Somogyi Hírlap, 1990. június (1. évfolyam, 32-57. szám)

1990-06-11 / 40. szám

2 SOMOGYI HÍRLAP 1990. június 11., hétfő A CSEHSZLOVÁK SZAVAZÁS EREDMÉNYEI Már 86 ezer kérelmet nyújtottak be Kártérítési kormányhivatal létrehozását javasolta a Recski Szövetség (Folytatás az 1. oldalról) szavazatok 11,8 százalékát, a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom-Együttélés a szava­zatok 5,6 százalékát szerezte meg. Ez utóbbi azzal számol, hogy a szövetségi parlament­ben 5-6, a szlovák parlament­ben 8 képviselői helyet kaphat. A több mint hatszázezres szlovákiai magyarság e csopor­tosuláson kívül még a Nyilvá­nosság az Erőszak Ellen Moz­galommal koalícióban induló Független Magyar Kezdemé­nyezésjelöltjeire adta le szava­zatait. Mivel a képviselők szerinti kimutatás csak a jövő héten várható, még nem tudni, hogy a Nyilvánosság az Erőszak ellen színeiben indult képviselők kö­zül hány jutott mandátumhoz. A szövetségi parlament Nem­zetek Kamarájába, ahová a cseh és szlovák országrészből azonos számban küldenek kép­viselőket, a Polgári Fórum— Nyilvánosság az Erőszak Ellen 50 százalékot és 85 mandátu­mot, a CSKP 13 százalékot és 22 mandátumot, a Keresztény és Demokrata Unió 9 százalé­kot és 20 mandátumot, a Moz­galom az Önigazgató Demok­ráciáért—Morva és Sziléziai Társaság 9 százalékot és 13 mandátumot szerzett. A Magyar Keresztényde­mokrata Mozgalom-Együttélés Koalícióról még nem közöltek adatot. A becslések szerint a szava­Prága. Negyven év után elő­ször tartottak szabad válasz­tásokat Csehszlovákiában. Képünkön: Václav Havel adja le szavazatát. (MTI-telefoto) zásra jogosultak 96 százaléka adta le voksát és ha ezt hivata­losan is megerősítik, az arány a legnagyobb választási részvé­telt jelenti Kelet- és Közép-Eu- rópában. A szlovák parlamentre le­adott szavazatok a becslések szerint: Nyilvánosság az Erő­szak Ellen 38 százalék, CSKP 19,5 százalék, Keresztényde­mokrata Mozgalom 17 száza­lék, Szlovák Nemzeti Párt 14,5 százalék, Magyar Keresztény- demokrata Mozgalom-Együtt­élés Koalíció 8,5 százalék. A törvénysértések áldozatául esett internált, bebörtönzött és jóvátételi munkára elhurcolt emberek anyagi rehabilitációjá­nak parlamenti tárgyalását sür­gették, és kártérítési kormány- hivatal felállítását szorgalmaz­ták a Recski Szövetség vasár­nap Pécsett tartott dél-dunántú­li nagygyűlésén. E vidéknek 1945 előtt az átlagosnál lénye­gesen több német nemzetisegű lakója volt, ezért — érthető módon — sok szó esett az őket ért kirívó méltánytalanságokról, illetve azok jóvátételéről. Jelen volt Gerbovits Jenő tár­ca nélküli miniszter, a kártéríté­si ügyek kormánymegbízottja. Felszólalásában félreértésnek mondta azt, hogy a Magyaror­szági Németek Szövetsége a kitelepített svábok szempontjá­ból méltánytalannak tekinti, hogy a Kisgazdapárt földprog­ramja az 1947-es földtulajdon­állapot visszaállítását szorgal­mazza. Rámutatott: a kitelepí­tett svábok anyagi rehabilitálá­sának jogi kereteit még nem munkálták ki, de ez is meg fog történni. Zimányi TJbor országgyűlési képviselő, a Recski Szövetség főtitkára azt hangoztatta, hogy a törvénysértések áldozatainak Bulgáriában, vasárnap meg­kezdődött a parlamenti válasz­tások első fordulója. A Nagy Nemzetgyűlés 400 képviselői helyéért összesen 37 politikai párt és pártszövetség verseng. erkölcsi rehabilitációja lezajlott ugyan, de ez csak az anyagi kártérítéssel együtt válhat tel­jessé. Javasolta, hogy a kártérí­tési ügyekkel megbízott tárca nélküli miniszter munkáját kü­lön kormányhivatal felállításá­val is segítsék, mert a Belügy­minisztérium illetékes osztá­lyán már 86 ezer kérelem vár elintézésre. Javasolta, hogy a Parlament mielőbb tűzze napi­rendjére az anyagi rehabilitá­cióra vonatkozó törvényjavas­latot. Gerbovits Jenő a nagy­gyűlést követően elmondta, hogy az anyagi kártérítés felté­teleiről a kormány csak