Somogyi Hírlap, 1990. július (1. évfolyam, 58-83. szám)
1990-07-02 / 58. szám
így jó! Azaz jó lenne, ha mindenki vízközeiben, egy szál fürdőruhában tölthetné ezeket a napokat, ahogy a képen látható ifjú hölgy is teszi. Ám aki mégsem hűsölhet az enyhet adó habokban, legalább húzódjon árnyékba. Szívesen tették volna ezt a mentősök is, de a hét végén ugyancsak megsokasodott a dolguk: nagy meleg okozta rosszulléthez gyakran hívták őket. Csöndes hétvégéjük volt viszont a tűzoltóknak: csak reménykedhetünk, hogy ezután is gyakran így lesz. Még hosszú a nyár... (Fotó: Gyertyás) Kánikulai fekete krónika Kirívó szabálytalanságok — halálos balesetek Csütörtökön — június 28-án — éjjel Kaposvár belterületén Deichler Lőrinc 56 éves kaposvári lakos az általa vezetett személygépkocsival nem megfelelő sebességgel közlekedett és áttért a bal oldalra, majd a gyalogjárdára felszaladt és ház falának ütközve állt meg. Súlyos sérüléseibe a kórházba szállítás után belehalt. Ugyanezen a napon, reggel Kaposvár és Taszár között Pintér Jánosné 35 éves sütő szakmunkás, nagykanizsai lakos szabálytalan előzés következtében összeütközött a vele szemben szabályosan közlekedő Bakonyi József 34 éves katona, taszári lakos által, valamint Göltl János 48 éves tanár, kaposvári lakos által vezetett személygépkocsival. Pintér Jánosné mellzúzódást, Pintér Enikő 19 éves nagykanizsai lakos gerinctörést szenvedett. Az M 7-es főútvonalon Siófok belterületén Gelencsér István 27 éves gépkocsivezető, szigetvári lakos nyerges vontatóval áttért a menetirány szerinti bal oldalra és összeütközött a vele szemben közlekedő Tamás Elek 30 éves zalaegerszegi lakos által vezetett járműszerelvénnyel. Az ütközés következtében a pótkocsi bal oldali oldala leszakadt és a mögötte haladó Majoros Árpád 45 éves ötvösművész, budapesti lakos által vezetett személygépkocsira zuhant a vezető felőli oldalon. A személygépkocsi az ütközéstől a mellette a leállósávon haladó Kardos József 51 éves gépkocsivezető, siófoki lakos által vezetett járműszerelvény pótkocsijának vágódott. Majoros Árpád olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen elhunyt. Szakértők bevonásával folytatják a vizsgálatot. Pénteken Siófok belterületén, a Szabadság téren, a 70-es főút és a Sió Áruház előtti parkoló bejáratánál Becker Wrener Emil NSZK-beli állampolgár személygépkocsijával balra kanyarodás közben nem adott elsőbbséget a vele szemben közlekedő Benes Gábori 6 éves tanuló, siófoki lakos által vezetett segéd-motorkerékpárnak, és összeütköztek. Benes Gábor 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett. 1990. június 30-án Barcs belterületén Ignácz Gábor 17 éves lakatos, barcsi lakos motorkerékpárjával szabálytalan előzés következtében összeütközött az előtte haladó és balra kanyarodó Horváth Mária 39 éves főelőadó, barcsi lakos által vezetett személygépkocsival. Ignácz Gábor súlyos sérülést szenvedett. Szombaton Kánya külterületén egy földúton Kristóf Gábor 57 éves állatgondozó, kányái lakos által hajtott kerékpár első kereke kiesett és a kerékpár feldőlt. Kristóf Gábor súlyos sérülést szenvedett. Vasárnap Zamárdiban Böl- csik József37 éves autószerelő kisiparos, siófoki lakos személygépkocsijával szabálytalan kanyarodás következtében összeütközött a vele szemben szabályosan közlekedő Gólyán József 25 éves kőműves, za- márdi lakos által vezetett segéd-motorkerékpárral. A segéd-motorkerékpár vezetője és utasa, Jávoli Róbert 23 éves kőműves, szegedi lakos súlyos sérülést szenvedett. jmim Krónika JULIUS A nap 4.51 órakor kél, és 20.45 órakor nyugszik, a hold 15.58 órakor kél, és 0.11 órakor nyugszik. Jön a hidegfront Nyugat felöl egyre többször, és egyre erősebben megnövekszik a gomolyfelhözet, előbb inkább csak északon és nyugaton, később mindenütt számítani kell záporesőre, zivatarra, néhol jégesőre, illetve felhőszakadásra. A legmagasabb nappali hőmérséklet nyugaton 25, keleten 30 fok körül alakul. Fokozódik a szigor Több lesz a „bukott” autó Változások a gépjármüvek vizsgáztatásában 75 éve hunyt el Párizsban Porfirio Diaz (1830— 1915) mexikói politikus, tábornok. 