Somogyi Hírlap, 1990. augusztus (1. évfolyam, 84-109. szám)
1990-08-30 / 108. szám
6 SOMOGYI HÍRLAP —GAZDASÁGIHORIZONT 1990. augusztus 30., csütörtök A bankok fanyalognak Nem kell a külföldi hitel? VÁLLALKOZÓ VADÁSZREPÜLŐK A kecskeméti vadászrepülők technikai színvonaluk és a személyi állomány ellátásának szinten tartása érdekében forintokat hozó vállalkozásba fogtak. Polgári szállító repülőgépek repülési feltételeit biztosítják saját repülőgépükön. Először az Aeroflot IL—76 szállítógépei vittek konténerbe rakott gyümölcsöt Kecskemétről külföldre, a vadászrepülő-osztály segédletével. Képeinken: Az IL—76-os szállítógép 46 tonna árut visz. (Felül.) Konténerek berakodása az IL—76-os gyomrába. (Alul.) Rejtély, hogy miért hasznosulnak ilyen nehezen a magyar gazdaság élénkítésére szánt külföldi hitelcsomagok. Holott a summa ma már tekintélyes. Ha a Világbanktól származó ösz- szegeket is számítjuk, nem is százmilliókban, inkább dollár- milliókban mérhető. De vajon mennyit profitált ebből a hazai gazdaság? Bajorország és Baden-Württemberg 250—250 millió márkás hitelt ajánlott fel majdnem egy évvel ezelőtt a magyar— német kereskedelem föllendítésére, vegyes vállalatok alapítására. Az 500 millió márkából eddig mindössze 13 millió márka talált gazdára. A finn kormány által megajánlott 100 millió dolláros hitelkeret iránt igen mérsékelt az érdeklődés. A török kormány 100 millió dolláros hitelkerete első 250 ezer dollárjának fogadásánál a kereskedelmi bankok teljes érdektelenséget mutattak, a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériuma most a jegybank közvetítésével próbál gazdát találni a hitelnyújtás szervezéséhez. Ha van megfelelő partner A 100 millió dolláros olasz hitelkonstrukció bizonyult eddig a leginkább működőképesnek. Igaz, ez a többi hitelhez képest épp fordítva működik: nem a magyar bankok tartják kézben a lebonyolítást, hanem olasz pénzintézetek, s nem a magyar vállalat, hanem olasz partnere folyamodhat a kölcsönért, ha megfelelő magyar partnert talált, és kész koncepciót nyújt be a bankhoz. Ezek a példák is azt bizonyítják: a magyar gazdasági életből teljes egészében hiányzik a banki szférához kapcsolódó befektetési infrastruktúra. A jegybank, amely a kormányközi szerződések létrehozásánál bábáskodik, a lebonyolítást a kereskedelmi bankoknak adja át. Amíg azonban ezek a bankok jól prosperálnak a rövid lejáratú hitelnyújtásból, aligha törik magukat, hogy a hosz- szú lejáratú hitelek kihelyezésével bajlódjanak. Különösen, mert a jutalék ezekben az esetekben erősen kötött. A finn konstrukciónál például mindössze 1 százalék, hiszen az óvatos finnek előre kikötötték, hogy a hitelt a közvetítő semmilyen módon nem drágíthatja a vállalkozók kárára. A kölcsönök, hitelek pedig egyre áradnak. Az OECD, a Közös Piac újabb és újabb kölcsönöket szavaz meg, s még újabbak előkészítésén dolgozik. Van-e keletje a pénznek? Szándékosan hagytuk utoljára a világbanki hitelek kérdését. A Világbank 1982 óta több mint 2 milliárd dollár hitel felvételére nyújtott lehetőséget Magyar- országnak. A közelmúltban pedig még újabb három köl- csönmegállapodást írtak alá; a pénzügyi rendszer korszerűsítésére 100 millió dollár, az átfogó szerkezetkiigazítási programra pedig 200 millió dollár áll rendelkezésre. Belföldi szerződésekkel a több mint 2 milliárdos keretösszegből eddig lekötöttek 1,7 milliárdot, ténylegesen pedig 1,3 milliárd dollárt hívtak le a kereskedelmi bankok részére. A tapasztalatok szerint ott, ahol a