Somogyi Hírlap, 1990. augusztus (1. évfolyam, 84-109. szám)
1990-08-18 / 99. szám
1990. augusztus 18., szombat SOMOGYI HÍRLAP 5 Dr. Baráti János apátplébános nyilatkozott a Somogyi Hírlapnak , A hitért, a népért élő embert koszontjuk (Folytatás az 1. oldalról) — Ez az ünnep történelmi távlatú. Szent István Jelentősége ezredéves,.. — Az elmúlt ezerév alatt sok nemzet tűnt el a föld színéről. Országok is. Szent István dicsőséges alakját ez a sok év sem temette el. Nem homályosodó eszményként ma is él, nemcsak a történelem lapjain, hanem a magyar nép lelkében. — Az egyház mit tekint ma — ennek jegyében — legfőbb feladatának? — Még 1947. augusztus 20- án mondta Mindszenthy bíboros, hercegprímás úr: a mi ezeréves múltunk Szent Istvánban testesül meg a legkifejezőbben. Tőle kaptuk a legnagyobb és legidőtállóbb értéket. Büszkén őrizzük a Szent István-i hagyományokat a családban, a társadalomban. Feladatunk az, hogy ezzel keltsük életre az elalélt Magyarországot. Nagyon komoly, áldozatos feladat ez. Ezt az utat Szent István áldott, épen maradt jobbja mutatja nekünk. Az a Szent Jobb, amelyik 1988- ban járta végig újra az országot, az egyházmegyei székhelyeket, a központokat. Több mint félmillió magyar rótta le előtte kegyeletét és értette meg titkát. Amikor a változások küszöóére érkeztünk, a magyar püspöki kar éppen ezért jelölte meg számunkra azokat a feladatokat, amelyekhez Szent István ad erőt. Ne a meggondolatlanság, az üres hangoskodás, a felelőtlen ítélkezés, a kisstílű bíráskodás tegye meddővé a mi életünket. Az áldozatos hazaszeretet formálja a lelkiséget, ez segítsen hozzá emberi értékeink kibontakoztatásához a magánéletben éppúgy, mint a családban, a társadalomban, a haza szolgálatában! Az egyháznak a történelem folyamán mindig társadalom- formáló hatása és felelőssége volt. Ez kötelezi a hívő embereket ma is. Feladatuk az erkölcsi értékek tanítása, az erkölcsös életre nevelés. Ezek közül ma különös helyet, hangsúlyt kap a család, az ifjúság, a munkaerkölcs formálása, az öregekről, való gondoskodás és a lelkiismeretes, példamutató magatartás. Emelkedjen népünk arra a magaslatra, amely helyreállítja a családi élet értékét, szépségét, biztonságát. Legyen megbecsült érték a hitvesi szeretet, hiszen ez adhat biztonságot az embernek! Az otthon szilárd alapja tehet képessé a közszolgálat igaz ügyének megvívására. A hitvesi szeretet mellett a másik nagy áldás a gyermek, hiszen ez a magyar jövő záloga. — Az egyház tehát fontos feladatának tekinti a családi harmónia eszményítését. Ebben mi a keresztény hit szerepe? — A második vatikáni zsinat témája a család és a társadalom viszonya volt. Örömmel látjuk azt, amit mindezért az ország vezetői tesznek. Fölvetődik: miért van az, hogy a nemzedékek közti konfliktus most olyan élesen jelentkezik? Ifjúságunk a vallástól elszakadt, ennek következtében lelki ürességet is hordoz. A hit meggyengülése vagy elvesztése után az erkölcs is föllazult. Súlyos probléma az alkoholizmus, a szabadosság, a szexuális szabadosság, a kábítószer-élvezet. Ez számunkra is komoly intelem. Ifjúságunk eme problémáinak a megoldására nekünk Is több áldozatot kell hoznunk. Szent István igazán nagy nevelő Is volt. Nevelte a népét, nevelte a családját, de nevelte a fiát, Szent Imrét is. Az intelmek, amelyeket Szent Imrének adott, ma is nagyon időszerűek, és ajánlom minden édesapának, édesanyának és a fiataloknak is. Ma mór hozzá lehet ezekhez jutni. Olvassák el elmélkedve, átgondolva, s rádöbbennek arra, hogy mi az igazi érték, ami emberhez méltó, amiért minden áldozatot meg kell hogy hozzon az.ember, — Befejezésül azt mondanám, hogy mint pap sokszor imádkozom ezért, az édesapákat és az édesanyákat, a fiatalokat kérem: emeljék tekintetüket Szent Istvánra. Kérjük közbenjárását, kulcsolja imára értünk a kezét a népek sorsát intéző Isten előtt, hogy