Somogyi Hírlap, 1990. június (1. évfolyam, 32-57. szám)
1990-06-23 / 51. szám
4 1990. június 23., szombat SOMOGYI HÍRLAP — KÖZELKÉPEK Az áfészek vállalják a versenyt A Interjú dr. Szilvasán Pállal, azAfeosz elnökével Csendben, különösebb botrányok nélkül, hatalmas változások játszódtak le a mintegy 2,5 millió tagú fogyasztási szövetkezetek háza táján. A szövetkezetek küldöttei néhány hete megszüntették a 41 éve működő Szövoszt, amely sokáig a pártállam meghosszabbított karjaként működött. A monolit, egy szervezetben levő érdekképviseletet három, egymástól független ágazati szövetséggel váltották föl. Dr. Szilvasán Pált, az Áfészek Országos Szövetségének (Áfeosz) elnökét kérdeztük, aki egyúttal a három ágazati szövetséget összefogó, apparátus nélkül működő Fogyasztási Szövetkezetek Föderációs Szövetségének (FSZFSZ) társadalmi tisztét is ellátja. — Miért most került sor erre a radikális döntésre ? —A fogyasztási szövetkezetek közössége nem várt a kényszerre, a kívülről jövő felszólításra, hanem maga határozta el e radikális változásokat. A tagság igénye is ez volt. A szövetségben dolgozók befogadói és részben kezdeményezői voltak a megújulásnak. Azt nem értjük, hogy miért hallgat a kormány velünk kapcsolatban? Eddig már sok szó esett a földtulajdonról, a termelőszövetkezetek helyzetéről, ám a velünk kapcsolatos álláspontját a kormány ez ideig nem fogalmazta meg, holott színes a szövetkezeti paletta, az egymástól eltérő részeket nem szabad egybemosni. Azaz a szövetkezést nem helyes a mezőgazdasági szövetkezetekkel azonosítani: fogyasztási szövetkezetek a fejlett nyugati országokban is működnek. A változások révén sikerült — belsőleg — legitimációt kapniuk a vezető testületeknek. Ezzei keserves viták végére tehettünk pontot. Az idő sürget, gyorsan és sokat kell dolgoznunk. Tagokból valódi tulajdonosok — A megújulást sokan ta- máskodva fogadják, nem nagyon hisznek benne. Mit tudna válaszolni a kételkedőknek? — Minden kételkedést tiszteletben kell tartani, hisz ez előre viszi az életet. Az emberek a cselekedetekből, a tényekből indulnak ki. Márpedig a fogyasztási szövetkezetek nagyon sokat tettek a falvakért, a kis településekért. A kételkedésre tehát a cselekvés a legjobb válasz. Mi vállaljuk a versenyt, sőt ösztönzőnek tartjuk. S ebben az lesz a döntő, hogy ki tesz többet az emberért. Ez legalább annyira fontos, mint a tőke hatékonysága. A falun élő emberek örömmel és egyetértéssel fogadták a szövetkezetek olyan döntését, mint amilyen a kistelepülési boltok felújítása volt. — Miben kívánnak változtatni, megújulni az áfészék? — Magasabb színvonalra kívánják emelni a falusi kereskedelmet, jobb élelmiszer-, napicikkellátást akarnak biztosítani és nagy figyelmet szentelnek a kistermelők számára szükséges eszközök beszerzésére is. Végre kívánják hajtani a kongresszuson megerősített tulajdonreformot. A tagoknak valódi tulajdonossá kell válniuk a szövetkezetben. Erre a nagy horderejű változásra csak 1989-től nyílt módjuk, ekkor teremtődtek meg ehhez a törvényi feltételek. Nyitni kívánunk a nemzetközi kapcsolatokban is. Egyre többen keresnek meg bennünket a nyugati szövetkezetek közül és ajánlják fel segítségüket, tapasztalatukat számunkra, amivel mi élni kívánunk. Úgy véljük, enélkül korszerű, modern szövetkezeti kereskedelmet