Somogyi Hírlap, 1990. július (1. évfolyam, 58-83. szám)

1990-07-11 / 66. szám

4 SOMOGYI HÍRLAP 1990. július 11., szerda SOK A PANASZ— KEVÉS AZ ELLENŐR A tabi 2. számú ABC áruhá­zában patikatisztaság. Min­den, de igazán minden meg­felel az előírásoknak, így az­tán értetlenül nézünk egy­másra Gelencsér Sándorral, a kereskedelmi felügyelőség vezetőjével: ugyan, mi kifogá­sa lehet a panaszosnak, aki immár többször is vizsgálatot kért a bolt ellen? — Nézzük meg a mérleget is, mivel az volt az egyik sére­lem, hogy a felvágottaknál el­takarják a mérleget — java­solja kísérőm. Csodálkoznék, ha a kedve­ző fogadtatás után valami nem stimmelne a mérleg kö­rül, de csodálkozásra nincs ok. Ott is minden rendben van. Körbejárjuk a pultokat, megnézzük az árcédulákat, a mirelit-termékek árlistáját, a csomagolást, de akarva sem találunk kivetnivalót. — Most mondja meg, mit csináljak? — kérdezi széttárt karokkal a kereskedelmi fel­ügyelő. — Az elmúlt hónapok­ban már többször, több helyre írt a panaszos, de soha senki nem tudta igazolni az állítását. Egymástól függetlenül ugyan­az a véleményünk, de ez őt nem nyugtatja meg. Ez az ember—a nevét nem mondhatom meg, mert még így is beperelhet — notórius jelentgető hírében áll. Érdek­lődtem utána, s kiderült, hogy a szomszédját is feljelentette, mondván: engedély nélkül építkezik. Ez persze nem volt igaz, de addig is adott némi munkát az ellenőröknek. Min­den évben van ilyen, s mi te­hetetlenek vagyunk. — Sokan fordulnak panasz- szal a felügyelőséghez? — Évente mintegy 50—70 között van a bejelentések szá­ma. Ezeknek körülbelül a fele a fenti esethez hasonló, a másik fele jogos panasz, de csak egy részét sikerül utólag bebi­zonyítani. Változatlanul az első helyen állnak a minőség­gel kapcsolatos panaszok. Vannak különleges bejelen­tések is, mint például az, hogy egy férfi vett egy új Ladát 6800 márkáért, egy marcali kisszö­vetkezettől, és elmismásolták a garancialevél kitöltését. Volt is gondja ebből a vámhivatal­ban. Most majd megnézzük, hogy is történhetett, de ez nem igazán a mi feladatunk lenne. Ilyen eseteknek nem is szabadn előfordulniuk. Ami­óta megszűnt a népi ellenőr­zési bizottság, még több pa­naszt kell kivizsgálnunk. Saj­nos, kevesen vagyunk. — Meg ne mondja, hányán -vannak, mert egyrészt elke­seríti azokat, akik önöktől vár­nak segítséget, másrészt ez­zel bátoríthatjuk azokat, akik­re pedig ráférne a fokozottabb ellenőrzés. — Rendszerint előzményei vannak annak, amíg hozzánk ér a panasz. Az lenne a leg­jobb, ha helyben sikerülne megoldani a gondokat, s nem mérgesedne el az ügy annyi­ra, hogy feljelentésre kerüljön sor. De ettől még messze vagyunk... Addig is amíg ennek az ideálisnak mondott állapotok­nak a beköszöntére várunk, jó lenne, ha a felkészült, ám cse­kély számú Kereskedelmi Felügyelőség „erősítést” kap­na. \ Legalábbis annyira, hogy a mostaniaknak ne kelljen fog­lalkozniuk a már-már becsü­letsértés fogalmát kimerítő feljelentgetésekkel. így is maradna még éppen elég dol­guk... Nagy Zsóka A lagúnák városában sem jutunk közel Európához Magyarjárás Velencében „Az Adria királynőjét újra keleti hordák fenyegetik” — húzta meg a vészharangot az olasz sajtó az elmúlt hét vége nyomán. Vasárnap délig nem kevesebb, mint 1200, a dél­utáni órákra pedig több, mint 1500 turistabusz érkezett Ve­lencébe, ahol a buszvégállo­máson már rég nem volt hely. A buszok zöme csehszlovák rendszámot viselt, de szép számmal akadt köztük ma­gyar is. A hazai újdonsült uta­zási irodák kedvelt kínálata a jelek szerint a néhány száz vagy ezer forintos, egy-két napos velencei kirándulás. A keleti turistatömeg egyre terebélyesedik, nem kis aggo­dalmat váltva ki a velencei idegenforgalmi szakembe­rekből. A hullám a múlt vasár­nap tetőzött: legalább 80 000 cseh, szlovák, magyar, len­gyel és keletnémet látogató növelte a csúcsidényben amúgy napi 20—25 ezerre tehető külföldi turisták szá­mát. A kereskedők és közte­rület-felügyelők azonban cseppet sem örülnek ennek az új áradatnak. A cseh vagy magyar látoga­tók általában éjszaka utaz­nak. Fáradtan, gyűrötten