Somogyi Hírlap, 1990. május (1. évfolyam, 6-31. szám)
1990-05-10 / 13. szám
1990. május 10., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP 3 A koalíciós pártok bizalmát élvező kormányra van szükség VÁLLALKOZÁSBAN ÜZLETHÁZ ÉPÜL KAPOSVÁRON (Folytatás az 1. oldalról) — Többen tudni vélik, hogy a két nagy párt közötti kompromisszumok hátterében gazdasági szükségszerűségek állnak. Az, hogy az MDF nem mondhat le arról a tőkéről, amely az SZDSZ-hez közel álló és a nagykoalíciót igenlő tőkés csoportoktól remélhető. — Ennek semmi alapja nincsen, mert az MDF-nek legalább olyan szoros kapcsolatai vannak a nyugati országokkal. A tőkés gazdasági köröknek az MDF legalább annyira élvezi a bizalmát, mint az SZDSZ. így tehát a megállapodásban ez nem játszott szerepet. A cél kizárólag az ország stabilitásának és kormányozhatóságának javítása volt. Szóval, ez valótlan és rosszindulatú beállítás lenne. — Mégis tény, hogy az amerikai tőke nagykoalíciópárti... — Olyan, hogy amerikai tőke, nincs. Csupán különböző amerikai tőkecsoportok vannak. Mi is széles körben élvezzük az amerikaiak támogatását. A beszélgetés végén Antall József egy személyes megjegyzést is tett. — Üdvözlöm Somogyot, a somogyiakat. Ez a megye közel áll hozzám, mivel szőkébb hazám Kötcse és Észak-Somogy. Az SZDSZ által az ülésszak kezdetén tett határozati javaslatok közül a legnagyobb visszhangot az keltette, hogy Magyarország lépjen ki a Varsói Szerződésből, s míg az ezzel kapcsolatos tárgyalások lezajlanak, szüneteltesse tagságát. — Melyek lennének egy ilyen lépés következményei? — kérdeztük Horn Gyulát, az eddigi külügyminisztert, aki egyben az új parlament külügyi bizottságának elnöke. — A hatást még elképzelni is nehéz. Az biztos, hogy kemény reakciókat váltana ki a többi tagállam — főként a Szovjetunió — részéről. A külügyi bizottság holnapi ülésén fogjuk ezt megvitatni. Távlatokban szerintem is ez egy járható út, ha azonban elsietjük a döntést, az komoly nemzeti érdekeket veszélyeztet. — Arra gondol, hogy a szovjet—magyar viszony már így is pattanásig feszült ? —- Ezt nem mondanám. Egyszerűen, az új helyzetnek megfelelően, a kapcsolatoknak sok új eleme van. Úgy tapasztalom, a Szovjetunió tudomásul veszi a változásokat, ami azonban a szövetségi rendszerek sorsát illeti, az már stratégiai kérdés is. Csak emlékeztetnék, hogy a lengyelországi vagy a csehszlovákiai hatalomváltás nem kérdőjelezte meg ezen országok tagságát a Varsói Szerződésben... Ugyanerről a kérdésről Király Béla, a honvédelmi bizottság alelnöke elmondta, hogy a honvédelmi bizottság a parlamenti ülésszak kezdete előtt tartott megbeszélést, ám ott még nem került szóba az SZDSZ indítványa. — Tehát mi előzetesen nem is tudtunk róla — mondta. — Véleményem szerint Magyar- oszág, illetve a Duna-medence semlegessége a távolibb jövőben megvalósítható politikai cél. Rövid távon a Varsói Szerződésből való kilépést nem tartom racionálisnak. Már ezerszer elmondtam, hogy én nem akarom a medvét bosszantani (a Merő véletlen, hogy éppen ekkor vonult el előttünk a folyosón kíséretével Pérez de Cuéllar, az ENSZ főtitkára). Tehát ezzel most nem érünk el semmit. A Varsói Szerződésből való kilépés csak az össz-európai rendezéssel együtt lehetséges. A semlegességre pedig föl kell készülni, hiszen ez nem oldható meg két hét alatt. Én már össze is