Világbank-hitel nem névre — vállalatra — szól, hanem valamilyen ágazati projektet finanszíroz, a pénznek csak nehezen van keletje. A vállalkozók többsége ezt a magas kamattal, a szigorú feltételekkel, a viszonylag magas saját részesedéssel, s nem utolsósorban a kereskedelmi bankok kamataival jócskán megfejelt, forintban kifizetett kölcsönnel magyarázza. A Világbank-kölcsönök nemcsak az ágazati programok esetében nem arattak eddig elsöprő sikert, hanem kis híján kudarcot vallottak abban a szférában is, ahol pedig a legnagyobb szükség volna a vállalkozás- élénkítésre: a kisvállalkozások körében. Pedig a rendelkezésre álló pénzforrás bőséges. Az első menetben 10 millió dolláros hitelkeretet nyújt a kisvállalkozóknak a Világbank, de ez csak része egy 140 millió dolláros csomagnak. A 10 millió dollárból eddig mintegy 5 millió dollárt kötöttek le a kereskedelmi bankok. Még tanácsadás sem... A vállalkozásmenedzselés viszont befektetési tanácsadás nélkül kevés; nagyon valószínű, hogy épp ez a szféra képtelen lesz önmagától a Világbankkölcsön megpályázására. A tájékoztatás itt a szó szoros értelmében létkérdés. Persze kérdés, hogy kinek a létkérdése. Mert a bankoknak csak nagy kockázattal járó, nehéz ügyletet jelent, s — kevés kivételtől eltekintve — még a tanácsadás szintjén sem szívesen foglalkoznak a témával. Hitelkeret van, pénz még nincs. A gazdaság dilemmája sem a banki, sem a vállalkozói szférában nem oldható meg addig, amíg nincs befektetési menedzselés. Ha valahol szükség van a kormány beavatkozására a gazdaságban, akkor ez a terület minden bizonnyal az. De az S.O.S.-jelzések úgy látszik, egyelőre nem jutnak el a kabinetig. B.Zs. A rubel már nem dohány Tanácsok kezdő kapitalistáknak AGRÁRVILÁG FARMSZERVEZÉSI VILÁGKONGRESSZUS Az angol farmerek és mező- gazdasági kormányhivatalnokok összefogásával 1974-ben megalakított Nemzetközi Management Szövetség (IFMA) 1991. febuár 4—9. között Új- Zélandon tartja VIII. kongresz- szusát. A világszervezet másfél évtizedes működése alatt bámulatos egyszerűséggel több kontinens között tudott intenzív kapcsolatot teremteni ebben a témakörben. Célja a mezőgazdasági üzemek, farmok gazdálkodásának szervezésével, irányításával, információellátásával (beleértve a termelés, feldolgozás, szaktanácsadás, informatikaalkalmazás, oktatás, értékesítés és szabályozás teljes vertikumát) kapcsolatos elméleti és gyakorlati tapasztalatok világméretű terjesztésének és cseréjének előmozdítása. Az IFMA tevékenységét két- három évente a világ különböző kontinensein (eddig Európában, Észak-Amerikában és Afrikában) szervezett kongresszusokon keresztül fejti ki, amelyeknek előadói között éppúgy megtalálhatók a farmmanage- rek és szaktanácsadók, mint az elméleti kutatók és oktatók, valamint a kormányhivatalok agrárközgazdászai. Az új-zélandi kongresszuson értékes, gyakorlatban hasznosítható tapasztalatokhoz juthatnak mind a mezőgazdasági nagy- és kisüzemek, mezőgazdasági vállalkozások vezetői és szakemberei, mind pedig á szaktanácsadással, falufejlesztéssel, kutatással foglalkozó mezőgazdászok, nem utolsósorban a pénzintézetek, az agrárkormányzat, valamint a termelőeszköz-kereskedelem és -értékesítés képviselői. A kongresszus első felét az északi szigeten, a Massey Egyetemen, második felét pedig a déli szigeten, a christ-cur- chi Lincoln College-ban rendezik. A kongresszus témái között szerepel a földhasználat és környezetvédelem, a mezőgazda- sági szaktanácsadás, az oktatás és menedzserképzés, a mezőgazdasági