Somogyi Hírlap, 1990. július (1. évfolyam, 58-83. szám)

1990-07-17 / 71. szám

1990. július 17., kedd SOMOGYI HÍRLAP 3 Gyógyfürdők — gyógyulásra várva (Folytatás az 1. oldalról) Az átgondolatlanság más te­kintetben is föllelhető. Még mindig nem döntötték el, hogy a fürdőknek mi legyen a profiljuk. Másként kell ugyanis működtet­ni a sportcélokat is szolgáló melegvizes strandot — például a kaposvárit —, mint a gyógy­fürdőt, amilyen az igali és a cso- konyavisontai is. Nincs még tisztázva, hogy üzleti alapon kezeljék-e őket vagy — mivel fontos társadalmi igényeket elégítenek ki — részesüljenek- e jelentős állami támogatásban. Vendég kellene Ha nem történik valami, köny- nyen veszélybe kerülhet a fenn­tartásuk, hiszen a magyarok már a viszonylag kis belépődíjat sem tudják megfizetni. A hétvé­geken is mind többen elmara­doznak. Indokuk: ha ketten-hár- man eljönnek lubickolni — te­kintettel a magas étel- és ital­árakra, a benzinköltségre—ez­resekben mérhető a kiadás. A külföldiek pedig egyrészt a kellő propaganda hiánya, másrészt a szolgáltatás alacsony színvo­nala miatt alig-alig keresik föl gyógyvizeinket. Pedig hát ven­dég kellene, mert — mint dr. Molnár László gazdasági igaz­gatóhelyettes mondta—bármi­nemű fejlesztés alapja csak a forgalom növekedése lehet. Kínálkozna tehát a bevétel* nö­velésére a belépődíj emelése. Ám ez csak ideig-óráig lenne megoldás; ugyanis a látogatott­ság további csökkenéséhez vezetne. A DRV vezetői szerint úgy lehet kilábalni ebből a bajból, ha —akár külföldi részvétellel is— részvénytársaságot hoznak létre; továbbá a „fürdőből élő” kereskedőket, vendéglátósokat arra késztetik, hogy jövedel­mükből támogassak a fürdők üzemeltetését, fejlesztését. Kié volt a haszon? Ez egyébként elemi érdekük, hiszen ha nincs fürdő, rájuk sincs szükség. A DRV tapasz­talata szerint eddig elsősorban ők vágták zsebre a hasznot. (Bizonyára ezzel sok kereske­dő, vendéglátó vitatkozna.) Egy azonban biztos, ha vendég nincs, a fürdőt nem sikerül a tömegek számára vonzóvá ten­ni, akkor ők is lehúzhatják a ro­lót. Közös érdek tehát a megfe­lelő szintű fenntartás és fejlesz­tés. Igái és Csokonyavisonta ese­tében várnak bizonyos állami támogatást is, hiszen vélemé­nyük szerint egyetlen kormány sem hagyhatja figyelmen kívül az olyan fontos társadalompoli­tikai célt, mint a betegek gyógyí­tása. Egyelőre azonban e téren érdemi információval nem ren­delkeznek, mint ahogy a földtör­vény hiányában a részvénytár­saságok megalakítására sem gondolhatnak. Ami ma biztos kiindulópont, az a DRV említett koncepciója az igali éscsokonyavisontai für­dő fenntartására, fejlesztésére. A kaposvári Termál sorsa... Ebben nem szerepel viszont a kaposvári Termál. Ezt — mi­vel elsősorban nem gyógyásza­ti célokat szolgál — a DRV át akarja adni a városi önkor­mányzatnak; tegyen vele a leg­jobb belátása szerint, használja sportuszodaként, városi strandként, és így tovább. Ismérve Kaposvár szűkös pénzügyi helyzetét^ nem nehéz megjósolni, hogy eredménye­sen az önkormányzat is csak akkor tudja üzemeltetni a für­dőt, ha — a DRV-hez hason­lóan — a különböző érdekeket egyeztetve elsősorban üzleti alapra helyezi működését. Szegedi Nándor Öngyulladás okozta a sajóbábonyi robbanást? Sajóbábonyban, az Észak— magyarországi Vegyiművek­ben szombaton hajnalban rob­banás történt a már húsz éve használaton kívül helyezett üzemcsarnokban. Mint azt Fadványi László tűz­oltó őrnagy, Borsod-Abaúj- Zemplén megyei tűzoltópa­rancsnok az MTI munkatársá­nak elmondotta: a tűzoltóság a rendőrséggel együttműködve, a vegyi és robbanási felügyelet szakértőit bevonva folytatja annak vizsgálatát, hogy az 50 méteres csarnokot romba sdöntő detonáció előtt keletke­zett-e a tűz, vagy pedig a robba­nás okozta a tüzet. A hatalmas mennyiségű törmelék eltávolí­tása, a környék megtisztítása nagy erőkkel folytatódik, s va­lószínűleg csak ezútán tudnak válaszolni arra a kérdésre: tör­tént-e szándékos gyújtogatás? A gyáriak feltételezése szerint a két évtizede elhagyott, s most felrobbant üzemcsarnok