nem építhetünk föl. Meg kell teremtenünk az új szövetkezeti imázst is. A szövetkezeti közösség elhatározta azt is, hogy olcsóbb és hatékonyabb belső vezetési rendszert alakít ki: olyat, amelynél a vállalkozóbb szellem érvényesül. Ennek érdekében vállalni kell a tanulást, de erre meg is van a készség. Több mint 30 milliárdos vagyon — A közvélemény általában nem ismeri elég pontosan az áfészek teljesítményét. Milyen volt a tavalyi produkció? Padlón vannak-e az áfészek? — Egyáltalán nincsenek, és ez a fogyasztási szövetkezetek ,,több lábon állásával magyarázható”. Sietve hozzáteszem: az áfészek nem kitartott, állami pénzből támogatott szövetkezetek Boldogulásuk közös munká'gyümölcse, részben a tagok anyagi hozzájárulásából, részben saját dolgozóik munkájából fakad mindez. Jelenleg az áfészek hárommillió négyzetméter üzlethálózattal rendelkeznek. Mindez majd száz nagyáruházát, hétszáz ABC-t és évente 200 milliárdos bevételt jelent. Vagyonuk könyv szerinti értéke 30—35 milliárd. Százezer embernek adunk munkalehetőséget. Ha bizalmat kapnak a szövetkezeti dolgozók, a tagok, akkor további energiák szabadíthatok fel. — Mi lenne az áfészek számára a legnagyobb megerősítés? — A korszerű szövetkezeti törvény. Olyan, amely az emberre, a tagra épít, s ezzel a kisemberek vállalkozási lehetőségét teremti meg. Sajnos az élet túlhaladta a jelenleg érvényben levő szövetkezeti törvényt. Különösen érvényes ez az autonómia, az önkormányzat és a tagsági viszonnyal kapcsolatos szabályozást illetően. — A Hangya szövetkezetek létrejöttével, szaporodásával új versenytárssal találják szemben magukat. A kiválás kockázatos — Az emberek mindig újra, jobbra, szebbre vágynak. Az újban — így a Hangyában is — még csak a pozitív ígéret van benne, negatív vonásaival még nem találkozhattak, így érthetően bizalommal vannak iránta. Helyeseljük, hogy ne csak társaságokban, hanem szövetkezetekben is legyen választék. Vitatjuk ugyanakkor, hogy az egyik háttérbe szorításával adjunk zöld utat a másiknak. — A falu egyre inkább eszmélni kezd. Az önkormányzat lehetőségével az ott élők mind nagyobb beleszólást követelnek maguknak életük alakításába. Néhány helyen fölmerült az áf észből való kiválás gondolata is, egy-egy település saját szövetkezetei akar. — A kiválás szándéka alapvetően a tagság bizalmától függ, a döntés elidegeníthetetlenül tagsági jog. Valóban, néhány helyen van ilyen törekvés. S ha ez nem néhány kívülálló ember akarata, hanem tagsági igény, akkor minden további nélkül támogatjuk. Az ilyen mozgás, változás hozzátartozik a szövetkezetek életéhez. Az biztos: egy ilyen változás kockázattal is jár, csak ott szabad meglépni, ahol az anyagi és személyi feltételek megvannak hozzá. Attól mindenkit óvnék, hogy újabb divatot teremtsünk. Mert a kiválás súlyos károkat okozhat. Ismerek olyan esetet, ahol a kiválás nem okozott zavarokat, de tudok több olyanról is, amelyet a tagság elutasított, mert a nagyobb szövetkezet nagyobb gazdasági erőt, hozzáértést jelent. — Több szövetkezetben megkezdték a vagyonnevesítés aprólékos, de nagy horderejű munkáját. Mi az áfészek célja ezzel? A kisemberek érdekében — Azt akarjuk, hogy a tulajdonos az eddiginél jobb tulajdonos lehessen. Közvetlenebbül legyen érdekelt a szövetkezet eredményében, mint eddig. A kisemberek