Somogyi Néplap, 1990. április (46. évfolyam, 77-95. szám) / Somogyi Hírlap, 1990. április (1. évfolyam, 1-5. szám)
1990-04-29 / 5. szám
1990. április 29., vasárnap SOMOGYI HÍRLAP — KÖRNYEZETÜNK 7 EGY BIOSZFÉRA VÉGNAPJAI Volt egyszer egy pisztrángos? Mészáros Tamás riportja Kovács Tibor fotóival A tapolcai medencét átszelő Viszló-patak a Balaton-felvidék karsztvizeinek levezetője, hajdan hemzsegett a Magyarországon őshonos sebespisztrángtól és egyéb halaktól. A bauxitbányászat megindulásával, a mélyművelésű bányák megnyitásával egyre több karsztvizet vezetett a Balatonba, kialakítva csodálatos környezetét. A Nyírádtól Tapolcáig terjedő bioszféra ma már természetvédelmi terület. A Zalahaláp—Ódörögd felett elterülő katlan nem is olyan régen még állandó harci zajoktól volt hangos. A ritkuló hadgyakorlatok szinte paradicsomi állapotokat teremtettek mára. A patak völgyében, távol az országúttól húzódik meg hazánk legnagyobb pisztrángkeltető és haltenyésztő telepe, amely a Balatoni Halgazdaság beruházásában épült 1974— 77-ig. Az akkor 36 millió forintos beruházás a mélyművelésű bauxitbányászat megszüntetése és a karsztvízkiemelés drasztikus lecsökkenése miatt végnapjait éli. Nyoic-tíz tonna anya, több millió ivadék, tetemes mennyiségű áruhal sorsa lett teljesen bizonytalan. A magas értékű biológiai fehérjét biztosító, korszerű táplálék—s nem utolsósorban gasztronómiai ritkaság — egyik napról a másikra eltűnhet nemcsak az étlapokról, a hűtőpultokról, hanem a biztosnak tekinthető külkereskedelmi palettáról is. Ketyeg-e — és milyen sebességgel — a visszaszámláló óra? Farkas Imre, a pisztrángtelepvezetője: — A telep tervezésekor 100 köbméter percenkénti vízhozammal számoltak, ma 30—40 köbmétert emelünk be a medencékbe. Hat köbméter vízzel fenntartható lenne legalább a tenyészanyag és az ivadék. Az ismeretes kormányzati döntés értelmében egy napon elzárják a szivattyúkat, és megszűnik a telep. A pisztráng különleges értékét rendkívül tiszta és magas oxigéntartalmú életterének köszönheti. Ha ez az egyensúly valami miatt megbomlik, beláthatatlan következményekkel jár. —1980. október másodikán 20 percre leállt a vízkiemelő szivattyúrendszer, s a háromszoros elektromos árambiztosítottság ellenére 120 mázsa halunk pusztult el. Nem hiszem, hogy itt tudnám tölteni azt a napot, amikor elzárják a csapokat — suttogja aggodalmasan, az esetleges szomorú látvány ismeretében a telepvezető. Az anyahalak medencéje mellett elhaladva a falánk állatok csapatostul rajzanak a víz színén. Külön medencében találhatók — kor szerinti csoportosításban — a már termelő anyák és a még nem tenyész- érettek. — Speciális, magasabb ka- rotintartalmú táppal etetve ezeket az anyákat elő tudjuk állítani kizárólag exportcélra az úgynevezett laxforellét, magyarul a pisztránglazacot. Nagyon keresett termék ez az európai halpiacon. Folyamatosan zubogó vízáron lépdelünk át és máris a keltetőházban járunk. Külön tálcákon helyezik állandó átfolyó vízbe a sterilen levett, majd gondosan megtermékenyített ikrákat. Egy „mindentudó” kis japán gép a húsznapos korú embriókat vizsgálja, aztán a nem termékenyülte- ket a fotocella segítségével kiemeli a sorból. — Egymillióba került ez a gép, de elengedhetetlenül szükséges... — Kis hálóval merít a medencéből. A pár centiméteres kishalak fürgén csapkodva próbálnak menekülni, hiszen éltető elemüket nem nélkülözhetik. Csodálatosan kristálytiszta a víz, amelyet ha kell, külön oxigéndúsító is frissít, biztosítva az ivadékoknak az óránkénti 700 mg/liter oxigént. Az áruhalaknak jóval kisebb az igényük, csak 400 milligramm. A külszíni medencéknél már elegendő a vízforgató szellőztetőberendezés. A keltetőház végében hatalmas, folyékony oxigént tároló tartályok. A takarmánytároló silókra hasonlítanak. — Ez a hat Silox kétköbmé- teres tartály az ivadék-utóne- velő. Oraműszerkezeten lehet beállítani nemcsak a takarmányadagolást, hanem a szükséges mennyiségű oxigént is. Ezek a 10—12 centi- méteres kis halak innen már a nevelőmedencékbe kerülnek. De hogy hol, az még bizonytalan. Mert Farkas Imre szerint ezek mártalán egy bányatóban vagy magán-horgászparadi- csomban érik meg a felnőttkort. Az ódörögdi keltető sokkal több ivadékot képes előállítani, mint amennyit a telep fel tudna nevelni. Jól kialakított kapcsolatok révén jelentős