Somogyi Hírlap, 1990. június (1. évfolyam, 32-57. szám)
1990-06-30 / 57. szám
1990. június 30., szombat SOMOGYI HÍRLAP — KULTÚRA 9 Újkéry Csaba Kapuvár sólymai (Regényrészlet) Z úgtak a harangok So- mogyváron, Nemcsak a Bazilikában, hanem a keresztelőkápolnában is sírdo- gált. Az augusztusi hőség ellenére, az emberek fekete ruhákban mentek a vár felé. Elnéptelenedett a falu, és az utakon zarándokcsoportok igyekeztek Kupa-hegy kanyargós útjain. A szél nem enyhítette a hőséget. A Balaton tükre szikrázott a verőfényben, az apró hullámok locsogva szaladtak ki a fövenyre. Sgjkák igyekeztek Fonyód felől. Úgy tűnt, mintha az egés^ ország Sumigba igyekezne. így ment ez már napok óta. Nem volt szabad szálláshely aranyért sem. Hevenyészett sátrak álltak a falakon kívül, és szolgák loholtak mindenfelé. A Bazilika előtt annyi ember állt.-Jiogy egy tűt sem lehetett volna leejteni. Tárva a nyugati kapu. Királyi testőrök álltak a bejáratnál, s nem engedtek senkit a pórnép közük Bent annyi méltóság szorongott, mint koronázáskor szokás. Egyházi és világi főurak, akiknek arcáról nem tűnj el a felhő, merthogy az Úrnak 1091. esztendejében, június 29-én a király Bodrpg várában lehunyta szemét. Almos herceg nem jelent meg, s nem tudni, mire virrad a holnap... A templomban az oltár körül, falak és oszlopok mellett, annyi gyertya égett, hogy nem lehetett megszámlálni. Megszorult a levegő, s bár hűvös volt, de a testek verejtéke és az égő viasz szaga nehézzé tette a lélegzést. , Fekete posztóval volt borítva az oltár, semmi dísz rajta, csak a kereszt, Krisztus szenvedő arcával. A főhajó közepén sírgödör tátongott, körötte karos gyertyatartók. Az atyák abbéban álltak mellettük, kezük ösz- szetéve, halkan imádkoztak. Péter lehorgasztott fővel a sötét sírgödröt nézte. Ide tér meg a nagy király, hogy az ő templomukból emelkedjen a mennyek országába. Egyfolytában kongtak a harangok, szavuk messze szállt, várták a király testét. A hírnök nemrég érkezett s mondta, közeleg a menet. Gráb nagyúr a várkapuban állt, fedetlen fővel. Mellette Balár várnagy s Tibold, köröttük egy csapat íjász. Tekintetük elkalandozott a fák felett a kék égen, ahol a madarak úgy szálltak, mintha mi se történt volna. A Balaton felől langyos szél fújt, s az emberek lehajtott fővel mentek be mellettük a kapun, s látszott, messziről még többen igyekeznek. Hova fér majd az a sok ember, hisz lassan nekik se jut hely, az itt lakóknak... Ebben a pillanatban bukkant ki a hegy lábánál az erdőszéli kanyarulatból a menet. Lánd- zsás testőrök fogták közre a fekete posztóval borított kocsit, amely magába rejtette a koporsót. Tetején egyetlen csokor fehér liliom. Megszólalt a vár fokán a kürt, és tompán peregtek a posztóval vont dobok, összevegyülve a harangok és a gyülekezet jajszavával. A halottaskocsit főurak kísérték, élükön a ferde vállú, púpos Kálmán herceggel, a trónörökössel. S utánuk feketén, hosz- szan kígyózott az útközben hozzájuk verődött tömeg. Ahogy a kocsi begördült a várkapun, Gráb mélyen meghajolt. A'herceghez lépett, és hódolata jeléül, homlokát kengyeléhez érintette. Kálmán ránézett a somogyi hatalmasságokra. Tudta, sok trónt ingató lázadás indult már e világról, s neki minden alattvalóra szüksége van, hogy békesség maradhasson. A comes ahogy ránézett a trónörökös arcára, arra gondolt, nem is olyan rú,t. Kék szeme az Árpádoké. Értelmesen csillogott, vizsgálódva kutatta. — Mint parancsoltátok uram, felkészülve várunk benneteket — mondta Gráb, és meghajolt. — Isten békéjével jöttünk — felelte Kálmán, és paposán keresztet rajzolt a meghajtó fejek fölé. A sumigi urak csatlakoztak a király testét vivő hercegi kísérethez. A tömeg utat nyitott. Az asszonyok megtépték ruháikat, s hajukat. A férfiak pogány szokás szerint, sebet ejtettek arcukon. Vér és könny folyt