Somogyi Néplap, 1990. március (46. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-02 / 52. szám
XLVI. évfolyam, 52. szám C\LJWILJ%P 1990. március 2., péntele's---------------------—‘ PÉü^TEüg MAGAZI^C Népszavazás dönt a köztársasági elnök személyéről Módosította az Országgyűlés a honvédelmi törvényt Maradt a kamatadó — Elhárult a kormányválság Szavazás, leszavazás, újraszavazás — szóval hatá- rozatdömping jellemezte az Országgyűlés tegnapi ülésszakát. Kétszeri szavazással, végül is elfogadták a honatyák, hogy a nemzeti kisebbségek cgy-cgy képviselőt küldhetnek a parlamentbe. A szerdai leszavazás után a somogyi Horn Péter képviselő javaslatára tegnap megismételt szavazás eredményt hozott: elfogadták az oktatási törvény módosítását. Király Zoltán javaslatára név szerinti szavazással úgy döntött 309 képviselő, hogy a nép válassza meg a köztársasági elnököt. Egyetértés fogadta, hogy a Magyar Néphadsereg neve ezután Magyar Honvédség legyen. Módosította az Országgyűlés a honvédelmi törvényt. A vitában egyedül Pásztohy András somogyi képviselő kért szót. Óriási vihart kavart Morvay László és Tallóssy Frigyes önálló indítványa a kamatadó megszüntetéséről. Egymással és a kormánnyal is vitatkoztak a honatyák, olyan pattanásig feszült helyzet következett be. hogy rendkívüli ülésre ült össze a kormány, majd a pártfrakciók is tanácskoztak. A biztonságos, békés átmenetet veszélyeztető pillanatok következtek be a T. Házban, hogy lemond a kormány, ha megszavazzák a kamatadó eltörlését. Még Tamás Gáspár Miklós is amellett kardoskodott, a választásokig már maradjon ez a kormány. Tallóssy Frigyes visszavonta az önálló indítványt, egyben azonban lemondott a képviselői mandátumról, lelkiismereti okokból. 'Elfogadták Kaposvár pénzügyi tervét Elidegeníthetők lesznek az állami bérlakások Az Országgyűlés tegnap néhány perccel 9 óra után folytatta munkáját. Elsőként az előző napokról ..áthúzódó" törvényjavaslatokkal foglalkoztak. Először Kulcsár Kálmán igazságügy-miniszter reflektált a nemzetiségek képviseletéről szóló törvényjavaslatra. Elöljáróban hangsúlyozta: a jogi bizottság megvitatta a törvénytervezetet, valamint a módosító indítványokat, s a törvényjavaslat egészét nem támogatja. Kulcsár Kálmán a jogi bizottsággal ellentétes álláspontot képviselve egyebek közt elmondta: a nemzetiségek jogi helyzetével és parlamenti képviseletével mindenképpen külön kell foglalkozni. A nemzetiségi képviselet nemcsak egyszerűen a nemzetiségek képviselőinek parlamenti jelenlétével egyenlő, hanem magával a nemzetiségi lét kifejeződésével. A továbbiakban a miniszter szólt az egyházi képviselet kérdéséről, s úgy ítélte meg: fontos, hogy az egyházak képviselői jelen legyenek a parlamentben. Nehéz szavazás A már előzetesen is rendkívül bonyolultnak ígérkezett szavazás megkezdése előtt Tamás Gáspár Miklós (Budapest, 14. vk.) kért szót. Szerinte a Tisztelt Ház hibát követ el. ha néhány héttel a választások előtt alkotmánymódosító törvényeket hoz. Az átmeneti állapotban valóban szükség volt például a házszabályok módosítására, de alkotmánvere- jü döntéseket ettől a parlamenttől már nem vár a lakosság. A több ízben is felzúdulással kísért hozzászólásában a képviselő azt kérte társaitól, hogy tanúsítsanak önmegtartóztatást. Ezután mégiscsak határozathozatal következett. A törvényjavaslatokról tété" lesen szavaztak. Először a kormány által benyújtott — az alkotmány módosítására vonatkozó — javaslatról és a kapcsolódó törvényjavaslatról, döntöttek; teljes körű elfogadásukat a jogi bizottság nem javasolta. A magyarországi egyházak és vallásfelekezetek képviseletéről szóló képviselői módosító indítványt például — némi értelmezési zavar és vita után — a Tisztelt Ház nem fogadta el. A képviselők a törvényjavaslat egészét sem fogadták el, s ezáltal már nem lehetett dönteni a nemzeti és nyelvi kisebbségek képviseletéről, mert