1830. szeptember 15-én született Oaxaca de Juárezben. Részt vett a franciák és a Miksa császár elleni háborúban, s jelentős katonai sikereket aratott, megverte például Marquez császári tábornokot, és elfoglalta Pueblát. A köztársasági elnöki széket azonban nem tudta megszerezni, ezért újra harcba indult, s végül 1876-ban katonai puccsal megdöntötte Lerdo de Tejada kormányát. 1877. május 2-án lett hivatalosan is Mexikó elnöke, és 1880-ig, majd 1884—1911 között látta el e tisztet. Ez idő alatt Mexikót teljhatalmú diktátorként vezette. Uralma alatt országában jelentős teret engedet az amerikai befolyásnak, politikájában a nagybirtokosok és a nagytőkések érdekét szolgálta. Országlása idején alapították a Nemzeti Akadémiát és a Liberális Pártot, ugyanakkor viszont rendkívül erőszakosan lépett fel a szegény nép- osztályok ellen. 1910-ben fegyveres felkelés kezdődött hatalmának megdöntésére, e forradalomnak voltak híres vezérei Pancho Villa és Emilia- no Zapata. Diaz uralmát 1911. május 25-én döntötték meg. Elmenekült az országból és a francia fővárosban hunytéi. Jánosünnepély Június 29-én, pénteken a budapesti Gutenberger Művelődési Otthonban, majd szombaton a Népligetben tartották a nyomdászok a hagyományos János-ünnepélyüket. A kitüntetett régi tagok között volt három kaposvári is: Horváth Géza 65 éves, Mautner József 60 éves, Szöllősy Sándor pedig 50 éves szakszervezeti tagsága után kapott emlékplakettet. Az illetékes minisztériumok egyeztető tárgyalásait követően július 1-jétől új szabályok léptek érvénybe a gépjárművek vizsgáztatásánál. Lesznek könnyítések, mint például az, hogy a forgalmi engedélyt egy helyett két évre adják ki — ez főként a tíz évnél öregebb autók esetében kedvező — ám a jogszabályok összességét inkább a szigorítás jellemzi. Mint mindenben, ezen atéren is igyekszünk felzárkózni Európához — bár úgy tetszik —, az elmélet ezúttal is messze megelőzi a gyakorlatot. Ha csak arra gondolunk, hogy a hazai járműpark túlnyomó többsége túl van a kritikus tíz éven, s hogy nem lehetünk büszkék az alkatrész- ellátásunkra sem, nem véletlen az autósok aggodalma: forgalmi engedélyük meghosszabbítása olykor komoly akadályokba ütközik a következő hónaptól. A zajszint és a légszennyezés mérésében a típusvizsgálati követelmények egyértelműen szigorodnak, s a szakemberek szerint gondok lesznek a fékek hatékonyságával is. A műszaki vizsga előtt célszerű a gépjárművet szerelőhöz vinni. Ők már kaptak útmutatást arról, hogyan kell felkészülni a vizsgára. Ennek ellenére a vizsgálatot végző szakemberek tartanak tőle, hogy a korábbinak több mint kétszerese, a gépjárművek mintegy 20 százaléka nem felel meg a műszaki követelményeknek. Ésszerű kompromisszumra természetesen hajlandók, ám az elsődleges szempont továbbra is a közlekedésbiztonsági előírások érvényesítése. Somogy megyében hozzávetőlegesen 100 ezer gépjárművet tartanak nyilván. Vagyunk tehát éppen elegen, akiknek fejtörést okoz majd az ,,új módi". Csak abban reménykedhetünk, hogy az alkatrészgyártókat és a kereskedelmet is felkészítették a változásokra. Nagy Zsóka Tisztelt Szerkesztőség! 