bevételekhez jutnak az ivadékok forgalmazásából is. Az évek során kialakították azt a technológiát, amellyel ma már eredményesen lehetne nevelni a pisztrángot hazánk szinte valamennyi mélyművelésű kavicsbányatavában. A hat-nyolc méteres vízmélység nemcsak az állandó alacsony hőmérsékletet biztosítja, hanem a kavicsréteg szűrésével, a víz tisztasága is állandónak minősíthető. — A speciális, norvég ketrec sem felel meg az illetékes vízügyi szerveknek, mert mereven elzárkóznak a lehetőségtől. Pedig Kiskunlacházától Gyékényesig mindenhol nagy ötletnek tartják. Ezenkívül a Kárpátalján és Szlovákiában próbálkoztam, hol lehetne megteremteni az átmentés bázisát. Tervek mindenhol születtek, de a kivitelezés nagyon aggályoskodó. Még nedves a háló a betonjárdán, a medence végén a válogatóasztalt húzzák a következő csoporthoz. Átnézik, vizsgálják a különböző medencék állományát, nehogy valami fertőző betegség megtizedelhesse a halakat. Miközben a táplálékról is szót ejtünk, az árnyékolóháló alá összesereglett csapatot egy kis mozgásra riasztja Farkas Imre: —Ausztriából hozatjuk a hai- tápot. Az állandóan garantált magas fehérie-beltartalmat itthon nem sikerült biztosítani. 5000 forintba kerül egy mázsa speciális pisztrángtáp, 1 kiló halhús előállításához 1,8—2 kilogrammot használunk fel. A szűkített önköltsége 1 kiló pisztrángnak 113 forint volt a múlt évben. Erre rakódnak még az egyéb költségek, és így az idén március 1 -je óta 200 forintért adjuk itt, a telepen az áruhalat. Ez a telep évente 200—250 tonna halat termel. Ebből a belföldi felhasználás — hála a kialakult egészségesebb étkezési kultúrának — 100—150 tonna. A többit exportálják Nyugat- Európába. A telepvezető szerint azonban itthon is eladható volna már 200 tonna, csak megfelelő feldolgozó kellene hozzá. A BHG irmapusztai feldolgozója vegyes halállományra készült, nagy kapacitású, a pisztráng pedig inkább gondosságot, alaposságot igényel. A folyamatosan növekvő, állandóan válogatott állományból hetente 1Ö—20 mázsát lehetne itt, helyben feldolgozni, természetesen ha a telep nem szűnne meg. A vendégházban ínycsiklandozó illatfelhőt árasztó tálon mutatkozik előttünk néhány S azi, termetes sült pisztráng. mlós, puha húsára kiválóan illik a pohárka badacsonyi. A gasztronómiai kalandozás végeztével visszakanyarodunk beszélgetésünk alapgondolatához. Volt egyszer egy pisztrángos? Mi lesz a tapolcai medencével? — A jelenleg érvényes kormányzati döntés értelmében beszélhetünk úgy is, hogy volt. Sajnos, már szikrányi reményét sem látom a fennmaradásnak. És ráadásul atenyész- állomány elhelyezése is teljesen bizonytalan. Pedig hat köbméter percenkénti vízmennyiséggel megmenthető lenne legalább a tenyésztelep: a keltető és az ivadéknevelő. Áruhalat máshol is elő lehetne állítani. Ami pedig a Viszló-patak völgyét illeti, hát nem is tudom... Az ott kialakult bioszféra el fog pusztulni. A patak medre elmocsarasodik, ez pedig növény- és állatállomány eltűnésével jár. A felszínen egyaránt megtalálható vulkanikus maradványok keverednek a mészkőmódosulatokkal, néhol átütően rikít a pirosbarnás bau- xit. Szemünk előtt megjelenik a holdbéli táj... — Ez az egész természetvédelmi terület az enyészeté lesz. Nem tudom, hogy a célcsoportos állami beruházásból épített tapolcai szigetelőgyár honnan veszi majd a szükséges ipari vizét... Mert most az elfolyó pisztrángtelepi vízből élnek. Amióta a bánya minden hévízi kútra mérőórát szereltetett és be tudott szüntetni egy kutat a tó közvetlen közelében, azóta a hévízi tó vízhozama negyven literrel nőtt percenként. Am én csak egy haltenyésztő telep vezetője vagyok, messze a magasabb politikai és szakmai érdekektől. Talán az új kormányzat? Ki tudja? A telepvezetőből az a fajta aggodalom bukott ki, amely a teremtett értékek iránti aggódás hiábavalóságából fakad. Alig lehetett belőle kihúzni, hogy a 18 500 négyzetméternyi területen mindössze 17 dolgozóval 25—28 millió forint értéket állítanak elő, évente mintegy 4—6 millió forintos nyereséggel. Azt is nehezen árulta el, hogy a hazánkban üzemelő másik két pisztrángos (Szilvásvárad és Omassa) az ódörögdi 200 tonnához képest csak 150 mázsa áruhalat tud termelni. Szerényen, de szakmai büszkeségtől nem mentesen, próbálta elmesélni azt a történetet, amely bizonyosan nem maradhat folytatás nélkül.
