Somogyi Néplap, 1990. április (46. évfolyam, 77-95. szám) / Somogyi Hírlap, 1990. április (1. évfolyam, 1-5. szám)

1990-04-29 / 5. szám

1990. április 29., vasárnap SOMOGYI HÍRLAP 5 FŐSZERKESZTŐK TANÁCSKOZTAK FONYÓDON Bemutató a stúdiószínpadon Az érzelmek iskolája Vendégségben Goldoninál (Folytatás az 1. oldalról) A megváltozott légkörben ro­hamra indult az álirodalom, a lektűr, amely eddig csendesen megtűrt része volt a könyv- és folyóirat-kiadásnak. A kérdés ma már az, hogy helyet talál-e közötte az igazi irodalom. Sze­retjük-e még annyira az értéke­ket, hogy anyagiakat is áldo­zunk érte? Ezernyi gond foglalkoztatja a kulturális és irodalmi folyóiratok szerkesztőségeit, s ezért válto­zatlan az érdeklődés a fonyódi tanácskozások iránt. 1985 óta hatodik alkalommal találkoztak a főszerkesztők a Balaton-parti városban, de ennyire tanácsta­lanok még soha nem voltak. A szellemi rombolás és kiárusítás a lapkiadásban is mindmáig érvényesül, és az erről való eszmecsere a legfőbb jelentő­sége a kétnapos tanácskozás­nak. — Nem lehet tudni, mit hoz a jövől Mindig a helyzet szabja meg a teendőket, ezért lénye­ges, hogy a kollégák rendszere­sen tájékoztassák egymást lap­juk helyzetéről, szerkesztési és anyagi elképzeléseikről — hangzott el. A terjesztés: örököfc i visz- szatérő téma. A főszerkesztők elrettentő példákkal bizonyítot­ták, hogy keserves pénzügyi helyzetüket még tovább rontja a Magyar Posta elképesztő mun­kastílusa, közönye. Az Al­föld című folyóirat példányai megbontatlan zsákokban tér­nek vissza a fővárosból, s köz­ben az utcai kioszkokban egyetlenegyet sem látni. Ha­sonló tapasztalatairól számolt be a Tiszatáj főszerkesztője is, pedig az ő folyóirata igazán népszerűvé vált az ismeretes botrány óta. Új lapok születnek, régiek szűnnekmeg.s közben ott lóg a levegőben: hogyan tovább? Ha a kormány esetleg privilégiumot ad néhány lapnak, akkor ismét vége a sokat hangoztatott esélyegyenlőségnek. BaczonlGábor, a Művelődési Minisztérium munkatársa arról beszélt, hogy a minisztérium korábban sem vállalta fel a pénzosztó szerepét, erre ezek után sem kerülhet sor. Elmond­ta, hogy munkahelye és az írós­zövetség között előrehaladott tárgyalások folynak. A cél: az irodalom oktatásának segítése. Ennek keretében az írók lehető­séget kapnak a tankönyvek szakmai és stilisztikai felülvizs­gálatára és óraadásra is. A főszerkesztők kritizálták a Látóhatár című tallózó folyóirat szerkesztési stílusát — Baczo- ni Gábor közölte, hogy a szer­kesztőséget átszervezik, s az irodalom mellett a zene, a kép­zőművészet, a film és a számí­tástechnika is helyet kap a lap hasábjain. A jövőben nagy jelentőségük lesz az alapítványoknak, s vár­ható, hogy az önkormányzatok is mecénásként lépnek föl a helyi irodalmi életben. Változik a világ, változik a lapkészítés,de az összefogás­ra, az évenkénti találkozóra vál­tozatlanul szükség van — álla­pították meg a főszerkesztők abban a reményben, hogy azért a minőség kritériumát nem a ráfizetés nagysága jelzi. Süli Ferenc Kedves leendő közönség, kedves leendő meghívottak! Azt ajánlom jó szívvel Önök­nek, hogy egy kidadós vacsora Kristóf Katalin, Kalmár Tamás, Jordán Tamás, Némedi Árpád, Márton Eszter, Lestyán Luca, Nagy Mária elfogyasztása után térjenek be a kaposvári Csiky Gergely