Somogyi Néplap, 1990. április (46. évfolyam, 77-95. szám) / Somogyi Hírlap, 1990. április (1. évfolyam, 1-5. szám)
1990-04-07 / 82. szám
8 SOMOGYI NÉPLAP 1990. április 7., szombat Kálvária a Jeruzsálem melletti dombocska latin neve, amelyet koponyára emlékeztető formájáról kapott. Ugyanez a domb arameus nyelven: Golgota. A római uralom idején itt folytak a kivégzések, a korban szokásos keresztre feszítések. Erre a dombra kellett felmennie Jézus Krisztusnak is, miután a római helytartó, Poncius Pilátus halálra ítélte. Ennek a Jézus által megtett utolsó útnak, a keresztútnak voltak állomásai, azaz stációi, amelyeken bizonyos események történtek, mint Jézus elesése a súlyos kereszt alatt, Veronika kendőt nyújt át a véres izzadság felitatásara, és így tovább. S miután a keresztét a Kálvárián végződött, kezdték az egész utat kálváriajárásnak, röviden kálváriának nevezni. Hazánkban általában a templomok belső falára helyezett keresztek alatt látható jelenetsort keresztútnak, a szabadban felállított stációkat a lezáró kereszttel vagy általában három kereszttel (amelyeken kétoldalt a latrok függenek), kálváriának. Buzgó keresztények már az első századokban felkeresték azokat a helyeket, ahol a kereszté ti események játszódtak, ezeket megjelölték, es ott imádkoztak. De miután a mohamedán vallás térhódításával a keresztények nem látogathattak Jeruzsálembe, a XV. századtól már másutt is állítottak kereszt- utakat, ahol a stációk képei, szobrai, domborművei Jézus szenvedésének egyes jeleneteit ábrázolták. Hazánkban a szabad téren létesített, 14 stációból álló kálváriákat, ahol lehetett, dombra, hegyre vezették, és sok helyen kis építményekbe rakták a különböző jelenetek képeit, szobrait. A legrégebbi, művészi értékű, fennmaradt kálváriánkat Páli községben láthatjuk. 1696- ban készítették. A fafeszület két oldalán Szűz Mária és Szent János áll, egy írást tartó angyal társaságában. Valamivel későbbi es monumentálisabb a barokk fertőszéplaki kálvária, amelyet gróf Széchenyi Zsig- monané emeltetett 1736-ban, a templom melletti dombon. Ismeretlen nevű lövői kovács készítette azt a spirális díszű vaskaput, ahonnan az előírásos 21 .lépcsőfok visz felfelé. A dombon fallal övezett kerek tér, bejáratánál két angyal, „Nézd oh bűnös ember' Mint hal az igaz" feliratú táblával. A kerítésen a keresztút néhány jelenetét bemutató kis szobrok. Középen emelvény, alján Krisztus sírja Pápa, IV. stáció, szoborcsoport részlete szép vasráccsal. Fölötte van a pieta síró angyalkákkal, 1770- ből, mögötte a keresztre feszített Krisztus, vagyis a feszület. Ugyancsak nagyon szép barokk munka a gyöngyösi kálvária is. Ezt is fallal kerítették, a belső térre kosáríves kapun lehet belépni, ahol a klasszicista kápolna ormán áll a feszület és a két lator keresztje. Az udvarban van még két kis barokk kápolna kőből faragott szószékkel, és a stációk kofülkéi. A kálváriaépületek alapkövét 1721-ben tették le, a szószék 1810-ből való, a kapu és a harangtorony Rábel Károly munkája 1832-ből. A gödöllői kálváriát Grassal- kovich Antal herceg építtette 1771-ben, Mayerhoffer Jánossal. Különösen az áttört, gazdag rokokó korlát érdemel figyelmet. A bajai klasszicista kálváriakápolnát HM József tervei szerint 1836-ban építette Bengel János, Novak József és Gfeller Károly. A kápolna előtti