hitelezés, a költségkímélő termelési módszerek, a tartósítás, valamint a mezőgazdasági termelés kockázatának kérdése. A világ- kongresszus programját farmlátogatások, kiállítások, valamint fórumok gazdagítják. A várható részvételi költség 600—900 amerikai dollár, az igényelt szállás színvonalától függően. A kongresszusról részletesebb információért szíveskedjenek az IFMA magyar képviselőjéhez, dr. Vörös Mihályhoz fordulni: Budapest V. kér., Kossuth Lajos tér 11. Postacím: H-1355, Pf. 7. Telefon: 131-3549. — Kérem, ne dobja el a csikket, végigszívom... — a Kom- szomolszkaja Pravda munkatársát szólította meg így az utcán egy távolról sem csavargó külsejű, értelmiséginek tűnő egyén. Moszkvában és más szovjet városokban sokan már a földről is felszedegetik a bagó- maradványokat, s ezen talán csak a külföldiek csodálkoznak, hiszen a szovjetek tudják: a számtalan hiánycikk hosszú listáját az utóbbi hetekben a füstölnivaló is gyarapította. A szovjet dohányosok 70 milliósra becsült táborát nem az átalakítás politikája sújtja, s arról sincs szó, hogy az egészséges életmód élharcosai valamiféle törvénnyel — akácsak a „majdnem szesztilalom” néhány évvel ezelőtti bevezetéséhez hasonlóan — hirdettek harcot a nikotinisták ellen. Mindössze arról van szó, hogy a központi tervgazdálkodás s az egyre erősödő valutahiány e téren is megbosszulta magát: egyre kevesebb pénz jut az importra, több gyár csak csökkentett kapacitással működik, alapanyaghiány miatt. Főként filterből nincs elég, hiszen az egyetlen ilyen gyár éppen a sztrájkok sújtotta Karabah- hegyvidéken van. A szenvedélyes és kevésbé szenvedélyes dohányosok már szívnák a filter nélküli vagy a „koporsószeg” erősségű kubai cigarettákat, de azok is eltűntek a polcokról. A „mezítlábas"cigiket az élelmesebbek már több mint ezerszázalékos felárral árusítják a moszkvai piacokon, miközben a dohányárusbódék előtt már hajnalban sorban állnak az emberek, hogy — ha lesz szállítás — hozzájuthassanak a városi tanács által engedélyezett fejadaghoz: öt csomag bármilyen fajtájú cigarettához. A szovjet minisztertanács büféjében sajtójelentések szerint fejenként egy csomag cigarettát lehetett vásárolni, de a készlet állítólag már ott is napokkal ezelőtt kifogyott. Eltűnt a pipadohány és a mahorka is. Permben például a dohányboltokban dohányport árultak (a cigarettagyártás eme mellék- termékét korábban a kiskertekben használták rovarirtóként). A permi dohányosoknak ez valószínűleg nem ízlett, mert egyik nap a város főutcáján a villamossínekre feküdve tiltakoztak a dohánymizéria ellen. Más városokban is voltak megmozdulások, mi több, figyelmeztető sztrájkok, Voronyezs- ben pedig még ezzel sem elégedtek meg: naponta törnek fel dohányárudákat a kényszer nikotin-elvonókúrára ítélt dohányosok. Kujbisevben a helyi repülőgépgyár dolgozói állandóan „bevetésre készen” tartanak egy repülőgépet, hogy ha a Szovjetunió bármely pontján cigarettát lehet kapni, azonnal felszálljon a gép. A Szovjetunióban a második világháborút követően volt már példa hasonló cigarettahiányra: pontosan tíz esztendővel ezelőtt — 1980-ban —, a „virágzó Brezsnyev-korszakban" az olajdollárok halmai lehetővé tették a hatalmas importot a kialakult vészhelyzetben. Márkás nyugati cigarettákat lehetett kapni eleinte egy rubelért (19 forint), majd egyötvenért. Nyugati cigarettát most is árulnak a boltok, az NSZK-ból importált HB doboza potom 15 rubelért szerezhető be (csaknem 300 forint), így nem véletlen, hogy az átlagkeresetű