számára fontos akár öt-tízezer forintos gyarapodás is. Sok helyütt a vagyonnevesítést összekapcsolják a tagsági tőke bevonásával, ezáltal erősödik a szövetkezet és a tag viszonya. A cél az, hogy végül is a tagé legyen a hatalom. —Az önkormányzati választásokon részt kívánnak-e venni a szövetkezeti szakemberek? — Reméljük, hogy az állampolgárok méltányolják, elismerik azt a munkát, amit az áfészek végeztek eddig, s közreműködnek abban, hogy a szövetkezetek tagjai, tisztségviselői bejuthassanak az önkormányzati testületekbe és ott szószólói lehessenek a szövetkezeti kereskedelem és vendéglátás, felvásárlás továbbfejlesztésének. A siker érdekében a szövetkezeteknek is nagy erőfeszítést kell tenniük. Bízom az összefogásban, mert ezt diktálja a lakosság érdeke is. Cseh János Megnyitja szerencsekapuit a Schilling Kaszinó Kft. Siófokon, a Motel étteremben, Balatonfüreden, a Balaton étteremben. Június 22-től mindennap 16 órától 04 óráig. Játéklehetőségek: rulett, black-jack, szerencsekerék, pénzes játékautomaták. Legyen szerencsénk! (111233) Négyütemű Trabant és VW Polo Az első négyütemű, Volkswagen-motorral ellátott Trabant pár .«hete készült el Zwickauban. A szászországi autógyárban ez egyúttal az 1957 óta készült hárommillio- modik Trabant. Lekerült a szalagról az első VW Polo is, amelynek gyártására hamarosan teljesen áttérnek. Ezt a Volkswagen Pólót a Wolfsburgból érkezett alkatrészekből szerelték össze. (Telefotó — MTI Külföldi Képszerkesztöség) JÚNIUSI HALOTTAK NAPJA Napfényes vasárnapi délelőtt. Ballagok' a temető felé egy kötegnyi gyertyával a kezemben, egy doboznyi piros fejű gyufával a zsebemben, ünnepélyes fehér ingben és sok fekete bánattal szívemben. Az ember nagyságú mészkő urna előtt beállók a búsak és a ma is sírva vigasztalanok gyülekezetébe. Végigjáratom tekintetemet a fájdalomtól barázdás arcokon, a magánytól fáradt testeken, és igazat adok a Simon Judit költőjének: ,,Azok a nagy néma tragédiák, hol vér nem foly, csak titkos könny pereg." Egy maroknyi öregember emlékezik 1945 tikkasztó nyarára, amikor 5200 izraelita vallású somogyi magyar állampolgárral, az újkori történelem legnagyobb szégyeneként elindultak a halálvonatok Kaposvárról Auschwitz felé. A folytatás ezerszer is ismert: az öregeket, betegeket, gyermeküktől elválni képtelen anyákat azonnal a halálba küldték, a kisdedek maradék kacaját elnémította a gyűlölet tenyere. Emlékük nehéz füst és sűrű hamu. Azóta minden esztendő júniusának utolsó vasárnapján fogyatkozó számban összegyűlik egy maroknyi öregember, és fájdalmas arccal, Istent dicsérő kaddis-imával, zsoltáros énekkel emlékezik elvesztett szeretteire. S az évente ismétlődő gyászszertartások külsőségein mérhetők az idők történelmi változásai is. Az auschwitzi hamvakkal tele urnaemlékmű avatási ünnepségén még jelen voltak a különböző pártok, hatóságok és egyházak képviselői, és koszorúikkal, virágps szavakkal fejezték ki részvétüket a rokkant maradéknak. Hamarosan megfogyatkoztak a részvét kifejezései, a delegációk, talán félelemből, talán bizonytalanságból, mígnem évtizedeken át a gyászolók a részvét teljes hiányával magukra maradtak, sohasem fogyó bánatukkal. Pedig az idők múlásával fájdalmunk nem apadt, csak egyre bizonyosabbá kövült ólomnehéz veszteségünk. Reményeket oszlató