keresztekhez, Szűz Mária és Szent János lendületes, színezett szobraihoz a stációkat összekötő, széles lépcsők visznek. Romantikus környezetben, erdei út mentén épült a múlt század második felében a ba- konybéli kálváriastációk sora. A keresztút képeit rejtő, pirosra festett téglafülkék a hegy tetején kialakított tisztáson álló keresztekhez, szobrokhoz vezetnek. Itt csupán a figyelmet akarjuk rájuk irányítani, hiszen zömük műemlékek, mégis a művészettörténeti érdeklődés perifériájára kerültek. Holott ezek ugyanolyan értékei kul- túrtörtenelmünknek is, mint a hasonló korból származó, bár nagyobb léptékű, más műalkotások. Csonkaréti Károly Magyarpolányi kálvária LOTZ BÉLA: TAKATS GYULA: Egy párizsi szonett folytatása — Emlékszel? — kérdezem s emlékeid hol járnak már?... Hányadik szféra világa élteti?... Minő elem építő, titkos tartozéka, mert sok a csillagokon túli táj... Lakója így s tálán magam is része, mint vers, mely innen sejt oda, hol álmunkban néha lakunk is. Ott, ahol e földszagű valón túl az álmok és emlékezet sző mítoszibb szonetteket, Abból, mely kicsit közös is talán, juttass... Egy jelződ is világ!... S másképp zöldellnek majd a fák! T (Würtz Ádám rajza) MATYIKO SEBESTYEN JÓZSEF: Dalolnak az asztalfiókok J. Z.-nak, az élőnek Határok térnek előlünk. ím csontjaim hoztam. Látom. Tántorog a kígyó-gyökerű nép; égi karddal úszó szivárványon. Dalolnak az asztalfiókok, piros nász tükrözte tavi vér — Boldog, aki a por nászát alussza s csiklandja sikló és gyökér. Ma rongyai alatt lophat akárki.. Keserű-bölcsen élve adni másnak. Rom-tájaidon, mondd, emlékszel-e? Kit körmeim még holtan is kiásnak! TAKATS GYULA: Adelphii jósdánál — Megkérdezzem? — szóltál és ajkad valamit suttogott... A kő fehér szavát némán hallgattad. mint árnyékát a kék idő... Nem szóltál róla... És a jósda az is csak hallgatott tovább. A Parnasszus felöl azóta kísért az az olajfa-ág, amely előtt tűnődve álltái s fénylettél már, mint aki tud. Az is, hová vezet innen az út... Delphi után a szobrok és romok, mint társukkal szóltak veled. Titkotok most is verseim felett. (Würtz Ádám rajza) _ apozgatom Weöres Sándor utolsó köny- I . vét. Az utolsót, amit még a kézjegyével el- --------llátott. Korábban annyiszor megajándékozott a köteteivel, s bennük a bizarr, rajzos-bolondos dedikációkkal, hogy ez az utolsó szinte kopárnak tűnhetne a többihez képest. Mert nincs itt semmi rajz, ákombákom arabeszk, tréfás ötlet, ami fintorogva őrizné a pillanat emlékét. Csak két, reszketeg tollvonással jegyzett betű, meg egy évszám. K ÉT BE Mégis, talán ez a legkedvesebb. A Kútbanézó. Büszkélkedni ugyan nemigen lehet vele, mint a korábbiakkal — a szöveg mellé hol egy tekergő kígyót, hol egy kifliholdat, hol egy pápuamaszkot kanyarított a tolla —, vagy mint azokkal a tőle kapott könyvekkel, melyek egy furcsa szokását, a „továbbdedikálásét" őrzik. Utóbbi azt jelenti, hogy a számolatlanul kapott könyvek közül, ha már elolvasta azokat, egyet-egyet továbbajándékozott: „X. Y. barátom nevében is szeretettel, Weöres Sanyi". Kaptam így tőle norvég verseskötetet, angol Rustavelit, anyák napjára összefércelt versalbumot, vagy éppen párizsi kiadású avantgarde kötetet, melyről azt sem tudni, á végén van-e az eleje vagy megfordítva. Szóval „továbbdcdikált" farsangi ötlettel ezt-azt, de a Kútbanézó ákombákom bejegyzésével egyik se vetekedhet. 