állítottam azt a nyolcpontos tervet, amely szerint a jövőben fejleszteni kell a Magyar honvédséget. Ennek része, hogy azonnal bizottságot kell küldeni Ausztriába, Svájcba, Svédországba, hogy tanulmányozzák a semleges országok honvédségének atársadalmi és honvédelmi szerepét. Mi ennek megfelelő, hosszú távú programot dolgozunk ki. No persze, az Országgyűlés bizottságainak ülésein nem csupán a konkrét szakterületekkel foglalkoztak. A környezetvédelmi bizottság ülésén is — mint azt dr. Tarján Lászlóné, a bizottság titkára elmondta —, a fő kérdések között a köztársaság minisztériumainak elnevezéséről szóló előterjesztés megvitatása szerepelt. — Az alapjavaslatot mi olyan modellnek tekintjük, amely szerkezetében tükrözi az európai demokráciák kormányzati struktúráját és megfelel a magyar közjogi hagyományoknak is — mondta dr. Tarján Lászlóné. — A Környezetvédelmi Minisztérium nevével kapcsolatban több konkrét felvetés is elhangzott. Úgy ítéltük meg, hogy az elnevezést a hatáskörhöz kell igazítani. Célszerűnek látszik az államigazgatási, hatósági és ellenőrzési, valamint a gazdálkodási feladatok szétválasztása. Ezért a környezetvédelmi minisztérium elnevezés mellett döntöttünk. Tehát a víz- gazdálkodás, valamint a terület- és településfejlesztés kikerül e minisztérium hatásköréből. Persze ebben a kérdésben — mint ahogy a műemlékvédelmi felügyelőséggel kapcsolatban sem—született még végleges döntés. Erre az elkövetkezendő időben vissza kell térni. Dolgos hétköznapon voltunk jelen, tehát munkahely lett a parlament. A plenáris ülés, a bizottságok és a frakciók megbeszélései egymást érik. A szünetekben hallható helyenként vitriolos megjegyzések sem bontották meg a különböző pártok képviselőinek békés egymás mellett élését. Bíró Ferenc, Lengyel János A somogyi megyeszékhelyen a kaposvári Építőipari Kisszövetkezet Tanácshaz utcai irodája mögött megkezdték egy korszerű üzletház építését. A beruházó maga az említett kisszövetkezet, amely vállalkozási jelleggel fogott neki a nagyszabású munkának. A tervek szerint az áruházban több profilt képviselő üzletsor A Rába Magyar Vagon- és Gépgyár az amerikai J. I. Case géppel kötött marke- tingszerződés alapján- termékei ellenértékeként 50 Magnum 7130-as típusú, 175 ló-' erős, nehéz, univerzális traktort importál. Ez a traktortípus a maga nemében a világon lesz, alagsorában borozót alakítanak ki. Ha az üzletház elkészül, a jelenlegi irodát lebontják s így a létesítmény a Tanácsház utcára néz majd. Az iroda és a szövetkezet más helyen dolgozó alkalmazottai is az új létesítményben kapnak helyet. elsőnek számít szenzoros, komputeres vezérlése, univerzális felhasználása folytán. Az első traktort több hónapig vizsgáztatták hazai viszonyok között — eredményesen, és ezért meri ajánlani 3,7 millió forintért a Rába a hazai felhasználóknak. Világszínvonalú traktor GERBOVICS JENŐ A PÁRTHOZ ÉRKEZETT LEVELEKRŐL Az FKgP moratóriumot sürget a föld, az , a legelő védelmében MÓDOSÍTÁSOK KAPOSVÁR ALTALANOS RENDEZÉSI TERVÉBEN Kevesebb tilalom, több tulajdonosi érdekvédelem A független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt hárompontos javaslatot dolgozott ki a földtulajdon, az erdők, a legelők védelme, a mezőgazdaságban, pontosabban a termelőszövetkezetekben tapasztalható kedvezőtlen folyamatok megállítása érdekében. A javaslatot