Somogyi Hírlap, 1990. augusztus (1. évfolyam, 84-109. szám)
1990-08-11 / 93. szám
6 SOMOGYI HÍRLAP—BALATONI NYÁR 1990. augusztus 11szombat Dr. Josef Schilling berlini fogorvos és közgazdász, kétszeres doktor és üzletember a 60- as évek végén még Jóska volt, egy Tolna megyei falu szülötte, aki Tamásiban járt középiskolába. 16 éves korában útlevelet kért, felszállt a vonatra, s elutazott az NSZK-ba. A szüleivel, testvéreivel (ma is Tolnában élnek) nem közölte ama elhatározását, hogy egyelőre nem szándékozik visszatérni, ellenben a maga lábán szeretne állni a számára akkor még teljesen ismeretlen országban. INGYEN SEMMIT SEM — Hátborzongató merészség ez egy 16 éves gyerektől — mondom. — Bizonyára a kalandvágy is sarkallta az időben. — Nem volt bennem kalandvágy, viszont a realitások iránti érzék már akkor is meghatározta cselekedeteimet — mondja. — Talán érettebb voltam korombéli társaimnál, mert ha kalandvágy vezetett volna a céltudatosság helyett, feltehetőleg most nem itt, az általam létrehozott siófoki játékkaszinóban beszélgetnénk, ha egyáltalán beszélgetnénk. Abban az országban, ahová mentem, semmit sem adnak ingyen, sőt egy külföldinek Nyugat-Németor- szágban (ez máshol is így van) sokkal nehezebb érvényesülnie, mint az ott született állampolgároknak. Én pedig érvéDr. Josef Schilling: „A szélmalomharc rendkívül fárasztó” Nyaralni jött, majd vállalkozott FOGORVOS, KÖZGAZDÁSZ, ÜZLETEMBER nyesülni akartam. Itthon nem láttam perspektívát, s noha csak 16 éves voltam, valami nyomasztó érzés, reménytelenség fojtogatott. Ulmban szálltam le a vonatról. Talán azért ott, mert tudtam, hogy Ulm közelében, egy faluban távoli rokonaim élnek. (Megjegyzem: sem akkor, sem később nem kerestem fel őket azért, hogy segítségüket kérjem.) Munkát kerestem, és a lehető leggyorsabban megtanultam németül. Tíz évet töltöttem Ulmban. Mindenekelőtt egy szakmában szereztem jártasságot: kémiai laboránsként dolgoztam az egyetemen, de ezt megelőzően minden munkát elvállaltam, hogy megéljek és tanulhassak. Mert mihelyt lehetett, beiratkoztam az esti középiskolába, s munka mellett leérettségiztem. Kemény dolog volt, elhiheti Nem azért, mert Németországban ötéves a középiskola, hanem mert a munkahely és az iskola egyaránt egész embert követel. Sokan lemorzsolódtak az osztályomból. Százan kezdtük a tanulást, és tizenhatan érettségiztünk. Mindössze ketten végeztünk egyetemet. A társamból szintén fogorvos lett, s most a berlini rendelőintézetben dolgozik. Magam is sokáig praktizáltam, de most már kevesebb időt szakíthatok a fogorvosi tevékenységre. Van egy jól működő rendelőintézetem, ahol tizenhatan dolgoznak; szép házam is Berlinben, ahol kellemesen élhetek (élhetnék) a családommal. Feleségem, 9 éves fiam és 5 éves lányom van. HÁROM KASZINÓ — Úgy tudom, az elsők között hozott tőkét Magyarországra, mégpedig azzal a céllal, hogy főként a Balaton-parton befektesse. 1988-ban létrehozott egy építő- és szolgáltató kft.-t, amely Schilling Kft. néven vált ismertté Siófokon. Miiyen elképzelésekkel, ötletekkel érkezett? — Ez a vállalkozás úgy kezdődött, hogy nyaralni jöttem Siófokra a családommal, 1988- ban. Kibéreltem egy házat méregdrágán, ám a tulajdonos ezt nem‘respektálta Úgy viselkedett velünk, mintha „szegény rokonok” lettünk volna, s csakhamar átköltöztünk egy másik villába. Akkor határoztam el, hogy ingatlant vásárolok vagy építek a Balaton-parton. Gondoltam, máskor is akarok majd itt nyaralni, s miért ne a saját nyaralómban... Akkor még csak erről tűnődtem. Aztán jött a kft. ötlete, s valóban az elsők között hoztam tőkét Magyarországra. Olyannyira korán érkeztem, hogy a valutámat még nem fogadhatta el a bank, a szükséges rendelet híján. Építettem egy panziót étteremmel Szemesen. Áttanulmányoztam Siófok beépítési tervét, s levelezni kezdtem a tanáccsal egy városközponti üzletház megvalósítása végett. Árajánlatot kértem, annak rendje és módja szerint, s miután az árat és a tanács feltételeit elfogadtam, megvásároltam a területet. Egy és fél milliárd forintos beruházásról van szó... Szálloda, gyorsétterem, fagylaltozó, kávézó és több kisebb üzlet lesz (lenne) az épületben. És 500 négyzetméteren egy korszerű élelmiszerbolt (ABC): ez volt a feltétele annak, hogy megvásárolhassam és beépíthessem a területet. Elfogadtam (tudom, milyen nagy szükség van élelmiszerüzletre a Balaton-parton), noha haszonnal egyáltalán nem kecsegtetett, s még most sem mondható rentábilis vállalkozásnak. Az élelmiszerbolt, a tavalyi árak és számítások szerint 30 millióba kerülne. Közben három játékkaszinót létesítettem: egyet Siófokon, egyet Füreden, egyet pedig Budapesten; s ezekre csak koncessziós díjként összesen 3 millió dollárt fizettem. ..ÚGY KELL NEKEM!” — Fellépését, enyhén szólva, nem fogadták virágvasárnapi örömmel. Különböző tévényilatkozatok, nyílt levelek s ezekre reagáló újságcikkek foglalkoztak (pro és kontra) Balaton- parti tevékenységével. Mi a véleménye erről? — Nagyon röviden felelhetek: úgy kell nekem! Miért akartam éppen a szülőhazámban befektetni? De részletesebben is beszélhetnék erről a számomra — kezdetben — érthetetlen hercehurcáról. Sőt! Azt hiszem, a siófoki kisemberek felvilágosítása végett (akik előtt afféle mohó és agyafúrt kapitalistaként igyekeznek feltüntetni az ellenfeleim) érdemes erről egy kissé hangsúlyosabban szólnom. Hát kérem... Nem hiszem, hogy másutt Európában (még innen keletebbre sem) azért támadnának, mert másfél milliárd forintos befektetéssel városközpontot akarok építeni. Mégpedig egy Makovecz Imre által tervezett központot, mintegy ezer munkahelyet teremtve a helybelieknek. Amit fölépítek, itthagyom. Nem vihetem magammal Berlinbe, se máshová, értékesíteni szeretném természetesen. Persze a befektetésnek meg kell térülnie, sőt hasznot kell hoznia. Ez a tőke törvénye. Ezt éppen azok az egyébként gazdag üzletemberek tudják a legjobban, akik támadnak és különböző módon próbálnak lejáratni. Valószínűleg attól tartanak, hogy „lekaszálom” Siófokot — helyettük. Ezért gán- csoskodnak, s vádolnak mindenféle „hátsó szándékkal”, s még azt is firtatják, mennyi pénzem van, honnan van, van-e egyáltalán. Nos, én a vagyonomat, nyilvánvaló, egy kapitalista országban kerestem Ők viszont itthon, az úgynevezett pártállamban. Én nem firtatom, hogyan lehetett egy kommunista diktatúrában milliomossá lenni, amelyben ugyebár — legalábbis papíron — ez nem lehetséges. Még kevésbé, ha az illetők—miként azt most utólag büszkén hangoztatják — ellenfelei a rendszernek, a hatalomnak. Nem firtatom továbbá a még Nyugaton is drágának minősülő autóikra kifizetett márkák és más valuták forrását, eszem ágában sincs, noha ők lépten-nyomon a szememre hányják, hogy az alkalmazottamnak (aki történetesen Siófok tanácselnöke volt) adtam használatra egy hétéves Mercedest. Megjegyzem, az én ügyvezetőigazgatóim Mercedessel járnak. Kezdetben nem sokat törődtem ezekkel a piszkálódá- sokkal, de amikor a boglárlellei tanácselnök azt nyilatkozta valahol, hogy utánanéztek a pénzügyi helyzetemnek és kiderült, hogy egy vasam sincs, kissé ideges lettem. Vajon hol néztek utána, melyik bankban? Miért nem érdeklődtek a siófoki OTP- nél? Közelebb van, mint egy berlini bank, ahol ráadásul nem szoktak efféle felvilágosítást adni. Persze, lehet, hogy ez itt sem szokás, nem tudom... Mellesleg: a boglárlellei városközpontot akartam felépíteni mintegy kétmilliárd forintos befektetéssel. IÓ A FEKETETENGER IS — Most már nem akarja? — Valószínűleg nem fogom megcsinálni. De őszintén szólva: már a siófoki munkálatoktól is elment a kedvem. Az üzlet- központ alá szerettem volna egy bowlingpályát is építeni sörözővel, ezt azonban nem engedélyezték. De a csonkított terv megvalósításához sem kezdhetek még hozzá, mert valaki megfellebbezte, s most várhatóan megint elhúzódik az építkezés. Pedig ha az idén nem kezdhetem el a munkát, túl nagy lesz a veszteségem. Itt van rá a pénz, de most kénytelen vagyok átutalni egy másik országba, hogy addig is „dolgozhasson". Mert a pénz nem arra való, hogy költségekbe verjen, hanem hogy dolgozzék. Tudatni szeretném azonban a siófokiakkal, hogy ha Makovecz Imre szép terve nem valósul meg, nem én tehetek róla. Van egy berlini társam, barátom, akivel együtt akarunk különböző nagyszabású vállalkozásokba fogni a Balaton-parton, majd csatlakozott hozzánk egy angol lord is. Az utóbbi 100 millió dollárt hozott az országba, s itt akarta elkölteni. Ezek a dollármilliók most már Csehszlovákiában vannak és keményen „dolgoznak”, a berlini társam pedig — ugyancsak az említett támadások miatt — az NDK-ba vitte a pénzét. Nem akar többé Magyarországon befektetni. Magam is egyre kedvetlenebb leszek, mert a szélmalomharc rendkívül fárasztó, csüggesztő, s nem azért adtam a fejem a vállalkozásra, hogy infarktust kapjak. Épp tegnap, miután tudomásomra jutott az a bizonyos fellebbezés, arról beszélgettünk a feleségemmel, hogy nem muszáj a családnak mindenáron a Balatonon nyaralni. Jó lesz nekünk például a Fekete-tenger is. Szapudi András A szezon szaga URAM, NINCS VIZÜNK 180 embert mentettek ki a vízből A kánai menyegzőn borból volt kevés, a Balaton-parton most föltehetőleg nincs borhiány. Ellenben egyre kevesebb a víz, amit az élelmesebb kocsmárosok néha borrá is változtathatnak. Nyár van, főidény, hetek óta tart a kánikula, ráadásul évek óta az aszály. Az északi partnak szeonkezdéskor a hagyományos sajtótájékoztatón sem ígért sok jót a DRV, a déli partot azonban nem fenyegette vízkorlátozással. ,,Miután az ivóvízfogyasztásban csúcsigények merülnek fel (Honnan? A nem létező vízből? — Sz. A.) nyilatkozta az igazgatóhelyettes július 30-a óta korlátozásokat kellett bevezetni Balatonalmádi, Fűzfő-Alsóörs és Lovas térségében. Augusztus 30-ától pedig 16-tól 24 óráig tilos locsolni, gépkocsit mosni Zamárditól Balaton- máriáig”. Balatonkenese és Siófok térségének lakosságát is ,,önmérsékletre”, takarékosabb fogyasztásra szólították fel, s e, Jóindulatú" felszólítást eredménytelenség esetén szankciók követik. Szóval takarékoskodni, ahol még lehet. Mert például a bogiári Úszó utcában (a bő vízkészletet feltételező utcanév dacára), a császtai-lakó- telep jelentős részén 100— 150 lakásban már nincs mivel takarékoskodni. A lakók szóvivője, Nagy László szomjúságtól elepedve közölte: több mint egy hete-runcsuuizük. Hiába jelentették ezt a DRV'központjába, senki sem segített rajtuk. Vendégeik („mert hát mindenki ebből tud egy kis pénzt csinálni") már