1990. június 13-án jelent meg cikk a kányairtásról Én a vadászok érdekében fogtam toUat. Elgondolkoztató, hogy ezt a ritka helyen honos és védett madarat miért kell kiirtani Nem tudom elképzelni, hogy melyik lehet az a vadász- társaság, amely elküldi csapatát a színházparkba kányára vadászni. A nagy számú vetési varjú keveredik a szürke fejű csókával, ezeket gyériteni és ijesztgetni kell, nem pedig kiirtani. A posta madara, a holló is áldozatul esett volna, mert könnyen összetéveszthető a vetési varjúval Ajánlom, hafegyverrel akarnak kiirtani valamit, előbb győződjenek meg róla, hogy nem tesznek-e kárt vele. Tisztelettel: Tóth Jenő Kaposvár, Kölcsey u. 85/A — A Kaposplast vegyes vállalat létrehozásáról tárgyal egy amerikai céggel. A kaposvári gyár a csomagolástechnika fejlesztésére, valamint a legújabb kefealapanyagok kidolgozására társulna tengerentúli partnerével. — Nagyobb összegű doflárkölcsönt folyósít a közeljövőben a Világbank a magyar felsőoktatás fejlesztésére. Ebből a pénzből a pécsi orvostudományi egyetem 1991-ben 600 millió dollárt kap. Az összeget egy kuratórium kezeli, a visszafizetést a kormány vállalta. • — Ötszáz Zastava személy- gépkocsit értékesít az idén a Borsodi Gépkocsi Részvény- társaság. A járműveket különféle alkatrészekért cserébe kapja a társaság. A terv az, hogy a további együttműködés lehetőségeinek sokoldalú kihasználásával évente mintegy 10 ezer Zastavát vehetnek forintért a magyar vásárlók. — A Szondi utcából a Szántó Imre úti központi irodájába telepítette át házkezelési osztályát a Kaposvári Ingatlankezelő és Közvetítő Vállalat. Az átköltöztetésre azért került sor, mert a vállalat költségkímélés, illetve — az elidegenítés következtében —várható lakásszámcsök- kenés miatt mintegy 46 százalékkal leépíti a házkezelőség létszámát. — Skandináv típusú bútorok kiállítása és vására nyílt a kaposvári DomusÁruházban. A Baján készülő bútorokon kívül többfajta román étkezőgarnitúrát is kínálnak a vásárlóknak. — Fórum az Akadémiáról összegző címmel jelent meg a Magyar Tudomány különszáma. Az MTA jövőjét tárgyaló szeptember 26-i akadémiai fórum teljes szerkesztett jegyzőkönyvét, valamint az utólag beérkezett hozzászólásokat tartalmazza a kiadvány. Az MTV pécsi stúdiójának mai műsora ll-es program 20 óra: A program keretében beszélgetés hangzik el a többpártrendszer és a jövendő önkormányzatok kisvárosi problémáiról, a helyi társadalompolitikai szerveződésekről, azok lehetséges változatairól. A Szovjetunióban május 5-re programot hirdettek a zsidók ellen. Romániában fasiszta jellegű párt alakult. Az NDK- ban évtizedek óta létezik antiszemitizmus annak ellenére, hogy ott nem élnek zsidók. És nálunk? — Dokumentumfilmet láthattak arról, hogy van-e Magyarországon zsidókérdés. A film címe: Szavlanut — türelem. A nehezebb témák után látványos rővidfilmben mutatjuk be Buzsák és környékének népművészetét, amely szórakoztató nyári perceket ígér. Végezetül sok-sok levélírónk kérésére lejátsszuk azt az egykori világháborús katonanótát, melynek már-már feledésbe merülő szövegét nézőink küldték be. Sió Tv 19.00: Műsorismertetés, hírek, időjárás. 19.08: Mesék. 19.25: Filmelőzetes. 19.27: Idegenforgalmi hírek, programok. 19.30: Klipek. 19.40: A nap vendége. 19.55: Horoszkóp. 20.00: A helybéliek fóruma 20.13: Légió I—II. rész. 23.13: Jazz. 23.33: Rock-kalapács. 24.00: Hírek. 