez volt az első gondolatom, amikor a megye legöregebb, az 1920-as években Barcson épült, ma is működő malmát megpil­lantottam. Kockás palatető, friss vakolat, a falakon a barna és fehérfestés — a jelen színvilága. A messziről andalítóan zsongító gépek zaja azonban egyér­telművé tette: jó helyen járunk. Tóth Pál körzeti megbízott kalauzol végig a három szinten, de előtte még egy csöndes iro­dában elmondja a legszüksé­gesebbeket. — Ennek a malomnak meg­határozó szerepe van a térség­ben — kezdte mondandóját a körzet vezetője —, így ahogy a pénzből futotta a vállalatnak, mindig javítottunk, változtat­tunk, újítottunk rajta valamit az utóbbi években. Egy kicsit job­ban áll a malomipar, mint mond­juk négy-öt évvel ezelőtt, ezért most már némi szépészetre is akad pénz. így kerülhetett sor a két évvel ezelőtti külső tataro­zásra is. Időközben a gépek egy részét is kicseréltük: már csak a hengerszékek a régiek. Jól működnek, de vannak ennél már sokkal modernebbek is. Talán jövőre sikerül kicserélni ezeket is. — És akkor már semmi sem marad, ami a múlt malmaira emlékeztetne bennünket? — Ami a technikát illeti, való­ban nem sok; a lényeg azonban változatlan. A cél most is az, hogy a búzából minél jobb mi­nőségű lisztet nyerjünk. Az idén szerencsénk volt, mert nem kel­lett szárítani a gabonát. A ter­vünk: több mint négyezer tonna búza megőrlése; ennek mint­egy a felét itt, helyben használ­ják föl. Az Alföldről vásároltunk 700 tonna jó minőségű gabo­nát, már be is tároltuk, s ezt keverjük a környékről behozott, kissé gyengébb búzával. Az „élet” — merthogy régen még ilyen megbecsülő szóval is illették a búzát — útját tízen kí­sérik végig, míg bársonyos ta­pintású fehér porrá őrlődnek az apró szemek. Volt idő, amikor lasszóval kellett fogni a molnár­tanulókat; ma már többen ér­deklődnek e szakma iránt. A gé­pek sokat könnyítettek az itteni munkán is, és manapság tán egy fél élet is elég ahhoz, hogy a hozzáértő fül meghallja a mono­ton zümmögésből a nem oda illő neszt. Papp István főmolnár csen­des, halk szavú ember. Ha mégis belekezd a magyarázat­ba, precízen, pontosan fogal­maz. Harmincöt évvel ezelőtt kezdte a molnárságot. Végig­járta a lépcsőfokokat, vagy in­kább a malom különböző szint­jeit, hiszen minden emelet újabb és újabb rejtelmeket rejt. Megmutat mindent, s biztat: tapintsam, simítsam meg a kü­lönböző mintákat. — Liszt ez is, meg az is — mondja —; de mégis milyen más! —Amikor én tanultam a szak­mát, még minden sokkal nehe­zebb volt. És nemcsak fizikai­lag! Ma a gépek sok mindent pótolnak, de azért van, amit nem lehet automatizálni. A búza élő anyag, az embernek mindig figyelni kell, hogy abból valóban jó liszt legyen. Már a zsákokkal teli raktár­ban járunk, amikor ismét szóba hozom az út kezdetén látott hengerszékeket. — Jó lenne legalább egyet megmenteni az utókornak — veszem védelmembe a gépma­tuzsálemeket. — Úgy tudom, volt róla szó, még évekkel ezelőtt, hogy Ka­posváron a régi téglagyárat ipa­ri múzeummá alakítják át — mondja a körzetvezető kissé bizonytalanul, jelezvén, hogy nincsenek újabb információi a tervről. — Ha mindent nem is, azért egyet megtartunk belőlük, s remélem, tényleg lesz egy olyan hely, ahol az ilyen és eh­hez hasonló ipari műemlékeket bemutatják. Tényleg jó lenne! Nagy Zsóka Fotó: Lang Róbert Cukor­világ Felbomlóban levő KGST- tagországaink külkereskedel­mi gyakorlata gyökeresen át­alakul, és ez a változás a cukor világpiacán játszott szerepü­ket is alapvetően módosítja — hangsúlyozzák a termék for­galmazásában érintett londoni üzletemberek és elemzők. A legfontosabb változás az lesz, hogy a korábbi „rubelövezet­hez” tartozó országok fellépé­sében egyre meghatározóbb szerephez jutnak a hagyomá­nyos kereskedelmi műveletek, szemben a korábbi zárt, in­kább barter jellegű cukorforga­lommal. A piaci szempontok térnye­rése a Szovjetunió és Kuba kapcsolatában is elkerülhetet­len lesz. A különféle becslések arra utalnak, hogy a két ország közötti hosszú lejáratú megál­lapodások keretében Kuba mintegy 3,5 millió tonna cukrot szállított évente a