Somogyi Hírlap, 1990. augusztus (1. évfolyam, 84-109. szám)
1990-08-04 / 87. szám
8 SOMOGYI HÍRLAP — KULTÚRA 1990. augusztus 4., szombat ÚJ UTAKON A HONISMERETI MOZGALOM írta: Kanyar József, az Országos Honismereti Szövetség elnöke Nemrég fejezte be munkáját Csillebércen az V. Országos Honismereti Konferencia és a XVIII. Honisméreti Akadémia. Ekkor tartotta közgyűlését is a megújuló mozgalom: alapszabálya, választmánya, elnöksége és alapítványi kuratóriumának a megválasztásával. A háromnapos tanácskozáson szép számmal vettek részt a határainkon kívüli magyar művelődési mozgalmak képviselői is. Harminc év után A konferencia az elmúlt 30 év munkájára tekintett vissza, előrenézve pedig tennivalóit foglalta ajánlásai közé: miképp lehetne új demokráciánk kultúrpolitikájába bekapcsolni azt a honismereti mozgalmat, amely már nem dédelgetett gyermek a hazában, hanem erőteljes, hazafiúi indulatú mozgalma egyre izmosodó, védegyletes nemzettudatunknak és önismeretünknek. Akadémiánk és konferenciánk — a teljesség igénye nélkül — az alábbi ajánlásokat fogadta el szövetségünk munkatervéül: A honismeretnek vissza kell szereznie a két világháború után megkopott emberi és népinemzeti jogaink becsületét. Az európai ház „számító központjába” újra be kell táplálni európai horizontú magyarságtudatunkat, mivel hon- és népismeret nélkül Európába sem tudunk bejutni. A honismeretnek segíteni kell iskoláink számára a Nemzeti Alaptanterv elkészítését. Ez a terv a most készülő Magyarok Európában című történelmi kiadványsorozat koncepciója alapján íródik, a munkában — társadalmi konszenzusként — a Honismereti Szövetségnek is részt kell vennie. A koncepció megírásán kívül a tanítóknak és a tanároknak hazánk összes iskolájában és oktatási intézményeiben — tantervszerűen — tanítaniok kell történelmi hon- és népismeretünket. Részvétel a demokráciában A honismereti mozgalomnak részt kell vennie az önkormányzatok választási előkészületeiben és a vidéki Magyarország kulturális-igazgatási munkájában. Segíteni kell ezt a munkát a regionális önkormányzati adattárak összeállításával és az önkormányzati krónikák készítésével is. A népfőiskolák tradícióinak a felújításával pedig segíteni kell a megyei és a regionális önkormányzatok részére értelmiségi kataszterek összeállítását a helyhatóságok élére állítandó, kiváló közép- és alsó szintű államigazgatási szakismeretekkel rendelkező vezető emberekről. Sokszínű -honismereti • szövetségek létrehozásával hozzunk tető alá regionális szövetségeket is! A világkiállításra is készülve kívánatos volna például: somogyi, zalai és veszprémi, valamint országos szakemberekből megalakítani a Balatoni Regionális Honismereti Szövetséget, vagy a Duna Menti Regionális Honismereti Szövetséget: Győr, Komárom, Dunakanyarterületén. E területi szellemi önkormányzatok törekedjenek kulturális kuratóriumok, honismereti alapítványok létrehozására és törekedjenek arra is, hogy mielőbb megtarthassák hasznos és nélkülözhetetlen programmal a regionális honismereti szövetségek első tanácskozását a mozgalom sokszínű területi programjaival. Túl az országhatáron Kidolgozandók a hazai honismereti szövetségek külpolitikailag is orientált szomszédolási munkatervei, közös tanácskozásai a Kárpát-medencei Honismereti Szövetség kereteinek a kiépítésével: a burgenlandi, az erdélyi, a felvidéki, kárpátaljai, horvát, szlovén, vajdasági programokkal. A mozgalom a nemzet