Somogyi Hírlap, 1990. május (1. évfolyam, 6-31. szám)
1990-05-31 / 31. szám
6 SOMOGYI HÍRLAP — HORIZONT 1990. május 31., csütörtök Sumeni jegyzetlapok Sumla, azaz Sumert nevét történeti dokumentumokból ismerjük. Lakója volt rövid ideig Kossuth Lajos, a menekvők népes seregével. Már akkor is legalább három nagyszámú nemzetiség lakta: a bolgár, az örmény és a török. Életükről, gondjaikról, munkájukról tájékozódtunk a távoli városban. A tergovistei járat Nem nyugtattak meg szófiai ismerőseink, amikor arról volt szó, hogy a Sumenig tartó út egy részét helyi járaton tesszük meg. Az elhibázott nemzetiségi politika feszültségeiről beszéltek. Pontosan arról, hogy az ország lakossága egyre inkább türelmét veszíti. Napirenden vannak a török nemzetiségű területeken az agresszív cselekedetek. Nap nap után érezhető, hogy a korábban rosszul kezelt kisebbségi politika, pontosabban az erőszakos bolgá- rosítás milyen fonák helyzeteket teremt. Ez történt az elnöki palota előtt, amikor a törökök biztosították támogatásukról a kormányzatot. (A bolgárok meg tüntettek ellene.) Hogy minderről miért kellett tudnunk a belföldi repülőgép felszállása előtt? Azért—hangzott a felvilágosítás —, mert nem elképzelhetetlen a terrorista akció sem: vonatokon már volt robbantás! Tény, hogy a felszállást ugyanolyan szigorú vizsgálatok előzték meg, mint a nemzetközi járatok indulását. Rendőrök, átvilágítás! A légcsavaros gépre némi bizalmatlansággal néztünk. Tetejébe zápor zuhogott. Öreg útitársnőnk megjegyezte, szép idő ez az utazáshoz, ugyanis a felhők fölé megyünk. A pilótafülkénél kaptunk csak helyet: így a motor dübörgését kétszeresen hallottuk. Kitartó bolgár kolléganőnket még ez sem zavarta a beszélgetésben. A közlésvágy erősebb volt benne mindennél... A szépen kifestett utaskísérő hölgy tálcával a kezében jelent meg, amikor a gép utazási magasságba ért, és mindenkitől megkérdezte: ,,Kafé ili csaj?"A válasz után kezembe adott egy filterezett teászacskót, kolléganőmnek pedig egy adag kávéport. Pár perccel később plasztikpohárban forró vizet hozott. Egy ideig mindenkit lefoglalt az ital elkészítése. Amikor ihatóvá hűlt a víz, és az utasok többsége szájához emelte a poharat, a gép légörvénybe ért és döccent egy jókorát. Hangzott is mindjárt sivalkodás, mert legtöbb utas leöntötte magát. A kedélyek lassan megnyugodtak. Újra kísérleteztünk az ivással, ám, ahogy lenni szokott, a gép ismét döccent... Páran lehettek, akiknek az üdítő italt a rendeltetési helyére sikerült juttatni. Azután rövidesen Margarita Petrova, a sumeni múzeum igazgatónője integetett nekünk a repülőtéren. A Kossuth- emlékmúzeumban Ä két (magyar és bolgár) nyelvű tábla figyelmeztet: magyar, ne menj tovább, mert itt a történelemmel szembesülhetsz! A belül hallott hang nem csalt meg. A ház valóban jelentős emlék. Nekünk és az ottaniaknak egyaránt. Hazai mértékkel mérve abszolút szabálytalanság látszik, de a bejáratok, szintek, ablakok, ajtók egy sajátos gondolkodást tükröznek. Futó benyomások alapján is megállapíthatom, hogy igazán közösségi és praktikus vonásokat hordoz. Elég csak a háló- vagy ebédlőszobába bemenni. Az első a családi kötelék elszakít- hatatlanságának egyik jelképe: együtt aludt mindenki a meghökkentően bebútorozott helyen. A padlótól talán huszonöt centiméterre kiemelkedő fekvőhely az egyik faltól a másikig ér, s nyolcan-tízen is kényelmesen pihenhettek rajta. A szekrények — mai fogalommal — beépítettek, de kulcs vagy fogantyú véletlenül sincs rajtuk. Mindössze egy vagy két kis fadarab a zár. Igazi dísz viszont a mennyezet, a rácsos kazetta minden darabja kézi munka, kovácsolt szögek tartják össze. A fekvés sorrendjét nem sikerült megtudnom, de a konyhában, étkezésnél nyilván a családfőé volt a kezdes joga. Nyílt tűzön, elsősorban bográcsban főztek. Az evő- és ivóeszközöket a meny- nyezettől ugyancsak húsz-huszonöt centiméterre szögeit, körbe futó polcon tartották. Középen