bal­esetét öngyulladás, illetve ko­rábban otthagyott, s a falakat átitató vegyszerek kölcsönha­tása idézte elő. EGYSZERŰ MATEMATIKA A szentgyörgyi „csoda” A balatonszentgyörgyi tégla­gyár igazgatója, Németh Rezső közel hatvanévesen abból a kiváló „fajtából” való, aki a mö­götte levő csapatra támaszkod­va irányít és fegyelmez. Negy­ven évet töltött a szakmában, ebből húszat itt, ebben a gyár­ban. Az idő persze nem múlt el felette' nyomtalanul. A múlt év­ben infarktust kapott; azóta igyekszik jobban vigyázni ma­gára, bár találkozásunkkor is éppen „táppénzen dolgozik”. Sok a gond — mondja — ilyen­kor nem ér rá az ember beteg­nek lenni. — A gyárat mennyire érin­tik a gazdaságban végbeme­nő változások? — A mi vállalatunknál ezek a gondok még nem érzékelhetők. Létszámleépítés nem volt? és nem is várható. 101 -en dolgoz­nak nálunk, ebből 11 adminiszt­rációs munkakörben, a többi a műszaki állomány. Ezzel a gyárral mindig elégedett volt a szakma, mind a minőség, mind a mennyiség szempontjából. Évi 18 millió kisméretű téglára tervezték a gyárat, s ehelyett 50 milliót csináltunk. Ez volt a szentgyörgyi csoda. így nevez­ték a szakmában. — Nem lehet, hogy mérce alatti volt a terv? — Az országban még három ehhez hasonló téglagyár van, teljesen azonos feltételekkel, de sehol nem tudtak egy év alatt 20 milliónál több téglát gyártani. Az új gyárunk is hasonló elisme­rést vívott ki, már azzal is, hogy egy év alatt fölépült, pedig há­romszázmillió forintos beruhá­zás volt. Mi magunk végeztük el a munkálatokat is. Az új gyár évi terve 38 millió tégla volt, de már június 8-ig 32 milliót kitermel­tünk, és ha a piaci helyzet nem romlik, a 65—70 milliót is elérjük az év végére. — Kérem, mondja el, mi a „csoda" titka. — Egyszerűen az, hogy akar­juk. Nem tudok mást mondani. A munkát megszervezzük és az embereket érdekeltté tesszük. Az egy személyre jutó átlagke­reset elérheti az évi kétszáz­ezer forintot. Intenzív, kemény munkát, technológiai fegyelmet várunk el az embereinktől. Mégsincs fluktáció. A munkás­állomány hetven százaléka szakmunkás; igaz, olyan ma­gas a gépesítés, hogy igény van a szakképesítésre. A betanított munkások többsége nő, mivel fizikailag nem megterhelő a munkájuk. S nemcsak a terme­lési, hanem a gazdasági ered­ményei is jók a gyárnak. Nyere­ségtervünk egész évre 18,4 mil­lió forint volt, ezzel szemben 5 hónap alatt 29 milliót értünk el. — Még egyszer megkérde­zem: nem lehet, hogy „aláter­veztek"? — Nem. A volumen növelé­sével a nyereséghányadunk is kedvezőbb. Minél többet terme­lünk, annál jobban járunk. Jó minőségben, de maximális mennyiségben! Egyszerű ma­tematika. Ez találkozik a dolgo­zók érdekével is, a darabbér miatt. A múlt év azonos idősza­kához képest 50—60 százalék­kal nőtt dolgozóink jövedelme. Lehet ennél nagyobb ösztön­zést adni? — Milyen piacra termel­nek? — Csak belföldi piacunk van. Budapest és környéke, az Alföl­di Tüzép és Somogy megye a mi területünk. Bővíteni is sze­retnénk, rá is kényszerülünk, hi­szen a fizetőképes kereslet vár­hatóan csökken, egyre keve­sebben építkeznek. Szeret­nénk az Észak-Dunántúlt is meghódítani. Alacsonyabb árainkkal van is rá esélyünk. — Beszélgetésünk elején említette, hogy sok a gond­juk. Ilyen szép eredmények mellett milyen gondjaik lehet­nek? — A beruházás műszaki színvonala kívánnivalót hagy maga után. A gépi berendezés nagy része nyugatnémet licenc alapján' csehszlovák kivitele­zésben került hozzánk, mert valutánk nem volt. Sajnos, sok a pontatlanság. A műszaki szín­vonal korszerű, de a tartalom alacsony. A tégla gyártásában leállások nincsenek ugyan, de a felmerülő problémák állandó készenlétet igényelnek. — Ön nyugdíj előtt áll. Pár hónapon belül szeretne el­menni a gyártól. Ki veszi át ezt a sikeres örökséget? — Szerettem volna, ha az egyik munkatársam vállalná, de sajnos, ez nem valószínű. Úgy érzékelem, hogy a vállalatveze­tés meg van győződve róla, hogy tovább dolgozom. De már elfáradtam, és nem akarok már­tír lenni. Félgőzzel pedig nem tudok dolgozni. A