Somogyi Néplap, 1990. március (46. évfolyam, 51-76. szám)

1990-03-05 / 54. szám

4 SOMOGYI NÉPLAP 1990. március 5., hétfő Hegszúrta a barátnőjét A vádlott mindvégig tagadott Életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt állt bíróság előtt Fe­kete Sándor. A sima modo­rú, halk szavú ember meg­fontolt mozdulatain, átgon­dolt mondatain látszott, nem először „vendégeske­dik" a tárgyalóteremben. Korábban már ötször volt büntetve. sértés bűntettének kísérle­tében, ezért kétévi börtönre és a közügyektől való két­évi eltiltásra ítélte. Az ügyész az ítéletet tudomá­sul vette; a vádlott és vé­dője fölmentésért föllebbe- zett. Tamási Rita JÖTT, LÁTOTT, SZEMETELT Nem bántja a szemét... A sértett Horváth László- néval — aki egyébként húsz évvel fiatalabb a vádlottnál — öt éve áll „bizalmas vi­szonyban". A férfi saját magát jellemezve elmondta, hogy rendszeresen iszik (napi 1—2 üveg sört) s ita­los állapotban kissé „hirte­len". A sértett azonban — ahogy Fekete ecsetelte — nála jobban iszik, a köteke- dést, a veszekedést is min­dig az asszony kezdi, sőt a verekedésben is elöl jár. Merthogy rendszeres, több­nyire féltékenység okozta afférjuk mindig tetlegessé- gig fajult. 1989. november 25-én né­mi pálinkázás és borozgatás után együtt indultak a kocs­mába. Ott közös ismerősük gorombán, az asszony tisz­tességét sértőn inzultálta Horváthnét. s e szóváltás miatt már az utcán elcsat­tantak a pofonok az érzel­mileg egyébként erősen kö­tődő pár között. Otthon az­tán — ahogy a vádlott elő­adta — az asszony nekitán- torodott az asztalnak, s ez­után vette észre, hogy a nő ruhája elöl véres. — Mit csináltál? '— kérdezte tőle, majd segített az erősen ittas Horváthnénak levetkőzni. Látta, hogy a köldöke mel­lett szúrt seb van, ám az asszony kérte, hogy ne hív­jon orvost. A sértett vallomása a ha­zaérkezés elmondásáig meg­egyezett a vádlottéval, csu­pán a „ki volt részegebb?" kérdésben tért el. Szerinte a férfi féltékenységből pofon vágta, dulakodtak, s ekkor- került a vádlott kezébe a 13 centiméter pengehosszúságá kés, és azzal megszúrta őt. Másnap otthonába érkező bátyjának — aki mentőt hí­vott— azt mondta Horváth- né, hogy saját maga szúrta hasba magát. Ám ezt a val­lomást már a kórházban és természetesen a nyomozás során visszavonta, s egyér-­Mármint az illetékeseknek a szemét. Be kell vallanom, ezúttal késleltetett informá­ciót adunk közre. A fény­kép egy héttel korábban készült Kaposváron. Szomo­rú, hogy még ma is idősze­rű. Sőt, a szemét mennyisé­ge azóta tovább nőtt. .. Pedig ez a kép még így sem nevezhető idillinek. Hogy az emberi szemnek legyen elég ideje megragad­ni a látványt, a sétálóutcá­ból az Irányi Dániel utcán át haladva a vasútállomás felé, még a fokozatosság is érvényesül. Nagy mennyisé­gű lágy szemét csúfítja a bokrok alját. A Petőfi tértől a színházpark felé haladva előbb a majdani (vagy in­kább semmikori?) Centrum­áruház helyén ideiglenesen állomásozó pavilonok és bü­fékocsik mellett, az egyszer használatos műanyag poha­rak és más egyebek keve­rednek az építési törmelék­kel. A valóban katartikus lát­vány kedvéért azonban el kell menni a színházparkba. A hagyományosan jó, tör­ténelmi lengyel—magyar ba­rátság gyakorlati megvaló­sulásának kísérő jelenségei szinte le sem írhatók. A „legszemetesebb” jelzőt ugyanis már nem lehet fo­kozni. Nem tartom magam naiv­nak, tehát füvet, pázsitot már nem is keresek. Azt sem tudom pontosan, hogy mi­lyen eszközökkel lehetne megfékezni a közterületet szennyezőket. Ám ha ez az adok—veszek törvényes, gyanítom, lehetne hozzá megfelelő helyet is