ez az ország építse az európai népek között otthonát az ő útmutatásával, a magyar nép, és benne az őt megillető boldogabb magyar jövőt. H. B. Tudják á gyerekek, honnan származnak! Szarka vári beszélgetés Somssich Judittal Nagyboldogasszonyi szentmisét tartottak szerdán délután a sárdi Somssich család leszármazottjainak kérésére Szarkaváron, az egykori birtok kéápol- nájában. A Belgiumban élő Somssich Judit huszonnégy családtagja és a környék lakosai közül többen részt vettek az istentiszteleten. Somssich Judit negyvenöt év után először lépte át a családi birtok kastélyának kapuját. Vele beszélgettem. Könnyeit töröl- getve lépett abba a terembe, ahol vendégként fogadták a népes családot. — Ebben a szobában születtem. Ez a helyiség volt a szüleim hálószobája. A fátyolos hang lassan oldódott. — A gerendák és a parketta, azt hiszem, a régiek. Örülök, hogy a ház jó állapotban van. A dédapám, Somssich József építtette, édesanyám szereltette be a vízvezetéket. 1969-ben megkíséreltem már egyszer, hogy meglátogassam az egykori családi fészket, de csak a kertig jutottam el, mert az épület látványa taszító volt. Az ablakok be voltak törve, deszkákkal beszegezve... Csak a toronyba mentem föl. Az épület Kaposvár építészeti emlékeként is őrzi a múltat. Erről így beszélt Somssich Judit: — A torony még a török időkből való. A szüleim mesélték, hogy a torony alatt alagút vezetett egészen Kaposvárig. Amikor a vízvezetéket építették, az öreg tölgy gyökerei alatt török pénz találtak. A családi összejövetel szervezője Somssich Judit volt. —Mi késztette erre az elhatározásra? — Most csak az én gyerekeim és az unokáim látogattak Szarkavárra. Hat gyerekem közül öt van itt; a leányom a nászútra készül. Tizennyolc unokám közül pedig tizennégy jött el, és természetesen a négy menyem. — Hol élnek? — Belgiumból tettük meg az utat. 1946 decemberében érkeztem Belgiumba, a férjem belga üzletember, aki 1948-ban Afrikába utazott. Négy évvel később mentem utána, s ott éltünk 1974-ig. chenyi híveként a „fontolva haladó" konzervatív irányt képviselte. 1848-ban visszavonult; az ország önállósága mellett foglalt állást, és Deákhoz közeledett. Több Somogy megyei vállalkozásban (biztosító, vízszabályozás) vitt vezető szerepet. Kaposváron ő a legismertebb a népes Somssich családból, hiszen a gimnázium építése is az ő nevéhez fűződik. Hosszú ideig Somssich Pál nevét viselte az iskola. — Én csak arra emlékszem, hogy a Somssich Pálról készült A sárdi Somssich család több kiemelkedő férfiút nevelt a hazának. Somssich Miklós politikus és szónok,' Széchenyi jurátusa volt. A reformkorban a vármegyei liberális ellenzék egyik vezéralakja. Somssich Pál politikus, publicista, Somogy vármegye jegyzője. Szófestmény a nagyebódlő falán függ. Az asztal végén ültem, az ő képével szemben. A férjem összeállította a családfát, így szerezhettem több ismeretet a Somssichokról. A bátyám, Somssich Pál a Somssich gimnáziumba járt. Arra figyelmeztették: Somssich Pál nagy ember volt, neked is úgy kell viselkedned. Jó tanuló is volt. ' — Ez az utazás több mint kirándulás. Mi volt a célja? — Arra szenteltük ezt az utat, hogy a gyerekek tudják meg, honnan származnak. Ezelőtt sose mertem gondolni arra, hogy egyszer ellátogatunk Szarkavárra. Féltem, nem értik meg, miért. Édesapám, Somssich László huszonöt évig az országos mezőgazdasági szervezet elnöke volt. A legnagyobb öröme életében az volt, hogy hetvenéves korában doktorrá avatták az agrártudományi egyetemen. A gyerekeimnek, az unokáimnak tudniuk kell, hogy magyar vér folyik ereikben. Nagyanyjuk magyar történelmi könyvet írt, a gyerekeimnek aztán lefordította franciára, hogy olvashassák. A kastély, illetve a kápolna szomszédságában rémesen elhanyagolt állapotban találta a család az ősi temetkezési helyet, a mauzóleumot. Ezt is megmutatta fiainak és unokáinak Somssich