az elfogadott napirend megtárgyalását követően terjesztik az Országgyűlés elé—jelentették be a párt vezetői a plenáris ülés ebédszünetében tartott sajtótájékoztatón. Gerbovics Jenő, a párt főtitkárhelyettese kifejtette: ezerszám érkezik a párthoz a panasz a tsz-ekbe kényszerített birtokok reprivatizálása, az erdők garázda pusztítása és a tsz-ek tulajdonába adott legelők hasznosítási módja miatt. A parasztok elkeseredettek, mert megdöbbenve kellettt és kell tapasztalniuk: nemhogy rendeződne végre a földtulajdon kérdése, de az érvényben lévő átalakulási törvény miatt egyre inkább kicsúszik a lábuk alól saját tulajdonuk. Naponta tanúi az erdők értelmetlen pusztításának, a volt falusi; illetőleg köz- birtokossági legelőkért pedig a tsz-ek — amelyek rendeleti úton váltak e legelők tulajdonosaivá — erkölcstelenül magas bért fizettetnek velük. Ezekre a tapasztalatokra építkezik a párt javaslata, amely szorosan illeszkedik mezőgazdasági programjába — vette át a szót Nagy Ferenc pártelnök. E program lényege, hogy afelülről irányított, kolhoztípusú szövetkezeti gazdálkodás a következő években átalakuljon — a magángazdálkodók bevonásával, a tulajdonjog rendezésével és a föld másfajta használatával — valódi szövetkezeti gazdálkodássá. Ezt szorgalmazza a Parlament elé terjesztendő javaslat, továbbá sürgeti az erdők védelmét és azt, hogy a volt falusi, közbirtokossági legelőket adják vissza volt tulajdonosaiknak, illetve a helyi önkormányzatoknak. Dr. Kiss Gyula főtitkár véleménye szerint a moratórium hatályba léptetése azért is fontos, mert a mezőgazdaságban tapasztalható folyamatok ellentétesek az új földtörvény és az esetleg megalkotandó rehabilitációs törvény értelmében kialakítandó földmagántulajdonnal. Tegnap tartotta meg a kaposvári tanács azt az ülést, amelyet eredetileg április 25-ére hirdettek meg, de mert a városatyák távolmaradtak, a testület nem volt határozatképes. Most kerülhetett napirendre Kaposvár általános rendezési terve felülvizsgálatának és korszerűsítésének megvitatására. A megyeszékhely 1983-ban jóváhagyott általános rendezési terve tulajdonképpen ma is aktuális, ám néhány részterülete felülvizsgálatra és korszerűsítésre szorul. Megváltozott körülmények Ennek elsősorban az az oka, hogy megváltoztak a terület- és településpolitikai szempontok, módosultak a környezet minőségével kapcsolatos követelmények a településfejlesztési igények, lehetőségek és jogszabályok. Indokolt tehát megváltoztatni bizonyos fejlesztési célokat is. Ennek szellemében tárta a testület elé a javaslatokat Virányi István városi főépítész. Többek között elmondta, hogy a folyamatosság biztosítása végett nem halaszthatták a rendezési terv megtárgyalását. Ismertetett nehány, az úgynevezett karbantartás körébe tartozó javaslatot. Közöttük az egyik leglényegesebb volt a tanítóképző főiskolának az a szándéka, hogy a Desedánál vízimentőszolgálati célokra is alkalmas csonakházat épít. Rámutatott, hogy a tanácsülés egyik feladata, hogy jóváhagyja az ilyen jellegű elképzeléseket, a másik, hogy állásfoglalásával megerősítse az úgynevezett koncepcionális feladatokra vonatkozó javaslatokat. Papp János tanácselnök hangsúlyozta: a javaslatok kidolgozásánál figyelembe vették a társadalmi változásokat is, és arra törekedtek, hogy ahol lehet feloldják a tilalmakat és jobban figyelembe