0.10: Sexi. 0.17: Klip-klub. 1.00: Műsorzárás. — A kaposvári fűi—orr— gége szakrendelés ideiglenesen a rendelőintézetből a Németh István fasorba költözött. Változatlan rendelési időben átmenetileg itt működik mától a megyei audiológia szak- rendelés is. Autósorszámok Trabant Limousin Hycomat (Bp.) 663 Trabant Combi Hycomat (Bp.) 35 Trabant Limousin Special (Bp.) 24807 (Debr.) 22907 (Győr) 20865 (Szeged) 1816 Trabant Combi Special (Bp.) 9166 (Debr.) 7353 (Győr) 7153 Wartburg Standard (Bp.) 6921 (Debr.) 4878 (Győr) 4781 Wartburg Special (Bp.) 6991 (Debr.) 6202 (Győr) 5304 Wartburg Special tolótetős (Bp.) 18716 Wartburg Tourist (Bp.) 6365 (Debr.) 3662 (Győr) 2486 Lada 1200 S (Bp.) 54174 (Debr.) 38793 (Győr) 20120 Lada 1300 S (Bp.) 25668 (Debr.) 21200 (Győr) 10745 Lada Szamara 2108 (3 ajtós) (Bp.) 10531 (Debr.) 7507 (Győr) 5398 Lada Szamara 2109 (5 ajtós) (Bp.) 1014 (Debr.) 966 (Győr) 449 Lada 1500 L (2107) (Bp.) 26141 (Debr.) 20586 (Győr) 8979 Lada Combi (2104) (Bp.) 2885 (Debr.) 1629 (Győr) 1244 Lada Niva (2121) (Bp.) 1533 Skoda 105L (Bp.) 12889 (Debr.) 9632 (Győr) 9636 Skodái20L (Bp.) 36938 (Debr.) 19205 (Győr) 23799 Polski Fiat 126 (Bp) 16555 (Debr.) 8814 (Győr) 8124 Dacia TX1310 (Bp.) 17758 (Debr.) 119 (Győr) 203 (Szeged) 78 Dacia Combi 1310 (Bp.) 10091 (Debr.) 5777 (Győr) 4585 (Szeged) 28 Dacia TLX1310 (Bp.) 22258 (Debr.) 13329 (Győr) 13618 Volga Limousin 86 Volga Combi 54 Maruti 1715 Moszkvics 786 Zastava Jugó Skála (Bp.) 4557 (Debr.) 1692 (Győr) 1806 — Értesítjük a lakosságot és a közüle- teket, hogy július 4-én, Barcson és Tabon országos állat- és kirakodóvásár lesz. (111285) — Értesítjük a lakosságot, hogy július 1-jétől egyes szolgáltatásainknál árváltozás történik. Az árváltozás díjjegyzéke felvevöirodáinkban megtekinthető. Somogy Megyei Temetkezési Vállalat (149237) Tarka sorok Betörés — Hallom, szomszéd, betörtek a házába. Mit vittek el a tolvajok? — Ellopták a biztonsági i zárat, a riasztókészüléket : és a jó öreg házőrző kutyát. Jean — Mi ez a rotyogás, Jean? — Fő az egészség, uram. Anekdoták Mátyás királyról Az egyik udvari ember azzal akart ráijeszteni Mátyás királyra, hogy az ellenségei mérget készülnek kevertetni az ételébe. A király azonban nem ijedt meg. Hangosan hirdette aznap az asztalnál helyet : foglaló uraknak: — Azt hallom, meg akarnak mérgezni valakik. Látjátok, milyen jóízűen eszem; holnap is gyanútlanul nyúlok majd a tálba. Mert én nem hiszem, hogy az olyan uralkodónak, aki törvény és igazság szerint országol, félnie kelljen akármelyik alattvalójától. A kis szózat után a besúgók elnémultak, a bosszúvágyó urak is magukba szálltak; senki se próbált alattomos módon Mátyás életére törni. * * * Mátyás egyszer egy gonosztevőt halálra ítélt. Kegyelemből azonban megengedte, hogy a halál nemét az elítélt válassza meg. A bűnös összetette a kezét: — Kegyelmes királyom, ha már megengedted, hogy a halálom nemét magam válasszam meg, engedd meg azt is, hogy végelgyengülésben haljak meg! SOMOGYI HÍRLAP Az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: DR. KERCZA IMRE Kiadja az AS-B Kft. Somogy Megyei Irodája. Felelős az irodavezető. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Latinca S. u. 2/a Telefon: 11-644 Telex: 13-360, telefax: 12-315 Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: MIKE FERENC igazgató Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítöknél, a posta hírlapüzleteiben és a hírlapelőfizetési és lapellátási irodánál (HELIR), Budapest, XIII., Lehel u. 10/a 1900., közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra Előfizetési díj egy hónapra 105 forint, negyed évre 315 forint, fél évre 630 forint, egy évre 1260 forint. ISSN 0865-9125 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.