egybe, amerre elhaladtak, panaszos jajongás kísérte útjukat. A kocsi megállt a nyugati templomkapu előtt. Péter prépost az ajtóban fogadta őket. Az íjászok sorfala tartotta az előre tolakvó embereket. Szolgák szaladtak elő, és megfogták a lovak kantárait. Kálmán herceg nehézkesen leszállt lováról. Egy fekete re- verendás, barázdált arcú, hajlott hátú pap lépett elő a kíséretből, és állt a koporsó mellé. Fancsika volt, a király hűséges káplánja. — Megérkezett Lasislav se- renissimus rex, halandó teste bebocsátást kér egyházatokba! — mondta a káplán az apátnak. — Az Úr kegyelme legyen vele — felelte Péter, és bevezette a menetet. A sírgödörnél már ott állt Ácsa érsek. A fekete koporsót, mely dísztelen volt a király rendelése szerint, letették a gpdör mellé, és ráhelyezték az Árpádok virágából kötött csokrot. Templomi zászlók lengtek körülötte, s tömjén füstje szállt. Megkezdődött a szertartás. — Félelmetes az Isten, ő ad népének erőt és hatalmat! — hangzott fel a zsoltárok könyvéből az idézet, s szállt a gyertyafényes templomhajóban az atyák zsolozsmája: „ Az elnyomottnak az Úr lesz menedéke, a szükség napjaiban egyetlen mentsége...” Hiába volt az íjászoknak minden igyekezetük, az emberek áttörték sorfalukat, és betódultak a templomba. Égymás sarkát taposva nyújtogatták nyakukat. E gy keshedt mellű ember, aki hiába igyekezett, az előtte állóktól nem látott semmit. Félhangosan megszólalt, miközben hátrafordult. — De bűzös ez a test... Ahogy kimondta, álla letapadt testéhez.. Fejét nem tudta visszafordítani, hiába rángatta. A körötte állók megrökönyödve nézték. Egy fiatalember megvetően mondta: — Hazudsz. Itt jó illat terjeng, ezt én mondom neked Keled fia Atos... Lásd megbüntetett az Isten... Az ember jajveszékelve a koporsóhoz furakodott, és leborult előtte. — Bocsásd meg' uram... ne vedd bűnömül... S ekkor többen vélni látták, hogy fény dereng a koporsó körül. Az embert karon ragadták és elvonszolták, de álla megszabadult testétől, csak egy heg maradt helyén. Suttogva mondták tovább a csodát, és keresztet vetettek. Évad végén Világ az egész színház Micsoda évada volt... a világnak 1989/90! Fél kontinensen változtak meg az erő- és rendszerviszonyok, noha testközelből egyelőre inkább csak méla Jacques igazságát tapasztaljuk (természetesen sohasem magunkon, mindig másokon), mejy szerint: „Színház az egész világ,/ És színész benne minden férfi és nő”. A maszkváltás évada is volt ez. A kérdés azonban e hasábokon most így hangzik: ha színház az egész világ, milyen ebben a világban a színház? Shakespeare-t kifordítva talán így definiálhatunk: világ az egész színház. A kiforróban lévő világ bizonytalanságaival, ellentmondásaival. Talán nem véletlen, hogy a rendszer- és maszkváltásos „viíágszínházi” évad csak lassan osztó kaotikumában szinte az utolsó pillanatban született meg az a nagy színi siker, mely a legtöbbet mondja közvetetten a világ évadáról is Csehov Platonovjával. A kaposvári Csiky Gergely Színház ’89/90-es szezonjának voltak olyan, a gazdaság és politika körébe tartozó kísérőjelenségei, melyek a fentebb vázoltakból következnek. Elég utalni arra, hogy gazdasági, erkölcsi megfontolásokból megváltak a protokoll- közönségtől, a „már megint színházba kell(!) menni”-alapállású nézőktől, akik — tisztelet a kivételeknek —, leginkább a felvonásközi szünetekben érezték magukat otthon a teátrumban, amikor újra ők válhattak főszereplőkké. Fel kellett dolgoznia a színház vezetőinek az előző kormány pénzügyminiszterének színházpoliti- kai, finanszírozási elképzeléseit, elemezni annak életideaenségét. Ennek vetületeként meg kellett válaszolniuk megyei testület előtt egy somogyi falu lokális érdekközpontú képviselőjének színház- és kulturaellenes megnyilatkozását, amely egy nagypn veszélyes szemlélet éledését jelzi. Es