Somogyi Hírlap, 1990. május (1. évfolyam, 6-31. szám)
1990-05-24 / 25. szám
6 SOMOGYI HÍRLAP— FIATALOK OLDALA 1990. május 24., csütörtök Zsolti, a hős 8—9 évvel ezelőtt tündéri kis kölyök volt; kicsit pösze, de már akkor nagy focista. Délutánonként stoplis csukájában baktatott el munkahelyem előtt, s ha nyitva volt az ablak, mindig beköszönt: „Helló, Feri!” Kettőt-hármat pattant a labda, s már kint is voltam. Pasz- szolgattunk, fejezettünk néhányat, aztán ő ment a pályára. Büszkén, délcegen, ahogyan egy 4 éveshez és stopliscipős- höz illik. Zsolt ma már csaknem felnőtt: május közepén lesz a 13. születésnapja. Még nem lehet tudni, Zsoltból valóban focista lesz-e, de ha nem, akkor valószínűleg tűzoltó. Ez már nem a szokásos gyermekkori ábrándozás. A mozdonyvezetés párja! Zsolti ugyanis már tűzoltónak született. Szakmai berkekben a Posza név az elkötelezettséget, a hi- vatásszeretetet jelenti. Az önkéntes tűzoltóknak emberemlékezet óta az öreg Posza a parancsnoka — azaz a nagyapa. Helyettese pedig ki lehetne más, mint a fiatal Posza, vagyis az apa. Csoda-e hát, hogy Zsolt, aki óvodás korában volt először tűzoltáson, maga is tűzoltó akar lenni? Lehet, hogy a pályakezdő, hivatásos tűzoltók Zsoltot a tanárukká fogadhatnák, ha fecskendőszerelésről van szó. Zsolt büszke a „kollégákra”. Azt mondja, hogy sehol a megyében nincs olyan önkéntes tűzoltótestület, mint Fonyódon. Számára a tűz és a víz, sőt most már a berek és a tűz is összetartozó fogalom. Évek óta, minden tavasszal felgyújtják, gyakran a lakóházakat is veszélyeztetve. Négy évvel ezelőtt Bélatelepen együtt oltotta a tüzet a katonákkal: lapátot ragadott, s dolgozott, mint a felnőttek. A közelmúltban komoly jutalmat kapott az ifjú fonyódi hős: egy értékes horgászbottal ismerték el érdemeit , egy tavaszi tűzoltáskor. — Hogyan is történt, Zsolt? — A szakmunkásképző udvarán fociztunk, amikor a berek fölött óriási füstöt vettem észre. Mindjárt otthagytam a barátokat, hazamentem, s vártam a rendőrség riasztását. Mivel ez késett, elmentem az egyik tűzoltóhoz, Vass Lajoshoz; vele gyorsan összeszedtük-az embereket. Fonyódligeten, a házak közvetlen közelében volt a tűz; amire mi kiértünk, már ott voltak a marcali hivatásosok is. Villámgyorsan fölszereltük a motoros fecskendőt, s a tömlőket behúztuk a mocsárba. Nem túl kellemes dolog az iszapban, ingoványbán harcolni a tűzzel. . Rövid idő múlva újabb tűzről hoztak hírt: a halastavak mellett is felgyújtotta valaki a nádast. Az én brigádom összepakolt, s máris robogtunk a következő Van képünk hozzád! Szeretnénk a kedvedben járni, ezért új szolgáltatással bővítjük ezt a oldalt. Ha van kedvenc énekesed, színészed, akkor írd meg, és mi igyekszünk megszerezni a fotóját, illetve minden elérhető információt közlünk róla. Most kedvcsinálónak a „szép” szőke zongoristáról, Richard Claydermanról adunk egy fotót és néhány sort. Richard Claydermannak csak egy hátránya van: családi élete makulátlan, nem szolgál szenzációkkal és nem ismeri a botrányokat. Hátrány ez valóban? A zsurnaliszta szempontjából — igen. Hiszen, ha gyakrabban szerepelne az újságok címoldalán, akkor többet tudhatnánk a ma egyik legnagyobb popfeno- ménjáról. Az 1953. december 28-án, Párizsban