Somogyi Néplap, 1990. április (46. évfolyam, 77-95. szám) / Somogyi Hírlap, 1990. április (1. évfolyam, 1-5. szám)

1990-04-09 / 83. szám

4 SOMOGYI NÉPLAP 1990. április 9., hétfő Bonyodalmak egy bélyeg körül Elbontják az épülő evangélikus templomot? Siófoki tanács kontra tűzoltóság Makovecz Imre gyönyörű evangélikus templomot terve­zett Siófokra. Az építész álma már rég elrugaszkodott a földtől — csupán hónapok választják el a használatba vételtől. A helyi tűzoltóság nemrég jelezte: tűz­védelmi előírások megszegése miatt nem fogja engedélyezni a létesítmény átadását, sőt, hasznosnak vélné annak lebon­tását. — A városi tanács 1987. jú­lius 23-án adta ki az építési engedélyt—mondta Lénárt Fe­renc őrnagy, városi tűzoltópa­rancsnok. — Amikor észrevet­tük, hogy mi történik, reklamál­tunk a tanácson. A tervet ugya­nis rendelkezésünkre kellett volna bocsájtaniuk. 1990. feb­ruár 13-án jutottunk csak az engedélyhez. Sem a tervező, sem a tanács nem kért állásfog­lalást tőlünk. Véleményem sze­rint nem véletlenül. Négy alap­vető hibát vétettek ugyanis az építkezésnél. Nem tervezték meg az oltóvízellátást, és a vil­lámvédelmet. (Ezek menet köz­ben pótolható hiányosságok.) A létesítménybe rengeteg, több mint 60 köbméter fát építettek be. Az anyagot azonban nem kezelték égést késleltető folya­dékkal — mi legalábbis a négy ellenőrzés során háromszor ezt tapasztaltuk. És ami a legna­gyobb gond: nem tartották be a tűztávolságot. Szabály ugya­nis, hogy olyan közel szabad csak épületeket egymás mellé emelni, hogy tűz esetén a lán­gok ne terjedhessenek át egyik­ről a másikra, A tervezőnek a megrendelők olyan helyszínraj­zot adtak, amin a város rende­zési terve szerepelt(l); ez pedig ki tudja mikor fog megvalósulni, így most a faszerkezetekkel te­lezsúfolt templomtól csupán 3,5 méterre található fűrészüzem, garázs és raktárépület... A me­chanizmusfordítva működött— folytatta. — Felépítették sza­bálytalanul a templomot, és majd ehhez akarják alakítani a környezetet. Ez a legdurvább megsértése az Országos Épí­tésügyi Szabályzatnak, ami alapmű minden szakember számára. A tűzoltóparancsnok elmond­ta még: amikor észrevették, hogy az épület kibújik a földből, azonnal jelezték a szabályta­lanságokat a városi tanácsnak. Mivel erre nem reagáltak, ez­után a megyei tűzoltó-parancs­noksághoz fordultak segítsé­gért, melynek vezetői megke­resték a megyei tanácsot. An­nak műszaki főosztálya a követ­kezőket írta február 28-án a sió­foki tanácsra: ,,... elengedhetet­lennek tartjuk, hogy haladékta­lanul intézkedjenek a kivitele­zés leállítására.” — Nem értem, miért nem haj­totta végre a helyi tanács az utasítást. Persze azt sem, hogy a megye miért tűrte ezt — mondta Lénárt Ferenc. — A hatósági osztály kiadott ugyan egy határozatot, de ebben nem az építkezést állították le, ha­nem kötelezték a siófoki Evan­gélikus Gyülekezetét, hogy a hiányosságokat szüntesse meg. A vitatott ingatlanok azon­ban magánkézben vannak... Mi ragaszkodunk a kívánt állapot­hoz, addig a használatbavétel­hez nem járulunk hozzá, míg ez helyre nem áll. A templomot a rendezésig nem hagyjuk kinyit­ni, de sajnos, az épület így is rendkívül veszélyes! Egyetlen megoldás létezne (ha a templo­mot nem akarják lebontani), hogy azonnal felszámolják a környezetét. 