Somogyi Hírlap, 1990. augusztus (1. évfolyam, 84-109. szám)

1990-08-30 / 108. szám

1990. augusztus 30., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP 5 Nyitány októberben Ot bérleti hangverseny Meglepetés: Csajkovszkij Florence-i souvenir A kaposvári hangver­senyévad nyitányaként ok­tóber 22-én Bach, Händel és az előadó Lehotka Gábor or­gonaművész saját műve hangzik föl a belvárosi római katolikus templomban. Az Országos Filharmónia bérleti hangversenyének programja a minap készült el. Öt alkalommal tölthet el bennünket a zene bűvös va­rázsa. Novemberben a Ma­gyar Virtuóz Együttes szere­pel a somogyi megye- székhelyen Szenthelyi Mik­lós hegedűművész vezeté­sével. Műsorán a népszerű Vivaldi-mű, A négy évszak szerepel, s meglepetésként csendül föl Csajkovszkij Flo­rence-i souvenir című kom­pozíciója. A jövő év tava­szán, márciusban a Danobius vonósnégyest látja vendégül Kaposvár. A Mozart-est közreműködői: Ardó Mária (ének), Gyöngyös- sy Zoltán (fuvola) és Némethy Attila (zongora). Mozart D-dúr vonósnégyesét szólaltatják meg, s dalokat, áriákat is hall­hatunk. Áprilisban JandóJenő zongoraművész és Takács Tamara énekművész hang­versenyét a zeneiskolában rendezik meg. A hangversenyévad végét Elekes Zsuzsa orgonahang­versenye zárja a kaposvári belvárosi templomban; ezen a hangversenyen a Vikár Béla Vegyeskar működik közre. A bérleteket szeptember 15- én kezdik árusítani a kaposvá­ri zeneiskolában. Forma és szín harmóniája KIÁLLÍTÁS CSURGÓN KOVÁCS ÉVA KERAMIKUS MUNKÁIBÓL Kovács Éva keramikusmű­vész figurái egyszerűen csak szépek. Szépek, harmoniku­sak, és meghittek. Mindezt az első pillantásra észreveheti a látogató, ha belép a csurgói Csokonai művelődési központ kiállítótermébe. Figurák: nők­ről, gyermekekről, ifjú párokról — fehérben, rózsaszínben és halványkékben. Talán ettől is érezzük: nyugodt kis szigetet jelent ez a néhány négyzetmé­ter, ahol körbeveszik az érdek­lődőt az elbűvölő kis kerámiák. Légies és bájos figurákat hozott el Kovács Éva Csurgóra — Gál Endre tanácselnök is elmondta ezt a megnyitón. A Szabolcs-Szatmárból szár­mazó szentendrei művész ro­kokó könnyedségű kerámiái felidézik kinek-kinek a gyer­mekkorát is. A gondtalan és já­tékos éveket, a gyermeki örö­möket — legalábbis ahogyan ezt most, felnőtt fejjel vissza­pergetjük. És Szentendréről, a kerámiákról, e varázsos figu­rákról eszünkbe jut a nagy előd: Kovács Margit keramikusmű­vész, akinek szellemisége fölfe­dezhető a Csurgón látható munkákban is. Az agyagból formálódott kis remekművek most már bizton Csurgón maradnak. A figurákat ugyanis megvásárolták a láto­gatók: otthonukba vittek egy- egy darabot a béke és idilli han­gulatából. Akik még kíváncsiak a kama­rakiállításra, szeptember 15-ig emlékükbe véshetik a látotta­kat- Varga Zsolt Fotó: Jakab Judit Önálló iskolát! (3.) Medicina és művészet DIAKOK ES TANÁROK ÖNKORMÁNYZATA Összeomlott az a társa­dalmi környezet, amely az iskolát körülvette. Következik-e — s vajon mit ígér — a várva várt önállóság? Sorozatunkban figye­lemre méltó nézeteket ismertetünk társadalom- tudósoktól, az Önkor­mányzat—Iskola pécsi tanácskozótáborban tar­tott előadásaik alapján. Miközben aj. iskola egy újjá­szerveződő viszonyrendszer­ben találja magát, demokratizá­lódnak-e az intézményen belüli akaratképzési, döntéshozatali folyamatok? Más szóval: lesz-e az iskolában önkormányzat, pedagógus- és diákönkor­mányzat, avagy a kettő együtt? Nyilvánvaló, hogy enélkül ne­hezen képzelhető el egy kollek­tíva eredményes működése, s mégis kevés szó esik róla peda­gógusok fórumain, az oktatás- kutatók vitáiban. Jóval többet olvashatunk a diákönkormány­zatokról. Trencsényi László iskolaku­tató szerint a tanulók önkor­mányzatáról — újítása szerint: közös kormányzásról — akkor beszélhetünk, ha a diákok jo­gaikat önszerveződő, formali­zált szervezetben érvényesítik. Ennek érdekében a diákoknak — akár általános, akár középis­kolában — társulniuk kell jogaik érvényesítésére, s