Somogyi Hírlap, 1990. május (1. évfolyam, 6-31. szám)
1990-05-09 / 12. szám
2 SOMOGYI HÍRLAP — VILÁGTÜKÖR 1990. május 9., szerda Alkotmánymódosító javaslat az Országgyűlés előtt JUGOSZLÁVIA —TÍZ ÉVVEL TITO UTÁN Föderáció vagy széthúzás? A politika porondján kevés az olyan „egyesélyes mérkőzés”, mint amely Jugoszláviában tíz évvel ezelőtt vette kezdetét. 1980. május 4- én elhunyt az állam vezetője, a megfellebbezhetetlen tekintélyű Joszip Broz Tito, és mindenki tisztában volt azzal, hogy nehéz idők köszöntének a délszláv államra. A horvát származású, de Szlovénia határán született és Belgrádban élő államférfi hosszúra nyúlt kormányzása alatt megkísérelt egységes „jugoszláv” országot kovácsolni, látszólag nem is sikertelenül. Tito gyötrelmes halála utáni beszédében egykori harcostársa, dr. Vladimir Bakarics nem véletlenül sírta el magát. Alighanem érezte már, hogy az egykori legendás partizánvezér végső tiszteletadásán nem csupán egy gyarló embert tesznek a sírba. A hercegi pár programja (Folytatás az 1. oldalról) A brit trónörökös pár ezután a Közgazdaságtudományi Egyetemről átsétált az univerzitás melleti Nagycsarnokba. Óriási tömeg fogadta Károly herceget és hitvesét. A hercegi pár kedélyesen elbeszélgetett az árusokkal. Károly herceg és Lady Diana a csarnokban tett séta után a Várban folytatta programját. Megtekintették a Mátyás templomot, a Halászbástyáról pedig a főváros panorámájában gyö- nyörködhettek. Ezt követően a trónörökös pár programja kettévált, s Lady Diana az Iparművészeti Múzeumba indult, hogy megtekintse az elmúlt évtized angol divatját bemutató kiállítást. A rövid tárlatvezetés után a Petőfi Csarnok Dior divatstúdiója divatbemutatóval kedveskedett a hercegnőnek. Károly herceg eközben a Budapest Kongresszusi Központba látogatott, ahol megszemlélte a Transcom címmel hétfőn megnyílt kiállítást. Sok van mi csodálatos, de a szabad magyar választásoknál nincs semmi csodálatosabb — alakíthatnánk a nagy görög drámaíró gondolatait a magyar tragédiához. Kétségtelen a különbség, de több az azonosság. Hiszen: a legfőbb azonosságban van a legjelentősebb különbség. Mindháromra olyan helyzetben került sor, amikor Magyarországon idegen, megszálló csapatok tartózkodtak, amelyektől — éppen a legutóbbi időkig—nem volt idegen a fegyveres beavatkozás. A politikai-gazdasági pedig minden napos. A különbséget talán leginkább abban lehetne megvonni: hazánk akkor (1945, 1947) már és ekkor (1990) még nem szabad, nem független. Különösen igaznak tartom ezt, ha a választásokhoz vezető utat vesszük figyelembe. Előzmény az 1945-ös esetében: a világégés éppencsak befejeződött, napirenden a katonai mozgások (emberek elhurcolásától gépek leszereléséig), a politikai beavatkozások (a megszálló csapatok nálunk is megmondták: milyen pártok nem indulhatnak); külföldre menekülések és hazatérések (a Maniu- és Hlinka-gárdisták garázdálkodása, vajdasági pogromok stb.) és a ki- es betelepítések, a földreformmal kapcsolatos áttelepülések (áttelepítések) megindulása. Mindez — jogosan — félelemmel tölthette el az embereket, a választópolgárokat. Az 1947-es esetében bizonyos belső gazdasági (újjáépítési) sikerek mellett politikailag fontos: a választások előtt került sorra még a Trianonhoz képest is keményebb békediktátumra, a Marshall-segély visszautasítására, Kovács Bélának, a FKgP volt főtitkárának szovjet csapatok általi letartóztatására (és Szovjetunióba való deportálására), a nemzetgyűlés elnökének, Varga Bélának, majd — a Szabadság Párt „önfeloszlatásának” kikényszerítésére és vezetőjének — Sulyok Dezsőnek (a választások előtt két héttel!) külföldre távozására, Nagy Ferenc — hivatalban lévő miniszterelnök — hazatérésének megtagadására, a választások időpontjának (augusztus 31.) kikényszerítésére, a választójogi törvény szükíté(Folytatás az 1. oldalról) — A köztársasági elnök és a miniszterelnök egymás közötti alkotmányjogi viszonyáról mond-e valamit a módosítás? — A mostani törvényjavaslat ezzel kapcsolatban azt tartalmazza, hogy minisztereket a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki, és menti fel. A jelenlegi szabályozás szerint a kormány tagjait az Országgyűlés választja. Az utóbbiak azonban kinevezésük után, az Országgyűlés előtt tesznek majd esküt. A miniszterelnököt a köztársasági elnök javaslatára az Országgyűlés tagjai többségének szavazatával választja. — Mi lesz a tárca nélküli miniszterek feladata? — Erre nézve az alkotmány- módosítás ad eligazítást: „a tárca nélküli miniszterek ellátják a minisztertanács határozatában megjelölt feladataikat.” 