Judit. — Megmutattam nekik azt a helyet, ahol apukámat akarata szerint, eltemettük. A fiaim azt szeretnék, hogy tegyék rendbe a mauzóleumot és elhozzuk szüleim földi maradványait Belgiumból, hogy hazai földben nyughassanak. Horányi Barna Fotó: Kovács Tibor Talán csak az élő szó érzékeltetheti igazán a címbeli hangsúlyt, miszerint itt a gimnázium múltjáról, illetve a múlt nem egy, hanem egyik jelentős magyar gimnáziumáról van szó. S ez korántsem lebecsülése a jelennek avagy kishitűség a jövő előtt, sokkal inkább alapzat, fundamentum, amely nem teszi mellékes kérdéssé, miként építkeznek rajta tovább... A recenzens elfogult. Jobb azt tisztességesen bevallani, hogy növendéke volt a szóban forgó intézetnek, sőt tanítványa a szerzőnek, aki A Kaposvári Táncsics Gimnázium címmel könyvet írt a Tankönyvkiadó felkérésére; az Iskolák a múltból sorozat harmadik köteteként jelent meg a Budapesti Evangélikus Gimnázium és a bajai III. Béla Gimnázium után. MIKLÓS ENDRE KÖNYVE A gimnázium múitja és a múlt gimnáziuma A recenzenes természetesen annyira nem lehet elfogult, hogy azt tételezné fel egy önmagában is igen dicséretes sorozat ütemezése okán, hogy az rangsort is jelent. Annyira viszont lehet elfogult, hogy feltételezze: a pedagógiai irodalom asztalára téve, a kiadás rangot jelent mindenképpen... A feladat Miklós Endre számára egyúttal munkahelyének, pontosabban szólva munkássága egyik legfontosabb színterének (a helytörténeti kutatás és a szakfelügyelet mellett) históriai megragadását jelentette. Azért megragadását, mert a könyv füzetnyi terjedelme igazából csak a legalapvetőbb összefüggések, tények, változások és változtatások, tendenciák érzékeltetését tette lehetővé. Miközben az írott, dokumentált források gazdasága szinte zavarba ejtő. Hogy mi a munka legfőbb ho- zadéka? Egyszerűen szólva az, hogy tárgyilagosan, világosan, jól nyomon követhetően — a 18. század utolsó évtizedétől szinte napjainkig — kitapintható az iskola sorsa. Születések, újjászületések és vajúdások sorozatán át. A szerző kutató és feldolgozó történeti arányérzékének köszönhetően a különböző források kezelése kritikai elemzése, megvallatása sok szálból fonódik össze, s harmonikus egészet alkot. Mindig tudjuk, érzékeljük, hol és mikor járunk a térben és az időben. Felmérhetjük a külső tényezők iskolát formáló hatását, az intézet vezetőinek, testületének szuverenitását, önformáló képességét. Tanulságosan van együtt az irányítás adott koncepciója (vagy hiánya), a helyi tényezők érvényre jutása, az iskola kívülről kapott és saját maga formált követelményrendszere, a tanulók összetétele, sőt előmeneteli „trendje". S ami talán legfontosabb: emberarcúra sikeredett ez a históriai munka— mert képes volt a szerző arra, hogy személyiségeket, pedagógiai karaktereket is kirajzoljon. Még ha utalásszerűén is, ha egy-egy cselekedeten keresztül is. Ezáltal sikerült érzékeltetnie, mégpedig állást foglaló értékítéletekkel azt, hogy a nagylelkű mecénás neve által fémjelzett, egykori Somssich Pál, majd politikai szándékból átkeresztelt Táncsics gimnázium mitől volt az, ami! Miként jelentett folytonosságot a diákok „okos vigyázása", szigorral- szeretése, nevelése, s miben volt diszkontinuitás. A szerző végül is nem patetikus vallomással, hanem egész munkájával bizonyítja, hogy a történész kritikai szemléletével együtt is ragaszkodik iskolájához és tiszteli múltját. S ez az, amivel nemcsak ismeretet, hanem példázatot is nyújt. Köszönjük, tanár úr! A csengőszó nemsokára megint megszólal majd a gimnáziumban. Könyvének ajánlója azt kívánja, hogy műve a tanulóknak soha ne legyen kötelező irodalma, s ne csináljanak belőle érettségi tételt sem. Viszont mind többen belső késztetésből vegyék majd kézbe, s vigyenek magukkal belőle egy üzenetet tovább, amely mindig felidézhető, akár a véndiákok ballagási éneke. Tröszt Tibor