15 méteres körzet­ben nem állhat épület... Az épületek azonban ott áll­nak. A tanács nem tudott meg­egyezni a vételárban a tulajdo­nosokkal. T úl magasra(?) szab­ták az árat, ami az önkormány­zat kényszerítő körülményei miatt nem meglepő. A tanács most tehát hatósági kisajátítást kezdeményez. Az eljárást és a A Kapós Kereskedelmi Vállalat PÁLYÁZATOT HIRDET számviteli osztályvezetői MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉRE Feltételek: — szakirányú egyetemi vagy főiskolai oklevél, vagy — nem szakirányú egyetemi vagy főiskolai oklevél és kereskedelmi mérlegképes könyvelői szakvizsga-bizonyítvány — legalább 5 éves — kereskedelemben szerzett — vezetői gyakorlat * — erkölcsi bizonyítvány. Fizetés megegyezés szerint. A pályázatokat írásban kérjük benyújtani — a hirdetés meg­jelenésétől számított 10 napon belül — a gazdasági igazga­tóhelyettes részére. A pályázatokat bizalmasan kezeljük. (110253) végül megítélt pénzösszeg mértékét is joga van megfelleb­bezni a tulajdonosoknak, akik (és ezt biztosan tudhatjuk) élni fognak a törvény adta lehető­séggel. S ki tudja, vajon meddig húzódik el a per? S ami ugyan­ezt jelenti: meddig áll egymás mellett az egymásra veszélyes épületegyüttes? A városi tanács hatósági osz­tályának vezetője, dr. Pongor Tamás arról tájékoztatott, hogy az építési engedélyt időben, még 1987-ben elpostázták a városi tűzoltó-parancsnokság­ra. — Igaz i— mondta—nem tér- tivevénnyel indult útnak az okirat, mert ha minden hasonlót úgy kezelnénk, arra „rámenne a gatyánk”. Sajnos, ezt nem tudjuk bizonyítani, mint ahogy a tűzoltók sem, hogy nem ért oda hozzájuk. Egyébként nem ért­jük: az építkezésnek miért ilyen késői stádiumában állnak elő a problémával? Célunk a terület egészét megszerezni—folytat­ta. — Én remélem, hogy a júniu­si átadásig sikerül lebonyolítani a kisajátítást, s akkor a temp­lomhoz igazíthatjuk a környeze­tet. Levontuk a tanulságot: még abszolút jó szándékból sem szabad a dolgokat siettetni. Mi mindenképp azt szerettük vol­na, ha stílusos környezetben olyan templomot tudunk építtét- ni, amely méltó az evangélista hagyományokhoz. A területet egyébként ingyen adta a ta­nács, az épület maga pedig je­lentős finn segítséggel épül. — Úgy gondoltuk, hogy épít­kezés közben majd meg tudjuk oldani a közvetlen környezet jelentette problémákat — kap­csolódott a beszélgetésbe Tóth Lajos osztályvezető-helyettes. — A jó szándék siettetett ben­nünket. Az eddig nyert időt most valószínűleg elvesztettük. A gondot azonban a tanács min­denképpen megoldja. Csak nem fogja megakadályozni egy Makovecz Imre tervezte, euró­pai színvonalon megépített templom sorsát egy ilyen prob­léma? Tény: ha a minőséget ellenőr­ző hivatal a vizsgálatok során bebizonyítja, hogy a fát nem kezelték szakszerűen, könnyen a szigorú szabályok prédájául eshet a gyönyörű épület. Azt csak remélni lehet, hogy nem ég le annak előtte. A kivitelezők állítólag állandóan ésőért imád­koznak — akkor talán nem lesz baj. Mivel a jóisten közel van hozzájuk, kérésük tán meghall­gatásra talál. De az előírásokról azért nekik is tudni illenék, vaqy nem? Lehet persze, hogy ők be tud­ják bizonyítani, hogy vétlenek. Ha volt pénzük bélyegre. Czene Attila VISSZHANG A gyerek a fontos! Napjainkban új gyermekszervezet áll lábra, amely tulajdon­képpen régi: a cserkészmozgalom. Egy másik „új” gyermekszer­vezet, az úttörőszövetség is próbál megújulni, holott ő fiatalabb társánál. Ők jól megértik egymást. Tisztelik azt a törekvést egy­másban, hogy a gyermekekért akarnak dolgozni, a maguk eszkö­zeivel. A „külvilág” nem mindig békésen viszonyul hozzájuk. Ezzel kapcsolatban szeretnék néhány gondolatot elmondani. Több, mint 40 éve működik a Magyar Úttörők Szövetsége. Vál­lalja múltját, mert a külső politikai tényezőktől függetlenül — hite szerint — a