az alkotmány nem teszi lehetővé annak hatályba léptetését. A képviselők között viszont parázs vita alakult ki, volt, aki a szavazás megismétlését követelte. mások arra figyelmeztettek, hogy súlyos hiba a nemzetiségeket is érintő törvényjavaslat elvetése, s egy képviselő emlékeztetett arra, hogy a szlovák parlament szerdán égy hasonló törvényt nem fogadott el. sőt három magyar képviselőt megfenyegettek, akik jogaikért küzdöttek. Most. amikor az egész világ ránk is figyel, nem szabad hasonló hibába esnünk. Horváth Jenő felhívta képviselőtársai figyelmét arra, hogy ez a parlament mostani, utolsó előtti ülésén több fontos kérdésben szavaz. Az Országgyűlés mindent megtehet, még törvénysértést is elkövethet, de ezt ne tegye, Üj név a Magyar Honvédség Fodor István elnök viszont — más képviselők javaslatát elfogadva — elrendelte az újbóli szavazást. Ennek során a Tisztelt Ház a néhány perccel ezelőttivel ellentétes eredményre jutott: 27Ü igen szavazattal elfogadták az alkotmánymódosító törvényjavaslatot. Szerződés rögzíti tegnap óta a Somogy Megyei Tanács és a Dél-dunántúli Regionális Gazdasági Kamara együttműködését. A regionális kamara néhány napja alakult, s az érdekképviseleti szervezet munkatársai egy csöppet sem késlekedtek — szeretnék kihasználni a jelenlegi lehetőségeket. Annál is fontosabb a tegnap ' aláírt megállapodás, mert az olaszországi Friuli— Venezia—Giulia tartomány is . ehhez hasonló szerződést kíván előterjeszteni. A nemIg.v a kisebbségek képviseletéről szóló indítványokról mégiscsak szavazniuk kellett a képviselőknek. Ezek között van az az elfogadott javaslat is. amelyik kimondja: a kisebbségek, képviselőire az Országgyűlés alakuló ülését követő ,30 napon belül jelölőbizottság tesz majd javaslatot, a bizottságot a képviselettel rendelkező pártok jelölik ki. Végül a kisebbségeit parlamenti képviseletéből szóló törvényjavaslat egészét elfogadta a T. Ház. \ Elfogadták a hdnvédelmi bizottság törvényjavaslatát is: ez kimondja a Magyar Néphadsereg névváltoztatását Magyar Honvédségre. Király Zoltán önálló indítványának szavazásra bocsátása előtt a képviselő név szerinti szavazást kért. amihez megszerezte a szükséges képviselői támogatásokat is. A képviselők előbb elfogadták azt. a lényegében szövegezési módosító indítványt, amely a szavazáskor külföldön tartózkodó magyarokra vonatkozik. Eszerint ..minden nagykorú magyar állampolgárnak joga van ahhoz, hogy — ha állandó lakhelye Magyarországon van — az országgyűlési és a tanácsi választásokon választható és — ha a választás napján, az or(Folytatás a 2. dldalon) zetköxi együttműködés ratifikálása előtt viszont elengedhetetlen egy jól előkészített megállapodás házunn táján. Nem segítségtől, támogatásról van szó — szögezték le a lelek —. inkább pontos és részletes tájékoztatásról. A megyei tanácsnak — csakúgy. mint a regionális kamarának — egyik legfontosabb feladata a megye gazdaságának fejlesztése, a gazdálkodók. vállalkozók munkájának elősegítése. Ez viszont a két szervezet folyaTegnap ülést tartott a Kaposvári Városi Tanács. Erre meghívták a pártok és intézmények vezetőit, képviselőit is. Papp János tanácselnök maratoni ülést helyezett kilátásba, arra alapozva a véleményét, hogy egv tucat napirendi pontot kell megvitatni. Közülük kétségkívül a legjelentősebb a varos idei pénzügyi tervének megtárgyalása volt. Dr. Kéki Zoltán, a tanács közgazdasági osztályvezetője — aki szóbeli kiegészítést fűzött az előterjesztéshez bejelentette: a megyei tanács időközben másfél millió forinttal csökkentette a városnak szánt pénzt. E kedvezőtlen hírt némileg eT lensúlyoz.ta. hogy az IKV — mivel sikeresen zárta a múlt évet — felajánlotta, hogy 10 millió forinttal támogatja a városi tanácsot. Az osztályvezető javasolta, ezt a pénzt fordítsák lakások felújítására. Mint ez már korábbi 'híradások alapján is várható volt. idén kevesebb pénzből