13 minisztérium — Úgy hallottuk, a parlamenti ülésen hatályon kívül fogják helyezni a minisztériumok felsorolásáról szóló törvényt, s egyidejűleg új törvényt alkotnak helyette. — Valóban, ezt a törvény- javaslatot dr. Salamon László az alkotmányügyi, törvényelőkészítő és igazságügyi bizottsének elérésére stb. Mindez a választások előtt nem kevés bizonytalanságot keltett a lakosságban, amelynek még így is volt bátorsága ahhoz, hogy csaknem 5 millió polgár vett részt politikai jogának gyakorlásában (a három közül a legtöbben). Az 1990-es esetében talán nem is ilyen horderejű kérdések tették — talán lehet úgy fogalmazni — bizonytalanná a légkört (bár nem kevés olyan polgártársunk volt, akik tartottak még 1989/90 fordulóján is az ún. „visszarendeződéstől”), hanem — véleményem szerint — a népszavazás kikényszerítése négy olyan kérdésben, amelyből három mindenképpen a megoldás útjára került, s a negyedik (az 1.) esetében az önmagukat győztesként ünneplő párt vezetői nagykegyesen megengedték a népnek, hogy (bár a „nép" az elnökválasztás elhalasztása mellett voksolt) mégis csak választhat, így sokan — a választásra jogosultak harmada — érezték cirkusznak az igazi változásokat jelentő választásokat is (és személy szerint nekem nem volt kétséges: az óriási energiával összeszedett 100 ezer aláírás azt akarta demonstrálni: itt minden úgy történik, ahogy a szabad demokraták akarják, amit az 1990 tavaszán megindított kampányuk tovább sugallt és erősített; és e két esemény nagyon sok embert meg is.tévesztett). Ezek után nézzük a három • választás eredményeit. Az 1945. november 4-i első választás során csaknem 4 millió 750 ezer választópolgár küldött a parlamentbe 409 képviselőt. Egy törvényhozóra tehát csaknem 11 600 szavazat kellett (ettől lefele tér el a Kisgazdapárt: 11 000 szavazattal, a kommunista párt: 11 500 szavazat; felfele: szociáldemokrata párt: 12 000, parasztpárt: 14000, végül a Polgári Demokrata Párt: 38 000 szavazattal). Ha egy dichotom modell szerint jobb-jobbközép, illetve bal-bal- középnekminosítjük a pártokat, azt kell mondani, hogy a Független Kisgazdapárt gyűjtőpárt jellege miatt csak az 1947-es választási eredmények fényében tudjuk azt mondani, hogy az előbbi erő mintegy 44, az utóbbi 56%-ot tudhatott maga mögött (ugyanis a FKgP 57%ság elnöke terjeszti a bizottság nevében a parlament elé. A javaslát szerint, a Magyar Köztársaság minisztériumai a következők: Külügyminisztérium, Belügyminisztérium, Honvédelmi Minisztérium, Pénzügyiminisztérium, Igazságügy Minisztérium, Művelődésügyi és Közoktatási Minisztérium, Nemzetközi Gazdasági Együttműködési Minisztérium, Ipari és Kereskedelmi Minisztérium, Fölmű- velésügyi Minisztérium, Közlekedési és Hírközlési Minisztérium, Népjóléti Minisztérium, Munkaügyi Minisztérium, Környezetvédelmi Minisztérium. A törvényjavaslat a kormányzati rendszer átalakításának az új központi államigazgatásszervezet kiépítésének csak első állomását jelenti. A kormányzati munka folyamatossága érdekében az átalakítás csak fokozatos lehet, ezért a törvényjavaslat most nem tartalmaz a hatáskörök átrendezését illetően részmegoldásokat, csupán az új kormányzati rendszer alapstruktúráját vázolja. „Társadalmi” viták helyett — Végül, azt hiszem, bővebb magyarázatot igényel az a korábbi bejelentés ami a jogszabályok vitájának,, ha tályon ki vül ából le kell vonni az 1947-es kisgazdákat, a Baloldali Blokkba belépőket). (Ez az osztályozás nem any- nyira a pártok — különösen nem a rájuk szavazó választó- polgárok— közötti különbséget van hivatva demonstrálni, sokkal inkább a történetileg kialakult hagyományt, megszokást (a könnyebben érthetőséget és az egyszerűsítést) szolgálja. 