Somogyi Néplap, 1990. április (46. évfolyam, 77-95. szám) / Somogyi Hírlap, 1990. április (1. évfolyam, 1-5. szám)
1990-04-21 / 93. szám
1990. április 21., szombat SOMOGYI NÉPLAP 5 Gondolatok egy film kapcsán Bizonyára sok néző figyelte a közelmúltban este a képernyőt, ahol a három árva gyerek sorsát mutatták be egy lírai történetben. A játékfilm amerikai volt, így természetes is a happy end. A valóság azonban prózaibb, pláne, ha a történetről a magyar gyermekvédelem és az örökbefogadások körüli hercehurca jut eszünkbe. Magyarország több listán élvonalbeli, így az utcán nevelkedő gyermekek számát illetően is. Nálunk, ha a gyermek magára marad, leggyakrabban a happy en- dek is elmaradnak. A filmben is elhangzott: elsősorban a szülő tehet arról, ha a gyermeke intézetbe kerül, viszont hogy mi lesz a csemetéből, arról már a társadalom. Hazánkban ml adatott meg az állami gondozottaknak? Sok az elavult gyermek- és ifjúságvédő intézet, többnyire korszerűtlen nevelőotthon, egy búra van felettük 18 éves korukig, amely alól kikerülve tanácstalanul — és többnyire segítség nélkül—állnak önálló életük előtt, A film egyik kulcsmondata a Kárpát-medencében is érvényes: hatalIMB Végre otthon (?) masok csinálják a törvényt, a szerencsétlenek ellen. Máshogy is megfogalmazhatjuk: a jogszabálydzsungelben elvész a gyerek. Csak az a kár, hogy nem szentesítették a gyermek nélküli gyermekvédelmet, mert így legalább nem hazudtolta volna meg az elmélet a hétköznapi gyakorlatot. A jelenleg érvényes családjogi törvény az örökbefogadásokat nehezíti, az eddig is bürokratikus és hosszadalmas,eljárás még jobban elnyúlik. És kinek a karára? T ermészetesen a g yermekére, ugyanis a cseme- nek a szakálla Is kinőhet, mire családba kerül. Mégis szerencsésnek mondhatja magát, aki örökbefogadóként idővel gyereket kap. Nem tudni tehát, hogy kinek az érdekét szolgálják a jogszabályok, és kinek násznál, na ~ az örökbefogadási esélyek csökkenésével — lóvásárhoz hasonlatossá válik az eljárás. Kerülőutakon, sokszor tisztázatlan körülmények között, jut gyermekhez valaki. (Megjegyzem: gyanúkat kelt az is, hogy nincs tisztázva, a hasonló családi környezetet ígérő jelentkezők közül melyik és miért kerül előrébb — hátrább — 3 listán?) Úgy vélem, kis reformokkal nem lesz változás. Azzal sem, ha az idén már 16 ezer forintot fordítanak havonta az állami gondozott gyermekekre. Mondom ezt azért, mert ennyi pénzből igazán tisztességes körülmények között lehetne nevelni az árván maradottakat. De lehet-e csak pénzzel megváltoztatni az elmúlt évtizedek szellemét — úgy, hogy közben érintetlen marad a lényég: a rosszul működő intézményhálózat és a gyermekérdekek másodrendű- sége? Azt gondolom, nem. A sok tízezer gyerek, aki bélyegként viseli múltját, az intézményekben sem kap feloldo- zást. Gátlásaik következményeit, személyiségzavaraikat, az intézményi ártalmakat beszédes statisztikák igazolják. Növekedik az utcán kószáló egykori állami gondozottak száma, a fiatalkori bűnözés, elmarad a segítség a társadalmi beilleszkedés megkönnyítésére. Ha utóbbi nem sikerül, a retorziót csak az önálló életkezdő viseli, és nem azok, akik ide juttatták. A bíróság előtt a vádlottak padján is csak a fiatalkorú áll. Még mielőtt cáfolnának: tudom, hogy vannak jó példák, szebb statisztikák es elhivatott, sokszor fanatikusan lelkes szakemberek