helyze­tének áttekintése után hátároz- hat. Mint mondta, ő maga sincs olyan kézzel fogható információ birtokában, hogy ígéretet tehet­ne a kitelepített svábok kártala­nítására, de véleménye szerint az 1947-es évszám nem lehet akadálya a rehabilitációnak. Már a parlamenti pártok és a kormány előtt van az a hatlép­csős tervezet, amely a hatályos földtörvény alapján is lehetővé tenné egyrészt a gazdálkodni szándékozók földtulajdonhoz jutását, másrészt a másutt élő, egykori földjükön gazdálkodni nem akaró tulajdonosok kárta­lanítását. Túlnyomó többségük koalíció, vagyis valójában 75 pártot, mozgalmat, szervezetet jelen­tenek együttesen. A szavazás eredményeit várhatóan hétfő délelőtt teszik közzé. Bulgáriai választások Thatcer hazautazott Látogatását befejezve vasár­nap délután elutazott a Szovjetunióból Margaret That­cer. A brit kormányfő csütörtö­kön érkezett a szovjet főváros­ba, ahol tárgyalt Mihail Gorba- csovelnökkel, NyikolajRizskov kormányfővel, valamint Dmitrij Jazov védelmi miniszterrel. Thatcer külön találkozott Borisz Jelcinnel, az oroszországi par­lament elnökével. A moszkvai tárgyalások után a miniszterel­nök-asszony Kijevbe utazott, ahol részt vett a brit napok ren­dezvényein. A szovjetunióbeli látogatás utolsó programjaként Thatcher az örményországi Leninakánba utazott, ahol részt vett a brit kormány ajándéka­ként felépített 400 fős iskola fe­lavatásán. A kormányfő emel­lett tárgyalt helyi vezetőkkel, köztük I. Vazgen katolikosszal, az örmény egyház fejével.. 25 amerikai dollárért árulják a Gorbacsov-babákat az egyik tokiói játékáruházban. • I • - IIH iMüMM BMP Mától Corso-napok a Somogyker Rt. kaposvári boltjaiban! Egyes női- és férficipőket engedménnyel kínálunk a Somogy Áruházban, a Május 1. utcai női cipőboltban, és a Kossuth téri férfi cipőboltban! ®oi$o A Amíg a készlet tart! (111086) r" Értesítjük tisztelt gázfogyasztóinkat, hogy június 12-én 12 órától 16 óráig Siófok város területén gázszünetet tartunk. Kérjünk a fent jelzett időpontban gázkészülékeik csapjait zárt állapotban szíveskedjenek tartani. (110976) V ..................................................J A KERGÉP és az ELEKTRON Vállalat értesíti a vendéglá­tóiparban érdekelteket, hogy Balatonfüreden az Ifjúság u. 9. sz. alatt június 11-én bemutatótermet nyitott. A fenti cím alatt megtekinthetők és megrendelhetők a KERGÉP vendéglátóipari berendezései. További infor­máció a (86)43-333-as és az 1-1143-515-ös telefonon. (111118) Haldoklik a Varsói Szerződés Nem biztos, hogy a gyors bomlás a jó BRÜSSZEL: Antall József ment a legto­vább Moszkvában azzal az in­dítványával, hogy már 1991 vé­gére bontsák le a Varsói Szer­ződés katonai szervezetét — állapította meg a La Libre Belgi­que című belga napilap. Kom­mentárja szerint a Varsói Szer­ződés jövője mindenképpen veszélyben van. Erre utal, hogy a katonai tömbök megszünteté­sét a VSZ mind a hét tagja kívá­natosnak nevezte Moszkvá­ban. A Le Soir párhuzamot von a NATO külügyminisztereinek skóciai tanácskozása és a azonban már nem lehet mester­ségesen elnyújtani, s a katoná­kon kívül ezt Moszkvában senki nem is akarja. Van olyan politi­kai megfigyelő, aki szerint a szövetség a jelenlegi formájá­ban aligha húzza tovább az év végénél. VARSÓ A lengyel kommentátorok örömmel üdvözölték a VSZ csúcsértekezletének döntéseit. Ugyanakkor egybehangzóan állást foglalnak a katonai szö­vetség fenntartásának szüksé­gessége mellett. A lengyelek álláspontja e kérdésben csak­A helyi támaszpont közelében mutatják be a nyilvánosság előtt az új francia harckocsi, a Leclerc prototípusát. A NATO- szabvány szerinti 120 mm-es löveggel felfegyverzett, 54 ton­nás tankot 1992-ben állítják hadrendbe Franciaországban. A tervek szerint 100 darabot gyártanak majd belőle évente. moszkvai értekezlet között. Mindkettőnek egyik központi témája a német kérdés volt, és ezzel