1947. augusztus 31-i választások már eleve a két erő működését mutatják: a választási névjegyzékből történő (az előbbi erőt sújtó) kihagyások (több százezer embert szándékosan nem vettek fel a névjegyzékbe), kékcédulák (csaknem 200 ezer, az utóbbi erőt támogató csalás), választási prémiumok (a baloldali blokk kormányon lévő pártjait jutalmazó rendszer), ajánlások (az ellenzéki pártok képviselőjelöltjeitől ajánlási névjegyzéket követeltek meg a kormánypártok (mind-mind a bal- balközép pártjait erősítették már a vá- lasztások előtt. így a csaknem 5 millió ember által megválasztott 411 képviselőre egyenként valamivel több mint 12 ezer szavazat kellett: minél inkább baloldali, annál kevesebb: a kommunista pártnak és a szociáldemokratáknak 11 100, a kisgazdapártnak 11 300, a parasztpártnak 11 500; illetőleg minél inkább jobboldali, annál több: a Demokrata Néppártnak és a Magyar Függetlenségi Pártnak 13 700, a Magyar Radikális Pártnak 14 000, Független Magyar Demokrata Pártnak 14400, a Polgári Demokrata Pártnak 16 800, a Keresztény Női Tábornak 17 300. A fentebbi 4 pártnak (2—2 munkás és paraszt) 11 200 szavahelyezését” érinti. Ez már némi félreértésre is okot adott a parlamenti jogalkotás jövőbeli stílusát illetően... — A jogalkotásról szóló törvény — hiszen ennek néhány paragrafusa veszíti most hatályát— előírja, hogy az állampolgárok széles körét érintő törvényjavaslatokat társadalmi vitára kell bocsátani. Ez a fajta társadalmi vita azonban nem vált be. Ez olyan esetekben lehet egyfajta módszer, amikor nincs az országnak legitim parlamentje. Ellenkező esetben, a társadalmi vita a szabályozott formában teljesen felesleges. — Értve ez alatt a szakmai véleménynyilvánítás valamennyi formáját is ? — Korántsem. A törvény módosítása nem jelentheti a szakmai véleményezés kiiktatását, csupán a formális és időt- rabló úgynevezett társadalmi viták megszűnésével jár. Ez a fajta társadalmi vita ugyanis az áldemokrácia tipikus intézménye volt, ami a parlamentarizmus hiányát volt hivatva leplezni. Ha ma szeretnénk betartani ezt a formális előírást, azt hiszem megállna az élet, megbénulna a parlament munkája, s az elkövetkezendő fél évben talán egyetlen törvényt sem fogadhatna el az Országgyűlés. zat kellett egy képviselőhöz, az utóbbi 7pártnak pedig 14 000. A hatalmon lévő koalíciós pártok 61%-ot kaptak, a 7 ellenzéki párt 39%-ot. A számok mintha a baloldal erősödését mutatnák, valóban azonban — a felsorolt csalások eredményeképpen is — azt mondhatjuk, hogy az erőviszonyok változatlanok maradtak. A harmadik, az 1990 tavaszán megrendezett két forduló eredményeit nagyon nehéz összevetni az előző kettővel, és a dichotóm modell is nehezen alkalmazható. Ha azonban három részre osztjuk a pártokat, s az egyikbe a kormánykoalíció három pártját (és testvérpártjaikat) számítjuk, nekik egy képviselőhöz kevesebb mint 10 ezer szavazat kellett (jóllehet az átlag 10 700). A csaknem 1 millió szavazatot kapott szocialistáknak és az okkal, ok nélkül hozzájuk kapcsolt „szövetségeseknek” több mint 27 ezer, az SZDSZ—Fidesz „koalíciónak” is 14 ezer szavazó kellett (az összes érvényes szavazatból egy képviselőre 12 700 jutott). Ha itt is valamiféle dichotómiát állítunk fel, azt kell mondani, hogy a jobb- jobbközépnek minősíthető pártok — az összes szavazatok alapján — 46%-ot kaptak, míg a másik oldal 54%- ot (jóllehet ez ma biztosan nem egységes: aligha lenne valaki, aki egy csoportba kategorizálná a Fideszt és az MSZMP-t, vagy a HVK és az MSZDP-t). Nézetem szerint egyik választás sem volt — a szó klasz- szikus értelmében — szabad, ilyenre legfeljebb majd csak egy demokráciát és jólétet megteremtő társadalomban