vegyék a tulajdonosok érdekeit. A vitában több javaslat is elhangzott. Egyebek mellett, hogy létesítsenek kisajátítási alapot, építsék meg az átmenő forgalom számára Kaposváron az úgynevezett elkerülő utat, óvják meg jobban- a Deseda vizét. A tanácsülés végül is a karbantartási javaslatokat elfogadta, és megerősítette a koncepcionális módosítási elképzeléseket, zöld utat adva e munka folytatásához. Üdülés, tudomány Az utóbbiak körébe tartozik, hogy indokolt iparfejlesztés helyett az üdülés, az idegenforgalom, a kereskedelem, az oktatás, a tudományos kutatás terén gyarapítani a várost. A belterületen a korábbinál nagyobb arányban szükséges közép- és felső fokú ellátást nyújtó intézmények számára a területet tartalékolni. A nem túl nagy telket igénylő intézmények a városközpontban is kaphatnak helyet, azok, amelyek nem ide tartoznak, a Berzsenyi utca nyugati oldalán, a Virág utca mentén, a Gépészeti Szakközépiskola, a PATE környékén és a Kecel-hegyen juthatnak területhez. Mivel az Arany János utca átépítésével Kaposváron befejeződik a településszerű többszintes lakótelep-építés az ÁRT-ban korábban ilyen beépítésre kiszemelt területeket áttervezik. így a kisgáti városrész első, második ütemére kiszemelt továbbá a Kecel-hegy (cseri irtás) területen lakótelkes, kistársasházas, korszerű csoportos családi házas beépítésre adnak lehetőséget. A kisgáti II. ütem területét tartalék lakóterületként kezelik és ott hagyományos családiház építésére is lehetőség nyílik. A Kecel-hegyen a Kisegítő iskolától északra levő területen, továbbá a Róma-hegyen, ahová korábban csoportos beépítést javasoltak, a hagyományos családiházas építés nyer polgárjogot. Többszintes lakásépítésre a belváros úgynevezett „rekonstrukcióra érett” részében lesz majd lehetőség (Kanizsai u., Berzsenyi utca nyugati oldala, Mártírok terének környéke és a Május 1. utca keleti része). É rekonstrukciónál jelentős szerepet szánnak a magántőke bevonásának is. Habár korábban gyakran elhangzott, nem szabad csökkent értékű lakások építésével konzerválni az elmaradottságot, lehetőség lesz bizonyos területeken csökkent komfortfokozatú lakások építésére is. Magánparkok A zártkerteket elsősorban a várostól délre eső területeken lehet majd kialakítani, ám ilyen címen nem szerepelhet 1500 négyzetméternél kisebbparcella. Zártkertekben új lakóépületek nem emelhetők, engedélyezik viszont a meglevők tetőterének beépítését. Módosítják a külterületekre vonatkozó szabályok egy részét is, így például ott, ahol a telek nagysága eléri az 1 hektárt, létesíthetnek új lakóépületeket, a már meglevőket pedig a korábban érvényben levő egyszeri 25 négyzet- méteres bővítés helyett korlátozás ' nélkül nagyobbíthatják, korszerűsíthetik. A zöld területekre vonatkozó korábbi előírások egyikét-másikát ugyancsak módosítják. Például a Kapos völgyében a belterületi vízfolyások mentén levő zöld területeket nem közparkként, közhasznú védőerdőként hanem túlnyomó részt magántulajdonban maradó zöldterületként kezelnék. A Cseri úttól a Vörös Hadsereg útjáig terjedő területeken azonban továbbra is indokolt közparkot tervezni. Természetesen az ÁRT-ban felsorakoztatott koncepcionális módosításokat egyeztetni kell a főhatóságokkal, szakhatóságokkal. Ezt igen gyorsan el akarják végezni, hogy a testület még az idén végleg jóváhagyhassa. (Szegedi)