Somogyi Hírlap, 1990. szeptember (1. évfolyam, 110-134. szám)
1990-09-01 / 110. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP— HITELET 1990. szeptember 1szombat Összefogás Öreglakon FELÚJÍTJÁK A TEMPLOMOT ÉS A KÁPOLNÁT Nem tudom, hogy az elmúlt 40 évben hány újságíró vett részt egyházközségi képviselői ülésen, számomra mindenesetre megtisztelő volt Balogh Zoltán öreglaki plébános meghívása. Csak a teljesen járatlanok kedvéért jegyzem meg: egy ilyen fórum semmiben sem különbözik más tanácskozástól — itt éppúgy időszerű feladatokról esik szó, mint más intézmény, szervezet ülésein. Hitéletről, a templom felújításáról és természetesen pénzről. Az utóbbinak hiánya gyakran a legszebb, legokosabb ötletek elé is akadályokat gördít. A FALU VÉGE Öreglakon most összefogott a falu népe a templom tatarozása érdekében, s a szűkös anyagi lehetőségek ellenére hamarosan megszépül a klasszicista épület. A testület tagjai mindenkit fölkerestek a községben, s a 98 százalékában katolikus val- lású településen egy lélek sem volt, aki elzárkózott volna az adományozástól. Az egyház- község tagjai köszönetüket fejezik ki az öreglakiaknak az anyagi áldozatért, arra kérik őket: a társadalmi munkából is vegyék ki majd a részüket. A tatarozás csaknem félmillió forintba kerül, annak ellenére, hogy a kivitelező — a fonyódi Építőipari Ktsz — lehetőségeihez mérten méltányos árat állapított meg. Mint Tapolczai József, a ktsz elnökhelyettese elmondta: cégüknél sok öreglaki dolgozó van, a szövetkezet részéről így természetes a segítség. NEMES GESZTUS Hasonlóan nemes gesztusként értékelte a testület a helyi állami gazdaság igazgatójának, Császár Józsefnek a felajánlását is—ő eddig is sokat tett a településért —, aki szervezete nevében 50 ezer forintot utal át a felújításra, de a tanácstól és a takarékszövetkezettől is várnak kisebb összegeket. Az egyházközségi ülésen szóba került a cserkészcsapat munkája is. Jelenleg a két oktatási intézményből 37 fiatal lépett a cserkészek közé — augusztus 20-án, Andocson avatták őket. Néhányan a testületi tagok közül — Kardos István, Kovács István— még emlékeznek arra, hogy a háború előtt több budapesti cserkészcsapat táborozott Öreglak környékén. Nemcsak nosztalgia ez; a vallási és erkölcsi nevelés területén is sokat várnak a cserkészektől. — A gyerek hívja a szülőket — mondja a plébános úr. — Ők már nem parancsra járnak hitoktatásra, s így természetes, hogy többen járnak templomba, mint egy-két évvel ezelőtt. Öreglak 1989 elején lett ismét önálló tanácsú község. Akkor, amikor a politikában, az ideológiában is kedvezően változott a kép. Végre szabad lett a kéz, szabad a szellem; a község mer cselekedni. Korábban Öreglaknak az egyházon belül is rossz híre volt. En már büszke vagyok a híveimre. Süli Ferenc A keleti kereszténység A keleti kereszténység a XV. század közepétől évszázadokra török uralom alá került. A török uralom idején az orthodox keresztények bizonyos korlátok között ugyan, de szabadon gyakorolhatták vallásukat. Sőt a törökök a konstantinápolyi pátriárkát tekintették a birodalmukban élő összes orthodox keresztény legfőbb vallási vezetőjének. A XIX. században a balkáni népek felszabadultak a török fennhatóság alól, az egyházak pedig függetlenítették magukat a konstantinápolyi pátriárkától. így jött létre a szerb, a görög, a román, a bolgár és később a lengyel meg az albán egyház; önállóságukat azonban 1945-ig Konstantinápoly nem ismerte el. Az orosz egyház, amely már a XV. században elszakadt Konstantinápolytól, teljes mértékben kiszolgáltatottja volt az államhatalomnak és a cári önkénynek. A XVII. században ezért Nikon pátriárka vezetésével