született Philip Pages — ez Clayderman eredeti neve —, egy zongoratanár fia. Első sikere, az 1976-os „Ballade Pour Adeline” óta összesen 24 nagylemezt játszott fel (!), melyekért 202 arany- és 53 platinalemezt kasszírozott be. Ezzel az 1980 óta nős, szőke férfiideál a világ legsikeresebb billentyűs művésze lett! (A Pop-Expressz nyomán) A PSZICHOLÓGUS VÁLASZOL Magánügyben tűzhöz, és gyorsan megfékeztük — meséli szerényen. — Zsolt! Te nem félsz ilyenkor? — kérdezem teljesen fölöslegesen, mert hiszen akkor bizonyára bezárkózna a szobájába, vagy tovább focizna a barátaival. — Á, dehogy! Hiszen már picikoromtól együtt vagyok ilyenkor a papával és apuval. A bizonyítványról és a jövőről kérdezem a kis hőst. Erre még szerényebb lesz: — Hát, becsúszott néhány hármas... Egyébként valószínűleg tűzoltó-gépkocsivezető leszek. De ha nem, akkor is önkéntes tűzoltó... Régi barátokhoz illően búcsúzunk. S ahogy utánanézek, megállapítom, bizony hamar felnőtt a kis stoplis csukájú srác. Talán nagyobbra is, mint amekkorának sokan látják. Süli Ferenc A többség nem hisz az ufóban Kosa Zoltán és Fehér János, a kaposvári 503-as Szakmunkásképző Intézet két diákja, közvélemény-kutatást tartottak ufóügyekben. Ötven embert kérdeztek meg, íme felmérésük eredménye: húszán egyáltalán nem hisznek az ufó létezésében, viszont öten saját szemükkel látták e földöntúli lényt. 13- an nem láttak még ilyet, mégis feltételezik létezését. Többen űrrepülőgépnek vélik e jelenséget, és 14-en vannak, akik más csillagrendszerből származó lényekre gondoltak. A fiúkat egyébként a pécsi rádió is faggatta közvélemény-kutatásuk tapasztalatairól. Rovatszerkesztő: Tamási Rita Varga Zsolt „Férjemtől hosszas huzavona után egy éve váltunk el, és 10 éves fiunkat nekem ítélte a bíróság. Együttélésünk idején férjem keveset foglalkozott a gyerekkel, fontosabbak voltak a barátnői. Most viszont ragaszkodik a láthatásokhoz. Nem akarom ebben akadályozni, bár nem értek vele egyet, amikor egy-egy iskolai rendezvényről, barátokról kell miatta lemondania a gyereknek. Problémám abból adódik, hogy amikor közeledik a láthatás, a fiam egyre nyugtalanabb, gyakran szabályos rosszullét, fejfájás, hányás fogja el. Akadályozzam meg ilyenkor a láthatást, vagy betegen is kényszeresem az apjához?” — Nem ismeretlen ez a jelenség, amiről Ön ír. A láthatási joggal élni akaró apa meggyanúsítja volt feleségét: csak szándékosan akadályozza a láthatást. Kételkedik abban, hogy épp ezeken a hét végeken íenne beteg a gyerek. Panaszt tesz az anya ellen, kezdődnek a meghallgatások, figyelmeztetések, feljelentések, orvosi igazolás szerzése... Az amúgy is békétlen viszony a két szülő között még inkább elmérgesedik. Képtelenek egymással leülni és megbeszélni ezeket a dolgokat. Pedig mindkettőjüknek azonos a célja: a gyerek szeretetének megtartása. Nem állíthatjuk, hogy a gyerek tudatosan megjátssza a Jimmy, egy tízesztendős Los Angeles-i kisdiák, Michael Jackson legjobb barátja. Egy Pepsi-Cola tévéreklám felvételén, 1988-ban találkoztak, ahol a minden idők legnagyobb popsztárja így szól a fiúhoz: „Hé, Jimmy, Michael vagyok. Most megcsináljuk ezt a vacak videót és azután bekapunk egy fagyit, oké?” Aztán egy váratlan telefonhívás nem mindennapi