munkatársai­mat sem lehet már tovább ter­helni, mert magas mércét telje­sítenek így is. Nyugodtan me­gyek el, mert tudom: akik itt maradnak, presztízskérdést csinálnak abból, hogy a gyár munkája továbbra is magas színvonalú legyen. Egyszerű matematika. Ez a szentgyörgyi „csoda” titka. Hunyadkürti Ilona Az újrakezdési kölcsön körül mind több zavar volt az elmúlt hetekben. Először a fölvehető összeget csökken­tették, majd a hitelhez jutás feltételeit szigorították, újab­ban pedig már egyre kevesebb bank folyósított egyálta­lán hitelt a munka nélkül maradt és vállalkozásba kezdő személyeknek. Miért halt el az újrakezdési kölcsön? A hazai kereskedelmi bankok kcfcül az Országos Kereskedel­mi és Hitelbank tartott ki legto­vább. Ők — banktársaikkal el­lentétben — vették legalább azt a fáradságot, hogy a napokban nyilvánosan bejelentsék, bi­zonytalan ideig szüneteltetik a kölcsön folyósítását. A bankok sok mindenre hivat­koznak: túl sok az igénylő, az OKHB-nél például egy időben a napi kifizetés elérte a húszmillió forintot, s ez épp a háromszoro­sa a tervezettnek. Túl sok a munka a pénzek odaítélésével — állítják a bankosok —; sok munkanélküli egyszerűen feléli az újrakezdési kölcsönt, s aztán futhat a pénze után a pénzinté­zet. Valószínűleg azonban nem ez az igazi magyarázat. Egyfe­lől a költségvetés szorongatott helyzete lehet az oka a kedvez­ményes hitelek befagyasztásá­nak; egyszerűen többen kértek ilyen kölcsönt, mint amennyire a pénzügyi kormányzat számí­tott, amennyit tervezett. Ezt az érvet legalábbis tudomásul le­het venni. Más kérdés, hogy igen sötét jövő elé nézhetnek az ezután ugrásszerűen növekvő számú munkanélküliek, ha ez a számukra szinte egyetlen újra­kezdési lehetőség is megszű­nik. Sokkal nehezebben érthető és védhető a bankok álláspont­ja, nevezetesen, hogy túl sok munka van az újrakezdési köl­csönnel, és túl nagy a kockázat, veszélybe kerülhet a kihelye­zett pénzük, hiszen akad, aki kocsmára költi a kedvezmé­nyes hitelt. Mind többjei mutat arra, hogy a kereskedelmi bankok, különö­sen ha védtelen kisemberekkel állnak szemben, igen hamar visszacsúsznak az elmúlt évti­zedek rossz emlékű stílusába és kegyként gyakorolják üzleti tevékenységüket. Az állásta­lan, kölcsönre váró a jelek sze­rint mind kevésbé illik bele az egyre elegánsabb, bőrkanapés banktermek miliőjébe. A jelek szerint a hazai kereskedelmi bankoknak az állástalanok kölcsöne nélkül is jól megy, egyre-másra épülnek a székhá­zak; ma már banktisztviselőnek lenni sem utolsó foglalkozás. A tisztes havi javadalmazás mel­lett például a dolgozók másutt elképzelhetetlen összegű ked­vezményes kölcsönhöz jutnak, ha lakásgondjuk van, és jó né­hány pénzintézet épített az el­múlt években a pompás szék­házakon kívül pazar nyaralókat, hétvégi pihenőket. Azaz jól megy a bankoknak, ezt igazol­ják éves mérlegek, amelyek a gazdaságban másutt szinte el­képzelhetetlen nagyságú nye­reségről tanúskodnak. Érvényesüljön a szabad piac minden mechanizmusa — mondhatja erre bárki —; legye­nek nyereségesek a bankok, ha jól tudnak gazdálkodni tőkéjük­kel. Csakhogy a bank sem egyszerűen a tőke hozadékáért felelős, talán az sem egészen mindegy, hogy hol forognak a milliók: ott ahol termelés, érték- alkotás zajlik vagy pusztán pénzpiaci manőverezéssel, bankközi hitelezéssel keletke­zik a haszon. Talán nagyobb hitelt ad ezek­nek a gondolatoknak, ha fel­idézzük, hogy a miniszterelnök legutóbbi bonni látogatása so­rán német pénzügyi szakértők nyomatékkai tették szóvá a szerintük indokolatlanul magas kamatokat, amelyekkel a ked­vezményes nyugati vállalko­zásfejlesztő hiteleket itthon to­vábbadják a hazai bankok. Már­pedig a németeket talán még­sem lehet megvádolni azzal, hogy nem engedik érvényesülni a szabad piac hatásait. De va­lószínűleg ők hosszabb távra gondolkodnak, és— bármilyen hihetetlen — bankárként is fele­lősséget éreznek a súlyos szo­ciális problémák, például a munkanélküliség csökkenté­séért. Ugyanis ez is az Európa- ház házirendjében szerepel. P. É.

Next

/
Oldalképek
Tartalom