kijelölni. Ezennel bejelentem: sze­métszemlélő körutamat — idő hiányában — befejez­tem. A továbbiakban pedig bízom abban, hogy esetleg az illetékesek közül valaki véletlenül arra veszi útját. S akkor talán előfordulhat az is, hogy a virágos Kapos­vár megtisztelő cím után nem kell tartanunk attól, hogy új „címet” kapunk. (Lengyel) A NAGY FOGAS Fotó: Lang Róbert VISSZHANG MÉG EGYSZER A HITELADÓRÓL A Somogyi Néplap február 21-i Visszhang rovatában két vélemény jelent meg a kamatadóról. Ügy érzem, hogy a lakosság jelentős részét érzékenyen érintő adóügyben — bár e lap hasábjain az ÖTP megyei igazgatóhelyettesével együtt már nyilatkoztunk — nincs kellő tájékoztatás. Mindenekelőtt egy félreértést kell tisztáznom. Nem ka­matadóról van 6zó, hanem — ha úgy tetszik — hiteladó­ról, mivel az 1989. évi XLIX. törvény nem a kamatot, ha­nem az 1, 2, 3 és 3,5 százalékos kamatozású állami köl­csönt (hitelt) terheli adóval. A hiteladónak mint szerző­désmódosításnak (szerződésszegésnek), illetve annak ere­detének („kieszelésének”) megítélése nem tartozik a ha­táskörömbe, így Borbély Tibor, kedves levélírójuk észre­vételeire nem reagálhatok. Ellenben bízom abban, hogy az alant írtak számára is kedvezőek lesznek. Mint az államigazgatás dolgozója, a jogszabályokat köteles vagyok végrehajtani. Igaz — s ez a legfontosabb —, nem mindegy: hogyan! A hiteladóról szóló, már emlí­tett törvény végrehajtására hozta a Minisztertanács a 4/1990. (I. 18.) MT számú rendeletet, amely tételesen fel­sorolja, hogy mit kell a jövedelembe beszámítani. A sze­mélyi jövedelemadó alá tartozó valamennyi jövedelmen kívül olyanokat is, mint a családi pótlék, a szociális tá­mogatás, az árvaellátás, a tartásdíj, a gyermekgondozási segély stb. Nem minősítek, de vannak olyan családok, akik ép­pen egy szociális támogatás vagy árvaellátás (levélírójuk esetében a hallássérült gyermek emelt szintű családi pót­léka) miatt esnek túl a „bűvös" 4300 Ft/fö nettó jövedel­mi határon, ezért lesznek kötelesek a hiteladót fizetni. A törvény az OTP-re is, de főként a tanácsi adóapparátus­ra rendkívül nagy feladatot ró. A tanácsi adóapparátus bírálja el kérelemre, hogy adómentesség vagy az adókö­telezettségnek milyen mértéke áll fenn. gondoskodik a hátralék behajtásáról, továbbá a szociális és jövedelmi vi­szonyokra tekintettel felmentést adhat a hiteladó fizetése alól, a be nem fizetett hiteladó-hátralékot eltörölheti, arra fizetési halasztást, részletfizetési kedvezményt biztosíthat. A Somogy megyei adóapparátus felkészítésénél azt hangsúlyoztam, hogy mindhárom feladat végrehajtásakor az ember, a család, azok helyzete, körülményei legyenek elsősorban a mérvadók, a döntéskor a humanizmus és a méltányosság vezéreljen mindenkit. Meggyőződésem, hogy Radics Ferenc balatonszent­györgyi lakos gondja megoldódik, hiszen levelében emlí­tett körülményei alapot adnak a méltányos ügyintézésre. Dr. Fenyő Árpád. (Február 26-i ülésén egyébként úgy döntött a Minisz­tertanács, hogy nem kell figyelembe venni a jövedelem- igazolás elkészítésénél a családi pótlékot, az árvaellátást, a szociális támogatást, a gyermekgondozási segélyt és a gyermektartási díjat. Ez a döntés másfél milliárd forint­jába kerül az államnak. A Szerk.) 