a tantestü­letnek ezt tudomásul kell ven­nie. Ma csak formálisan — né­hol az iskolavezetés utasításai­ra — működő, esetleg szabad­idős szolgáltatásokat szervező „diákönkormányzatok” van­nak, és csak az intézmények kis hányadában. A helyzet tipikus: a tanárok távoltartják a diákokat az iskola főfolyamataitól, s így nem kell válaszolniuk érdekvé­delmi felvetésekre, nehezebb problémákra. Pedig Domschitz Mátyás humántechnológus szerint a gyerekek rendre létrehoznak informális és demokratikusan működő közösségeket; ezeket azonban — mivel nem illeszthe­tők be az iskola merev, formali­zált szerkezetébe — rendre felszámolják, vagy formalizál­ják, azaz taszítóvá teszik. S itt már javában a fiatalok politikai szocializációjánál tartunk. Mint­hogy ennek gyakorlóterepei az iskolák, nem csoda — véli könyvében Kozma Tamás —, ha a fiatalok ismereteiből épp­úgy hiányoznak a demokratikus játékszabályok, mintha tanárai­kéból. A diákok viselkedésmintáit és beállítódásait egyfelől az eltúl­zott tekintélytisztelettel lehet jel­lemezni, másfelől a váratlanul kirobbanó szélsőséges tekin­télytagadással. Norma- és szankciórendszerükben egyfe­lől a paternalizmus és az ezzel járó jogfosztottság érzete domi­nál, gyakori bűntudattal, kisebbségrendűségi érzéssel és ezt kompenzáló agresszivi­tással. Az idézett szerző szerint a frusztráció, a konfrontálódás jeleként az osztályokban elsza­porodtak az atrocitások, és el­durvult a tanár-diák viszony, el­terjedt a rejtett tanulói teljesít­mény-visszatartás. Ez a lap­pangó ellenállás a társadalmi környezet formálásából való ki- vetettségnek is szól. De vannak nyilvánvaló jegyek is: magán­életi válság fölerősödése, dep­resszió, kábítószerezés, ön- gyilkosságok. Pál Tamás szociológus-ifjú- ságkutató is úgy gondolja: az iskola felelős abban, hogy az autonóm és szuverén lét meg­tapasztalásához minimálisan szükséges mintákat, de még az öntanuiás lehetőségét sem kí­nálja fel. A pedagógusok hatal­ma e tekintetben passzív hata­lom; képesek megakadályozni, hogy a diákok aktív és felelős módon intézzék ügyeiket. Pedig miközben a diákok részt vesznek saját életük alakí­tásában, nemcsak önmagukat valósítják meg, hanem jövőbeni kiszolgáltatottságuk fenyegeté­sét is nagymértékben csökken­teni képesek; birtokába jutnak annak, amely a leginkább érté­kesíthető: az érdekfelismerés és az eredményes érdekképvi­selet képességének. S most zökkenjünk vissza zavaros, felszínes mindennap­jainkba, ahol az iskola már rendkívül fontos politikai üggyé emelkedett — süllyedt! Horn György pedagógus szerint az iskolarendszer már reformálha- tatlan, s változást csak a szak­ma közösségeinek önálló gon­dolkodása, öndefiniálása, a közösségekben meginduló építkezés hozhat. A helyzet roppant nehéz: a pedagógus- társadalomnak most kell meg­küzdenie az autonómiáért, ami­kor pártszempontok és pártér­dekek drasztikusan jelennek meg, nyílt, erőteljes beavatko­zások következhetnek, szemé­lyiségi jogokat horzsol miniszte­ri rendelet. Igen, tegnap kellett volna már a pedagógusoknak kiegyez­niük, stratégiát alkotniuk, erős jog- és érdekvédelmet kiépíte­niük, s ma kell olyan politikai erőkkel szövetséget keresniük, melyek a helyi társadalom in­tézményeinek önállóságát komolyan gondolják, s holnap kell az önkormányzati képvise­lő-testületeket rákényszeríteni a helyi konszenzusra. A szakmaiság, az iskola ér­dekei ugyanis nem csorbulhat­nak. Mindnyájunk érdekében! Bozsó Béla (Folytatás az 1. oldalról) ,, Tisztelt alelnök asszony! Sok sikert kívánok a kör tizen­ötödik kongresszusának. Saj­nálom, hogy előre rögzített programom miatt nem tudok részt venni a kongresszus mun­kájában. Köszönti: Antall Jó­zsef”. — Az orvos írók és képzőmű­vészek köre, mint ismeretes, az orvostörténeti társaság egyik szekciója — mondta Csapiáros Zsuzsa —, a társaság elnöke pedig Antall József. A kongresszus alkalmából képzőművészeti kiállítás is nyílt az orvos művészek alkotásai­ból. Huszonöt alkotó mutatkozott