Somogyi Hírlap, 1990. július (1. évfolyam, 58-83. szám)
1990-07-12 / 67. szám
1990. július 12., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP 3 Helyhatósági választások Az ellenzék hosszú és forró nyara A Somogyi Hírlap jelenti a német—német határról Üres örbódék, teli polcok (Folytatás az1. oldalról) — Milyen muníciót kap a tagság a helyhatósági választásokra? — A legtöbb helyen nem várnak központi útmutatásra, segítségre. Csoportjaink többségéből máris számos ragyogó elképzelésről, helyi kezdeményezésről érkezett hír. Mindenütt személyekben gondolkoznak, s természetesen ott helyben illetékesek az ilyen döntésekre, Budapestről mi értelme lenne beleszólni? Ami viszont mégsem teszi egyértelműen rózsássá a jövőt, az pártunk anyagi helyzete. Tudom, ezt a riválisok is elmondhatják, hiszen a kormányzati döntés, amely szerint csak szeptember végén kaphatjuk meg a pártunkat törvényesen megillető állami támogatást, valamennyi párt helyzetét és az önkormányzatok választásának propagandamunkáját megnehezíti. Akár kétségbeejtőnek is nevezhetem pénzügyi helyzetünket, mert még a lezárult választások nyomda- és egyéb költségeiről is naponta kapunk számlákat, nemhogy új kampány megszervezésére futná a pénzből. De a muníció szerencsére nemcsak anyagiakat jelent, s a politikai, stratégiai felkészülés terén lényegesen jobban állunk. Június végén Mosonmagyaróvárott kezdődött az országos kampányra való felkészülés alapelveinek megbeszélése a tagság széles körének bevonásával — ezt a rendezvényt az ország több pontján hasonlók sora követi majd. E találkozók időrendi naptára most készül, ősszel' pedig—az októberre tervezett tisztújító közgyűlésünkön — már e kampány értékelését, s az önkormányzatok létrejöttével kialakult új helyzetből adódó tennivalóinkat is végig tudjuk majd gondolni. MSZP: Három alapvető követelmény A Magyar Szocialista Pártban Szekeres Imrével, a párt országos szervező titkárával beszélgettünk. — A szocialisták valódi önkormányzatot akarnak, s ennek három alapvető követelményét hangsúlyozni kell! Az önkormányzati testületeknek legyen megfelelő anyagi alapja, biztosítsák számukra a kellő mozgásteret és szavatolja a rendszer, hogy a helyi ügyekben egyedül döntsenek. Sajnos, abban a törvényjavaslatban, amelyet most vitatott meg a parlament, sok a nem eléggé világos pont, ezért meg kell jegyeznünk: az olyan jogokkal, melyeknek az érvényesítéséhez nem teremtik meg a szükséges feltételeket, nem lehet sokra menni! — Tehát: jogok és garanciák? — Igen, ez a kiindulópontunk a helyhatósági választásokat illetően. Egyébként nem kívánunk központi kampányt indítani, s a párt vezetősége sem akar beleszólni a helyi elképzelésekbe, hiszen az embereknek helyben kell tudniuk, milyen lehetőségekkel kívánnak élni, s hogy kiket tartanak alkalmasnak közfunkciók betöltésére. Még arra sem biztatjuk tagjainkat, hogy mindenképpen sorainkból keressenek tisztségviselőket az önkormányzatokba, hiszen ha környezetükben rátermettebbnek ítélik más párt képviselőjét, vagy éppen egy pár- tonkívülit, bátran támogassák őt. — Ezekről az irányelvekről miként szerez tudomást a tagság? — A már meghozott elnökségi döntésekről a helyi szervezetekhez a Szocialista Párt belső információs csatornáin jut el a tájékoztatás, de az országos párttanácskozás után a több mint 400 helyi alapszervezet bármely tagja részletesen megismerhette pártunk állásfoglalását személyes részvétele, vagy az alapszervezetet képviselő társa révén. Fidesz: Szikár, de határozott kampány Deutsch Tamás, a Fiatal Demokraták Szövetségének választmányi tagja így válaszolt kérdéseinkre: — Hogyan jellemezné a Fidesz vezetőinek és tagságának egymáshoz való viszonyát? — Ezzel mérhető pártunk, belső demokráciája. Mi „unikum” vagyunk, abban az értelemben, hogy generációs