Szovjet­uniónak. Ez a mennyiség vár­hatóan 1 millió tonnával keve­sebb lesz. Az ország import­igényét 1990-re 4,7 millió ton­nára becsülik. Ha a belföldi termelést nem sikerül a követ­kező évek során erőteljesen felfuttatni, akkor a moszkvai külkereskedelmi szervezetek­nek fokozottabb mértékben kell szabadpiaci beszerzési lehetőségek után nézniük. (Reuter) Privát gondolatok szomszédolás közben Miként egy ember eseté­ben mások megismerése hozzásegít a jobb önismeret­hez, ugyanúgy egy-egy hatá­ron túli kirándulás valósabbá teheti országos dolgaink megítélését. Efféle összeha­sonlítást sokan tesznek, ám főként nyugati utazások kapcsán. Ilyenkor a végkö­vetkeztetés rendszerint az, hogy messze van még Euró­pa. Természetes, ha a cél felé mutató példákat a demokrati­kus és piacgazdasági hagyo­mányokkal rendelkező or­szágokból, főként Ausztriá­ból, az NSZK-ból vagy Olasz­országból vesszük. Az efféle összehasonlítás gyakran mégsem valós, s legföljebb csak borúlátásunkat erősíti. Egy nyugati élménybeszá­moló többnyire azt mutatja meg, milyen hosszú az út, ami még előttünk van, egy csehszlovákiai kiruccanás viszont bizonyíthatja,- hogy már meddig jutottunk. A for­málódó piacgazdaságot a hétköznapokban sokan a soha nem tapasztalt létbi­zonytalansággal, a megélhe­tési költségek rohamos emel­kedésével, az Országgyűlés által most tárgyalt privatizá­ciót pedig a vagyoni különb­ségek kiéleződésével azono­sítják. A gondok halmazai mögött kevéssé vesszük észre az életünk minőségét érintő ked­vező változásokat. Ebben segíthet a tíz év előtti hétköz­napjainkkal szembesítő szomszédolás. A szlovákiai Rimaszombat főutcája sok mindenben árul­kodik északi szomszédaink felemás helyzetéről. A politi­kai erjedés számos jel szerint megindult. A falak plakátforga­taga a tavaszi képviselő-vá­lasztásunk kampányát idézi. Mindenfelé Szlovákia hagyo­mányos címere látható. Eltűn­tek a még egy éve is sok helyen álló „dicsőségtáblák” és „inter­nacionalista” jelszavak. Helyet­tük a Független Magyar Kezde­ményezés elnevezésű féllegá­lis politikai szervezet plakátjai uralják a falakat. „Országhatá­rok nélküli Európát!” A politikai állóvíz tehát fodro­zódik, mozdulatlan viszont a gazdaság. A fakó kirakatok a nálunk már megtapasztalt „tervutasításos piacgazdasá­got” idézik. Ez utóbbi a verseny szükségességéről szóló kinyi­latkoztatásokat jelenti, miköz­ben még él a le- és elosztó rendszer, s az üzletekben a vevő örülhet, ha kap valamit. A legnagyobb kontraszt mégsem ebben érzékelhető, hanem azokban a jelekben, amelyek a tulajdonos és bárminemű érde­keltség hiányára utalnak. Szomszédaink most élik azt a korszakot, amikor a korábban húzóerőnek kikiáltott öntudat már, az anyagi érdekeltség pedig még nem hat. Az elha­nyagolt közművektől a „népbü­fé” szintű szállodai presszóig minden arról árulkodik, hogy rosszul fizetett emberek dol­goznak itt, a tulajdonosi érzés szikrája nélkül. Az érdektelenség és közöny példái ébreszthetik rá a magyar látogatót, hogy bármennyire el­lentmondásos és feszültségek­kel telt is a hazai privatizációs folyamat, s ennek bármennyire is az elején járunk, azért itthon már vannak üzletek, amelyek arra is adnak, hogy tisztán csil­log-e a kirakatüveg, amelyek számára létkérdés, hogy a vá­sárló jó benyomást szerezzen és visszatérjen. Meglehet, a látogatók között sokan vannak, akik azt mond­ják, szívesen elviselnék a ma- szatos kirakatüveget, az el­adók évtizedek alatt már amúgy is megszokott udvariat­lanságát, s még a szerényebb választékot is, ha nálunk is még mindig a csehszlovákiai árak lennének. Ők azonban megfeledkeznek arról, hogy ez az állami túlköltekezéssel és minden, árat torzító támogatá­si rendszerrel mesterségesen életben tartott szisztéma már megmutatta működésképte­lenségét. Csakúgy, mint a fe­lülről vezérelt s a nagyvállala­toktól az egyénekig mindenre és mindenkire kiterjedő egyen- lősdi. Az említett kontrasztot nyil­ván a hozzánk látogató csehszlovák turista is érzékeli. Tetszik neki, ami itt már „nyu­gatias", viszont alighanem riasztja—amiről szintén hall — a vállalatok