összepakoltak, hogy „vizesebb" tájakra vándoroljanak. Gergye Ferenc, a DRV siófoki központjában azt ígérte — folytatta Nagy László —, hogy hétfőn lesz az utolsó határidő, akkor biztosan kijönnek és tesznek valamit. Nem jöttek! Majd hozzátette: tudomásom szerint Lelte bizonyos részein sincs mód a takarékosságra (nem szólva az önmérsékletről), mert sok helyen már reggel sincs víz. Baj, ha nincs víz. A DRV nagy cég. Sok embert, osztályt, csoportot foglalkoztat, s elismerten korszerű a technikája. De ha elfogy a víz, hiába, tehetetlen. És ez még csak az egyik gond. A másikat a felhasznált, elszennyeződött víz okozza. A szennyvíz. Amikor csillapul a hőség és leszáll az enyhet adó éj, egy kósza szellő a nyitott ablakon át a szobákba viszi a förtelmes bűzt. Az alvó felébred rá, a kapatos kijózanodik tőle, az érzékeny gyomrú öklendez- ve rohan lakhelye legkisebb helyiségébe. Az utazási irodáknak, szerintem, úgy illene hirdetnie a balatoni üdülést, hogy gázálarcot mindenki hozzon magával... Sz. A. A Balaton az idén mintha szeszélyesebb volna. Vagy talán csak az emberek felelőtlenebbek? Míg tavaly augusztus közepéig 19 áldozatot szedett a tó, most már 23 tragédiát jegyeztek fel a siófoki rendőrkapitányság vízirendészeti alosztályán. Vezetője, Zórád László főhadnagy tájékoztatott a következőkről: Augusztusban eddig négy vízbefulladás történt — mondta. — Két úszó, egy gumicsónakról horgászó és egy ötéves kisfiút a vízből kimentő ember halt meg. Valamennyien férfiak. Mindegyik alkalommal jó idő volt, nem volt érvényben semmiféle viharjelzés. A déli parton egyébként három őrsünk, az északin körzeti megbízottak két csoportja és egy egyfős „őrs” próbál vigyázni a fürdőzőkre, a vízen közlekedőkre. 18 hajóval látjuk el a szolgálatot; most van próba alatt egy új csónak, amit 1500-as Lada-motor hajt. Az idén már 180 személyt mentettek ki a vízből. Többségük szörfös, vagy kis kategóriájú vitorláson közlekedő volt. — A fürdőzők és a hajózok a legalapvetőbb szabályokat sem tartják be sokszor — mondta Zórád László. — Kereshetnék azon túl a figyelmeztető jeleket is: a viharjelzőt vagy akár a gomolyfelhőt, az ég aljának elsötétedését... — Nem kell félni ettől a gyönyörű tótól — mondta végezetül —, de tisztelni kell! (Czene) Szemétügy Nyolcszáz köbméter szemetet „termelnek” naponta az üdülők, a helyi lakosok és vállalatok Siófokon. Ezt az iszonyú mennyiséget mintegy 80 ember kísérli meg eltakarítani, több-kevesebb sikerrel. Mert az emberek nem igazán könnyítik meg a söprögetők, kukatütüvel dolgozók és szeméttelepi munkások életét., — Évente mintegy 150 ezer köbméter szemetet kezelünk a szeméttelepünkön, amely egyébként nemsokára megtelik — mondta Nagy János, a helyi költségvetési üzem egységvezetője. — A legtöbb problémát az okozza számunkra, hogy az utcák nagyon szemetesek. (Nem valami nagy az állampolgári fegyelem!) Munkánkat ezen a nyáron is egy tábor segíti. Lakói —16 középiskolás diák — főképp az Aranyparton és az Ezüstparton, valamint a városba vezető utak mentén kísérelnek meg rendet tenni. — Minden évben küszködnünk kell a lakossági limlomakcióval. Bár ingyen vihetnék az itt élők szemetüket a telepre, inkább kihajigálják a közterületekre. Rengeteg kerti szemét borítja így például az árokpartokat, és sokan csak ledobják valahová az elhasznált ágyakat, rossz ablakokat, mindenfajta vicket-vackot. Büntetés csak a közterületfelügyelők bejelentése után következhetne — ha megdönthetetlen bizonyítékot tudnának felmutatni. c. A.
