Somogyi Hírlap, 1990. május (1. évfolyam, 6-31. szám)
1990-05-19 / 21. szám
1990. május 19., szombat 7 SOMOGYI HÍRLAP — KÖZELKÉPEK Bányász-lesen ^ Keszeg már a parton, Krausz és Szabó még vígan lubickolnak az erőnlét és a taktikai fegyé- lem dönt majd az eredményről, Pozsgai Lajos pályaedző legelőbb most mégis a játékosok testsúlyára kíváncsi. A Békéscsaba ellen három pontot érő gólt szerző Keszeg äWhaloll legfelhőtlenebb homlokkal a mérlegre: az utóbbi tizenöt alkalommal mindig 70 kilogrammot nyomott. Egy dekával sem többet vagy kevesebbet. Horváth kapus bezzeg hiába fogyasztott le rövid idő alatt kifel is szántó, kemény hátvéd valaha középcsatárként kezdte. Olajosnak persze csak a focipályán megy a játék. Mint azt Meksz elmesélte, a kapitány a kártyában (s ez nagyon fontos az öltöző világában!) csak csereként juthat szóhoz. Zsadány (a Mester), Marozsán, Magyar Zsolt és ő alkotja az ,,A” ligát. Van még B, C és ZS csoport is, ez utóbbiba tartoznak a legfiatalabbak. Nos, a kártyát, lehet, hogy az tával. Mint elmondta: tavaly hiába várt, egyetlen ponty sem akadt horgára. Nem úgy, mint egy évvel korábban, amikor összes ismerőse az ő szerencséjéből lakott jól —, ekkor akasztotta meg eddigi legnagyobb halát is, egy 3 kiló 90 dekás pontyot. — Gyermekkorom szünideit jórészt nagyapá- méknál töltöttem, a Tisza-par- ton — mesélte a népszerű Zsa- da. — Ő hivatásos halász volt, sokszor lestünk együtt harcsára. Tőle örököltem a víz szere- tetét. Kislányát, Ritát, nem a halak, sokkal inkább a virágok érdekelték. Míg apja-és Meksz várta a kapást, ő tűzpiros pipacsot szakított magának. A pályán persze nem találni ilyent — bár színére nézve az hasonló a réthez. Csak a zöldjében „sétálgató” párok nem éppen szerelmesek, s patak is csupán verejtékként csurog-csobog a hátakon. Esténként, amikor kígyóinak a stadion fényei, s a középkezdéshez kifutnak a fiúk, csak ők tudják: mit végeztek a siker érdekében. Annyi bizonyos: soha ennyire eredményesen és megbízhatóan nem szerepeltek a piros-fekete színek a bajnokságban, mint éppen az idén. „...gyors ritmusváltás a pálya középső harmadában, aztán kitenni a pettyest a szélre, ott átjátszani a védelmet, majd ügyesen a kapu elé ívelni...” — a beadásra aztán berobban vagy öt-hat játékos, kicsit elde- kázgatnak a gólvonalon, majd egyikük (talán az, aki előző nap ennek jogát elnyerte kártyán) unott arccal a hálóba bólint. S megszólalhatja csapatát ünneplő „ezerfejű”, tapsra verődhet ezernyi tenyér — ez élteti a csapatot. Szóval az utolsó mérkőzésen (legalábbis a „sajtópáholyból” így látszott) ez lehetett a kívánt koreográfia. A Viharsarokból érkezett vendégvédelmet azonban senki nem értesítette erről, talán emiatt fejelték el egyre konokul a labdát csatáraink elől. Vagy lesre állították őket.” ...A megoldásra Kolovics döbbent rá a 14. percben — két csel után 18 méterről, bal lábbal megcélozta a kaput, lövését Gulyás csak bravúrral tudta hárítani...” Nos, a kiváló balhátvéd a keddi edzésen is szorgosan gyakorolta ezt a figurát. Olyan sikerrel tette ezt, hogy fotósunk valóságos hadjáratot indított becserkészéséért. Kolovics azonban nem állt „fényképnek”. — Éjjel elfeküdtem a hajamat — közölte tettetett zordsággal. Ekkorákat lépjetek, fiúk — mutatja Gellei Aczélt gyúrják formába A győzelem persze nem volt meglepő: ez alkalommal is a csapatkapitányt, Olajos Sándort „futózta meg” legelőször Sa/ázsgyúró, s ez a szokás (az egyébként nem babonás csapatnak) eddig minden alkalommal „hozta” a három pontot. A kedd reggel varázst produkáló csukáik pucolása közben találta a fiúkat. A fürgébbek már felvették szerelésüket, és az edzésre készülődve talán már el is felejtették az izmokat- idegeket zsibbasztó csatát—a figyelmet most már a következő, a Honvéd elleni meccsre kell fordítani. A pályán a technikai tudás, a robbanékonyság, Ez is az enyém, meg ez is, no, megezis^ Ebből is látszik: remek a hangulat. Annak ellenére, hogy viharfelhők gyülekeznek a Bányász felett. Ma sem tudni ugyanis: kié ez a csapat? Bár messzi vidékről elzarándokolnak megyénk lakói egy-egy izgalmasnak látszó csatára, az önkormányzat vezetői soha nem erőlködtek különösebben annak elhitetésén, hogy fontos Somogynak ez az együttes. S most már az is világosan látszik: a jövőben sem Siófok, sem vállalatai nern tudnak (akarnak?) segíteni. Úgy is fogalmazhatnék: nekik is megvan a maguk baja. A Baráti kör eddig—atársadalmi rendszerből adódóan — kunyeráló szerepet töltött be a csapat mellett. Hét elején megválasztott új elnöke, Tarlós Lajos lelkesen, szép elképzelésekkel lát munkához. Azt azonban neki is észre kellett vennie, hogy a széles körben propagált rendezvényen egyetlen kisvállalkozó, vállalati vagy városi(l)-t Most csendes a stadion. Gyepén nemrég még gladiátorként küzdő játékosok rontottak egymásnak, hogy szép megmozdulásaikkal szerezzenek örömet szurkolótáboruknak. Legutóbb a Siófoki Bányász csapata örülhetett a 90 perces csata után, a vendég Békéscsaba hálóját ugyanis sikerült kitömni egy szép, nagy , pettyes labdával. Ez az első osztályú labdarúgó-bajnokság tabellájának — nagyon előkelő — hatodik helyét biztosította a Balaton-parti piros-feketéknek. lene kilót, a száraz sonka és a sajt, melyeket kalóriaszegénységük miatt a leginkább kedvel, újra és újra kissé tovább lendíti a mérleg nyelvét, mint kellene... — Ha egyet befejelsz a visz- szalévő két mérkőzésen, akkor meg is csókollak — kiáltott oda Olajosnak Meksz Gyula az edzésen, miután a csapatkapitány hatból hatszor bólintotta a beívelt labdát Győző kapujába. A teljesítményen persze csak azok csodálkoznak, akik nem tudják: a pályát csapatáért akár idősebbek keverik jobban, a kedd délutáni edzőmérkőzésen, a Marcali ellen mégis a ,,ZS” ligába tartozók játszották a főszerepet. Az ő akaratuk szerezte meg a Bányász számára a győzelmet jelentő gólt. A Béres Ferenc felkészítette hazaiak csak az ember-ember elleni harcban maradtak alul két osztállyal magasabban játszó vendégekkel szemben. Nem véletlen hát csapatuk nagyszerű tavaszi menetelése. Azt se felejtsük: a Bányász egy, a Marcali elleni edzőmérkőzéssel fejezte be felkészülését az idényre, s a két meccs között eltelt időszakban kapaszkodott fel a hatodik helyre... A sikereket eddig tíz nyakkendőm bánta — mondta mosolyogva Gellei Imre vezetőedző. — Valamikor a bajnokság elején tréfálkoztam arról, hogy a nyakkendőmet is levágatnám egy-egy győzelemért. Aztán megszereztük az első három pontot, és Sági doktor, a csapat orvosa, rögvest a szavamon fogott: .kérlelhetetlenül megjelent, kezében egy jóforma ollóval. Azóta — szerencsére — sűrűn nyiszitolja e ruhaneműt — az öt centiméteres csonkokat otthon őrzöm. Fut a szekér. Mindez persze annak is köszönhető: a játékosok nagyszerű közösséggé kovácsolódtak össze, a csapat tagjai szabad idejük egy részét is együtt töltik. Horváth Győző, Aczél, Szabó, Kirchmayer, Kolovics. Hát ez meg milyen fölállás? Kérem, míg Zsadányiék a pikk-dámára, ez az ötös az amerikai snapszerre esküszik. Zsadányi egyébként (ha van ideje) legszívesebben leballag a Balaton-partra, s belelógat. Jókora pecabotot, végén giliszHát hol az a ponty? vezető sem jelent meg. A játékosokra, edzőkre, klubvezetőkre mindössze 9 (ezt így is leírom: kilenc!) szurkoló volt kíváncsi. Ők továbbra is mérkőzéseken nyilvánítanak majd véleményt—szaftos káromkodások közepette... A Békéscsaba ellen addig rúgták a fiúk a gólokat (szám szerint hármat), míg egyet végre megadott a bíró. Ha azonban környezete állítja lesre a csapatot, akkor hiába reménykedik bárki is a sikerben. A magára maradt klub házatáján minden rossz előjel ellenére bizakodó a hangulat. Míg a vezetők keresik a kiútat, a játékosok kedvenc hobbyjuknak élnek, fociznak. Hogy ne legyen csendes és kihalt a stadion... Czene Attila Fotó: Török László Lógunk?