87 decemberéből való ez a kézjegy. Nehezen mozdult már. A kaput sem ő nyitotta, pedig ez korábban valóságos szertartás volt. Jött a kerti ösvényen, hosszan csörömpölt a kulcsokkal, felhívta az ember figyelmét, hogy jó mélyre kell hajolni, mert a virágzó bokrok belülről valósággal elözönlötték a kaput. S odabent a kertben, míg lassan haladtunk a ház felé, elmesélte a fákat-bokrokat: a vénülő, göcsörtös diófát, a rigókjárta orgonabokrot, meg a vörös kányafát. Most, legutoljára, már nem ő nyitotta a kaput.-------lucorgott a díványon, és alig hallatszott a K szava. Előbbi nem volt szokatlan, hisz min_____|dig úgy telepedett le, hogy az ember nem tu dhatta, ül-e vagy fekszik: féloldalt billent, kurta lábait maga alá húzta. De akadozó beszéde szokatlan volt. Korábban mindig számtalan kérdéssel fogadott, és azonnal nekifogott a kávéfőzésnek. Most akadozva szólt, és a kávéfőzővel sem kezdett el bíbelődni. A kávé készen volt már—feltehetően nem ő főzte —, nehézkesen csurgatta poharakba a csillogó findzsából: olykor megremegett a keze, a fekete sugár félrebicsaklott. Nem emlékszem, hogy ez utolsó alkalommal láttam volna körülötte macskát. Ez meglepett, hisz gyerekesen ragaszkodott négylábú kedvenceihez. Legelőször, 61 őszén, mikor meglátogattam, még kutyája volt: egy lompos, öreg puli. Később mindig élt a háznál egy-egy macska, olykor több is — tudni kellett, ki a vendég, és ki az „igazi" —, s ezek a miákolók igencsak úgy viselked tek, mintha minden az ő kedvükre volna itt berendezve. Weöres Sándor pedig élvezte a játékot. Úgy tett, mintha a cirmosok volnának az ő gazdái, nem pedig megfordítva. Tanúja voltam számtalanszor, hogy az ajtót szinte percenként nyitotta, csukta, ha a macs- ka-uraságnak ki-be korzózni támad t kénye-kedve. És bármiről beszélgettünk is, a költő fél szeme MAGYAR KÁLVÁRIÁK Feledni így lehet csak Ahogy a zápor e mocskos város köveit nyelvével tisztára nyalja, tisztítja le majd piszok-folt nyomunkat az égről, a földről: hirtelen jött eső. Nem.leszünk. Csak fák, bokrok és semmi eszme. Talán majd néhány furcsa állat — ott is, ahova most húzódtam. Az utcáról, ahogy most, eső elöl, akkor mind eltűnik: ember, rovar. Az érveket, akár a gép-köhögte füstöt, a megkínzott égitest felejti. Felejti: mert csak így lehet felejtés — törölve mindent! a nap-mint-nap-közönyt, háborúk árnyát, méla undort, egymás-megvetése-vírust, savval öntözött fűszálat, infantilis hülyék ripacskodását Isten-Diktátor szerepben. Népeknek eltűnését s rakéta-csőrt, mely szívünk felé kap, új meg új osztozást;. felosztott földet és eget. Feledni így lehet csak? Mintha alkonyodna. Zápor lemosta Hold hámozza lassan — hűvös érintésű kés —, nappalunk fanyar gyümölcsét. mindig a macskán I konyodó szoba abla alá röpdöső rigóka römböl — karmos 1 tha lapozni akarna. --------lem emléksz N tam volna a 1 _____|nyon. A fal o ly sokatmeséltkoi történetét, a Gulácsj rajznak, Veress Pál Endre Angyal címí Gubbasztott a gyéi akkor is gyakran m kuszálódtak. Csak e az emlékezete: ilyer kozott. De pontos t san elborította újra a tem tőle — egy ne előadásra utalva — bot. Hosszas tűnődi kor a harmincas éve darabot 1941-ben ír Depresszióra pan kán tud dolgozni, mert a toliforgatás i: seiben mégis annyi hogy szinte érthetet ni őket ilyen fogya energiával.