adatokat kaptam, hogy imádságos anyámat Auschwitzban, dolgos apámat Buchenwaldban perzselték halálba, istenadta költői tehetséggel megáldott tanító öcsémet Auschwitzban felakasztották, Sándor öcsémet keretlegényei agyonverték és Balfon tömegsírba hajították, László testvérem, a család legerősebb tagja, egy német ellentámadás áldozatául esett valahol Sluck táján. A Somogy Megyei Nyomda táján egy emlék ötlött fel bennem. A hatvanas évek egyik könyvhete alkalmából Szabó Magda jeles írónőnket kísértem író—olvasó találkozóra, a kürtöspusztai iskola udvarába, a Gulyás tanító házaspárhoz. Jóízűen beszélgettünk arról, hogy mennyi megpróbáltatást képes elviselni az ember, ha remény táplálja. Szokásomtól eltérően a magam életének keserveiből idéztem. Még tréfálkoztam is keserűségemben, mondván: körülbelül kétszer annyit gyalogoltam, mint Körösi Csorna Sándor, csak éppen nem önszántamból. Némi döbbent hallgatás után az írónő megkérdezte tőlem: „Maga mindezt magában hordja? Miért nem írja meg? Fogalmaznia sem kell, írja le úgy, ahogy most elbeszélte nekem!” Szabadkoztam: „Nem írhatom meg, mert gúzsba köti toliamat erőtlenségem. Gyengének érzem magam a tapasztalt gonoszság és oktalan gyűlölet mélységének ábrázolására. (Azóta bővültek és színesedtek tapasztalataim.) Egy modern Dantéra vár ennek az „Istentelen színjátéknak” megörökítése. — Legalább próbálja meg! — ösztökélt Szabó Magda. Köszönöm jó szándékát. Azóta sem nyúltam ehhez a nyomasztó, keserű élményhalmazhoz, és bátor, jeles írók is megbuktak a fekete valóság borzalmának ábrázolási kísérletével. Nem lehet híven megírni, annyira zavar az átélés nyomasztó emlékezete. A Rákóczi-pálya zöld gyepén megpihen tekintetem, aztán a pillanatnyi forgalmi szünetben átmegyek a túloldalra. A rozsdásodó vaskapun betérek a temetőbe. A ravatalozó homlokzatán elgondolkodtató fekete felirat: „Minden élet utolsó megállóhelye.” Belépék a hideg házba, ahol egy asztalnyi sárga homokban már gyertyalángok nyújtogatják fényfejüket. Betűzöm gyertyáimat a sárga homokba és halkan köszöntőm jelképes sírhantjaimat. Gyufát gyújtok. „Pihenj, dolgos apám, szorgos szép anyám! Álmodj verselő Józsi öcsém, fiatal feleséged és okos fiad füstjében eggyé válva! Nézd, egykor izmos Laci és Sándor testvérem, mily szegény a bátyátok, még egy sírhantom sincs, ahol vitázhatnék Jókai Mórral: »Minden bánatnak van oltogató könnye«." Még azzal sem vigasztalhatom magam, hogy a világ megszépült és a gyűlölködés, a rablás ocsmány napjai elmúltak örökre. A sír- gyalázók sűrűn riasztanak és emlékeztetnek azokra is, akiknek még egy sírhalmot sem engedélyezett végzetük. A gonosz napok történelme kegyetlenül figyelmeztet, hogy a rém nem halott, csak megzabolázták, és lesben áll, hogy embervesztésre kitörhessen pokoli odújából. Tudom, hogy ma is velünk élnek és hangoskodnak az irigység és gyűlölség torz apostolai, és megrontják tá- pászkodó életünk kevés örömét. Az emlékeimtől szomorú vasárnap délelőttön ballagok a temető felé egy kötegnyi gyertyával a kezemben, egy doboznyi piros fejű gyufával a zsebemben, ünnepélyes fehér ingben, és sok-sok bánattal a szívemben. Észre sem veszem, hogy lépteim ritmusára mormolom Áprily Lajos gyönyörű négysorosát: „...Ha volna erre egy remete-társam, így köszönthetnénk: Memento morL Kellner Bernét