kerülhet sor. Tito halála után tíz esztendővel már nyugodtan elmondható: nem akadt Kumrovec fiához fogható politikus Jugoszlávia földjén. Utódai korántsem bizonyultak olyan kvalitású vezetőnek, akik folytatni tudták volna a nagy előd művét; az ország mai szétzüllött állapota jórészt nekik „köszönhető”. Korántsincs túlzás a fenti jelzőkben: aki olvassa az ottani magyar (és nem magyar) sajtót, az könnyen belátja ennek igazát. Nem véletlenül tette föl a „költői” kérdést pár hete a Nedeljna Dalmacija című lap: ,,Jugoslavijo, a sto szada?” (Mi van veled, Jugoszlávia?). Tito utódai Laokoónként küzdenek a maguk posztján, ám a jelek szerint igencsak kétes sikerrel. Szlovéniában keresztény-nemzeti többségű kabinet alakul, Zágráb pedig a hasonló irányzatú Horvát Demokratikus Közösség jelszavaitól hangos, a belgrádi hangulatot merőben más indulatok irányítják. Míg az „északi”, gazdagabb tagköztársaságok a Nyugat felé orientálódnak, Szerbia a sztálini sémának megfelelően uralma alá gyűrte Koszovót, megcsorbította a Vajdaság autonómiáját. Szlobodan Milosevics, a köztársaság vezetője fogcsikorgatva ugyan, de teret nyitott Szerbiában is a többpártrendszernek, de a porondon egyelőre a demagógiával fűszerezett neosztálinista kommunisták adják meg a hangot. Vük Draskovics nacionalistái legfeljebb csak „kontrázhatnak” Milose- vicsnek, ám abban teljes köztük a nézetazonosság, hogy Szerbiának meg kéne kapnia a két szomszéd, Makedónia és Crna Gora területét is. Az így létrehozott „Nagy-Szerbia” aztán kellőképpen erős lehet ahhoz, hogy egész Jugoszlávia irányítása Belgrád befolyása alatt történjék. A nagy kérdés most már csak az, hogy mit fog szólni ehhez a szerb nép. Tavaly még negyedmilliós tömeggyűléseket tartottak Szerbia-szerte. Zúgott a ,,Szlobo — szlobodá („Szlobo”=Szlobodan Milosevics nevének becézett formája, „szlobodá” pedig annyi, mint szabadság), mára azonban elcsitult a nem csekély karizmával rendelkező politikust éltetők kórusa. Hogy a közelgő választások mit hoznak, az még a jövő, ám ha Milosevics nyerne, nehéz lenne megállítani az államszövetség egyre gyorsuló szétbomlását. A hegemóniára törekvő Belgráddal szemben ugyanis ott van a teljes függetlenséget követelő Horvátország és Szlovénia. Zágráb és Ljubljana még egyszer nem szándékozik alávetni magát Szerbiának — mint a két világháború között —, inkább az elszakadás mellett dönt. Ezt a Szlovéniában nyertes párt vezére, Jozse Pucsnik, nem is igen rejtette véka alá, a horvá- tok pedig mindig is igazodtak a „rámenősebb" szlovén irányvonalhoz. Tíz évvel Tito halála után tehát Jugoszlávia újabb válaszúthoz ért. Elválik majd, hogy merre fog elindulni, de az bizonyos, hogy olyan többé nem lesz a délszláv állam, amilyennek az egykori „kormányos” megálmodta. A föderáció még egy esélyt ad a széthullás megakadályozására, ám felettébb bizonytalan, hogy minden érintett komolyan gon- dolja-e az unos-untalan hangoztatott kompromisszumkészséget. Mert ha csak egy is akad, aki kilóg a sorból, akkor hamarosan új országnevek fognak megjelenni Európa térképén. Ez pedig nem csupán Tito életművét, de a helsinki folyamatot is megkérdőjelezné. Dr. Benke József r--------------------------------------------------------^ S zövetkezetünk erő- és munkagépeinek szervizeléséhez, javításához szakmunkásokat keres A munkakör betöltéséhez szükséges: — mezőgazdasági gépjavító vagy autószerelő szakképesítés — C kategóriás jogosítvány — láng- és ívhegesztő bizonyítvány. | Jelentkezni a szövetkezet Somogyjád, Lenin u. 3. sz. alatti irodáján lehet. ■ Alkotmány Mgtsz Somogyjád * V. ___ _________ _<149125) J Tóth Béla Ballagási ajándéknak — akár részletre is a Járműboltból! NDK táskavarrógépek 12 500 és 14 400 Ft ETZ 251 Lux motorkerékpár 40 500 Ft Babetta Lux motorkerékpár 18 500 Ft Suzuki kismotor 27 700 Ft helyett 24 000 Ft BMX-, verseny- és túrakerékpárok 6500—11 500 Ft-ig Kaposvár, Ady E. u. 4. Telefon: (82)21-731 (110780) B. L. Három választás Magyarországon