Színház stúdiójába, mert ha nem ezt teszik, bizony kutyául megéheznek majd. Ugyanis Momolo, Jordán Ta­más, a kedves és bohém világfi, oly rafinált kedvességgel és oly szívélyesen osztja szét a Kar­Konecsni Sándor a múlt év októbere óta a pedagó­gus-szakszervezet városi-körzeti bizottságának titká­ra. A kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium matemati­ka-fizika szakos tanára a somogyi megyeszékhely 2300 pedagógusának érdekképviseletét látja el. Elődje, SzőllősiIstvánná főállásban dolgozott a szakszerveze­tek székházában, az új titkár azonban csak mellékállás­ban vállalta e munkát. — Én továbbra is gyakorló pedagógus akarok maradni — mondta Konecsni Sándor. — Az órarendemet úgy állítottuk össze, hogy a keddi teljesen a mellékállásomé legyen, s a hét többi napjának délutánján is maradjon rá energiám. A gya­kori intézménylátogatásra, amit elődöm végzett, nekem nem jut annyi időm. Szőllősiné a maga területén profi volt — a jelenlegi munkahelye is ezt bizonyítja—; én úgy érzem, amatőrként is kezdő vagyok. Hosszas rábe­szélésre vállaltam el egy évvel ezelőtt a gimnázium alapszer­vezetének főbizalmi tisztét, ám a múlt évi, az országban az el­sők között kezdeményezett ta­nársztrájk önbizalmat adott. Még akkor is, ha nem minden­ben voltunk szakszerűek, ha csak spontán valósult is meg, amit a sztrájktörvény előírt. A központi 16 százalékos bérfej­lesztés mellett a városi és a megyei tanács 2—200 forinttal járult hozzá a pedagógusfizeté­sekhez, így a megye az orszá­gos ranglistán a 13. helyről a harmadikra került. — Mivel teltek az elmúlt hó­napok? — Az év végén azt vizsgál­tuk, megkapták-e minden isko­lában a béremelést, s kará­csony előtt a mellékállásom miatti bérmaradványt — mint­egy 70 ezer forintot — segély-. kent osztottuk ki a rászorulok között, 800—1200 forintos ösz- szegekben. Szeretnénk, ha ez évben is maradna ilyen segé­lyezési keret, hiszen eddig so­kan szerénységből nem fordul­tak hozzánk segélykérelem­mel... Jelenleg — mint minden szervezet — várakozó állás­ponton vagyunk; ez azonban nem jelenti azt, hogy a bérharc­ról lemondtunk. Az intézmé­nyek fenntartása foglalkoztat bennünket, ugyanis az óvodák közel vannak a működésképte­lenséghez. Ez elsősorban nem az épületek állagára, hanem az úgynevezett dologi kiadásokra értendő. — Az óvodák, iskolák fenn­tartása a helyi tanácsok gondja kell legyen. — En is így érzem. Kollé­gáim, akik belülről nézik ezeket az intézményeket, másként gondolkodnak, mint a fenntar­tók, s ezért gyakoriak a nézetel­térések. Véleményem szerint a normatív támogatás, ami a kö­zépiskoláknál tanulónként 39 ezer forint, feladatra szabottan értelmezendő. A városi tanács kötelessége, hogy fenntartsa az oktatási intézményeket, s ha ez az összeg nem elegendő, kiegészítse. Kimutatható, hogy több intézménynél nagy a pénzmaradvány, míg sok he­lyen anyagi gondok mutatkoz­nak. Egy testület már vizsgálja az okokat, ám teljes képet a júniusi vb-ülés előtt kaphatunk csak. Az óvodákat, iskolákat a jö­vőben minden bizonnyal továb­bi takarékoskodásra szólítják fel. Mi a lehetőségeinkhez ké­pest alávetjük magunkat en­nek, de úgy gondolom, jogos igényünk, hogy a városi tanács is takarékoskodjon. Többek előtt ismertek azok az intézke­dések, amelyek nem éppen erre