Somogyi Hírlap, 1990. augusztus (1. évfolyam, 84-109. szám)
1990-08-04 / 87. szám
6 SOMOGYI HÍRLAP —BALATONI NYÁR 1990. augusztus 4.,szombat Privát tábla sátorozóknak Amióta a különböző irodák szervezik utazásainkat, egyre kevesebb az olyan hely, ahol szabad akaratunkból megállhatunk és fölüthetjük sátrainkat. Persze a tiltás ellenére sokan és sok helyütt megteszik ezt, s én igazán nem is tudom, mit gondoljak róla. Mert egyrészt igazuk van a különböző hatóságoknak, hogy ragaszkodnak a megfelelő körülményeket biztosító kempingekhez. (Hogy ezek a körülmények néha nem éppen a legmegfelelőbbek, ezt most ne firtassuk!) Másrészt: jó lenne, ha mi magunk döntenénk el, hol és milyen környezetben táborozzunk. Gondban vagyok tehát. Illetve csak voltam, mert a véletlenek szerencsés összejátszása hozzásegített a megoldáshoz. Hogy miként lehet egyszerre eleget tenni a hatósági előírásoknak és a kedvünk szerint sátorozni? Nem kell mást tenni, mint egy hivatalosnak tetsző táblát készíteni, és ha útra kelünk, a többi kellékekkel együtt ezt is a csomagtartóba tenni. Ezen a táblán az lenne feltüntetve, hogy sátorozni szabad, és nekünk nem is lenne más dolgunk, mint kitűzni az éppen alkalmasnak vélt helyen. Hogy honnan az ötlet? Nem titkolom el, hátha mintaként szolgálhat. A Deseda kapós- füredi oldalán látható a „Privát” tábla, és közelében — ahogy az ilyen helyen szokás — ott sorakoznak a sátrak is. Senki sem tudja, hogy került oda, kivéve azt, aki oda tette. S mivel nincs gazdája, egyelőre marad is, mondván: hátha mégiscsak engedélyezte valaki. Büntetni tehát nem lehet senkit, aki ott tartózkodik, de meglehetősen bosszantó a helyzet, azok számára, akik úgy vélik, nem illik a,.képbe” a mindenféle egészségügyi és egyéb szolgáltatást nélkülöző táborhely. A lecke fel van adva az illetékeseknek: mit tegyenek? Az egyszerűbb az volna, ha fognák a táblát és elvinnék, mintha ott sem lett volna. Van egy másik — kissé költségesebb — megoldás is: amolyan nomád kemping kialakítása, alapvető higiéniás háttér biztosításával. Nekem ez utóbbi a rokonszenvesebb, de gyanítom, hogy ez ügyben illetékesek inkább hajlanak az egyszerűbb, gyorsabb megoldásra. Azért ez a saját tábla nem bolondság. Csak arra ügyeljünk, hogy a sátorfánkkal együtt ezt is fölszedjük. Mert ha nem, ki tudja, mikor táborozhatunk megint egy meghitt, madárdaltól „hangos”, amolyan igazi jó kis tisztáson. A hajósok vihart jósolnak a Mahart- nál — Mesterségesen elsorvasztották a hajózást a Balatonon — mondja Zsolnai Imre kapitány a Hévíz motoros fedélzetén. Lehet, hogy túlságosan fáradt, lehet, hogy csak fegyelmezett ember, mindenesetre indulatok nélkül fogalmazza meg gondolatait. Amiről beszél, nemcsak az ő ügyük, bár rajtuk csattan egy elhibázott koncepció minden hátrányos döntése. Azt mondhatnánk, hogy 407 ember munkahelyi problémáját nem fontos a közvélemény elé tárni, de itt többről van szó. — A Balaton-parton valamikor csodálatos képességű sporthajóépítő mesterek voltak. Különböző „trükkökkel” sikerült munkájukat, megélhetésüket lehetetlenné tenni, behajtani őket az állami gépezetbe. Ebben a környezetben aztán a szaktudás leértékelődött, a hajók ára pedig felment. Ezt a vízi sportok sínylették meg — a nagyobb baklövést azonban már a környezet is. Szinte teljesen megszűnt a balatoni teher- hajózás, amely olcsó volt és Naponta több órát autózom a 70-es főúton. Nem hobbiból persze: míg korábban 30—40 perc volt egy Fonyód-—Siófok közötti út, az július második felében már másfél, két óra is lehet. Természetesen örülök ennek, hiszen azt jelzi: ismét telt ház van a Balatonon. . Nem tudom, máshogyan reagálja le a vezetés — és a közlekedési dugók — által okozott benyomásokat. Én dühöngök, vigyorgok, gesztikulálok, és figyelek. Nemcsak az útra. Ha korán indulok, figyelem a járdát söprő embereket Boglárlellén, a lassan ébredező Balatont. Nézem az építkezéseket — igen, ez jól halad, hamarosan készen lesz. A homlokzatok, portálok már félkész állapotban is árulkodnak: üzlet lesz itt is, presszó, étterem vagy régiségbolt. Másutt, mintha lassult volna a tempó. Elfogyott a pénz, a lelkesedés, netán beteg lett a tulaj? A csárda viszont kész, s bár hátul még dolgoznak, már alig férnek el az autók a parkolóban. Érdemes volt tehát beruházni, felvenni a több milliós kölcsönt, fizetni a kemény kamatokat. praktikus. Ma a túlzsúfolt utakon szállítanak olyan árukat, melyeket a korábbi hajópark gyorsabban célba juttatott volna. Azt mondták, nem gazdaságos, s ezért nemcsak a tavon, hanem a Sión is leállították a teherfuvarozást. Zsolnai Imre ezekután a legfontosabbról, az emberről beszél: —: 40—150 tonnás hajókat mozgatunk, irányítunk. Harcolunk az elemekkel, százak életéért felelünk egy-egy hajóúton. Örökös útitársunk a reuma, a látás- és halláskárosodás. Minden kikötés stresszhelyzet, hiszen ezek a hajók rendkívül érzékenyek. Talán ezért is van az, hogy nagyon kevesen érik meg az öregkort. Perifériára szorultunk . — ezért is alapítottuk meg a Balatoni Hajózás Független Demokratikus Szakszervezetét. Gondjaink orvoslására felhívtuk az ágazati minisztériumot — a közelmúltban a helyszínen tájékozódott a közlekedési államtitkár. Biztosított bennünket arról, Van idő nézelődni: a leilei lámpánál versenykerékpárral egy fiú és egy lány húz el mellettem. Férfi autóstársaim elismerőleg tekintenek arra a pontra, ahol a kerékpár ülése és a csipetnyi bikini alsó része találkozik. A srác megy elöl, ő diktálja a tempót. Úriember, nem kínozza partnerét — talán 20—25 kilométeres sebességgel hajtanak a jobb oldali fehér csíkon. Szemes előtt „beállunk”, percenként 5—10 métert araszolga- tunk előre, míg Lelle felé kiváló tempóban autóznak a másik sávban. — Őszödnél valaki balra kanyarodik— gondolom magamban, s kihasználva a szemben levő sáv pillanatnyi ürességét, elkezdek előzni. Szemes után megismétlem az akciót, s amikor a kanyarban feltűnik az első autó, megpróbálok visszasorolni a szinte mozdulatlan kocsik közé. Egy nyugatnémet Audi mögé igyekszem beállni, de a hogy szívén viseli a balatoni hajózás sorsát. A szakszervezet ügyvezető elnökeként sürgős feladatomnak tartottam, hogy a folyamhajózással és a tengerészettel szorosabb kapcsolatot alakítsák ki. A vegyipari dolgozók szakszervezetének égisze alatt tagjai vagyunk egy érdekvédelmi szövetségnek, amely dolgozóinknak díjtalan — az élet minden-területére kiterjedő — jogsegélyszolgálatot ad. Bértárgyalásainknál ugyancsak számítunk közreműködésükre. Sikerült elérnünk, hogy augusztus 2-ától 25—26 százalékos, differenciált bérfejlesztés történt a Balatoni Hajózásnál. Tisztában vagyunk azzal, hogy ez még nem oldja meg kollégáink anyagi helyzetét, de cégünk pénzügyei jelenleg ennyit tettek lehetővé. A hajóvezetők bérezése még most sem áll egyenes arányban végzett munkájukkal, felelősségükkel. Tarthatatlan volt az is, hogy egy matróz az 5000 forintos fizetése mellé — napi 9 és fél 18 órás mögötte levő keleti honfitársa Wartburgjával szorosan mögéje húz. Dáciám fara kilóg, s már megbántam az akciót, amikor meglódulnak előttünk az autók. Intek a Wartburgosnak, előre is megköszönve, hogy eléje állhatok: ő azonban élkezd üvöltözni. Lefékezek, magam elé engedem, mert megértettem: többé nem engedik, hogy a D, és a DDR betűk közé más is álljon. Szívom kipufogójának kékesszürke bódító termékét, s arra gondolok: a korábban kedves, udvarias keletnémetek épp oly gyorsan megkeményedtek, mint a valutájuk. Szárszó előtt még néhányszor látom az ifjú párt: hol ők előznek jobbról, hol én balról — a négysávos úton, azonban még a Dacia is felveszi a versenyt a kerékpárosokkal. Széplak -felső és Siófok között újabb dugó. Hátulról hatalmas dudálással és fényjelzéssel tör előre egy piros német szolgálat után — mindössze 3—4000 forintot keressen. Elszomorítóak a szociális körülmények. Fonyódon például egy hónap alatt 403 órán keresztül egy lakókocsiból árulták a pénztárosok a jegyet a hajóállomás felújítása miatt. Új kollektív szerződést akarunk, amely már a végkielégítést is tartalmazza, s amely 15 év szolgálat után 1 évi munkabért biztosít a dolgozónak. Hamarosan létrehozzuk a Szent Miklós Társaságot, amelynek célja az öreg hajósok