nagy tányér nyolc-tíz kanállal, rajta egy kisebb, amelybe az ételt tették. Ezen túl mindössze egy ülő- (vagy fekvő-) pad. A család minden tagja együtt, egyszerre étkezhetett. A gondoskodás, ha úgy tetszik, védelem, még valamiből kiderült: a nőszöktető rejtett kijáratból. A törökök ugyanis rendszeresen rátörtek a bolgárokra, és gyakran rabolták el az ifjú hölgyeket. Amíg azonban a több szinten felértek vagy a szobákat járták, a lányok, asz- szonyok odamehettek az ajtóhoz, amelyet kinyitva csupán polcokat látott a be nem avatott. De mögötte szoba és egy másik kijárat, le a föld alá. Ott pedig több száz méter hosszú alagút... Szóval ebbe a lakásba érkezett annak idején Kossuth Lajos kormányzó úr. A sok menekvőt a törökök osztották el a bolgárok között. Ha valaki nem akarta vállalni a vendéget, megkorbácsolták. A helyi hagyományok szerint a magyarok ezt kifogásolták, arról győzték meg a bolgárokat, hogy ne tűrjék: azaz vitték és átadtak a lázadás szellemét! Eleinte zsoldot kaptak a törököktől. Később dolgozniuk kellett. A szőlőművelést szívesen vállalták. Meg is lepődtek a helyi gazdák, hogy milyen alapossággal és gyorsan végezték a munkát. Azon még inkább, hogy énekeltek is közben. Ki hallott már olyat, hogy a fárasztó, nehéz munka közben daloljanak? De térjünk vissza a kormányzó úrhoz! A kapu két oldalán látható emléktáblák ezt közük a látogatókkal: E házban lakott, mint emigráns 1849. november 21-től 1850. január 16-ig KOSSUTH LAJOS a magyar demokratikus forradalom, az 1848-as szabadságharc vezére. A bolgár nép a házat a magyar nép szabadságért, függetlenségért és demokráciáért vívott küzdelmének múzeumává alakította. 1949. XI. 21. Természetesen látható emlékkiállítás, tájékoztató a forradalom és a szabadságharc eseményeiről, vezéralakjairól. Van olyan érdekessége is, mint a Magyar menekvők névjegyzéke, Sumlán, január 25. 1850. A név szerinti felsorolást ilyen összesítés követi: 1 kormányzó, 2 altábornagy, 1 tábornok, 15 őrnagy, 56 hadnagy és így tovább, katonás pontossággal. A kormányzó úr szobája igazán puritán volt — véljük belépve. De a felirat elárulja, hogy az eredeti bútorokat Bukarestből hozták, és a fűtést vaskályhával oldották meg. Most egy kanapé, két szék és kis asztal áll ott, a Kossuth család tulajdonából. A fűtést, ha valaki igényelné, a nagy kürtő (füstfogadó) alatti tűzrakással lehetne megoldani. Ott a kovácsolt tartó és parázsfogó. Ezekre néz a képről a kormányzó úr, aki Sumlából (Su- menből) élénk diplomáciai levelezést folytatott. Az ottani hagyomány szerint ennek is szerepe volt abban, hogy a törökök továbbvitték... Az emlékmúzeum új szárnya az ezeréves bolgár—magyar barátságot mutatja meg képekben és szöveggel. Az egyik érdekesség, a Zsig- mond császár kereszteseinek készült térkép másolata. A Duna-delta környékét látványosan, a várakat képszerűen megjelenítve ábrázolta. A tény is meglepett, hogy Erdélynek a Marostól délre fekvő részé a bolgár cár fennhatósága alá tartozott. Ennek nyomai kitörölhetetlenül élnek a bolgárok emlékezetében. Északnyugaton még most is úgy nevezik a szelet: madzsari (századokkal azelőtt magyar földről fújt). Székelyekről szóló balladák olvashatók ott bolgár nyelven. A bemutató a közelmúltig követi a sokágú (politikai, gazdasági, tudományos, művészeti) kapcsolatokat. Az utolsó vitrinben — meglepetésre — ott látható Glasszove ot Balaton antológiánk fényképe is... A múzeumnak vannak magyar kapcsolatai Debrecennel és budapesti intézményekkel. Ebben döntő szerepe van Margarita Petrovának. O a mi nyelvünkön is képes a társalgásra. Sokat tesz a magyar irodalom népszerűsítése érdekében. Szervezője a magyar íróktól, költőktől válogató es a barátságnak ajánlott szavalóversenynek. Fiatal előadók A háromnapos sorozat — húsz év óta — igyekszik megmozgatni a társadalom minden rétegét. Az idén diákoknak, fiatal munkásoknak, színinövendékeknek és végzett művészeknek egyaránt kiírták. Egy- egy