folytathatnám... Például azzal, hogy kissé lanyhulni látszik a művészetkritika figyelme Kaposvár iránt. Ez statisztikailag főként — nagyon fájó momentum! — a Hegedűs a háztetőn fogadtatásával igazolható. Az érdeklődés enyhe visz- szafogottságának színházi okaira még visszatérek. Ami azonban feltűnő, a jelenség fényében, az a magyar szinházkritika színvonalának egyre inkább tapasztalható csökkenése, annak ellenére. Az úgynevezett kolumnisták egy részére gondolok elsősorban, akiknek — ha törik, ha szakad—egzisztenciájuk, pozícióféltésük miatt hétről hétre „meg kell” írniuk elemzésnek egyre kevésbé tekinthető kritikájukat. Természetessé vált — kitűnik írásaikból —, hogy a bemutató előtt nem olvassák (újra) a műveket, így elsiklanak a dramaturgiai célokat szolgáló jelenet- csereberéken, figura összevonásokon. Az sem lehet egy kurta Allatfarm- kritikában szempont, hogy a mű akkor még egészen pazar volt, amikor a „tollásznő” szamizdatban olvashatta. (Hja, kérem, hogyan is lenne valami ugyanaz, ha már „minden bugris” olvashatja, nézheti?!) Az évad értékelése nem történhet meg olyan örömteli események felidézése nélkül, mint amilyenek a többévi magas színvonalú teljesítményt ranggal is elismerő díjazások: Molnár Piroska és Babarczy László Kiváló Művész-címe, Bezerédy Zoltán Jászai Mari-díja. De tegyünk említést Nagy- Kálózy Eszter és Hunyadkürti György tévés alakításért kiérdemelt díjáról is. A Csiky Gergely Színház meghívást kapott a Schiller:fesztiválra, melynek eleget is tett az Ármány és szerelemmel; ezt is tartalmazza a krónika. A nagyszínházban ismét öt bemutatót láttunk. Műfajilag: XVIII. századi egyfelvonásos vígjátékokat, e századi musical tragedyt, spékelve újraértelmezett XVIII. századi drámát, musiírta: Leskó László calesített politikai állatmesét, XIX. században született orosz „királydrámát”. író és cím szerint: Marivaux, Rabszolgák szigete és Kolónia; Alé- chem (Stein/Bock/Eörsi), Hegedűs a háztetőn; Schiller és más szerzők, Ármány és szerelem; Orwell (Hall) Peasley, Állatfarm; Puskin, Borisz Godunov. A művek között nincs olyan érdes, markánsan realista szatíra, mint például Erdman, Az öngyilkosa volt két évvel ezelőtt. De olyan vegytiszta abszurd sincs, mint a tavalyi évadban Gomobrowicz Yvonne...-ja volt. Az is feltűnik, hogy a művek rendezői között a Csiky Gergely Színház diplomásaiból csak Ascher Tamást találjuk, aki külföldön is dolgozott, Budapesten pedig a Platonovot vitte színre. Babarczy László nevét „csak” gyerekdprab alatt láttuk, a Játékszínben és Újvidéken is alkotott. Acs János — Gyula után — leadta névjegyét a Katona József Színházban (Luiu), és a Rockszínházban (Dorian Gray arcképe) is. Gothár Péter valószínűleg új filmjét készítette elő. A kritikát, s a közönséget is motiválhatta bizonyos elégedetlenségében a színháznak karaktert adó rendezők távolmaradása. Félreértés ne essék, nem a rendezőként is tehetségesen munkálkodó színészek, vagy a külhoni vendégrendezőnő ténykedésének eredményességét vitatom. Csak azt akarom jelezni, hogy ilyen nagy létszámban nem volna szerencsés az új évadban nélkülözni az említett rendezőket. Valószínűleg stratégiai hiba volt a koranyárban már kevésbé fogékony közönségnek utolsóként a Borisz Godu- novot tálalni. Évad közben talán inkább,,, vevő” lett volna rá a nagyérdemű. így „csak” annyi mondható el az évadról: a Csiky Gergely Színház tartja magas művészi színvonalát, professzionalista módon képes kivitelezni stílusban olyan távoli műveket, mint a marivaux-i csipkefinoman csipkelődő vígjáték stilizált világa, és a Mohácsi-féle sokkoló Ármány (mert szerelemről itt szó nincs!); ez utóbbival is toleráns vagyok, inkább az a bajom, hogy ugyanígy láttam már tőle a Bánk bánt, a Tévedések vígjátékát. Már nem sokk az, ami sok. Felismeréseket, figyelmeztetéseket kódoltak