gazdálkodhat a megyeszékhely tanácsa és intézmény- hálózata. A rendelkezésre álló összeg 1 milliárd H76 millió 593 ezer forint. Ez az új szabályozás következtében majdnem 100 millióval marad el attól az ösz- szegtől, amellyel a hagyo- mná.vos tervezésnél számolhattak volna. Fejleszteni, beruházni alig lehet, sót a zavartalan működés feltételeit sem tudják mindenütt garantálni. Az intézmények kötségvetése nem lesz több múlt évi költségvetésük nominálértékénél. Indokolt az intézmények alapos felülvizsgálata: dönteni kell az indokolatlan különbségek megszüntetéséről, a költség- vetési támogatás korrekciójáról, indokolt esetben az intézmény megszüntetéséről. Ezekután nem csoda. ha meglehetősen szerény az idei fejlesztési, beruházási tervelőirányzat. A város vezetői arra törekedtek, hogy a folyamatban levő beruházások ütemének fenntartásához és a kiemelt középismatos konzultációja nélkül elképzelhetetlen. E megállapítás kivált az elkövetkezendőkre igaz. A Dél-dunántúli Regionális Gazdasági Kamara mielőbb a régió gazdasági centrumává szeretne válni. Ezen belül természetesen Somogy és a városok, nagyobb települések is fontos szerephez jutnak. A tegnap aláírt szerződést a megye fejlődésének szempontjából fontos lépésnek tekintjük. F. L. kólái program megvalósításához biztosítsák a fedezetet, s növeljék az úgynevezett érdekeltségi bevételek beruházását finanszírozó keretét. Abból az 521,5 millió forintból, ami fejlesztésre jut, jelentős összeget költenek az áthúzódó beruházásokra, így a szennyvíztisztító-telep befejezésére. a honvédségi lakások építésére. Kevés pénz jut szociális bérlakásokra. A megyeszékhelyen 310 lakás átadásával számolnak. Befejezik a hulladékhely 1989- ben megkezdett beruházási munkálatait. Az intézmények felújítására majdnem 50 millió forintot fordítanak. A végrehajtó bizottság külön fejezetként szerepeltette a lakásgazdálkodási és -támogatást, amelynek felül- vi zsgá la tát szü k ségesn e k tartja. Három változatot terjesztettek elő; véglegesen majd az áprilisi tanácsülésen döntenek a lakásgazdálkodási rendelet megalkotásával. Á mostani állásfoglalásnak csak úgynevezett orientáló szerepet szánnak. A vita hosszúra nyúlt. A legtöbb felszólaló a kiadások csökkentésére, illetve a bevételek növelésére tett javaslatot. Többek között az óvodákat fenyegető anyagi katasztrófa sürgős elhárítását tanácsolták, illetve a csak derítőkkel rendelkező lakások mielőbbi bekapcsolását a szennyvízhálózatba (különösen a Donner veszélyeztetett részén), továbbá hogy szüneteltessék a földgázprogramot és a lakásfelújítást. odázzák el a tanácsház bevakolását. Sok egy. másnak ellentmondó javaslat hangzott el a lakásgazdálkodással és -támogatással kapcsolatban: bizonyítva, hogy e téren sok még a kérdőjel és nehéz minden szempontból jó döntést hozni. A maratoni tanácsülés végül is egy sor kisebb-na- gvobb módosítással elfogadta az idei pénzügyi tervet. Mindenki tudja azonban, hogy a város vezetői ezután sem alhatnak nyugodtan, hiszen várható, hogy év közben sokszor kerülnek szembe súlyos gondokkal és minden leleményességükre szükség lesz, hogy a létfontosságú intézmények működését fenntartsák. Döntés született a lakásgazdálkodás és -támogatás kérdésében is. A tanácsülés úgy foglalt állást. hogy az állami bérlakások elidegenítési tilalmát teljesen feloldják. A lakás- támogatás terén a harmadik változat mellett voksoltak, amely mintegy 20 millió forinttal a leginkább rászorulók igényeinek kielégítését tartja elsődlegesnek. E tanácsülésen a hagyományokat figyelembe véve jóváhagyták a város címerét is. A pajzs kék mezejében hármas zöld halmon rácsos ezüst várkapu áll. három, lő- résekkel ellátott mellvédfallal. A pajzs fölötti arany- koronás sisakból a pajzsban látható várkapu emelkedik ki. Együttműködés a gazdasági kamara és a megyei tanács között Tegnap írták alá a megállapodást Szegedi Nándor