gyerekekért dolgozott. Vállalja azokat a rendezvénye­ket, amelyek tömegeket mozgattak meg (művészeti szemlék, olim­piák), atáborokat, kirándulásokat, amelyek a gyereknek és felnőtt­nek egyaránt élményt nyújtottak. Nem tagadja, hogy sok elemet felhasznált a cserkészek életé­ből, hiszen ezek alapvető értékeket hordoznak'(próbák, egyenru­ha, formaságok, jelképek). Úgy tetszik számomra, hogy ezeknek az elemeknek a megíté­lése ma eléggé szubjektív. Ha az úttörőszövetségről van szó, ak­kor a „múlt maradványa" és a „militarista" jelzők illetik pl. a forma­ságok betartását, az egyenruha viselését. A táborok tisztasága érdekében tett intézkedések a „direkt irányítás kézzel fogható jelé­vé” lettek, miközben más szervezeteknél mindezek a „forma és tartalom egységeként, az önmagára és környezetére igényes fiatal életmódjának kialakításaként” jelennek meg, már pozitív minősí­téssel. c Ma mindenkinek van véleménye ifjúságunkról, és a legköny- nyebb azt mondani, hogy a hibáiért a 100 százalékos szervezettsé­gű úttörőszövetség felelős. Nem akarunk kibújni a felelősség alól, ám nem szabad megfeledkezni arról, hogy a gyermekmozgalom és az iskola (amely hibásan teljesen egybeolvadt) egymaga nem képes mindent megoldani, nem tud függetlenül működni attól a társadalmi környezettől, amelyben élt. Miért nem beszélünk arról, hogy már 1983 (!) óta az úttörőszö­vetség deklaráltan atársadalom (és nem egy párt) gyermekszerve­zete? Pedig ez lényeges, meghatározó eleme a mai mozgalom­nak. Nemegyszer hívtuk a felnőtteket, a ma oly hangos „megváltó­kat”: legyenek velünk, segítsenek a valóban élménydús gyermek­kor kis közösségeinek létrehozásában. Akkor senki nem ért rá! Jó lenne, ha azok, akik már akkor is tudták, hogyan kellene jó gyermekmozgalmat csinálni, tennének is az ügyért, nemcsak be­szélnének (nem föltétlenül az úttörőszövetségben), ha a gyermek­közösségek munkájába bekapcsolódva az új és régi értékeket a hordozójuktól függetlenül ítélnék meg, csak azt néznék: jó-e a fel­növekvő nemzedék jövője szempontjából, amit csinálunk, élve­zik-e a gyerekek. Ma, amikor a gazdasági problémák miatt egyre kevesebb jut a gyerekeknek, tegyünk egy olcsó lépést mindannyian: legyünk ve­lük, osszuk meg gondjainkat (gondjaikat) egymással, függetlenül attól, melyik szervezet tagjai voltunk, vagyunk, leszünk. Abban a kérdésben, hogy a gyerekekért többet kell tennünk— régi és új szervezet képviselői — remélem (tapasztalatom is), egyetértünk. Szabó Jánosné Szegedi Ágnes Az infláció doppingszerei Korábban úgy mentünk vásá­rolni, hogy zsebünkben vittük a pénzt, és kosarunkban hoztuk az árut: Most kosarunkban visz- szük a pénzt, és zsebeinkbe ra­kott élelemmel térünk haza. Samuelson e klasszikus aforiz­mája kilép a közgazdaság tan­könyvéből, és tízmillió állampol­gár eleven tapasztalatává válik. Bár kétségtelen, hogy az inf­láció évtizedeken át benne volt a honi gazdaságban, s mint a betegség kísérőjelenségét, a lázt, csupán mesterséges sze­rekkel lehetett csillapítani, most mégis úgy tetszik, mintha nemcsak a Kalmopiryn adago­lásával hagyott volna fel a gaz­daságpolitika, hanem egyene­sen doppingolná az emelőket. Hiszen így hatottak az év eleji döntések az élelmiszerek árai­nak felszabadításáról, és egy sor más termék hatósági árá­nak emeléséről. Mindehhez já­rult a lakbérek emelése, a víz- és csatornadíj bevezetése, amire a koronát a lakáskamatok adójának kitalációja tette fel. Az inflációgerjesztő csomag egyes elemei különböző indítta- tásúak. Az élelmiszerárak fel­szabadítása akár reformlépés­ként