be a tárlaton. Sonkodi István Modigliani látásmódjára emlé­keztet, ugyanakkor egy sajátos szürrealisztikus világot épít, Bakács Viktória pedig az alföldi festészet követőjeként a tisza- kécskei tanyavilágból hozza témáit. Hangulatos és sajátos Bognár Hona színvilága (Érdő- tűz, Balaton), vizuális érdekes­ségeket nyújt Szemenyei Klára (Tavasz), erőteljes atmoszférát teremt Szalai Zoltán (Fák a lá­pon), s örömmel fedeztük föl Szentágothai János üde akva- relljeit is a kiállítóteremben. A plasztikát Csapiáros Zsuzsa és Kubaszova Tamara képviseli igen jó színvonalon, s erőteljes a tárlat kerámiaanyaga. Cs. Nagy Alice szép korsóit, tábla­kép-kerámiáit nemrég láthattuk a siófoki művelődési házban (azóta az NSZK-ban is sikert aratott műveivel), s a figurális kerámiában Rácz Rozália szer­zett kellemes meglepetést a tu­dósítónak. (Szapudi) Tábortűz a Riny partján ISMERKEDÉS A TERMÉSZET TITKAIVAL A tizennégy fős gyermekcso­port féktelen jókedvvel érkezett a Rinya partján levő nagyatádi művésztelep parkjába, megpa­kolva hátizsákkal, sátorlapok­kal. A hét fiú és a hét leány ar­cán látni lehetett: tele vannak izgalommal, várakozással. Sá­torverés, tábortűz, szalonnasü­tés állt előttük... Ormai István, a Gábor Andor Városi Művelődési Ház népmű­velője, a nyári tábor életrehívója mondta: — Ezt az egyhetes tábort azzal a céllal rendeztük meg, hogy a szünidőben a kellemes kikapcsolódás mellett valami tartalmasat, hasznosat is nyújt­sunk a 9—11 éves kisiskolá­soknak. Ezúttal természet tit­kaiba szerettük volna beavatni az érdeklődő gyerekeket, akik szinte nap nap után átmennek a Széchenyi téri százados par­kon, s még sem tudják, hogy milyen faritkaságok, cserjék ta­lálhatók ott. Mint ahogy azt sem tudják, mit rejtenek a város kör­nyékének vizei, erdei. Ludán Jánostól, a gimnázium testnevelés—biológia szakos tanárától, a tábor másik szerve­zőjétől hallottam: — Elhoztam a rovargyűjteményeimet is és bemutattam a gyerekeknek, hogy ezzel is fölkeltsem érdek­lődésüket. Úgy gondolom, hogy mind a tizennégyen közelebb kerültek a természethez, s a jövőben jobban becsülik is. Közben egy kis felnőtt-se­gédlettel sikerült fölverni a sát­rakat. Némelyik gyereknek — látni lehetett — már volt ebben egy kis gyakorlata. Mikor szóvá tettem, az egyik barna hajú fiú, Vojkovics András, a Babay Jó­zsef Általános Iskola ötödikes tanulója bevallotta: — Mi rendszeresen sátoro­zunk nyaranta a családdal, és mindig segítek édesapámnak a sátorverésben... Nagyon sze­retek a szabadban lenni, ezért is jelentkeztem a táborba. Sok szép élményben volt már eddig is részünk. Különösen tetszett a nagysalléri és a petesmalomi erdő, az ottani halastavak. Vadakat is láttak. Pacsó Blanka a II. számú iskola ne­gyedikes tanulója elárulta: még a gumimatrac pumpálása köz­ben is azokra az őzikékre gon­dol, amelyeket a kiránduláson látott. — Olyan aranyosak vol­tak!... Á lélegzetünket is visz- szatartottuk, úgy figyeltük őket. Lesz mit elmondaniuk hát osztálytársaiknak a táboro­zásról. Ormai Diána ugyancsak a II. számú iskola tanulója: — Nekem sok-sok ötletet adott a játékkészítő-bemutató, amikor a természetben találha­tó természetes anyagokból for­máltuk a különböző játékokat, és a videofilmekből is sokat megtudtunk: olyasmit is, amit most nem volt módunkban megfigyelni. Azt hiszem, hogy valamennyi társam nevében mondhatom: jövőre újra itt le­szünk a táborban. A fáradtságnak semmi jelét nem mutató gyerekek a sátrak felállítása után ágakat gyűjtöt­tek, s föllobbant a tábortűz. Elő­kerültek a nyársak is. Ormai Ist­ván jelt adctt, s a tűz körül ülők ajkán felcsendült a nóta: „Este van már, késő este; tábortüzek égnek messze...” Zengett a dal, s később a pa­rázs fölött sisteregve illatoztak a szalonnával, hagymával tűzdelt nyársak. Még hazafele bandu­kolva is éreztem az augusztusi este szalonnával, hagymával elegyült illatát, és hallottam a gyerekek önfeledt kacarászá- sát... Dorcsi Sándor

Next

/
Oldalképek
Tartalom