géniuszainak a tanításaira is fi- gyelmezzen (Széchenyi, Kölcsey, Kossuth, Zichy, Deák stb.) s általa segítse nagyjai időtálló eszméinek világérvényre emelését. Új felfogású és eredményes műemlékvédelem csak akkor alakulhat ki hazánkban, ha végbemenő társadalmi átalakulásunk megerősíti és érvényre juttatja építészeti örökségünk történeti, esztétikai és erkölcsi értékeit, amelynek előfeltétele az, hogy hazánkban helyreálljon magyarságunk helyes önismerete és azonosságtudata. Egyszóval a honismereti mozgalomnak együtt kell működnie — széles körű társadalmi bázist teremtve — a helyi műemlékvédelmi albizottságokkal és az Országos Műemléki Felügyelőséggel, minden városvédő és szépítő egyesülettel. Népmozgalommá kell tennünk az első — és második világháborús emlékművek és emléktáblák állításával a hősi halottak és a polgári áldozatok megörökítését—Somogybán e törekvésekből már szép mozgalom kerekedett ki!—, a nemzet történelmi évfordulóinak megünneplését, a nemzeti emlékhelyek kialakítását, gondozását és védelmét, a megye-, a város- és a falucímerek és - zászlók, időtálló történelmi gyö- kérzetü utcanevek, terek, intézmények névbeli védelmét. A vidékiséa ellenében Segítsen közreműködni mozgalmunk a zsákutcás vidéki Magyarország hátrányos gazdasági, politikai és kulturális terveinek az elkészítésében, hátrányos helyzetének a felszámolásában, különös tekintettel arra, hogy a helyhatóságok megválasztása előtti hónapokban még kifosztottabbá kezdenek válni a tanácsok véguralma alatti szellemi energiatelepek; különösképp a közgyűjtemények kiadványainak, folyóiratainak stb. költségeinek elvonásával és jelentős szűkítésével. Működjék közre a mozgalom a néppusztító folyamatok megfékezésében is, a zsigerekbe beégetett félelmek elpusztításában, a veszteséglisták csökkentésében és megszüntetésében. E programok leendő vállalásával kerülhetnek honismereti szövetségeink továbbra is a nemzet szívébe és léphetnek be ezekkel az elvekkel Európába. A több száz esztendős múltú, de hivatalos szervezeti formájában a 30 esztendő küszöbére érkezett mozgalom új utakon: Honismereti Szövetség néven folytatja önkormányzati szellemű munkáját törvényesen bejegyzett jogi személyként, a Társadalmi Egyesülések Szövetsége egyik alapítványos választmányával és kuratóriumával hazánkban, amely a következő évben Békéscsabán rendezi majd soron következő honismereti akadémiáját. Gyertyás László képriportja Régi konyhák, régi háztartások címmel nyílt kiállítás Barcson, a Dráva Múzeumban. Témája elsősorban olyan tárgyak bemutatása, amelyek a hagyományos paraszti kultúrában voltak megtalálhatók, s olyanok is, amelyek már a polgárosodás velejárói voltak. A kiállított tárgyak a huszadik század első felének tárgyi kultúráját képviselik, de köztük megtalálható a XVIII. és a XIX. század tárgyi világa is. A kiállítás, mely már most is sok érdeklődőt vonz, szeptember közepéig látogatható. Kádár Márta jegyzete MILYEN ÜZLET A KULTÚRA? Kulturális életünk minden megnyilvánulása — a színház, a film, a múzeumügy, a műemlékvédelem, a könytár és a könyvkiadás — a teljes reménytelenség állapotában van. Miközben az állam egyre inkább kivonul a kulturális életből, egy koldussá szegényedett intézményi rendszert hagy maga mögött. A piaci viszonyok megjelenése e területen még jobban összekuszálta a helyzetet. A kultúra nincs felkészülve a piaci megméretésre, versenyre, s az sem tisztázott, mi is a szerepe