is felfogható, hiszen az árak szabadsága egyúttal a verseny szabadsága, a piac szabadsága is. Csakhogy ahol az élelmiszer-termelők — mint árközléseikből is kitűnt—trösz­tökbe, egyesülésekbe tömörül­nek, és kartel Itörekvéseikkel szemben nem érvényesülnek — mert nincsenek — verseny- törvények, a fogyasztót védő, az árkartellt büntető jogszabá­lyok, ott a mégoly reformcélzatú árfelszabadítás is más kicsen­gésű. Sokan vélik, hogy a már akkor gyengülő kormány a ter­melési támogatások konfliktus- mentes visszavonása érdeké­ben engedett az agrárlobby követelésiének. Másfajta kényszernek enge­delmeskedett a kormány, ami­kor felemelte mindannak az árát, aminek révén már addig is jelentős, attól fogva pedig hatal­mas arányú lefölözést realizál­hat a költségvetés. A benzin, a szesz, a cigaretta, és a kelet­európai autók drasztikus drágí­tása több tízmilliárdot eredmé­nyez az ötvenvalahány milliár­dos hiány terhe alatt nyögő költ­ségvetés számára, nem utolsó­sorban abból a célból, hogy va­lamelyest javítsa a tárgyalási pozíciót a külföldi hitelezőkkel. Reform, kényszer, gyenge­ség — számos magyarázat akad a kormány válságáthárító magatartására, de amilyen sok- értelműek a lehetséges magya­rázatok, olyan egyértelműek a valóságos következmények. Aligha akad termék, amelynek előállítási költségét ne növelné a benzin és az élelmiszerek ja­nuári, robbanásszerű drágulá­sa, és — ami ennél is nagyobb baj — aligha akad termelő, amelyik ne csomagolhatná be a maga minden hanyagságát, szervezetlenségét, tehetetlen­ségét az „emelkednek a költsé­geim” mindent kibíró, lágy és hatékony fóliájába. jgy azután a termelési támo­gatások lefaragása kevéssé ösztönöz a jövedemtermelő képesség javítására, elvégre a gyorsuló infláció szinte korlát­lan lehetőségeket kínál a pazar­ló gazdálkodás minden terhé­nek áthárítására. Hogy kire, az nem kérdés: a végső láncszem­re, a fogyasztóra. A kiszolgáltatott fogyasztó dermedten áll. Paternalizmus- hoz szokott énjével kétségbe­esetten kérdi: ki véd meg en­gem? Mivel választ nem kap — a gondoskodó állam kihalt, a sugallat pedig, hogy „vásárolj valutát”, félelmet, idegenkedést kelt benne —, feltámasztja másik, évtizedek óta szunnya-, dó énjét, és osztályos társaival tüntetni megy, bért követel. A kormány újabb csapdába kerül, mert ha enged a bérköve­teléseknek, akkor oda a költ­ségvetési bevétel jó része, és ráadásul még vadabbul gerjed az infláció. Ha viszont ellenáll, akkor felébred Csipkerózsika- álmából a munkásszolidaritás, és valóra váltja sztrájkfenyege­téseit. Legyen bár a munkás közös­ségi lény, értse bár jól, hogy a tömeges, országos sztrájkok­kal önmagát éhezteti ki, hogy egy sztrájkoló nemzet önmaga gyilkosává válik — pusztító inf­láció esetén aligha emelkedhet felül legközvetlenebb érdekein. Pislákol-e valami fény az alagút végén? A pénzügymi­niszter-helyettes már új nemze­ti valuta bevezetésének lehető­ségéről nyilatkozik, de nyoma­tékosan hozzáteszi: az is csak akkor orvosság — és csak ak­kor nem doppingszer —, ha következetes gazdaságpoliti­kával párosul. Es készülnek a válságkezelő programok is: készít ilyet a Híd-csoport, a Kék Szalag Bizottság, közreadta indulatos röpiratát Komái Já­nos, a budapesti—harvardi pro­fesszor, és gyártják inflációelle­nes gazdaságpolitikai program­jaikat a pártok is. Bármiféle stabilizációs prog­ram megvajósításához azon­ban mindenekelőtt szilárd hata­lom kell; hozzáértő, erős kor­mány, amely egyszerre élvezi a nép támogatását, és a külföld bizalmát.­Gál Zsuzsa

Next

/
Oldalképek
Tartalom