kiruccanásra invitálta Jimmyt: elkísérhette Michael Jacksont az európai turnéjára. Jackson menedzserén kívül ő volt az egyetlen, aki bármikor bemehetett Michaelhez, és a koncerten korlátlan szabadságot élvezett a kulisszák mögött. A 34 nap, a kalandos utazás után azonban Jimmyt ismét várta az iskolapad. A meglehetősen vad szerelmi életéről híres Don Johnson, így beszél Barbara Streisanddal kudarcba fulladt kapcsolatáról: ,, Barbara talán lehetett volna az „LÁTHATÁS” JELIGÉRE beteget. Tényleg rosszul van. De nem azért, mert fél az apjától, s szeretné elkerülni a találkozást. A gyerekek jól érzékelik a velük kapcsolatos — szóban ki sem mondott — elvárásokat. A látogatás közeledtével beindul a gépezet: „Aztán rendes legyél ám, nehogy szégyent hozz rám, mert még azt mondják, nem tudlak rendesen nevelni”. A másik oldalról: „Hogyan tudott anyád már megint ilyen hülye frizurát vágatni neked!” A gyerek előre elképzeli a megjegyzést: „Már megint csak a tévét bámultátok, ezért kár elmenni. Még ilyenkor sem tud apád foglalkozni veled!" Mindez épp elegendő ahhoz, hogy beinduljon a reakció, kezdődjék a fejfájás, a hányinger. A gyerek mindkét szülőt szereti. Nem tudja félelem nélkül elviselni azt az érzést, hogy egyik szülő szeretetéért esetleg elveszítheti a másikat. Szenved attól, hogy érzéseit el kell rejtenie. Ha elmondhatná, milyen jót nevettek a tévéműsoron — de nem mondja, mert el akarja kerülni anyja vádló tekintetét. Ha elmondhatná aggályait vagy rokonszenvét apja új barátnőjével kapcsolatban — igazi, de nem tudta elviselni, hogy engem más nők is érdekelnek.” „Don az álmaim férfija” —vallotta Barbra még a lángoló érzelmek időszakában. „Talán egészen egyszerűen, túl szexéhes vagyok” — mondta Don, ám a hírek szerint azóta már sikerült negyedszer is bekötni a jóképű sztár fejét. Melanie Griffith színésznőt másodszor vezette oltárhoz. George .Michael igen sokat törődik a külsejével. Rendszeresen jár kozmetikaszalonba, ahol zsíros tejből és mézből készült arcpakolást kap. Gyermekkorában ugyanis nagyon pattanásos volt az arca, ezért a páni félelem, hogy visszajönnek a pattanások! Cuccarnak csak egy részét csináltatja, évente többször végigböngész 250 butikot, keresve a legújabb divatot. Egy kis barnaságért pedig Londonból a Cote d’Azur- re, a St. Tropez-i strandházba ruccan. de ezt sem mondja, mert bizonytalan: nem fogja-e akadályozni a jövőben a találkozást? Ha például nyíltan-szólna apjának: most izgalmas focimeccs lesz, inkább oda menne — mégsem teszi, mert anyját érheti támadás, hogy felbiztatta, ne találkozzon az apjával. Nemcsak a gyereket, a szülőt is súlyosan megviseli érzelmileg a családi élet felbomlása. Ahhoz, hogy a gyereket kevesebb károsodás érje, elsősorban a szülőknek kell túljutniuk a válás okozta krízisen. Csak ekkor tudnak beszélgetni egymással a gyerek neveléséről, problémáiról. Ezzel adhatnák tanújelét annak, hogy a gyerek lelkiismeret-furda- lás nélkül szeretheti a másik-szülőt is... Az lenne persze az igazi, ha a beszabályozott láthatás helyett a gyerek szükségleteihez igazodnának. S ha esetleg néha még közös programot is szerveznének, úgy, mint régen, amikor még egy család voltak... Mindezt persze könnyebb elmondani, mint