is. De kevesen és egyre kevesebben, mert elhagyják a pályát. Nem a gyerekek, hanem a struktúra miatt. Hosszú ez a lista azokról, akik nem arra számítanak, hogy mint a dudva, a gyerek is növekedik magától. Hiszen ha már nincsen saját család, legalább kísérletet kellene tenni a pótlására. A legrosszabb család is jobb, mint egy intézet — szokták mondani. Ma ez alapigazság. Ezért nem rafinált jogszabályokat és mamut intézményeket kell gyártani, hanem növelni minél több gyermeknek a családokban való nevelési esélyeitI Ehhez azonban szerepcserékre lesz szükség. Azoknak a társadalmi kezdeményezéseknek a létjogosultságára, ahol a hiteles szakmai érdekek és értékek, valamint a humánum lesz a mérvadó. Varga Zsolt Mi lesz a csillagvizsgáló sorsa? Lassan tíz éve már, hogy egy álom valóra vált, s a város egyik csendes szegletében fölépült a csillagvizsgáló. Nem kis büszkeséggel töltötte el ez Kaposvár népét, hiszen nem minden településnek adatik ilyen lehetőség. A drága műszerekkel fölszerelt épületet kezdetben benépesítette a lelkesedéssel és érdeklődéssel érkező tömeg, ám a gondok szép fokozatosan jelentkeztek. Elment a csillagász, elmaradtak az előadások, és így — érdeklődés ide vagy oda — az ajtók bezárultak az emberek előtt. S mi történt azóta? A műszerek fölé rolót húztak, és immár két éve áll magára hagyva a csillagvizsgáló. Horváth László, a TIT újonnan választott megyei titkára úgy gondolta, hogy ez az állapot egyáltalán nem nevezhető megoldásnak, s felkarolta a város „mostohagyerekét”. Szakembereket hívott az Uránia csillagvizsgálóból, hogy mérjék fel a távcsövek és egyéb műszerek állapotát, s néhány szakmai tanáccsal segítsék az intézmény újraindulását. Dr. Both Előd és Kürti Imre — az Uránia csillagvizsgáló vezetője és munkatársa — a felkérésre eljött Kaposvárra, s egyfajta állapotfelmérést végzett. A műszerek többnyire rossz állapotban vannak, valameny- nyire ráfér a karbantartás — ezt állapították meg. — Vannak olyanok is, amelyek már inkább roncsok; szerintük ezekkel nem is érdemes foglalkozni, hiszen előbb-utóbb használhatatlanok lesznek. A jelentős anyagi ráfordítás mellett, persze, szakképzett csillagászra is szükség volna. A TIT mindenképpen szeretné, ha újra betölthetné régi szerepét a csillagvizsgáló. Reméljük, ez az elképzelés valóra válik. S ha szakavatott csillagászok nincsenek is azonnal, amatőrök vannak a városban. Dr. Máthé Albert is közéjük tartozik, aki régebben még szakkört is vezetett. S ha most ismét szükség lenne a munkájára, minden bizonnyal jönne. Lehet, hogy ismét közelebbről nézhetjük a csillagokat Kaposváron? (Bánfai) GOLDONIT PRÓBÁLNÁK A STÚDIÓSZÍNPADON „ Olyan szomorú, mint az élet" Egy modern lélektani dráma bemutatójának sikersorozata után most a XVIII. század olasz vígjátókírójának, Carlo Goldo- ninak egyik utolsó alkotását, A karneválvégi éjszakát próbálják a kaposvári Csiky Gergely Színház stúdiószínpadának művészei. A bemutató előtti napok dilemmáiról, a darabbal és a próbákkal kapcsolatos élményekről, valamint a stúdió gondjairól, sikereiről beszélgettünk a rendezőpárossal: Jordán Tamással és Lázár Katival. — A húsz óv körüli fiatalok nagyon nehezen kapnak „labdát" — mondja Jordán Tamás, — A színház ugyanis nagyüzem, amely nem tud megfelelő feltételeket nyújtani számukra, hogy rendszeresen gyakoroljanak és színésszé érjenek. Ebben