szállnak ki az áhított célpon­ton, és a városi kutaknál tisz­tálkodnak. Általában gyalog közlekednek, mert a kishajók drágák. A méregdrága özei­teknek csak a kirakatait bá­mulják. A drága éttermekbe be se térnek, a legtöbben nej­lonzacskóban cipelik a szend­vicseket és kóláspalackokat. „A Szent Márk tér és a rakpart ezen a vasárnapon piknikező kirándulóhellyé alakult: min­denütt családok falatoztak a szabad ég alatt, iszonyú mennyiségű szemetet hagy­va maguk után” — írják a be­számolók. Velence nincs felkészülve az ilyen látogatókra: kevés a szeméttároló, a meglevőket sem ürítik, mert a köztisztasá­gi hivatalnak nincs elég embe­re. Az éttermi árak (20—30 ezer líra, 1000—1500 forint egy ebédért) magasabbak, mint máshol. A belföldi turis­táknak ez persze megfizethe­tő, csak az „egynapos látoga­tóknak” okoz gondot. Magyar nyelvű prospektusok ugyan nincsenek városról, de a bóv­likat kínáló utcai árusoknál már megjelentek az első cseh és magyar nyelvű csalogató és kínáló feliratok. „Tennünk kell valamit” — jelentette ki a „toprongyos tu­risták” miatt fokozódó elége­detlenség nyomán Mimmo Greco, a városi tanács ide­genforgalmi felelőse, és leve­let írt a római, magyar, csehszlovák és lengyel kon­zulnak, amiben közli: a városi hatóság fontolóra veszi, mi­lyen módon lehetne esetleg szabályozni a látogatók ára­datát. A La Repubblicafőcíme eképpen hangzik: „Vasár­napra be kell zárni Velencét a kelet-európaiak elől...” A városi tanács minden­esetre felállított egy különbi­zottságot, amely első intézke­désként máris megerősítette a helyi köztisztasági hivatalt, a közlekedési vállalatot, a köz­terület-felügyelők ügyeletéit. Annyi bizonyos, hogy akiket ilyen utakra csábítanak, azo­kat az utazási irodák valahol becsapják. Velencét ígérik nekik, amiből — a pénzhiány miatt — végül nem sokat kap­nak. Legfeljebb a lagúnák, hidak, sikátorok festői képét. A dózsepalotában most látha­tó, 500. évfordulóra készült gyönyörű Tiziano-kiállításra viszont csak előjegyzéssel lehet bejutni, az egynapos lá­togatók hiába szeretnék megnézni. Az is bizonyos, hogy a Szent Márk téren nejlonzacs­kóból ebédelő magyar turista még Velencében sem jutott közelebb Európához, s rontja esélyünket, mindannyiunkét, hogy valaha is eljussunk oda. A FONYODI BAZÁRSORON Korszerű otthont szeretne? Kevés az ideje, a pénze? MI EGY LÉPÉSSEL KÖZELEBB VISSZÜK A MEGOLDÁSHOZ! Július 13-án délelőtt 10 órakor megnyitjuk Marcaliban legújabb FÉSZEK ÁRUHÁZUNKAT, ahol mindent egy helyen megvásárolhat. Árengedmény, OTP-hitelakció Peta Shop, Selectronic híradás- technika! MÁR A NYITÁS NAPJÁN! Cím: Marcali, Sport u. 2. r“““““““*““-“ ——““1 Bútorgyártók, barkácsolók! i Egyszínű és különböző fautánzatú színekben Kronospán (faforgácslapok) .. az INTERSPÁN termékeiből | 15 %-OS ÁRENGEDMÉNNYEL | KAPHATÓK július 13-tól 31-ig! Keresse a tamási Fészek Áruházban! Az AGROBER Vállalat pályázatot hirdet az AGROBER Kaposvári Iroda igazgató-főmérnöki munkakörének betöltésére □ A kinevezés határozott időre szól, alkalmasság esetén meghosszabbítható. □ A munkáltatói jogkört gyakorló vezérigazgató a kinevezésre kerülő igazgató számára az általános követelményeken kívül konkrét feladatok teljesítését írja elő. □ Az AGROBER 2 budapesti és 14 vidéki irodával dolgozó „A" kategóriájú vállalati tanács által irányított vállalat. □ A vállalat tevékenységi köre: műszaki és technológiai tervezés, vállalkozás, beruházás-lebonyolítás, bel- és külkereskedelem. □ A pályázaton való részvétel feltétele: felsőfokú szakirányú végzettség, tízévi szakmai és ötévi vezetői gyakorlat, erkölcsi feddhetetlenség. □ A pályázat tartalmazza a pályázó részletes önéletrajzát, szakmai önéletrajzát, jelenlegi bérének és jövedelmének ismertetését. □ A pályázatokat a megjelenéstől számított egy hónapon belül nyújtsák be a vállalat személy- és munkaügyi osztályára. Cím: Budapest, 1117 Budafoki út 79. Részletesebb felvilágosítást a személy- és munkaügyi osztály vezetője ad. Telefon: 1610-681 A pályázatot bizalmasan kezelik. (149243)

Next

/
Oldalképek
Tartalom