Somogyi Hírlap, 1990. május (1. évfolyam, 6-31. szám)
1990-05-31 / 31. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP 1990. május 31., csütörtök „Nyitott kapukat döngetnek” — mondta a siófoki tanácselnök Elkótyavetyélt vagyon vagy hasznos beruházás? Az SZDSZ siófoki szervezete — Petrenkó Béla és Vincze János aláírásával — nyílt levelet intézett a választópolgárokhoz; felhívta figyelmüket az állami vagyon herdálására, a felelőtlen privatizációra, amelyre még megvannak a jogi lehetőségek. „Siófok város helyzeténél fogva jelentős állami vagyonnal rendelkezik — írták. — Ezek egy része most, napjainkban, illetve a közelmúltban értéken alul, a nagy nyilvánosság kizárásával kerültek értékesítésre. Mindehhez a jelenlegi tanácstestület a hozzájárulását adta, vagy adja. így kerülhetett eladásra a két Szűcs Menyhért utcai parkoló (az egyik megvásárlója a Schilling kft., melyben Gáti István volt tanácselnök is érdekelt), az aranyparti szabad területek egy része, egyes állami és volt pártüdülők, a vízügyi múzeum.” A levélírók követelik, hogy a tanácstestület hozza nyilvánosságra (sajtó, tv) az 1989-ben, illetve 1990-ben eladott állami vagyonok listáját és értékesítési árát. Továbbá azt is követelik, hogy az ősszel megválasztandó önkormányzat hivatalba lépéséig a jelenlegi testület csak halaszthatatlan kérdésekben döntsön, állami tulajdont pedig ne értékesítsen ezután. A levelet elküldték többek között a városi tanácsnak, a pártoknak, a Somogyi Hírlapnak. Somogyi Gyula megbízott tanácselnök véleményét kértük a levél tartalmáról. — Tekintettel arra, hogy tanácsülésen vitattuk meg, a testület véleményét közvetíthetem — mondta. — Természetes, hogy a pártok érdeklődést tanúsítanak a tanács munkája iránt, s mindenkor szívesen álltunk, állunk rendelkezésükre. Már a télen szerveztünk egy tanfolyamot önkormányzati kérdésekről, a tanács működéséről, gazdálkodásáról azzal a céllal, hogy a pártok képviselői megismerjék a közigazgatási tennivalókat, ám az érdeklődés meglehetősen lanyha volt. A helybeli magyar—amerikai baráti társasággal közösen „Önkormányzat és vállalkozás" címmel ugyancsak tanfolyamot indítottunk, s szombatonként kitűnő szakemberek véleményét hallhatják az érdeklődők az említett kérdésekről. Az utóbbi szombatokon például Kukorelli István államjogász, illetve Küllner Ferenc, az önkormányzatok szövetségének főtitkára tartott előadást a tanfolyamunkon. Ami pedig az előadásokat illeti... A városi tanács tagjai, valamennyi párt és mindenki, akit érdekel, megkapta azoknak az ingatlanoknak a listáját, amelyeket az elmúlt két évben értékesítettünk. 31 ingatlanról van szó. Ennek fele a felszámolt úgynevezett cigánytelep, a másik fele — amiről a levélben is szó esik — a Szűcs Menyhért utcai két szükségparkoló. Az utóbbit a Schilling kft. vásárolta meg, hogy üzletházat építsen rá. Ide tartozik az aranyparti terület értékesítése is. A tanácstagok elmondták, hogy ezekért a döntésekért felelősséget vállalnak, mert meggyőződésük, hogy a város érdekében jártak el, s ezzel a sokat emlegetett minőségi idegenforgalmat segítették elő. A Schilling kft. által megvásárolt területen egy vendéglátókomplexum épül, amelyre a városnak nagy szüksége van. Előzőleg több magyar állami cégnek felajánlottuk (Pannónia, Centrál, Pest-Budai Vendéglátó Vállalat, Kaposker, So- mogyker), de ingyen sem kellett nekik a terület. Az Aranyparton pedig magas színvonalú, 1200 vendég befogadására alkalmas szálloda épül. A nyugati tőkéből megvalósítandó két idegenforgalmi létesítmény 1400 siófoki polgárnak ad majd munkát, s ez sem elhanyagolható tény manapság. Gyanúsítgatásokra, találgatásokra adott okot, hogy dr. Gáti István nyugalmazott tanácselnök havi 30 órában ügyvezetője a Schilling kft.