istápolása, összefogása lesz. Kedvezményes árusításokat szervezünk a VDSZ által biztosított vegyipari termékekből. Ötletünk, elképzelésünk bőven van, s ahogy a kapitány kemény vonásait, határozottságát néztem, biztos voltam abban: ők többet nem kerülnek (hajó)padlóra. A vihart jobban állják, mint irodai vezetőik. rendszámú Audi. Rövid időre megállásra kényszerül középen, s ekkor hátra int—gyertek. Egy metáll BMW felzárkózik mögé, a két gépkocsisor lassan nyílik szét előttük. — Őrültek — kiáltok fel —, kórházba akartok kerülni? S aztán eszembe jut, hogy talán tényleg orvoshoz visznek egy súlyos beteget, s jobban bíznak saját kocsijukban, ügyességükben, mint a magyar mentőszolgálatban. Ez a néhány perc már nem számít — gondolom magamban, s az első utcán lekanyarodok a 70-esről. Tudom, hogy a két lámpa visszafogja a németeket, mégis türelmetlenül várok: Ide kell jönniük — szugge- rálom őket a távolból. Különben miért volt ez a szinte kamikáze- roham a gépkocsik között? Megkönnyebbülök, amikor feltűnnek. Ahogy a kórházi parkolóhoz bekanyarodva lelassítanak, látom, hogy a BMW hátsó ülésén fekvő gyerek homlokát kétségbeesett arccal, remegő kezekkel törölgeti térdelő anyja. A SIÓFOKI FÉSZEK ÁRUHÁZ és az INTERSPÁN KFT. közös akciója! Natúr és fehér LAMINÁLT FAFORGÁCSLAPOK nagy választékban, 15 százalékos árengedménnyel kaphatók augusztus 6-tól 18-ig! Cím: Siófok, ipartelep, Szabadi út, Fészek Áruház (111513) Süti Ferenc BB ÉLELMISZER-IPARI KFT. BOGLÁRLELLE, angol nyelvtudással rendelkező munkatársat keres Boglárlelleiek vagy a vonzáskörzetben lakók előnyben. Jelentkezés: Bogjárlelle, Borkombinát BB Élelmiszer-ipari Kft. irodájában, személyesen vagy a 84/50-672-es telefonon. (111577) N.Zs. (Süli) Úton Talp(ny)alás reggeltől estig Csak egy pizzára tértem be a siófoki Bella Italiába, amelynek egy olasz fiatalember a tulajdonosa. Néhány perc és a csinos pincérnő hozta a tizenöt közül számomra legfinomabbat, a gombás-sonkás pizzát. A tányérról lelógó finomság olívabogyós vegyes salátával olyannyira csillapította éhségemet, hogy utána már csak egy jéghideg üdítőt kívántam... Ahogy kortyolom a narancs- juice-t, arcokra, mozdulatokra figyelek. Körülöttem több az angol és a német szó, mint a magyar. A „felaranyozott” vendégek élvezettel fogyasztják a spagettit, a pizzát, és a ki tudja még miféle olasz ínyencségeket. Nagy hahotázás közepette hörpintikföl sörüket. A felszolgálók sokat talpalnak; fölveszik a megrendeléseket, hordják az ételspecialitásokat — volt olyan nap, amikor 1500 pizza is elfogyott — és számolnak. Ha számolhatnak... mert az is megesett már, hogy egy család, amint befejezte az ebédet, eltűnt; több száz forintos adósságot hagyva maga után. A pincéreknek — sajnos — ezzel is számolniuk keli. No meg a reklamálásokkal. A mellettem levő asztalnál egy magyar vendég tett megjegyzést: — Semmi íze nincs ennek a pizzának, a tészta nagyon vékony — mondja a szolgálat- kész „főúrnak”. Odébb néhány fiatal összetolt két asztalt, s a székeket is áthozták. Amikor éppen távozni akartak, az egyikfelszolgáló hölgy udvariasan megkérte őket, raknák már helyükre a székeket. Azok ugyan megtették, de nem mulasztották el megjegyezni: hogy beszélhet velük „így” a hölgy. Az, aki 8—10 óra talponlét után joggal elvárhatná mindezt. Figyeltem: a felszolgálók alig várják, hogy legyen egy perc pihenőidejük. Gyorsan bekapnak valamit, isznak egy kortyot a rekkenő hőségben. S még van poharukban, amikor újra int a kedves vendég. És a pincér mosolyogva rohan. Felveszi a rendelést, s már hozza is a teli tálcát a sokadik asztalhoz. Utánrendeléskor ugyanígy, majd blokkot ír, és elveszi a bankókat. No, meg a borravalót — ha egyáltalán kap. És ezt megteszi naponta több százszor. (Vajon mennyiért?) Mert a vendégek szerencsére egymás után térnek be vagy telepszenek le a teraszon. Kedvelik az olasz ízeket, a hideg sört, az üdítőt. És többnyire elégedetten állnak föl az asztaltól. Én is intek — elfogyott az italom. Fizetek, s azzal távozom, hogy másnap újra eljövök. Lehet, hogy akkor én leszek a kétezredik pizzarendelő? (Lőrincz)