az évadban is jórészt olyan darabokat játszottunk a nagyszínpadon, amelyek főleg a törzsgárdát foglalkoztatták. A főiskolai színészkópzés- ből kirekedt tehetséges fiatalok egy-egy kivétellel csak a tömegjelenetekben léphettek színre. Dunai Károly, Nagy Mari és Kristóf Kata azonban már színésszé avanzsált, de nagyon sok az olyan tehetséges fiatal, aki szinte egyáltalán nem jut igazi szerephez. Az idő múlik, s vagy lesz belőlük valaki, vagy nem. A stúdió, bár úgy érzem, válságban van, megpróbál lehetőséget biztosítani számukra ahhoz, hogy képességeiket fejlesszék. — Nem elég a tehetség, a rendszeresség is kell. Az egyedi jelenlét másfajta közeget, több időt igényel — fűzi hozzá Lázár Kati. — A Goldoni darab színrevitele az én ötletem volt. Valamikor játszottam Szolnokon. A vígjáték — amely, mint kiderült a próbák során, korántsem olyan vidám — kitűnő lehetőséget adott arra, hogy a színészjelöltek gyakorolják a különböző magatartásformákat. A karnevál idején játszódó történetnek öt pár a szereplője. Közülük hárman házasok. Az ő jellemeikről, típusaikról, viszonyaikról szól Goldoni, de a házasságról is meglehetősen kritikus véleményt alakít ki. A vígjáték reális és szomorú is egyben. Olyan, mint az ólet. Nagyon sokat küszködünk a próbák során, mert nehezebbnek bizonyult a darab, mint amilyennek hittem. — Egy férfi és egy nő, együtt rendez. Jelentett-e valami különbséget a próbák során az a tény, hogy más-más szemszögből ítélik meg a párkapcsolatokat? — Igen. Én sokszor megtorpantam. Akkor jött Tamás, aki „kívülről” látta az egészet, és segített, hogy továbbjussunk. Egy alkalommal Dunai Károly megbetegedett, és Tamás ugrott be helyette. Játszani, figyelni — ez volt a vágyunk! Nagyon sokat kínlódtunk a próbákon, de ezen már túlestünk, és mos élvezzük a játékot. — Nehéz az öthetes próbaidőben igazi alkotómunkát végezni — veszi át a szót Jordán Tamás. — Komoly veszéllyel jár, ha valami látszólag nagyon jól működik. Buktató lehet, ha gyorsan és kiváló megoldásokat találunk. A néző pedig szívesebben megy el úgy a színházba, ha a szereplők neve garancia a produkció sikeréhez. Egy műhelynek azonban fel kell vállalnia azokat az előadásokat is, amelyekben valami esetleg csak elkezdődik... Tehetséges, becsületes fiatalokkal dolgoztunk együtt, de sajnos, többen még kirekedtek ebből a munkából. — Mikor lesz a bemutató? — Hétfőn, 23-án fél nyolckor. Várnai Ágnes MURPHY MAMA MOSÓGÉPE Kérem szépen én elindultam a világhírnév felé. Tudom, nemsokára a földgolyóbisun- kat keresztül-kasul áthálózó hírügynökségek kapják majd szárnyukra a hírt, s röpítik kínai lakóhajóra, dél-amerikaifarmerekhez vagy akár egy Kongó-deltavidéki bennszülött törzs varázslójának putrijába. Arról van szó, hogy bizonyítani tudom: Murphynak, a híres könyv szerzőjének nagymamája (mint oly sok más világhírességé) magyar volt! Newtonnak a természettudományokat, egy szép kerek alma segített forradalmasítani, amely a fejére pottyant. Én egy jófajta magyar mosógépnek köszönhetem zseniálisfölismerésemet. Ami tegnap ismét elromlott; röpke két hét alatt immár harmadszor. És ki, no ki volt az, aki azt mondta: ami elromolhat, az el is romlik? Hát persze hogy a Murphy! És honnan tudott volna ejellegzetes magyar igazságról ha a nagymamája nem hazánkfia? Na ugye! Szóval újra elromlott a mosógépem, amikor a szerelő