csoportban tizenöt-húsz előadó mondhatta el a szükséges átéléssel a megtanult szöveget. A műsorvezető — ez is természetes — legtöbbször Petőfi Sándor nevét említette. A Barátság költészeti verseny résztvevői számunkra értékes missziót töltenek be. Nem csupán azzal, hogy a bolgár—magyar barátságnak ajánlják a rendezvényt. Az a csodálatos, hogy húsz év óta rendszeresen meghirdetik, és többször előfordult, hogy két- vagy háromszáz jelentkezővel kellett szembenéznie a zsűrinek. Az idei szerényebb szám nem az érdektelenségből következett. A pénzhiány sajnos Bulgáriában is kikezdte a kulturális rendezvényeket. Még szerencse, hogy voltak, akik megvédték Ivan Po- polszki két évtized előtti kezdeményezését, és találtak szponzorokat. A többségükben fiatal jelentkezőknek így volt módjuk elmondani, amit fordításban megtanultak Petőfitől, AdyEndA Kossuth-múzeum bejárata rétől, Babits Mihálytól, Kosztolányi Dezsőtől. A merészebbek önálló válogatással álltak a közönség elé. Volt, aki Száraz György műveiből adott elő. Azt is örömmel hallottuk, hogy Bella István, Fodor András, Juhász Ferenc, Oláh János verseit szintén igyekeztek közel vinni a bolgár hallgatósághoz. Verseny nem lehet meg díjak nélkül. Nyilván az a hölgy örült legjobban, aki magyarországi utazást nyert. Végül is mindenki boldog volt... A Szerelmem, Elektra hősnője Meglepetés volt és kedvesség egyben, hogy a magyar vendégek tiszteletére (is) előadták Gyurkó László: Szerelmem, Elektra című drámáját. A stúdióteremben tovább folytatódtak a meglepetések. Égy bohócruhás és erősen kifestett hölgy cukorkát osztogatott a nézőknek. A kissé késve érkező Király Zoltánt, a Magyar Kulturális Intézet igazgatóját kézen fogva vezették a helyére. Hamar kiderült, hogy a bohócruhások (nő és férfi) azonosak a karral. Elektra rafináltan megtervezett, mindent sejtető ruhában lépett elénk. Arcának egyik fele erősen ki volt festve. A férfiak hasonlóképpen. A király sem klasszikus jelmezben, hanem hosszú, műanyag leber- nyegben jelent meg. Kissé harsányan, zenével erősen támogatva adták elő Gyurkó szövegét. Szerencsére Elektra megőrzött valamit a klasszikus méltóságból. Ő volt az, aki nem a közönség érzelmeinek megnyerésére törekedett. A rációt vette célba, az intellektust akarta és hódította meg. A többiek közül kiemelkedve, megrázóan ábrázolta Elektra tragédiáját. Kértem is mindjárt Király Zoltán igazgatót, hogy szervezzen meg vele egy külön találkozást. Viktória Koleva szerény, ám tehetségének tudatában lévő színésznő. Elektraként este bátran lelépett a stúdiószínpadról, hogy közelebb kerüljön a közönséghez. Virágszirmokat szórt a vizestálból, s egy szirmot kezembe tett... Hosszabb ideig felvételizett a főiskolán, hatodszorra vették fel. Éveket töltött statisztaként színházakban. Az első felvételi idején még tizenhét éves volt, és kitartó. A sok bolgár színház között választhatott. Kérelme a szilisztrai teátrumban talált meghallgatásra. Négy éve végezte a főiskolát (Luckánov professzornál). Afőiskolai években sokat tanulhatott. Az igazi színész ugyanis — mondta — gyűjti a tapasztalatokat. Ebből él most is. Amikor végzett, akkor a legkisebb színházba ment. Az volt az elve, hogy minél mélyebbről kell indulnia. Ott Sumen főtere lemérhette, hogy milyen színészi képességeket birtokol. Igazi partnere nem volt, hiszen a vándortársulatban állandóan cserélődtek a tagok. Ott tanulta meg, hogy miként lehet a közönségre hatni. Szakmai tapasztalatokat szerzett a falvakban adott előadásokon. Két éve van a sumeni színházban. Itt olyan szerepeket kapott, amelyek vizuálisan nem illenek hozzá. Frivol, durva nőket játszott, és alkalmazkodnia kellett ehhez. Érdekes és mulatságos volt számára —, mert az életben úgysem játszhatná el. Egy éve kapta meg a Szerelmem, Elektra főszerepét. Hosz- szú ideig próbálták, hogy minél jobb legyen. Gyurkó László darabját a rendező választotta. Borisz Velcsev szívesen dolgozott