dohányos keseregve, de egyre inkább felháborodva fordul el az úgynevezett „kereskedelmi áru” dohányárutól, hiszen havi béréből még két kartonra sem futná. A füstölés helyett tehát marad egyelőre a füstölgés, hacsak ettől a hiánytól nem lobban magas láncjra az amúgy is mindinkább erőteljesebbé váló társadalmi elégedetlenség a szovjet gazdasag és ellátás áldatlan állapotai miatt. Tamássy Sándor Aki figyelmesen olvassa mostanában a világlapok Kelet- Európával foglalkozó közgazdasági elemzéseit, hamar észreveszi, hogy a fejlett világ szakértői mennyire aggódnak a volt szocialista országok miatt. Aggodalmuk lényege, hogy kezdenek ráébredni, az eltelt évtizedek olyan mélységig szétzilálták e térségben a gazdasági élet alapjait, annyira más mentalitást, értékrend- szert honosítottak meg ezekben a társadalmakban, hogy a szocializmusból a kapitalizmusba való „átmenet” egyre rögösebb útnak látszik. A The Economist, a világ egyik legtekintélyesebb köz- gazdasági lapja, nagy tanulmányt szentel e kérdésnek, s ebben már bevezetésként leszögezi a számunkra meglehetősen fájdalmas igazságot: a reformok sorra elhaltak ebben a térségben, a szocialista jellegű gazdálkodás olyannyira eltért az igazi piacgazdálkodástól, hogy reményünk sem lehet a mégoly széles körű reformok sikerében. A szocialista országok hatékonysági problémái és ostobaságai annyira bonyolultak és összefüggőek — írja a The Economist —, hogy a reform reménytelen feladat. Világos, hogy politikailag és gazdaságilag nem lehet egy csapásra mindent rendbe hozni, mégis— írja a lap — nagyon úgy néz ki, hogy ha nem hoznak mindent rendbe, semmi sem fog működni. A piacgazdaságba való sikeres átmenet kiindulópontja a józan gondolkodáson alapuló mechanizmusok megteremtése, és ez még a mienknél sokkal zűrzavarosabb harmadik világbeli országokban is sikerrel szokott járni. Ám Kelet-Európá- ban ez egyáltalán nem biztos, hogy így lesz — írja a The Economist —, mivel a részlegesen megreformált országokban, például Magyarországon, a spontán privatizáció első „eredményei” változatlanul gazdaságtalan, de többé-ke- vésbé magántulajdonba került vállalatokban nyilvánulnak meg. A The Economist hangsúlyozza, hogy az igazi piaci viszonyok persze előbb-utóbb kialakulnak ezekben a torz struktúrájú országokban is, de kérdés, hogy az odáig vezető út politikai aknáit sikerül-e hatástalanítani. Magyarország népe kapitalizmust akár, ám a kapitalizmus ma éppoly idegen az itt lakók számára, mint a nyugatiaknak a szocializmus — írja a lap. Kérdés, hogy a magyarok hajlandók lesznek-e elnézni a sikeres üzletemberek meggazdagodását és a munkanélküliség „nyugati" mértékét. Keleten tudják az emberek, hogy a szocializmussal szemben a kapitalizmus működő rendszer, ám nincsenek tisztában árnyoldalaival. A kommunizmus összeomlása még nem teremti meg a kapitalizmust, azokat a magatartás- formákat és például piaci intézményeket, amelyek a működtetéséhez elengedhetetlenek. A nagy tekintélyű lap felhívja a figyelmet arra, mekkora veszélyt jelentene, ha a kezdeti sikertelenségek és rossz tapasztalatok elvennék a kapitalizmus hitelét, még mielőtt annak ideje lenne gyökeret eresztenie. A rosszul végrehajtott kapitalizá- lódás könnyen a mai vezetők ellen fordíthatná a tömegeket, és egy latin-amerikai jellegű diktatórikus politikai fordulathoz is elvezethetne. A The Economist figyelemre méltó módon az úgynevezett spontán privatizálást hozza fel példaként a hibás és a jövőben feltétlenül elkerülendő lépésekre.