bezárása, a mun­kanélküliség, s mindaz a fe­szültség, ami ezekből követke­zik. Csakhogy — a szomszé­dainknál is sokat emlegetett — Európához nem vezet sima és egyenes út, csak az a rögös, amelyen több-kevesebb körül­tekintéssel és botlással járni tanulunk. A szlovákiai magyar szervezet követelése, az or­szághatármentes Európa akár egy tollvonással is megteremt­hető; ettől azonban nem csök­kennek a kilométerrel nem mérhető távolságok. Ezer gondunk között némi vigaszt nyújthat, hogy Rima­szombat vagy Kassa már „messzebb" van, mint Klagen­furt vagy épp Treviso. Bíró Ferenc Katasztrófa sújtotta megye 1,8 milliárdos az aszálykár A parlament nem érzi át a helyzetet? (Folytatás az 1. oldalról) Az időjárási viszonyok ked­vezőtlen hatása egyaránt sújtja a megye szövetkezeti, állami és kistermelői szektorát. Az őszi betakarítású növényeknél a ter­méskiesés eléri vagy megha­ladja a 30—50 százalékot. Ez akár már meghaladja az előző év nyereségének 145 százalé­kát. Összeségében a kár 1,8 milliárd forintra tehető; ennek alapján jogosan mondhatjuk, hogy katasztrófa sújtotta a megyét. S mezőgazdasági ter­melőket még a kedvezőtlen adottságú gazdaságoknak ko­rábban nyújtott támogatások elmaradása is sújtja. Ennek összege Somogybán megha­ladja a 280 millió forintot. A piacon érezhető árváltozá­sok, a kalászosok és a kukorica árának hirtelen emelkedése, valamint a vágóállatok felvásár­lási árának csökkenése az ál­latállomány drasztikus csökke­néséhez vezet. A legutóbbi felmérések sze­rint kukoricából a hektáronkénti kiesés meghaladja a korábban becsült termés 40 százalékát, a megyei vetésterület ismereté­ben ez egy milliárd 150 millió forint feletti kár. Napraforgóból a terméskiesés meghaladja a hektáronkénti 5 mázsát, így a megyében 93 millió forintot is meghaladja e kár. A cukorrépá­nál — a várható cukortartalom ellenére — csak a korábbi ter­mésbecslések alapján majd­nem 75 millió forint értékű a ter­méskiesés, a burgonyánál pe­dig elérheti a 80 milliót. Az egyéb takarmányféléknél és a szőlőnél az aszály okozta kár meghaladja a 190 millió forintot. Mindezek következtében várható, hogy a gazdaságok olyan pénzügyi helyzetbe kerül­nek, amelyben a jövő évi terme­lés megalapozása is bizonyta­lanná válhat. Ma már nem elég foglalkozni a problémával; azonnali csele­kedetre van szükség. Pénzügyi egyensúlyuk megőrzéséhez azonban kimerítették az összes lehetőséget megyénk gazdasá­gai. A jövő év megalapozásá­hoz csak külső segítség igény- bevételével képesek. Az idő sürgetése miatt a gazdaságok nagy része már berendezkedett a szükségállapotra. A fizetőképesség megőrzése érdekében a mezőgazdasági termelők kormányzati beavat­kozás nélkül lehetetlennek tart­ják az állatállomány megtartá­sát, az őszi talajmunkák elvég­zését, valamint a jövőre betaka­rítandó vetések elvégzését. A szakma iránti további felelős­ség vállalását áthárítják a kor­mányra. A kormányzat érje el a bankoknál — szektorra való tekintet nélkül —, hogy a fennál­ló hitelek lejártát prolongálják az év végéig;' valamint adjanak kedvezményes kamatú hitele­ket a jövő évmegalapozásához. S vizsgálják felül a különböző adókedvezményeket, valamint a támogatások csökkentésére hozott intézkedéseket. Az aszály miatt veszteségessé vált gazdaságokat gyorsított eljá­rással, dotációkkal szanálják. Hosszú távú mezőgazdasági koncepciót követelnek a gazda­ságok, amely egységesen tar­talmazza az élelmiszergazda­ság termelési, külpiaci felada­tait és feltételrendszerét. Az egy lábon állás veszélyeit magában hordozó lehetőség ellen a termelők minden lehet­ségesét megtettek. Most mégis az ellehetetlenüléssel kell szembenézniük. Somogybán mitegy 80 ezér hektár vár elő­készítésre az őszi vetések alá. A repcét — tízezer hektáron — vetni kellene. Az aszálykárban nincsenek benne a hantokból kitöredező ekevasak, s az em­bert, gépet egyaránt próbára tevő munkaórák. Már a meteorológu­sok prognózisa sem derítheti jobb kedvre a somogyi gazdákat. Az aszály be végezte ösz- szes reményeiket. Mind a majdnem két­milliárdot. Mészáros Tamás

Next

/
Oldalképek
Tartalom