fiatalokkal. O hívta Viktóriát ide. Nemcsak ezért a szerepért jött ide, de ezt szívesen csinálta. Meglepő jelmezekkel és arcfestéssel. A színdarab örök ideái ragadták meg. A görög jelleg szerintük csak egy eleme ennek, egyetemesebbé akarták tenni. Nem a színdarab előadása volt a céljuk, hanem az eszmék közvetítése. Az intellektuális színházat szeretik,a sumeni fiatal művészek. Úgy gondolták, hogy Gyurkó darabjának egyik lényege az eszmék romlásának megmutatása. A megvalósult ideák — mondta —, már nem azok. Elektra megvalósul mint eszme, mert a missziója teljesül: az ellentmondó várakozás. Oresz- tész megérkezése után ez érthetetlen. Elektra mindenkinek igazságot akar, de magának nem tud adni. Következetes akar lenni, de az eszközei mások lesznek. Az igazmondóból át kell alakulnia. Lassan emészti, gyilkolja önmagát. A színdarab másik vonása Viktória szerint a hatalom problémája. Ezért is alakul úgy, hogy a közönség intellektuális részének tetszik. Közönségük pedig mindig van. A bolgár kritikusok véleménye kedvező. Sőt, a filmesek is érdeklődnek utána. A sumeni szereposztás érdekessége, hogy az Oresztészt játszó művész a férje. Nem hagyható ki a kérdés: mit jelent ez a művésznőnek? „Sokat veszekszünk, de a színpadon nagyon jó, mert azonnal reagálunk minden mozdulatra. A biztonságot érezzük." A madarai lovas Csoportunk többsége a Madara hotelban lakott. Erdélyi Mihály, szófiai követségünk kulturális attaséja megígérte, hogy megnézzük a nevet adó hegyet. Különleges • földrajzi képződmény. Hetven meter magas, homokkő sziklafalak húzódnak hosszan a Madarán. Alul ősemberi barlangot tártak fel, a csúcs közelében pedig szerzetesi cellákra hívta fel a figyelmet az idegenvezető. Messziről inkább odúnak néznénk, de hinnünk kell, hogy egyik-másik terem nagyságú. Hogyan jutottak fel oda? Két sziklahasadék között építettek ki egy mozgatható fa- lépcsőrendszert (veszély esetén fölhúzták). Fönt pedig keskeny ösvényen közlekedtek, amire most képzett alpinisták sem lépnek szívesen... Az erózió erős, most a legnagyobb gondjuk a sziklafal állagának megőrzése. Különösen ott, ahol az idegenforgalmi nevezetesség: a madarai lovas látható. Huszonhárom méter magasan véste a falba az ismeretlen művész. Az alkotás UNESCO-védelem alatt áll. Az idegenvezető külön kiemelte, hogy a lószerszám egyik dísze olyan motívumot mutat, amelyhez hasonló a nagyszentmikló- si aranykincsen látható. Ez tény. Viszont van legendája is a műnek... Az alkotót — akinek nevét nem őrizték meg — munka közben kereste fel a bolgár kán. Szépséges leánya is vele volt. Első pillanattól szerelmes lett a szobrászba, s nem viszonzatla- nul. Aztán elkészült a lovas alak, s jött újra a kán, hogy átvegye a neki ajánlott művet. Természetes volt a kérdés: „Mit óhajtasz ezért? Pénzt, kincseket? Csak szóljál!’’ Meggondoltan válaszolt a szobrász, hogy a legnagyobb értéket kéri, a szépséges leányzót. Akinek nyilván szerepe volt abban, hogy a merész kérés teljesítését megígérte a kán. Talán azért is, mert tanácsadói nem voltak ott. Ám amikor visszatért az udvarba és közölte velük szándékát, a tanácsnokok elszörnyedtek. „Ezt nem szabad engedni!" Olyan tervet főztek ki, hogy a szobrászt meg kell hívni az udvarba, elfogják és lefejezik. Úgy is történt. Ezután a szépséges leány azt javasolta, hogy menjen el mindenki Madarába a kőlovashoz. Díszes sátrakat állítottak és eszem-iszommal ünnepelték a műalkotást. A kán leánya szolgálta fel az étkeket és az italokat. Leitatta az összes tanácsnokot, még az apját is. Éjjel elment a sziklák tetejére és levetette magát. Szörnyethalt. A hagyomány úgy tartja, hogy azóta fut végig a repedés a hatalmas sziklafalon, érintve a lovas és a ló testét... A megkapó történet hangulatával búcsúztunk Sumentől. Az örömöt hozzuk magunkkal, hogy ott baráti istápolói vannak a magyar kultúrának. A reményt emlegetjük búcsúzóul: nem szakadhat meg a húszéves szép hagyomány! Laczkó András