utalnak... — Terveik? — Újfajta szakszervezet kell az ország dolgozóinak. Olyan, amely sohasem akar ezentúl egy csónakban evezni a min­denkori kormánnyal. Egyetlen célunk a dolgozók érdekvédel­me és érdekképviselete. A pe­dagógus-szakszervezet is ezert küzd. Mi nem csatlakoz­tunk a Szakszervezetek Orszá­gos Szövetségéhez, így kí­váncsain várjuk, mi lesz a va­gyonúnkkal. — Ide tartoznak az üdülők is. Van-e lehetőségük a beutalók számának emelésére, hiszen a kevés hely miatt igencsak gya­koriak voltak a torzsalkodások. — Az a bizottság, amely a jegyeket odaítéli, a jövőben megpróbál még pártatlanabbul dönteni. A somogyi megye- székhely 2300 pedagógusának mindössze 90 darab kéthetes szakszervezeti beutaló érke­zett. Még ha megpróbáltuk igazságosabban is szétosztani e helyeket, sokakban megma­radt a tüske. Mi nem tehetünk ekkor sem mást. Például egy hegyvidékre szóló beutaló ese­tében azok élveznek előnyt, akik régen vagy sohasem vol­tak még szakszervezeti beuta­lóval nyaralni, vagy ha mindkét szülő pedagógus, vagy ha a gyermekük légúti betegségét orvosilag igazolták. Szeretnénk bevezetni az üdülőkérelmek számítógépes elbírálását. A beutalógondok mérséklésére Harkányban 10 turnusra bére­lünk egy szobát, s most tárgya­lunk egy kőszegi villa ügyében, ahol csak az útiköltséget és az étkezést kellene térítenünk a pedagógusoknak. Lőrincz Sándor neválvégi éjszaka vendé­geinek a makarónit, és az amúgy magyar módra elkészí­tett pörköltet, hogy ember le­gyen a talpán, aki megállja és nem kéredzkedik oda a ven­dégmarasztaló asztalhoz! Am hol is volnánk? Velencében? Párizsban? Netán Kaposváron? Itt is, ott is... Zamaria uram, a vendégváró textilkereskedő házának alkal­mi vendégei ugyanis mi va­gyunk. Tekintsünk hát el, amennyire lehet, a kortól és az időtől, inkább figyeljünk a meg­hívottakra! Az „olasz Moliere”, Goldoni mester azért invitált bennünket a velencei polgár házába, hogy egy kicsit elcsevegjen velünk. Megmutassa, milyenek is va­gyunk. S teszi mindezt a szatí­ra, a gúny, szeretetből sarjadó eszközeivel. Ne várjunk hát eme éjszakai találkozótól olyan eseménye­ket, melyek felforgatják, vagy döntően befolyásolják a szereplők további sorsát, ha­csak a házassági szándék ki- nyilvánítása, és egy külföldre szóló tanulmányút a kedvessel, nem jelenti a dolgok, vagy in­kább az emberek személyisé­gének, jellemének tartós meg­változását. Merthogy erről lenne szó. Zamaria uram — Tóth Béla— puritánul berendezett vendég­szobájába egymás után érkez­nek a házasságban élő párok. Elenetta — Márton Eszter—, a férje Augustin — Tóth Géza — által „felkonytyolt” ifiasszony, aki egy pillanatra sem engedi ki kezéből két kincsét: a pénzecs­két rejtő táskát és a viszontfélté- keny, bárgyú férjét. Előkelőbb körökhöz nem szokott félszeg- ségük, nevetést is elfojtó egy- mástól-függésük, esendően tragikomikussá teszi őket a másodikként érkező diszting- vált házaspár, Márta — Kristóf Katalin —, valamint férje, Bas­tian — Lugosi György— előtt is. Utóbbiakat, úgy tűnik, már csak az üzlet és a külső elváráso­knak való megfelelés tartja együtt. Vagy mégsem? A Goldoni korabeli morál csa­ládpárti, de titokban azért „ eltű­ri”, vagy elfogadja azt is, hogy a kikapós asszonynak legalább még egy ficsúr tehesse a szé­pet. Álba — Nagy Mária — a harmadik pár női tagja, vendég­körökben hírhedt állandó rosz- szulléteiről, míszes hagulatá- ról, s akinek eljövetele Zamaria lányának Domenicanak— Les­tyán Luca—is „fejfájást" okoz. De hát mitől ilyen hisztis ez a nő? Tán imádott, bárgyú férje, Lazaro — Kalmár Tamás — folyvást aggodalmaskodó, ma- jomszeretete irritálja? Megle­het. Mert Momolo, élcelődő, néha drasztikusabb megjegy­zése, évődése ugyancsak kedvre képes deríteni az ál­szent nebácsvirágot. Apropos, Momolo! Ő érkezik negyediknek. Kissé kapatos, gyűrött és szemtelen, de mes­teri módon képes az egymást nehezen elviselő, folyvást per­lekedő párokat megzabolázni. Ő egy kicsit Goldoni is, akár­Husztóti István, Jordán Tamás, Kristóf Katalin csak Anzoletto — Némedi Ár­pád —, a textilrajzoló, Domeni- ca szerelme,aki éppen most készül külhonba — mint Goldo­ni annak idején Párizsba —, ő Moszkvába igyekszik, patrónu- sa, a francia Madame Gatteau társaságában. Miért? Hogy hír­nevet szerezzen, és hazájába visszatérve, elkápráztassa a honi ipart oly kevéssé értékelő velenceieket. A konfliktusforrá­sa éppen kettejük közös elhatá­rozásából ered. A féltékenység, a vélt vagy valódi sérelmek generálása és orvoslása is egy­ben Polonia — Németh Judit— , Zamaria és Momolo ügyessé­gén múlik. S mint ahogy azt a komédia íratlan törvényei meg­kívánják: a dolgok rendeződ­nek. Legalábbis a kátyaparti és a vacsorát követő békés tánc befejeztéig. Lázár Kati és Jordán Tamás rendezőpáros nem kevesebbre vállalkozott, mint arra, hogy „kívülről”, rendezőként és „be­lülről”, játékosként, egyaránt bevonja közönségét a társa­ságba. A jóízű derülés, és a befejezést követő vastaps is azt igazolta: sikerült. Sikerült a kö­zösjáték, a szíves vendéglátás. A karakterformáló készség, az egymás iránti türelem,a jelle­mekre szabott artikulált beszéd, valamennyi játékost főszerep­lővé léptetett elő. Megszerettük őket hibáikkal^ erényeikkel egyetemben. Es kell ennél több? Kell ennél több akkor, amikor az egymás iránti érdek­telenség már-már elviselhetet­lenné teszi az együttléteket, amikor az irigység és féltékeny­ség elemi erővel mételyezi meg a kapcsolatokat? Nem hiszem. Az összjáték sikerült. S, hogy mégis külön szólok a Madame Gatteau szerepét magára öltő Lázár Katiról, az a színésznő egyéniségének sa­játjából fakad. Ahogy a szín­padra lép, ahogy megszólal, ez a túldíszített, kiöregedő „kará­csonyfa”: ahogy magával akar­ja elhitetni — és képes is! —, hogy ő még vonzó és fiatal... Ez már nem is színészet, az a NŐ, a maga valóságában. Színész a színészben... Szánnivalóan komikus. S, ha a cselekmény­ben nem is ez a csúcspont, je­lenléte azzá teszi őt Goldoni komédiájában. A jelmezeket, melyek — nem véletlenül — inkább a jelleme­ket, mint a kort idézték, Koval- csik Anikó tervezte. A díszlet­ként — ovális, óriási asztallal, dohányzóasztallal és székek­kel, berendezett szobabelsőt, a praktikumnak is jelentős szere­pet szánva, Kondákor Tamás tervezte. Aki pedig netán sznobizmus­ból, vagy érdektelenségből nem görbítette mosolyra a szá­ját, annak nem árt, ha otthoná­ba térve, belenéz a tükörbe... S, ha teheti Goldoni szemüvegén át nézzen szembe önmagával! Várnai Ágnes Fotó: Csobod Péter 2300 PEDAGÓGUS KÉPVISELETÉBEN

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom