Somogyi Hírlap, 1990. június (1. évfolyam, 32-57. szám)

1990-06-07 / 37. szám

I. évfolyam, 37. szám Ára: 4,30 Ft KÖZÉLETI NAPILAP 1990. június 7., csütörtök Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság idéiglenes elnöke június 5-én a Parlament Nándorfehérvári termében fogadta Harri Holkeri, finn mi­niszterelnököt Megérkezett a magyar delegáció Moszkvába MA KEZDŐDIK A VSZ LEGFŐBB FÓRUMÁNAK ÜLÉSE A diktatúra örökre a múlté Hódos Győző nem vállalta az elnökséget Kemény viták a kaposvári MDF-nél Külön tárgyalt a két szervezet Csütörtökön Moszkvában összeül a Varsói Szerződés legfelsőbb szerve, a Politikai Tanácskozó Testület. Az ülésre szerda este magyar küldöttség érkezett a szovjet fővárosba. A delegáció tagja Göncz Árpáét ideiglenes köztársasági elnök, Antall József kormányfő, Für Lajos honvédelmi miniszter, Somogyi Ferenc külügyi állam­titkár, valamint Gyürke Sándor nagykövet, aki Moszkvában csatlakozott a delegációhoz. A tanácskozás előtti napon a Pravda kommentárban tekin­tette át, milyen megváltozott légkörben, új feltételek között ül össze a PTT. A korábbiaktól el­térő körülmények között ösz- szeülő tanácskozás a Pravda szerint határkő lesz a PTT törté­netében. Ennek fő okai a Kelet- Európában végbement változá­sok, az, hogy megindult Német­ország egyesítésének folyama­ta. A kelet-európai országok vezetését új politikai, társadal­mi erők vették át. Korábban a küldöttségeket a marxista-le- riinsta pártok első emberei ve­zették. mára ez a kép is megvál­tozott. Most államfők, miniszter elnökök, védelmi és külügyi miniszterek vesznek részt a PTT ülésén. A Pravda megemlíti, hogy a külföldi sajtéban olvashatók olyan vélemények, amelyek a VSZ válságáról, sőt összeomlá­sáról szóltak. Erre rácáfol, hogy a szerve­zet tovább létezik, s a jövőben is jelentős befolyása lesz földré­szünk biztonságára. Változik maga a Varsói Szerződés is. A katonai szembenállás csökke­nése lehetővé teszi, hogy a VSZ katonai-politikai szervezetből politikai-katonai szervezetté váljék. A Politikai Tanácskozó Tes­tület küszöbönálló ülése egyen­jogúak összejövetele. Egyik fél részéről sem lehet szó semmi­lyen diktátumról, a diktátorság örökre a múlté. Tegnap délután öt órára köz­gyűlésre hívták az SMK Belo­iannisz utcai épületébe az MDF kettészakadt kaposvári szerve­zetének tagjait azzal a céllal, hogy megtárgyalják nézetelté­réseiket. A Hódos Győző elnök által aláírt meghívóban azt is közölték, hogy a közgyűlés ven­dége lesz dr. Furmann Imre, az MDF országos elnökségének alelnöke, és dr. Tallós Emil, az elnökség tagja. A kiváltak nevében... Ennek ellenére a kivált „bel­városi” szervezet tagjai a Kilián ifjúsági házban gyűltek össze. A kezdési időpont előtt né­hány perccel az SMK épületé­ben megjelent Lévai József, és a kivált csoport nevében meg­hívta az ittenieket az ifjúsági házba, közös eszmecserére — óva intve mindenkit az indula­toktól! Ezt követően arról, hogy ele­get tegyenek-e a meghívásnak, parázs vita bontakozott ki, amelyben többen a két szerve­det között fennálló nézeteltéré­sek tisztázásába is belemerül­tek- Szabados Péternek, ai el­nökség tagjának arra a kérdé- sére, hegy menjenek-e az ifjú­sági házba, a tagság többsége nemmel szavazott, kifejezve ál­láspontját: jöjjenek ők ide. Lévai József így dolgavégezetlenül távozott. Szabados Péter szünetet rendelt el azzal: ha 6 óráig a másik szervezet tagjai nem ér­keznek meg, folytatják az előző közgyűlésen megkezdett, de teljesen be nem fejezett vezető­ségválasztást. így történt. Nemcsak kaposvári jelenség Negyed hétkor megérkezett Búdapestről dr. Furmann Imre és dr. Tallós Emil. Közben dr. Szép Tamás bejelentette, hogy a szünetben arról értesült: a „belvárosiak” nem hajlandók feljönni. Erre dr. Tallós Emil elindult az elszakadókhoz, hogy előmozdítsa a szót értést. A választási procedúra szüne­tében dr. Furmann Imre rámuta­tott: az MDF-en belüli viták léte nemcsak kaposvári jelenség. Ecsetelte, hogy a széthúzás mennyire veszélyes az ország­ra és a pártra nézve. Arra kérte a tagságot tegye félre nézetkü­lönbségét és fogjon össze a közös célok érdekében, ame­lyek között első helyen említette a helyhatósági választásokat. Folytatódott a választás, amelynek egyik meglepetése az volt, hogy Hódos Győző, a kaposvári szervezet elnöke bejelentette: a továbbiakban nem vállalja az elnöki tisztet. Rámutatott: a személyét ért támadások hátrányosak az MDF kaposvári szervezetére nézve. Hangsúlyozta, reméli, hogy előbb-utóbb egység lesz. Úgy érzi azonban, a kibékülés­nek a személye akadálya len­ne, ezért visszalép. Új elnök Eközben Szabados Pétert a szervezet elnökévé választot­ták. Lapzártáig dr. Tallós Emil nem érkezett vissza a „belváro­si” szervezettől és a vitákat tisz­tázó együttes ülésre nem került sor. (A tegnapi ülés befejezésé­ről, eredményéről holnapi szá­munkban kívánjuk tájékoztatni olvasóinkat.) Szegedi Nándor Hódos Győző tegnap dél­előtt interjút adott lapunk­nak az MDF országos fóru­máról. Az interjút a 3. olda­lon közöljük Szívinfarktusban meghalt az egyik áldozat Álarcos rablók Balatonszabadiban 1,2 millió forintot vittek el —A tettesekről személyleírást adott a rendőrség Különösen nagy értékre elkö­vetett rablás ismeretlen tettesei ellen folytat nyomozást a ren­dőrség. Június 5-én 23 óra körül négy álarcos férfi az ajtót felfe­szítve behatolt Horváth József 54 éves juhász, Balatonszaba- di, Balatoni u. 16. sz. alatti laká­sába és pénzét követelték tőle. Miután azt megtagadta, bántal­mazni kezdték: súlyos sérülést okozva a fejét késsel megvág­ták. A támadók ezt követően kényszerítették a sérült férfit az udvaron lévő, külön álló konyha ajtajának betörésére. Itt feléb­resztették az alvó szülőket, a 79 éves Horváth Istvánt és a 75 éves feleségét, akiktől szintén a pénzt követelték. A történtek hatására az idős asszony szív- infarktust kapott és meghalt. Ezek után Horváth József elő­vette az elrejtett, mintegy 1,2 millió forint készpénzt és átadta a rablóknak. (Az összeg külön­böző címletű pénzekből állt.) A rablók álarcukat valószínű­leg, nejlon harisnyából készítet­ték, a helyszínre világos színű személygépkocsival érkeztek, amit a bűncselekmény helyszí­nétől kb. 80 m-re, a földes úton állították le. A lakásban dulako­dás közben, három elkövetőről leesett az álarc. A tettesek személyleírása a rendőrség közleménye szerint: Kb. 30 év körüli 165 cm ma­gas, kövér testalkatú, fekete hajú, körszakállt és bajuszt vi­selő férfi. Ruházata: fekete szí­nű szövetnadrág, fekete félci­pő, piros egyszínű kötött puló­ver. Kb. 25—30 év körüli sovány testalkatú, 175 cm magas, csontos arcú, vékony szájkö­zéptől lelógó bajuszt, rövid fe­kete hátrafésült frizurát viselő férfi. Ruházata: szürkés színű szövetnadrág, fekete félcipő, szürke egyszínű hosszúujjú pulóver. Kb. 25—30 év körüli vékony testalkatú 160 cm magas fekete rövid hajú, hátrafésült frizurát, rövid bajuszt viselő férfi. Ruhá­zata: vékony anyagú feketés pantalló, fekete félcipő, vékony anyagú, szürke, egyszínű, rö­vidujjú póló. Kb. 25—30 év körüli sovány testalkatú 160 cm magas, feke­te rövid hátrafósült hajú, rövid bajuszt viselő férfi. Ruházata: vékony anyagú feketéd színű pantalló, fekete félcipő, egyszí­nű fekete, feltehetően műszál- las hosszúujjú pulóver. A rendőrség kéri mindazon a személyek jelentkezését, akika cselekménnyel vagy az elköve­tőkkel kapcsolatban bármiféle információval rendelkeznek, je­lentkezzenek a Somogy Me­gyei Rendőr-főkapitányság bűnüldözési osztályán 82- 14422/2179-es melléken, vagy bármely rendőri szervnél. Tízmilliós tartozás a tanácsnak Nem mindenki fizet a Kaposváron tanuló gyerekek után A szűkös költségvetés egyre nehezebb helyzet elé állítja a tanácsokat, amikor az intézmé­nyei működéséről kell gondos­kodniuk. Különösen áll ez a megyeszékhelyre, ahol ezek többsége területi feladatokat lát el, nemcsak azok járnak itt pél­dául iskolába, akik kaposváriak. Dr. Kéki Zoltán, a Kaposvári Városi Tanács közgazdasági osztályának vezetője az ezzel kapcsolatos gondokról tájékoz­tatta lapunkat. (Folytatás a 4. oldalon) MÁSHOL LESZ A SZÉCHENYI TÉR Régi — új utcanevek Kaposváron ISMÉT LESZ FÖ UTCA A kaposvári utcanév-keresztelésről is tárgyait a vá­rosi tanács vb a tegnap délutáni ülésén. Mint közismert — lapunkban is foglalkoztunk vele — az MDF kaposvári szervezete tavaly több utcanév megváltoztatását kérte. Ehhez csatlakozott a Független Kisgazdapárt toponári szervezete, valamint több állampolgári javaslat. Ezen kívül az MDF, SZDSZ, a Független Kisgazdapárt, a Fidesz és a Politikai Foglyok Szövetségének kaposvári szerve­zete levélben kérte 22 utca régi történelmi nevének a visszaadását. Hat kaposvári gteában lakos­sági fórumot is tartottak arról, hogy megváltoztassák-e a ne­vét. Sajnos, nagyon gyér volt a részvétel. Egy helyen, a Micsu­rin utcában a jelenlegi név meg­hagyása mellett voltak. A végrehajtó bizottság tegna­pi ülésen — ahova most először a pártok képviselőit is»meghív­ták — nagyon nehezen döntöt­tek az utcanév-változtatások­ról. Az MDF fenntartotta benyúj­tott javaslatát, az öt pártot kép­viselő SZDSZ-es dr. Takács Norbert szintén azt kérte, hogy tegyenek eleget a kérésüknek. Dr. Mészáros Balázs az MSZP képviseletében az aláírásgyűj­tést tartotta a legjobb módszer­nek a vélemények kikérésére. A vb-tagok elsősorban azt kifogá­solták, hogy a vállalatokat, az intézményeket nem kérdezték meg; mert sokba kerül az utca- névváltozás is. A vitában végül azok kere­kedtek felül, akik nem értettek egyet azzal, hogy a majd meg alakuló önkormányzatra hegy­iölet úgy döntött! hogy január i­jától a Vörös Hadsereg útját Pécsi utcának, a Május 1. utcát Fő utcának, a Gorkij utcát Béla király, a Sarohin tábornok utcát Kócsag, a Lenin utcát Szent Imre utcának nevezi el. Elfo­gadták a vb-tagok azt a javasla­tot, hogy az Engels utca a jövő héttől — amikor a „legnagyobb magyar” szobrát felavatják — Széchényi tér legyen, a mosta­ni Széchenyi tér neve pedig Berzsenyi utca. A további utcanóv-változtatá- soktól sem zárkózott el végül a testület, azt azonban leszögez­te, hogy a lakosság véleményét is kérdezzék meg. Az SZDSZ képviselője azt javasolta, hogy ahol lehet, e fórumokat a ta­nácstagi beszámoló keretében tartsák meg. L. G. Vizsga után azonnal Egyszerűsített jogosítvány-kiadás Tavaly júliustól kísérletkép­pen az eredményes vizsga után azonnal átvehették jogosítvá­nyaikat Kaposváron és Siófo­kon azok a hallgatók, akik „B” kategóriájú gépjárművezetői tanfolyamot végeztek. Idén, április 15-e óta már min­den kategória eredményes vizsgázói hasonlóképpen kap­hatják meg az áhított jogosít­ványt. Forintos László a So­mogy Megyei Tanácshoz tarto­zó közlekedés-felügyelet jár­művezetői vizsgabizottságá­nak a vezetője. Szerinte azt, hogy az országban elsőként kapták meg a lehetőséget, a számítógépes adatfeldolgozó rendszerüknek köszönhetik. A vizsgabizottság adminiszt­ratív dolgozói elsajátították a szabályszerű, hatósági munka­végzés ismereteit, a rendőrség illetékes szervei biztosították a technikai feltételeket. A kizáró­lag erre a célra beállított IMB XT számítógéphez olyan progra­mot készíttettek, amely adat- szolgáltató kötelezettségük folytán szervesen illeszkedik a rendőrségi nyilvántartó rend­szerhez. A számítógépes adat feldol­gozó rendeszer beállításával Kaposváron minden új jogosít­vány kiadását a vizsgabizott­ság végzi, Siófokon úgyszintén. Az egyéb vizsgázóhelyeken: Marcaliban, Nagyatádon a sike­res vizsgát követő munkanapon vehetik át jogosítványokat. M.T.

Next

/
Oldalképek
Tartalom