megtenni. Kevés szülőnek sikerül, de legalább meg kell próbálni. S akkor gyógyszer nélkül is elmúlnak a menetrend szerinti rosszullétek, s a lehetőségekhez képest egészségesebb személyiségű felnőtt válik a gyerekből. Sípos Ferencné Kim Wilde-tól, a ragyogó szépségű szőke popcsillagtól nemrégiben megkérdezték egy interjú során: mi volt eddig a legbolondabb kérdés, amelyet valaha is újságíró feltett. Az, hogy tusoltál már utcai cipőben? A talpraesett válasz: És te fürödtél már síruhában? A Dieter Bohlennel töltött időt szegre akasztottam — nyilatkozta már tavaly Thomas Anders, a Modern Talking szépfiúja. Az egykori lányos arcú, lágyan omló, barna hajú — rosszmájú újságírók szerint — „a barnító szalonokban lesárgult, züllött énekesire rá sem lehet ismerni: borostaszakállas, hosszú haját varkocsba fogja, férfias jelenség. „A legtöbb Modern Talking szám szerintem nem jó, harcolok semmitmondó popimage-om ellen” — mondta határozottan. Be akarja bizonyítani, hogy jó zenét tud csinálni, nem Modern Talking-féle „szemetet”. POPPLETYKÁK SLÁGERLISTA „A PENTHOUSE, AZ IGEN!” Magyar előadók 1. Ossián: A rock katonái 2. Délhúsa Gjon: Csavargó 3. Bikini: Közeli helyeken 4. Szandi: Kicsi lány 5. Step: Ciao 6. Demjén Ferenc: A szabadság vándora 7. Marcellina: Gyújts fényt 8. Pop — Tari — Top 9. Zoltán Erika: Csak neked 10. Neoton: Abrakadabra Külföldi előadók: 1. Sam Brown: Stop 2. Madonna: Dear Jessy 3. Pink Floyd: Meddle 4. Roxette: The look Sharp 5. Kaoma: Lambada 6. Phil Collins: No jacket requied 7. Dire Straits: Money for nothing 8. Queen: The Miracle 9. Bros: Too much 10. Hally Johnson: Americanas Ismét várjuk slágerlistáitokat! Szerencsére akadt spon- zorunk is, így újra nyerhettek poplemezeket. Bővíteni szeretnénk a nyereménylistát koncert-belépöjegyékkel is. Kérünk benneteket, hogy slágerlistáitokon írjátok meg a pontos címeteket is. Mini szexkörkép Vajon mi a véleményetek az újságosbódékat, utcai könyvárusok asztalait elborító szexújságokról, erotikus könyvekről? Ezzel a kérdéssel indultunk útnak a kaposvári sétálóutcában. — Hm... hát erről talán annyit, hogy drágák és gyengék — válaszolja egy fiatalember (úgy gondoljuk, ebben az esetben a szokástól eltérően elfogadhatjuk a névtelenséget). — Fölösleges az óriási kínálat, amikor jó néhány szakadt, lerobbant emberek fotójával van tele. És nem szex, hanem pornófelvételek. Pedig ezt is lehet színvonalasan csinálni. Ott van például a Penthpuse. Az igen! — Érdemesebb lenne a mi véleményünk helyett a ti tapasztalataitokat leírni, ha odaálltok negyedórára egy könyvárus pultjához — ajánlja egy pécsi egyetemista lány. — Én megtettem. Többnyire nem fiatalok vásárolják ezeket az erotikusnak alig nevezhető kiadványokat. — Lehet, hogy ez némi „pót- cselekvés” — teszi hozzá nevetve a társa. — Nem szeretjük, talán, mert nincs szükségünk rá! — Nem igaz, hogy ilyen szexhirdetéseket feladnak, ilyen perverz ember nincs — válaszol felháborodva egy középiskolás diáklány. — Egyébként engem határozottan taszítanak ezek az újságok, nem értem napról napra növekvő számukat. — Nincs,véleményem! Nem akarok, és nem is mondok róla semmit! — mondja már három lépés távolságról egy fekete bőrruhás fiú. Neked mi a véleményed? írd meg!