pártként működünk. Ez a sajátosság a tagság fokozott beleszólási igényét jelenti mind az országos jelentőségű döntésekbe, mind pedig a párt stratégiai elképzeléseinek kialakításába. Mostanra tagságunk „kinőtte régi ruháját”, éppen ezért a július 7-i kongresszusi fordulón már nem egy szerveződéshez, hanem egy jól felépített szervezethez kell a leginkább megfelelő belső struktúrát megtalálnunk. A választások óta eltelt két hónap alatt ugyanis 3 ezerről 10 ezerre gyarapodott a tagságunk, és működésünk mai rendje már-már áttekinthetetlenné vált. Alapkérdéseknek kell eldőlniük: Budapest és vidék, vezetőség és tagság kapcsolatrendszerének. Egyáltalán: milyen legyen valódi szervezetként a Fidesz? Hogyan lehet megoldani például, hogy alapvető kérdésekben is a legalsó szintekig kérjük ki a tagság véleményét, s használjuk fel a döntésekhez, anélkül, hogy pártunk müködésképességét veszélyeztetnénk? — Van egy — nyugodtan mondhatom így — ritka sajátosságuk: tagságuk mérhetetlen módon megbízik vezetőikben. — Nem szeretnék ezzel kérkedni, de az valóban ténykérdés, ugyanakkor fontos eleme a Fidesz működésének. Ezt a különleges viszonyt a vezetők nagyra értékelik, s mindig igyekeznek rászolgálni a bizalomra. Nem könnyű az előttünk álló időszak, nem lenne az még kormánypárti szervezetként sem, hát még ellenzékben! Tetézve azzal, hogy az előző választási kampány idején még jói körülhatárolható volt, hogy mi és kik ellen emeljük föl a szavunkat, most viszont azokkal kell megküzdeni, akikkel korábban sok tekintetben azonos platformon álltunk. Az ország jövőjét alapvetően befolyásoló kérdésekben azonban ez az ellenzék kettéválik, kormánypártra és valóságos ellenzékre. Ami a Fideszt illeti, úgy gondolom, van mire büszkének lennünk. Fiataljaink megtalálják szerepüket a mozgalomban és a társadalomban, klubhálózatunk, akadémiánk, „zöld" csoportosulásaink, nyári táboraink pontosan meghatározott célok érdekében működnek, s közösségteremtő erejük sem lebecsülendő. — Milyen szerepet kap mindez a helyhatósági választások során? — Nehéz kérdés, hiszen az országnak nincs semmiféle önkormányzati tapasztalata. Ma még csaknem teljesen ismeretlen, milyen lesz végül is maga a választási rendszer, ki és hogyan fog polgár- mestereket választani, s hogy egyáltalán: miként is kell önkormányzati kampányt csinálni. Vidéken különösen húsbavágó gond a rendszerváltás, a helyi hatalmasságok elleni harc, amelynek sokrétűségéhez képest a felkészülési idő igen kevés. Szakértők terén nem állunk rosszul, a kampány anyagi forrásait viszont nem látjuk. Az a pénz, amivel eddig rendelkezhettünk és amire ezután—késve— számíthatunk, csak a normális működéshez elegendő, ebből nem futja választási propagandára! így — biztosan mondhatom — szikár kampányunk lesz. Ám a tartalmi felkészülés tovább nem halasztható, a helyi csoportjaink működését a közelgő választásoknak kell alárendelni. A helyi jelöltek megkeresése, á lehetséges támogatók megnyerése és egy jó kampánystratégia kidolgozása és elindítása — ezek a mostani időszak legfőbb tennivalói. Schöffer Jenő (Folytatás az 1. oldalról) Minden nagyon új még nekünk, nem vagyunk tisztában az árakkal. Ami viszont teljesen megváltozott az, hogy mindent lehet kapni. Olyan dolgokat is, amelyek korábban hiányoztak, például a banán, a különféle vajak. Szóval azok a jó dolgok, amelyekről korábban csak beszéltünk. És örülünk, hogy nem kell félni a nyugatiaktól... — Nyugdíjas? — Az vagyok. — Hogyan jön ki a nyugdíjából? — Ahogyan az új árakat néLauenburg: nincs jelentősége már az eligazító tábláknak zem, azt látom, hogy nem lesz elég. — És ígérnek emelést? — Csak suttognak erről az emberek, de nem senki nem tud biztosat... —Megkérdezhetem, hogy mennyi nyugdíjat kap? — 490 márka a nyugdíjam. A teret — ahol a buszmegálló van, Béke térnek keresztelték el. Az utca, ahol az üzletek vannak, Marx Károly nevét viseli. Apró elektronikai bolt az utca közepén, benne beszédes az elárusítónő. Ezt mondja: — Meg kell szokni, hogy minden van és nem azt kell venni, amit kapunk, hanem azt, amire szükségünk lesz. Most néhány nappal a valutaunió után kezdik az emberek összehasonlítani az árakat. Nehéz még az ösz- szehasonlítás, mert korábban nyugati termékeket nem lehetett nálunk kapni. Most azzal van tele a polc. — Drágák ezek a nyugati termékek? — Korábban 4000—7000 márkába került egy színes tv nálunk. Most 1500-2000 márkáért meg lehet venni. A műszaki cikkek általában sokkal olcsóbbak lettek, az élelmiszerek drágábbak. — S a ruha? — Az emberek nem nagyon vásárolnak még. Mindenki azt gondolta, hogy megrohanják majd az üzleteket és mindent összevesznek. Nem így történt: meggondolják, hogy mire adnak pénzt. — És mit olvasnak most? — A régi újságot... Azt amit eddig is. — Jó híreket közöl? — Nyíltabbak lettek az újságok. Arról írnak, amiről az emberek is beszélnek: a valutaunióról és arról, hogy miként lehet talpra állítani az országot, a gazdaságot. 3 Az NDK-ban ma másfél százalékos a munkanélküliség, az NSZK-ban 7,5 százalékos. Az NDK gazdasága az NSZK gazdaságától várja a gazdasági és műszaki segítséget. A határ keleti oldalán lévő ember pedig arra számít, hogy a nyugati oldalon lévő rokona, vagy új ismerőse is segít neki. Az emberekben meg van a segítőkészség, és az ezzel kapcsolatos történetek ideálisan szépek. Olyan, mint azé a vízvezeték-szerelőé, aki még illegálisan lépte át a nyugati határt és az NSZK-ban talált munkát egy kis cégnél. Aztán amikor megnyílt az országhatár, hazaköltözött. Búcsúzáskor a cég adott neki egy használt Volkswagent, telerakták az autót mindenféle szerelvénnyel, hogy legyen az újrakezdéshez anyaga, szerszáma. Aztán három kollégája útra kelt vele a határ keleti oldalára, hogy segítsen a kis üzlet elidításában, a munka megszervezésében. Azt mondják, hogy sok az új barátság. Ha látogatóbajönnek a nyugatnémet családok, az ajándékok praktikus dolgok... Itt, a német határ keleti oldalán elkél a segítség: a fejlesztések — éppen a nyugati szomszéd közelsége miatt — sorra elmaradtak. A településeken az elmúlt 40 év alatt nem sok minden változott. Csak az idő nyomai lettek erősebbek. Negyven esztendő elmaradását pedig néhány nap, vagy néhány hónap alatt nem lehet pótolni. A vállalkozást — azt, hogy az egész keletnémet nemzetgazdaságot mozgásba hozza, fellendítse a nyugatnémet tőke — történelminek nevezi mindenki a határ mindkét oldalán. A vállalkozás sikerének kovácsa pedig az itt élő ember lesz. Azt mondják a nyugatnémetek: azon áll, vagy bukik a siker, hogy gyorsan megtanulnak-e az emberek dolgozni is, nemcsak munkába járni... Megtalálják-e a munkahelyen a munkát... Rákanyarodunk a Berlint Hamburggal összekötő autópályára. Jelentős itt a forgalom. Tavaly még a tranzit autók belépő jegyet kaptak, amikor felhajtottak rá: megállni nem volt szabad, s a határon ellenőrizték az időt. A belépőn rajta állt ugyanis, hogy mikor és hol hajtottak fel rá, s kiszámíthatták, hogy időzött-e valahol az autós. A határon viszont hosszú várakozás következett, alapos ellenőrzéssel. A határ közeledtét most is jelzik a drótkerítések, a sűrűsödő őrtornyok, de a két autópálya- sávot nem zárja már le a sorompó. Amikor egy fényképezésnyi időre megállunk a határon, tapasztalom: az autósoknak még új a lehetőség. Nem a fékre, hanem a gázra lépnek, s a kocsik bőgve száguldanak át a német—német határon, amely mostanra jelképessé vált csak: nem választja már el a két oldalán élő embereket. Kercza Imre Mit ír az újság az NDK-ban? Határállomás a Berlin—Hamburg közötti autópályán: szabad már az út az autóknak Boizenburgi városháza