-nek: ügyvezetője, de nem részese a beruházásnak. A telek értékesítése a múlt évben történt, a kft. bejegyzése pedig az idén. Atanácsnak nincs takargatni- valója—szögezték le a testületi tagok, és kijelentették, hogy készségesen együttműködnek a pártokkal a következő hónapokban is. Ám azt a levélben megfogalmazott vádat, hogy egyetértésükkel elkótyavetyélték értékes állami javakat, határozottan visszautasították. Közismert tény az is, hogy a tanácsnak sem vízügyi múzeuma, sem állami és pártüdülője nem volt, következésképpen nem is adhatott el ilyen objektumokat, intézményeket. (Ellenkezőleg: a vízügyi múzeum eladása ellen e hasábokon is állast foglalt!) — A levélírók azt is kérik, hogy a jelenlegi testület a megválasztandó önkormányzat hivatalba lépéséig csak halaszthatatlan kérdésekben hozzon döntést. — Nyitott kapukat döngetnek — így Somogyi Gyula. — Mivel naponta változnak a jogszabályok, csakis olyan kérdésekkel foglalkozik a testület, amelyek a közigazgatás működéséhez szükségesek. Stratégiai döntéseket nem hoz atanács. Mellesleg: a tanácsülésen jelen levő pártok képviselői elfogadták a testület érveit, sőt az SZDSZ siófoki szervezetének megbízottja elnézést kért dr. Gáti Istvántól a félreérthető megjegyzésért. Sz. A. Jó utat, pilóták! A Repülőgépes Szolgálat első menetrendszerinti járata kedden szállt le a kaposújlaki repülőtéren. Az L—410-es típusú gép tizennégy utast képes szállítani. Az első gépet csak az újságírók várták. S mert sokat kérdeztek Zakariás Tamástól, a Repülőgépes Szolgálat kaposvári üzem igazgatójától és Szemző Ernő területi főpilótától, a gép kissé késve indult el. Az újságírókon kívül a szél is késleltette a járatot. A harminchat évi szünet után ismét megindított polgári légijárat egyelőre kísérleti jellegű. Budaörsről hét óra harminc perckor szállt föl, és nyolc óra harminc perckor érkezik Kaposújlakra. Húsz perccel később repül vissza Budaörsre, s negyvenperces légi ú;t után teszik le utasaikat, akik a repülőtérről autóbusszal mehetnek a Déli pályaudvarig, és a költség a repülőjegy árában benne van. Az első utas visszafelé egy színésznőjelölt volt, aki kaposvári barátjához igyekezett. Neki megérte az ezernyolcszáz forintos repülőjegy. Gépünk kilencszáz méter magasságban repült. Azt mondják, ez a legbiztonságosabb. Megkérdeztem: ha följebb mennénk, akkor katonai vagy a Malév érdekeket sértenénk? A válasz mosoly volt. Vagyis ezt is, azt is. Zakariás Tamástól és Szemző Ernőtől hallottuk: a Repülőgépes Szolgálat tucatnyi dologra képes. Például arra is, hogy Ferihegyről egy kölfüldi vadászt elvigyen Kaszópusztára — akár úgy is, hogy Kaposvárig repülőgép hozza, s egy helikopter viszi tovább. Szemző Ernő mondta, légitaxit akarnak csinálni Magyarországon. Elvégre szabad az égbolt. A repülőjegyen azonban ott a figyelmeztetés: fényképezni tilos a gépből. Egyetlen légifelvételt sem készítettünk útközben. Csak csodáltuk a tájat, a sárguló repcetáblákat, az elsuhanó falvakat, utakat. Míg Budapest felé tartottunk, azon idegeskedtünk, hogy Budaörsről miként jutunk be a belvárosba. Pofon- egyszerű volt: a repülőgépes szolgálat buszával. Mert ahogy a kaposújlaki repülőtérről is minden utast behoznak a Kapos Hotel elé, s ha visszafelé is utazni akar valaki, akkor rendelésre kiviszik a reptérre. A repülőgépes szolgálat üzletnek tekinti a légijáratot. Elviszik a csomagot is, ha megfizetik a korántsem olcsó díjat. Luxusra azért ne számítson, aki erre a gépre ül: egy kicsit döcögős az út, s a légiutas-kísérőnek sincs módja arra, hogy megtöltse a poharunkat. Az első légijáraton pezsgőt bontottunk: a pilótákat azonban nem kínálhattuk meg, de egészségükre ürítettük a poharat. Jó utat, pilóták! Nagy Jenő Fotó: Gyertyás László A tanács tartja fönn a cérnagyári óvodát Nem lesz óvodabezárás Nagyatádon. A cérnagyári óvodát ugyanis atanács tartjafönn. az üzem csupán segítséget nyújtott eddig a gyermekintézmény működéséhez. A pénzügyi feltételek változása miatt erre ezentúl nem vállalkozik a gyár. A gyermekintézmény azonban — mint Karai Lajosné óvodavezető elmondta — tovább működik. Legföljebb nem a jelenlegi helyén, hanem másik épületben, a közelben. Ettől függetlenül várják a jelentkezőket.