függetlenségi harcba kezdett; ez azonban nem hozott eredményt. I. Péter cár 1721- ben eltörölte a patriarchátus intézményét, és az egyház irányítását 12 tagú szinódusra bízta; ennek a tagjait a cár nevezte ki, illetve mentette föl. A nagy októberi szocialista forradalom után az orosz egyháznak lehetősége nyílt arra, hogy visszaállítsa a moszkvai patriarchátust, és önállóságot adjon a grúz egyháznak is, amelynek önállóságát a XIX. században megszüntették. Az orosz egyházon belül a XVII. században liturgikus reformot hajtottak végre, s ez szakadáshoz vezetett: az „óhitűek” nem vetették alá magukat az újításoknak. A forradalom után a külföldre emigrált orosz ortho- doxok újabb szakadásokat hoztak létre, szembefordulva a moszkvai patriarchátussal. Ezek közül a legjelentősebb az úgynevezett karlócai szakadár egyház, amely a jugoszláviai Karlócáról — első központjáról — kapta a nevét. Az önálló orthodox egyházak között nincs alá- vagy fölérendeltségi viszony. Az ősi alapítású egyházak azonban mind a mai napig nagy tiszteletnek örvendenek, anélkül, hogy különleges jogokat élveznének. Róma az ellenreformáció időszakában a keleti kereszténységet is igyekezett meghóMoszkva és minden oroszok pátriárkája — teljes díszben — az orthodox húsvét ünnepén a Krescsenszkij-székesegy házban dítani, és a pápa tősége alatt a nyugati kereszténységgel egyesíteni. Ez bizonyos sikerekre vezetett, főleg lengyel és magyar területen, létrehozván az egyesült, úgynevezett görögkatolikus kereszténységet, amely megtartotta ősi liturgikus és egyházfegyelmi szokásait, de elismerte a pápa primátusát. Ezek az egyesülések azonban fölkeltették a keleti egyházak ellenállását és erősítették Róma- ellenes magatartásukat. Az ellenséges intézkedés megszüntetését célozta VI. Pál pápa és Athenogorasz konstantinápolyi pátriárka találkozása 1964-ben és 1967-ben, s az 1054-es kiközösítések kölcsönös visszavonása. KELLENEK AZ EGYHÁZI SEGÍTŐK Szeretettel szolgálva Beszélgetés dr. Szendi József veszprémi megyéspüspökkel — Mostanában gyakran megfordult Somogybán. A változások után milyennek látja a megye vallási életét? — Az igazit nem lehet látni, mert a kegyelem az egy belső világ, és számunkra ellenőrizhetetlen. Ami külsőleg látszik, az még inkább csak ígéret, mert 40 év után annyira összezsugorítottak bennünket, hogy azok az emberek, akik most nagyon kellenének ifúsági vezetőknek, különféle vallási csoportok irányítóinak, hiányoznak. A papok javarésze annyira öreg, hogy már nem tud vállalkozni erre a feladatra, tehát nekünk a .hívők és a laikusok közül kell kialakítani egy olyan hitoktatói vezetőgárdát, amely foglalkozik a fiatalsággal. A lehetőség megvan rá; de most nagyon nehéz helyzetben vagyunk. Jó pár évnek kell eltelnie ahhoz, hogy újra legyen megfelelő személyzetünk; nemcsak a papok, szerzetesek, hanem a világiak közül is. — Püspök úr, negyven év alatt változott a világ. Az évtizedek óhatatlanul rányomták bélyegüket az emberek lelki életére is. Mennyire tud majd lépést tartani az egyház a változásokkal; várhatók-e szervezeti átalakulások? — A lényeg: a Krisztus-követés. Tehát Krisztust jelenvalóvá kell tennünk. Ez az igehirdetésnek, a szentségkiszolgáltatásnak, a papi szolgálatnak a dolga. Ebben változás nem lehet, mert Krisztus ugyanaz volt tegnap, ma és mindörökké. A modern idők csak újabb alkalmat, lehetőséget, adnak a Krisztuskövetésre. Úgy látom, egyesek talán szívesen végeznének papi munkát, de szeretnének mellette családi életet is élni. A lehetőség megvan rá, hogy nős emberek diakónussá szenteltessenek. Misézni ugyan nem tudnak, gyóntatni sem, de igét hirdetni igen. Kereszteléssel, házasságkötéssel, temetéssel meg lehet bízni őket, tehát a papi munkának egy jó részét át tudnák vállalni. Ez elméletileg egy olyan megoldás volna, hogy négy-öt faluban lenne egy fölszentelt pap, aki főleg misézne, gyóntatna; kizárólag a papi munkát végezné. A fölszentelt diakonátusok pedig a többi papi szolgáltatást végeznék. A so- mogysámsoni plébánián van is egy ilyen hatgyermekes, családos ember. Besegít a plébánián, szépen teszi a dolgát. A plébánosnak hat vagy hét faluja van, és annyi helyre nem tud elmenni. Csak ilyen közreműködőkkel képes ellátni a feladatát. — Ön nemrégiben járt So- mogyváron, ahol most készülnek az évfordulóra. Mi a véleménye az apátság mostani állapotáról? — Az apátság mint olyan megszűnt, csak a címében maradt meg. Ezeket a romokat fölépíteni nem hiszem, hogy értelme volna, mert kívül esik a falun. Valamikor sok szerzetes élt ott. A csöndes, világtól elkülönített helyen nagyszerű szerzetesi életet élhettek. Én pillanatnyilag nem látom annak a le- hetőségét, hogy ezt az apátságot, akármilyen nagyszerű emlékünk is, újra életre tudjuk kelteni. Az épületrészeket talán valamiféleképpen rekonstruálni lehet, de nem látom addig értelmét, amícj nem kap egy olyan megfelelő szerzetesi csoportot, amely abban élhetne. Ez a falu most beljebb költözött; ott építettek templomot. Nem hiszem, hogy a somogyvári apátságnak azonkívül, hogy látványos műemlék, pillanatnyilag tudnának feladatot is adni. — Várható-e, hogy Magyar- országon ismét lesznek nagyobb egyházi központok? — Kétségkívül. Annak idején ezek sem tervgazdálkodás szerint készültek, hanem ahogy szükség volt rájuk. Szent László jónak látta és jól is csinálta, hogy a Saint Gilles-i apátsággal kapcsolatot teremtett. A különböző szellemi irányzatok átvétele mindig hasznos volt. Én is most jöttem meg Németországból, nemrégiben pedig Francia- országban jártam. Mindig tanulok ezektől az emberektől; olyat is, amit elfogadok, olyat is, amit nem. — Hogyan tudják megteremteni az anyagi feltételeket? — Igazából eddig is csak a hívek pénzéből éltünk. A sok ezer hold helyett a sok ezer hívőre építettünk. Úgy gondolom, annyit elvárhatunk az államtól, ‘hogy ha egyszer újra sikerülne a meglevőkön kívül iskolákat, rendházakat, gimnáziumokat építeni, akkor azoknak a terhét is vállalni kell. Hiszen a szülők adóznak, tehát az ő adórészüket nyugodtan lehet arra is fordítani. Mi nem kívánunk vagyont birtokolni, de ha újra tudnánk kórházakat, árvaházakat vagy más szociális intézményt létesíteni, ahhoz elvárnánk az állam támogatását, ahogy azt Németországban is tapasztaltam. Államunk és egyházunk gyakorlatilag nem szól bele egymás működésébe, de egymásra van utalva az oktatás és a sérült emberek rehabilitációja terén. Nemrégiben jártam az NSZK-beli Hanban, ahol 1400 sérült embert 14 féle szakmára képeznek át két év alatt. Ott készítenek hallókészülékeket, szemüvegeket, rádió- és televíziójavítást végeznek, masszírozást vállalnak a sérültek. Olyan foglalkozást végezhetnek, amit az egészségük is elbír. — Erre gondoltam előbbi kérdésem kapcsán. — A szerzetesrendek nem úgy lettek, hogy valaki leült és kitervelte, hogy tanítani fog. Azért hívják őket kegyes piarista rendnek, mert kegyelemből, ingyen tanítottak. Ez egy óriási dolog volt. A falusi embernek nem kellett annyit kifizetni, mint amennyit csak egy nemes vagy arisztokrata bírt. Ugyanígy volt a kórházi ápolással is: a betegápolást is az egyház vette kezébe először. Most már ezt nem tudjuk vállalni, mert a műszerek milliókba kerülnek, de a betegápolásnál sokat segíthetünk. Hallottam arról, hogy valahol egy kórházba négy-öt nővér került be, és már pusztán az ottlétük, az, hogy