a piacnak a kultúrában. Ezért aztán rendeltetésüktől merőben idegen feladatok vállalására kényszerülnek a kulturális intézmények. A művelődési házak kocsmát nyitnak, a múzeumok vásárokat, bálokat rendeznek, a könyvtárak fagylaltot árulnak. Összehasonlító tanulmány készült nemrégiben egy amerikai és egy hazai múzeum támoga- [ tási és önfinanszírozási rendszeréről. Az derült ki, hogy az USA-beli intézménynek fele akkora a vállalkozási tevékenységből származó jövedel- J me, mint a magyar mú- j zeumé, de kisebb Ameri- | kában az állami és a regionális támogatás is. Jelentős viszont, ami nálunk szinte teljességgel hiányzik, az állami I szférán kívüli — vállalati, banki, egyéni — alapítványi támogatás mértéke. Manapság a kultúrának igen szűk az érdek- képviselete, ezért még a maradékelv alapján juttatott pénzeit is megcsapolja, lefaragja a költségvetés. Tavaly év végén kezdődött el a költségvetési intézmények munkaügyi érdekegyeztető tanácsának (KIMÉT) négyoldalú tárgyalássorozata. Résztvevői a kormány, a tanácsi önkormányzatok szövetsége (a T ársadalombiztosí tási Főigazgatósággal, a Tudományos Akadémiával.), a különböző szak- szervezetek és a kamarák. Mind a négy „asztaltársaság” nyitott, bármelyikhez lehet csatlakozni. S noha itt elsősorban munkaügy-politikáról, bérekről van szó, ezek a feltételek a kulturális intézmények létét vagy megszűntét is meghatározzák, s így rendkívül fontosak működésűk, életben maradásuk szempontjából. Hasonló kísérlettel megyei, városi szinten is találkozhatunk, Zalaegerszegen, Sopronban a városi intézmények és a helyi önkormányzatok ültek érdekegyeztető asztalhoz. Jack Lang francia kultuszminiszter igen szemléletesen érzékeltette a minap a televízióban hogy a művészetek, a kultúra a nyugati világban jó üzlet. A befektetés busásan kamatozik, legfeljebb nem rögtön. Vegyünk például egy jól megóvott műemléket — így a francia miniszter —, szépségével örömet szerez a környezetében élőknek, egy-egy műemlék kedvéért szívesen utazik (lakik, eszik, költ) a turista. S hasonló a helyzet a színház, a film, a zene, a képzőművészetek esetében. A művészetek többet adnak a társadalomnak, mint amennyibe kerülnek. Nálunk egyre olyan gazdasági tervek készül- tek-készülnek, amelybe nem épült be a kulturális tervezés. Mind ez ideig politikai meggondolások döntötték el, hogy kultúrára, egészségügyre, oktatásra mennyit költünk. Ezért aztán nehezen ítélhető meg, hogy most mennyi a nemzetgazdaságban a kultúrára fordítható összeg. S hogy amennyit előirányoz a költségvetés, az sok-e vagy kevés. Csak annyit tudunk, veszélyhelyzet van. No, nem a kultúra van vál1 Ságban, hanem a feltételrendszer, amely működteti, befolyásolja. Persze átmenetileg ezért háttérbe is szorulhat a kultúra. Különösen, hogy a közfigyelem se kultúrapárti mostanában. Pedig a tudásiparba, az oktatásba, a kutatásba, a kulturális televízióba még profit reményében is érdemes befektetni. Az.NSZK-ban egy statisztika szerint a 4,2 milliárd márka kulturális befektetés 6 milliárd márka bevételt hozott! A bankvilágtól. — szerencsére — itthon sem idegen a művészettámogatás, a kulturális célú alapítványi részvétel (Magyar Hitel Bank, Posta Bank). Újabban a külföldi tőke számára is vonzó a magyar kultúra, amolyan tájékozódási pontnak, előőrsnek tekinti. Szívesen beszáll alapítványokba, kulturális üzletekbe, s ha az együttműködés sikeres, tovább lép a gazdaság más területei felé.