kapcsolatban a közele­dés [elei mutatkoznak. ROMA: A Varsói Szerződés haldoklik és széthullóban van, tudta az elindult rendszerváltás bom­lasztja fel. „Gorbacsov minden ügyességére szükség volt, hogy elkerülje az önfeloszla­tást, amit a magyarok szorgal­maznak a leginkább. Azért, hogy időt nyerjen, a szovjet vezető gyökeres átalakítás kár­tyáját játszotta ki: a szervezet katonaiból politikaivá alakul, a tagországok kötelezettségei lazák és különbözők is lehet­nek, a tömbök meghaladása az elérendő cél”—foglalja össze a Corriere della Sera az itáliai saj­tó véleményét. A hírmagyará­zóknak nem kétséges, hogy legfeljebb halasztás történt a novemberi újabb csúcs kitűzé­sével, és a folyamat aligha állít­ható meg. Nem tölti el őket azonban ez különösebb öröm­mel: úgy érzik, a gyors széthul­lással veszélybe kerülhet a bé­csi haderőcsökkentési megál­lapodás. WASHINGTON: Az amerikai sajtó elismerően méltatta a VSZ ülését. A hely­színi tudósításokban előtérben állt a magyar álláspont: a lapok már az ülés előtt idézték Antall József budapesti nyilatkozatát, majd Moszkvából Für Lajos honvédelmi miniszter kijelenté­seit. A washingtoni kormánypo­litika távlati érdekei szempont­jából a VSZ gyorsuló felbomlá­sa nyilvánvalóan kedvező. Rö- videbb távon azonban nem bi­zonyos, hogy ez szolgálja a Nyugat taktikai érdekeit: a kér­dés tovább gyengítheti Gorba­csov hazai helyzetét, holott őt Washington — megfelelő utód­jelölt híján is — változatlanul a további pozitív fejlemények zá­logának tartja. BONN A szovjet fővárosban nagy csendben eltemették azokat az ideológiai ellenségképeket, amelyek eddig mind a Varsói Szerződésnek, mind pedig a NATO-nak léte indoklásául szolgáltak, így látja ezt egy majd két évtizede Moszkvában szolgáló NSZK-beli megfigyelő. A paktumfelszámolás végre­hajtási szakasza azonban a VSZ-ben még igen nehéz lesz. Ezt a felszámolási eljárást úgy, mint a szovjet csapatok ki­vonása ügyében eltér a többi (volt) szocialista országétól. E különbség alapja a nagy Né­metország újjászületésével kapcsolatos félelmekben rejlik. A lengyel lapok nem örültek az általuk legradikálisabbnak mi­nősített és végül Moszkvában elutasított magyar javaslatnak, amely 1991 végéig a Varsói Szerződés katonai szervezeté­nek felszámolását tűzte ki célul. LONDON A brit lapok egyik-másika csaknem „ünneprontásként” tálalta a magyar kilépési szán­dék nyilvános bejelentésének időzítését, ,,A NATO barátsá­got ajánl — Magyarország tá­vozni akar” — írta az Idepen- dent. „Thatcher asszony Gor­bacsov melletti kitartásra buz­dítja a szovjeteket” főcím alatt a Daily Telegraph kiemelte: „mi­közben az orosz parlament poli­tikai függetlenségének deklará­lásával méginkább aláásta Gor­bacsov hatalmi bázisát, újabb csapást mért rá Magyarország annak kijelentésével, hogy nem vesz részt a VSZ hadgyakorla­taiban és jövő év végéig távozni akar a szövetségből.” „A Pak­tum véget vet a hidegháború­nak és — csaknem önmagának is” című hírmagyarázatában a Guardian viszont arra helyezte a hagnsúlyt, hogy a magyar kormányfő nem támogatta az azonnali kilépés gondolatát. PÁRIZS „A Varsói Szerződés szét­hullóban van” — ez a cím két párizsi lapban is szerepelt. A francia sajtó moszkvai tudósítá­sait együtt közölte a NATO kül­ügyminiszterek skóciai találko­zójáról szóló jelentésekkel. A szembeállításból mindenesetre egy tényező ugrott ki: az egysé­ges Németország NATO tagsá­gának problémája itt is, ott is szerepelt, de míg a moszkvai jelentések azt húzták alá, hogy a Szovjetunió továbbra is ellen­zi a NÁTO-tagságot, a skóciai beszámolók azt jelezték, hogy még bőven van lehetőség az alkura. Szinte minden francia lap utalt a VSZ megszűnésére vonatkozó magyar javaslatra és arra is, hogy Magyarország a jövőben nem vesz részt a közös hadgyakorlatokon és hadsere­gét alkotmányos irányítás alá helyezi.

Next

/
Oldalképek
Tartalom