szeretetből ápoltak, óriási hatással volt a betegekre. Ezen a területen az egyház biztosan olyan többletet tud adni, szépet, jót, ami másoknak is példakép lehet. Várnai Ágnes A PÁPA HÉTKÖZNAPJAI II. János Pál pápa egy év múlva Magyarországra látogat. Addig is további utazások szerepelnek a tervében; szeptemberben például tíz, bizonyára fárasztó napot tölt Afrikában. Az utóbbi időben éppen a túlzott munka- vállalása kapcsán hallatszottak olyan vélemények Olaszországban, hogy a pápa fáradt. Ami végtére is természetes lehetne, hiszen május 19-én betöltötte a 70. évét. S ha mindehhez hozzászámítjuk, hogy 1981. május 13-án az életére törtek, s a merénylet után bonyolult műtétet hajtottak végre rajta, nos, a test fáradása valóban indokoltnak látszik. Mindezek után hogyan él a katolikus egyház irányítója? Személyes vallomást erről eddig nem olvashattunk. Corrado Manni, a pápa orvosa a Panorama című lapnak adott interjújában hajlandónak mutatkozott, hogy bepillantást adjon II. János Pál magánéletébe. — Úgy hírlik, fáradt a pápa. Ön milyennek látta, amikor legutóbb találkoztak? — Június 21-én láttam otthonában, és mondhatom, kitűnő formában volt. Ez valóságos csoda, hiszen 70 éves, és a kíséretében levő negyvenesztendős munkatársai között volt olyan, aki útjuk során estére már holtfáradt lett, a pápa meg nem. — Mint orvos, mivel magyarázza ezt az energiát? —A kilenc évvel ezelőtti merényletet és az ezt követő műtétet azért bírta oly jól, mert a hegymászóalkata segítette. A szervezete egészséges és erős, bár a „motor” már nem a régi. — Javasolta Ön, hogy csökkentse a sebességet? — Egy alkalommal. Talán 1983-ban volt. Akkor azt mondtam: „Azért, mert a merénylet után újra felvállalta minden korábbi tevékenységét, nem kellene kimerítenie a szervezetét. Korlátozza a tennivalóit, dolgozzon valamivel kevesebbet!" Ő így válaszolt: „Még kevesebbet dolgozni?!’’ És évődni kezdett velem. — Ön ott volt a műtétnél a Gemelli- klinikán is. Mire emlékszik? — Egy epizódot említek. A műtét után, június végén utólagos kezelésre bejött a kórházba. Összeült az orvosi konzílium. Megállapodtunk abban, hogy még egyszer be kellene jönnie a klinikára. Csakhogy ezt ki mondja meg neki? Nekem volt hozzá bátorságom: „Szentséges atyám, jó lenne, ha az ősszel felkeresne, szeptemberben vagy októberben...” mondtam. Mire ő azt felelte: „Ha a pápa beteg, maradjon a kórházban, ha meg egészséges, engedjék haza.” Én akkor kellő tisztelettel még hozzátettem, hogy a betegségen és az egészségen kívül létezik a felépülés állapota is. — Az orvos vagy a beteg győzött? — Nos, egészségesen akart távozni. Augusztus 4-én ismét megműtötték, és tökéletesen felgyógyult. — Igaz, hogy szigorú diétát tart? — Abban a szerencsében részesített több alkalommal, hogy meghívott az asztalához. így elmondhatom, hogy azt eszik, amit mások, még spagettit is. Itt az ideje, hogy véget vessünk a mendemondának: a pápának semmiféle diétára nincs szüksége. — ínyenc? — A hangsúlyt a lengyel konyhára helyezi. Az apácák is lengyelek, akik főznek. Nagyon finomak a süteményeik. — Fogyaszt-e bort? — Ez nem tilos. Fél pohárral iszik, és nem többet. — Van, amit különösen kedvel? — Az étkezés nem jelent különös eseményt az életében. Őt más problémák foglalkoztatják. — Önt orvosának vagy barátjának tekinti? — A mi kapcsolatunk szívélyes, túllép a hivatalos kereteken. Az őszinteségen alapul. Én nyílt ember vagyok, és akkor sem használok álarcot, ha a pápánál vagyok. — Ma is ellátja tanácsokkal? — Voltaképpen nem. Az ő útjai meghatározottak, és én azt kívánom, hogy sokáig járja, és nemcsak a katolikus egyház, hanem az egész emberiség érdekében.