autója még látszott, ahogy kifordul az utcánk végén. Pedig milyen csudamód csavargatta azokat a csavarokat! Félkézzel mint egy igazi szakember. A számla rendezése után zsebébe csúsztattam a borravalót, mert ugye a szerelő nagy úr. Ö kivette és megszámolta a pénzt, kért hozzá még egy százast, aztán elrobogott. A beindított masina pedig füstölni kezdett. A bizalmat nagyon fontos dolognak tartom, ezért rögvest megnéztem a használati utasításban: mikor kell füstölögnie egy mosógépnek. Ám nem találtam ilyen bekezdést. Béla bácsinak próbáltam elpanaszkodni kálváriámat, de ö kegyetlenül a szemembe vágta, hogy mértéktelenül önző vagyok. És még csak nem is sejtem a nálunk hosszú évtizedek alatt ,,meghonosított” folyamatok mozgatórugóit. Mert ugye mindenkinek, így a szerelőnek is joga van dolgozni S hogy lehetőséget teremtsenek ehhez, alapos, szívós munkával ki kellett okoskodni a ma is életben levő gyakorlatot: az ország lakosságának fele szüntelenül azon fáradozik, hogy minden keze ügyébe eső dolgot elrontson, a többiek pedig ezek helyrehozatalával foglalatoskodnak. Utánaszámoltam: Murphy nagymamája valamikor a múlt század közepén születhetett, vélhetően Kaposváron. így már érthető, hogy honnan ered a híres unoka rengeteg ismerete a balszerencse, a kudarc felől. Hát persze, hogy a nagyitól, aki sok emléket magával cipelt új hazájába, az Atlanti-óceán túlsó oldalára. A rendkívüli módon meggazdagodott családban ma is anekdoták keringenek arról: milyen szívesen mesélt esténként, a kandalló melege mellett, magyarországi ifjúkora emlékké szépült bosszúságairól Legjobban kivándorlásának a miértjéről szeretett beszélni — a történetet állítólag ma is imaként szavalja el minden közös étkezésnél a család. Azértfogott vándor- botot — így a fáma —, mert megunta, hogy állandóan elromlott a mosógépe. Czene Attila Az anyanyelv, az emberség ünnepe „A magyar nyelv, édes nemzetemnek nyelve” (Csokonai) Ünneplőbe öltözött kisiskolások izgatott zsivaja töltötte be tegnap délelőtt a kaposvári gyakorló általános iskola tornatermét. Pár órára néhány iskolában szünetelt a tanítás, hogy együtt ünnepeljék az anyanyelv, a beszéd és az emberség napját. Horváth Margit magyarszakos tanárnő irányításával kezdődött meg az ünnepség, amelyet egy országos mozgalom Szépén magyarul — szépen emberül! címmel indított el. Az ünnepséget versenyek, nyelvészeti programok előzték meg. Kisiskolások szóltak nyelvünk szépségéről, gazdagságáról Kosztolányi, Babits, Juhasz Ferenc, Sütő András szavaival. Nagy derültséget keltett az a három kisiskolás, aki nyelvtörő versikéket adott elő. Az esemény vendége volt Szirmay Endre költő, és Spindler Béla színművész is. A beszéd „tiszta forrását” képviselték vendégként a somogyud- varhelyi honismereti szakkör tagjai. Dél-somogyi ízes tájszólásban gyermekjátékokat, vidám népszokásokat elevenítettek föl. Az ünnepség fénypontja a díjak átadást volt. A Szépén magyarul — szépen emberüli jelvényt 26 tanuló vette át, 14 iskolás oklevelet és könyvjutalmat kapott. Az idén első ízben rendeztek szépkiejtési versenyt alsótagozatosok körében; ennek a díjait szintén most adták át. Az első helyen két kislány, KaizerNikoletta es Gulyás Gréta — a gyakorlóiskola tanulói — osztozott. Délután fakultatív programok — nép- művészeti kiállítás, nyelvtörő verseny, táncház — várták a gyermekeket. h. I.