alkotói az Ármány és szerelembe, a Hegedűs a háztetőnbe, az Állatfarmba és a Borisz Godunov- ba. A színház nem vesztette el érzékenységét a jelenre, jövőre, de más— áttételesebb — módon politizál, mint tette ezt korábban, s már ezzel is van mondanivalója a demokrácia nevében „vaduló” feleknek... Oda kell figyelni ezekre az üzenetekbe a hatalomváltás hónapjaiban. Támadhatnak új „cárok”,; eladhatnak bennünket másik égtáj felé is, szociálfasiszta sertés uraságék a barmok feje felett kiegyezhetnek az „ellenséggel", a kisebbséget a határokon kívül, de belül is meg kell tisztelni jogokkal... Nem féltem a színházat, lesz üzennivalója az elkövetkező években is! A stúdió — talán mert kisebb kamaraszínházzá lett — újabban nem a kísérletek színhelye. A Lázár—Jordán kettős bemutatóinak java (Bernarda Álba háza; Most mind, együtt; Karneválvégi éjszaka) és A kihallgatás (Babarczy—Mohácsi) is ezt a felismerést igazolja: a szellemi elitnél szélesebb réteget igyekeznek becsábítani e színésznevelő műhelybe. Az idei két bemutató egyike, a Goldoni-darab az évad egyik nagy sikerévé vált Lázár Kati és Jordán Tamás irányításával, akik valóságos mesterkurzust tartanak közönség előtt színészmesterségből, intelligenciából, fanatizálva a társakat is. A Fassbinder-mű (Petra von Kant keserű könnyei) rám kevésbé hatott: nem a prüdéria mondatja ezt velem, hanem az, hogy a fassbinderi ouvre nagyobb részét kissé felszínesnek, közhelyesnek érzem. A Petra... esetében gondoljunk arra, a mi Galgóczi Erzsébetünk mennyivel árnyaltabban, eredetibben ábrázolta az egyneműek szerelmét, társadalmi—történelmi háttérrel... Babarczy László igazgató a múlt évad végén e hasábokon azt ígérte, igazi színházat kapnak idén a gyerekek is. Ezt ő és Czeizel Gábor a társulattal maradéktalanul beváltotta a weöresi A holdbéli csónakos és a Hamupipőke-mese színi változatával. Mindkét produkció igazi színházi élmény volt, annak minden ismérvével. Viszem magammal a következő évadra látványemlékként Gáspár András, A holdbéli csónakos díszletét, Khell Zsolt több színpadképét, Szakács Györgyi, Cselényi Nóra, Szigeti Szilvia jelmezeinek emlékképét. Hevesi András zenei heroizmusának csodálatát három darabból is. Díjazásra is méltó színészi alakítások emlékét: Helyey Lászlót, Tevjekéntés Bandi tóként, Pogány Juditot szigeti szolgálólányként és kecskemamaként, Molnár Piroskát Goidéként, Rózsi tóként, Kottái Róbertét Boriszként, Minimus költőként, Bezerédy Zoltán „zsarnokképzőjét” (von Walter, Nap- ólajos, ál-Dimitrij), az említett Lázár Kati—Jordán Tamás kettőst a stúdiószínházból. De igazságtalanság másokat kihagyni, ha benne volt a Karneválvégi éjszakában, a Hegedűs...-ben, vagy az Állatfarmban. Őszintén sajnálom, hogy Nagy-Kálózy Eszternek nem sikerült elénk bontani színeit — a rendezők, s a koncepciók is ludasak, hogy nem lehetett élményszerű Desdemona, Miller Lujza —, de kettejük nyilatkozatháborújában Szta- renki Pállal értek egyet: maradva bizonyítani egy kitűnő, stabil együttesben inkább, mint évente változó, ideiglenesség benyomását keltő pesti társulathoz szerződni... Mert abban bizonyos vagyok, hogy a színvonalat nemcsak tartja majd ez a közösség, hanem újabb csúcsokra visz bennünket, a nem érdek nélküli közönségéj is. Mátyás Ferenc: BALATONI EST Nézd, mikép lopja le mind az eget darabokba s tálja ki nyílva szemednek az orgonabokra, érinti szívem pattanó, friss vesszeje, az ág, az orgonaág, a meggyfaszirom, barackvirág, a parton szemaforjeleket adó szentjánosbogár. Szalagot lenget a nyáreleji est s köti össze a Balatont az éggel, mintha Egry festené meg, s lásd, egymásba gyönyörködve, hogy táncol az ifjúság. ülatozz nékik beköszöntő nyár, takarodj távolra tőlük bizonytalanság, takard be tenyeredbe te, szerelem: nyíló virág. V _____________________________________J