4300 forint fölött Tízezren fizetnek kamatadót a megyében December 31~én hatályát veszti A pénzügyi kormányzat február l-jétől írta elő a 0—3,5 százalékos állami köl­csönök utáni adófizetési kö­telezettséget. A kamatadó elnevezés helyességét sokan vitatják, s az Alkotmánybí­róság is vizsgálta már, hogy legális vagy alkotmánvelle- nes-e az említett törvény. — Somogybán több, mint 57 ezer nyilatkozatot kaptak kézhez a kedvezményes ka­matozású kölcsönök tulajdo­nosai — mondta Christ Ist~ ván, az OTP megyei igazga­tóságának osztályvezetője. — Eddig folyamatosan 4500 —5000 új átutalási betét­számlát nyitottunk a ka­matadót fizető ügyfeleink számára. Az elmúlt két hó­napban csaknem 10 ezren fizették vissza egv Összeg­ben adósságaikat, s várha­tóan 30—35 ezer lakos — jövedelme alapján — adó- mentességet kap majd. A kamatadót fizetők száma 10 ezer körül lesz a megyében, ám ez hozzávetőleges adat csak, hiszen a rövid ■ idő alatt e nagy munkát még képte­lenek voltunk elvégezni. — Április 20-ig kell be­nyújtani az ügyfeleknek a végleges nyilatkozatot. Ha a család egy főre jutó jöve­delme meghaladja a 4300 forintot, önök megnyitják az átutalási betétszámlát. Ha szociális okok miatt adó- mentességet kér a nyilatko­zattevő, mit csinálnak? — Június közepéig átad­juk ügyét a tanácsoknak. A helyi tanács mint adóható­ság fogja elbírálni kérelmü­ket. Az OTP Somogy Megyei Igazgatóságához gyakran ér" kéznek a kamatadót tudo­másul vevő vagy annak jo­gosságát megkérdőjelező észrevételek. Van, aki szó­ban mondja el véleményét, van, aki pár mondatos le­vélben. Nagy vita folyt arról is, hogy az egy főre jutó jö­vedelem kiszámításakor fi­gyelembe vegyék-e a csalá­di- pótlékot és a gyermektar" tásdíjat. Kompromisszum született, ám egy bizonyos: a fenti törvény december 31-én hatályát veszti. (Lőrincz) telműen Fekete Sándorra vallott. Az orvosszakértő szerint Horváthné szúrt sérülése önkezűségre nem jellemző, egyébként az életveszély ál­lapota nem alakult ki. A bíróságnak tisztáznia kellett a vádlott és a sér­tett kapcsolatát is. Élettársi kapcsolat esetén ugyanis Horváthnénak — a tárgya­lás koronatanújának — nem kötelessége vallomást tenni, mentességi jog illeti meg. A bíróság azonban úgy ítélte meg, hogy kapcsolatuk nem tekinthető élettársinak, hi­szen ők sem tekintik an­nak. A bíróság a sértett val­lomását fogadta el, azt tá­masztotta alá az orvosszak­értői vélemény és a közve­tett tanúk vallomása. A Somogy Megyei Bíróság dr. Ujkéry Csaba tanácsa a vádlottat bűnösnek mondta ki életveszélyt okozó testi A Takarékbank Rt. Kaposvári Regionális Igazgatósága és a Barcs, Gamás, Igái, Nagybajom, Nagyberki és Vidéke Takarékszövetkezet legújabb ajánlata: az ÉRTÉKJEGY A Takarékbank az új családtag. Gj értékpapírt ajánlunk. I rtekjegyünkkel évi 26,2" ,,-os bruttó kamatot is elérhet. ‘ Even belüli felvét esetén kamataink 7 naptól 3 hónapig időarányosan emelkednek. Háromhónaponként kamatos kamatot fizetünk! Takarékbank és takarékszövetkezetek az új bankcsalád. Az érdeklődőknek felvilágosítást adunk a Kaposvár, Füredi út 49—51. isz. alatti igazgatóságunkon. (110100/a) Fonyódon, a Dobó István .utca *15. hz. alatt levő 3,5 szobás, 108 m--es, részben alápincézett, fafödémes, palafedésű magastetős, 1900 körül épített, bontási engedéllyel (rendelkező hétvégi ház bontásra eladó Vételárajánlatot csak építési engedéllyel rendelkező ajánlattevőtőt fogadunk iel! A vételáron túl annak 50" „-át letétbe kell helyezni, ezt a bontás befejezése és a terület tisztán történő átadása -után visszafizetjük. Árajánlatot 1990. március 19-ig fogadunk el az alábbi címre: ORSZÁGOS TAKARÉKPÉNZTÁR Somogy Megyei Igazgatósága 7401 Kaposvár, Május 1. u. 33 B Az eredményről ,1990. .március 31-ig értesítjük a pályázókát. Az épület megtekinthető 1990. március 10-én 10—14 óráig. A bontási munkát 1990. április 30-ig kell befejezni, a területet építésre alkalmassá téve. (110078)

Next

/
Oldalképek
Tartalom