Somogyi Néplap, 1990. március (46. évfolyam, 51-76. szám)

1990-03-05 / 54. szám

1990. március 5., hétfő SOMOGYI NÉPLAP 5 Szőrből, vasból, fából készült alkotások Három aranyos Kórusminősítő hangverseny Csurgón Kentaur első vidéki kiállítása Kaposváron Rendhagyóan szép meg­nyitója volt pénteken este Kentaur, azaz Erkel László képzőművész tárlatának Kaposváron, a Somogy Me­gyei Múzeumban a Kilián művelődési központ szerve­zésében. Talán az ilyenkor egyébként szokásos proto­koll „hiányának" is tulajdo­nítható, hogy kevesen jöttek össze a megnyitón,- de jó volt ez a formabontás. Akik ott voltak, azokat a Pank- rátnr balett társulatának a mozgást, a fényt és a zenét ötvöző pantomim kompozí­ciója vezette be a képzőmű­vészet e sajátos világába. Erkel László a maga út­ját járja, nem szereti se a stílusokat, se a sablonokat. A többnyire természetes anyagokból — állati szőrből, vasból, fából és egyéb 'növé­nyekből készült alkotások 4 év munkájának eredményei. A fiatal képzőművész tárla­tán látszik, hogy azt csinál­ja, ami jólesik neki: ezért kalandozik a képzőművé­szetben és a zenében egy­aránt. Számára ugyanazt a gondolati világot hordozza mindkét művészeti ág. Ki­állításán például a Pompeit idéző kövületek az elhalt kultúrák felelevenítését, mint az egyetemes értékek meg­mentésének és megőrzésé­nek szimbólumát. Vagy ké­pein a hajómotívumok megjelenése XX. századunk Noé bárkáját sugallja. Erkel László értékeket akar át­menteni: nemcsak a letűnt kultúrákét, hanem saját ér­tékeit is. Ahogyan ő fogal­mazta: alkotásaival levelet küld a jövőnek. Színes ké­peivel pedig az absztrakt, organikus és szürrealista vi­lágot idézi. Kentaur hite szerint az a legjobb művészet, amelyik megmozgatja az emberek fantáziáját. Kinek-kinek mi jut eszébe róla — a szellem nyitottságán múlik. Feltéte­lezi; az emberek többsége képes művészetének befoga­dására, érti az üzenetet. Az első vidéki kiállítás kapcsán szólni kell arról, hogy Erkel Lászlónak zene­kara is van, a Kentaur együttes. A fiataloknak in­kább innen ismerős a mű­vésznév. A Kentaur hitval­lása szerint többet akar, mint koncertzenekar lenni: mozgásszínházat varázsol­nak a színpadra — legutóbb a televízióban láthattuk az első, Üj világ című nagyle­mezük bemutatóján — a ze­ne, a mozgás, a látvány- szintézisének színpadi meg­teremtését. Azt a szintézist, amelyet a képzőművész Er­kel is képvisel. Ugyanígy egységes hangot hozott létre a budapesti Tűzoltó utcai gyermekklini­ka belső terének komplex kialakításában. Mint mond­ta, azért volt számára ki­emelkedő ez a feladat, mert ebben a kórházban kezelik a gyógyíthatatlan, dagana­tos betegségben szenvedő gyerekeket. Nekik teremtett humánus és harmonikus környezetet: emberibbet a gonosz és ellenséges világ­gal szemben. E kiállítás ízelítőt ad eb­ből a sokszínűségében is egységes művészetből. Varga Zsolt Fotó: Kovács Tibor Dalra fakadt a zsűri is. Az Éneklő Magyarország te­rületi minősítő hangverse­nyén az egyesített kórus alig, hogy elkezdte A csitá- ri hegyek alatt című nép­dalt, énekelni kezdett a gyér számú közönség is a háromtagú bíráló bizottság indítványára. Kenteken este Csurgón a/ általános iskolában három kórus mutatkozott be. A ru­tinos ladi Tinódi kórus — Stix József vezetésével — azzal az előnnyel indult, hogy már volt minősítése, ám a homokszentgyörgyi ve­gyes kar — Halász Géza irá­A magyar árutőzsde meg­teremtése a piacgazdaság­hoz vezető út fontos állo­mása. Elsősorban a terme­lőket, a gazdálkodókat ér­dekelheti, hogy a jövő hé­ten Budapesten ezzel össze­függésben egyhetes tanfo­lyamot szerveznek. A Terménytőzsde Kft. az Agrompex, az OKHB, a Mezőbank, az Agromarke- ting Kft., a Zöldker és a Bács megyei Zöldért rész­vételével'a múlt évben ala­kult meg. Legfontosabb feladatának tekinti a hazai árutőzsde újraélesztését, a belföldi termékforgalma­zás piacgazdasági feltéte­leinek megteremtését. Ed­dig tizenkét tőzsdenapot nyitásával — és a helybéli csurgói pedagógus női kar — Peperő Gyula vezényleté­vel — először vállalkozott ilyen szereplésre. A bemu­tatkozást a Somogyi Művé­szeti Szemle keretében ren­dezte meg a megyei műve­lődési központ. A minősítő hangversenyt A homokszentgyörgyi vegyes kar percekkel megelőző főpró­bákon érzékelni lehetett, hogy a tét súlya nehezedik a homokszentgyörgyi kóris­tákra. Ez mondható el a _______i______________ r endeztek, és jelentékeny forgalmat bonyolítottak le. A tapasztalatok viszont ar­ra figyelmeztettek, hogy a továbblépéshez nélkülöz­hetetlen a megfelelő szak­értőgárda kiképzése. A II. világháború óta először ezért vállalkoztak most egy tőzsdetag-képző tanfolyam megszervezésére. A már­cius 5-én, hétfőn kezdődő tanfolyam március 10-én, szombaton vizsgával zá­rul. A részvevők egyhetes intenzív tanulás során sze­rezhetik meg azokat a leg­fontosabb ismereteket, amelyekkel magabiztosan tudják elősegíteni — majd működtetni — a hazai áru- tőszdét. A II. világháború óta először Tőzsdetag-képző tanfolyam Játékkiállitás a megyei tanácson PITYU ÉS A TÖBBIEK Pityu baba szép türelme­sen fekszik a tárlóban, az üveglap alatt. Mintha időt­len idők óta várakozna így, rámelegedett téli ruhájában, némi szorongással ugyan, ám mégis telve bizalommal a világ iránt. Szabályos ar­cocskája most is épp oly pi­rospozsgás, mint harminc éve, amikor egy tengeren­túli ajándékcsomagból elő­került. Csak a szeme lett bágyadtabb azóta. Valami­kor búzavirágkék színű volt, most fakó szürkészöld, de így is okos a tekintete! Ol­dalra pillant; fogadok, sze­retne megfordulni, fölülni kicsit, s megtudni, hol van. „Előkelő” helyen — szem­ben a Szász Endre-mozaik- kal, a megyei tanács épüle­tének aulájában. Itt csak egy a sok régi játék közül, amelyet csütör­tök óta az arra járók — vá­rakozó ügyfelek, sietős hi­vatalnokok — egv-egv pil­lanatra megcsodálhatnak. Kétségtelen, hogy e tárgyak legfőbb értéke a hozzájuk kapcsolódó személyes emlé­kekben rejlik. Ez az, ami becsessé, megőrzendővé te­szi számunkra a színevesz- tett, rozsdamarta, csorba já­tékainkat is. Pityut annak idején — maradjon titok, honnan tudom — a kis gaz­dája kirándulni vitte nyá­ron a kert végébe; maguk­kal vitték a babasátrat, a ribizlibokrok mellé teleped­tek, és főzőcskéitek a kis bográcsban ... A nagymama pedig szép ruhákat varrt Pityunak. Most ezek is ott „száradnak” az egyik tárló­ban a játék ruhaszárító kö­télen, a többi, számára ide­gen babáé mellett. (A tárló közös, a mítosz nem!) Van itt, ezen a kiállítá­son minden a néhány évti­zeddel ezelőtti játékokból, ami a gyermeki lélekhez méretezett világ elengedhe­tetlen tartozéka: babakony­hák és -szobák, kis fatek- nők, mosógépek, faszenes vasalók,. ügyes kézzel fara­gott régi fajátékok — ge­reblye, sarló, ásó, kapa, bo­rona, fafűrész —, gipszből készült mázas háziállatok, patinás tűzhelyek, régi tár­sasjáték, vasútállomás fából készült szerelvénnyel ... Né­hány pillanatra eltűnődhe­tünk: vajon miféle csínyte­vések titkát őrzi az üveg alatti csúzli, a fapuska, mi­féle nótát fújtak a játéksí­pokon. Meg azon is, hogy milyen régen volt mindez! Végleg elült, tovaillant a múló időben a hajdanvolt gyermekzsivaj e tárgyak kö­rül. Kis gazdáik azóta meg­lett emberek, apák, anyák, nagyszülők lettek. Napi gondjaink elől, gon­dolom, ki-ki szívesen visz- szaréved egy-cgy meghitt pillanatra, gyermekkora bol­dognak vélt világába. Külö­nösen örömteli és váratlan, ha erre éppen egy „komor” közintézményben nyílik le­hetőség. Köszönet illeti ezért a megyei múzeum néprajzi és történeti osztályának munkatársait, akik a megyei tanács kezdeményezésére a kiállítást létrehozták. Fodor Tamás vendéglátó kórusról is. Az elsőként dobogóra lépett ho­mokszentgyörgyi vegyes kar­nak sikerült leküzdenie az izgalmakat, csaknem telje­sen fölszabadulva adták elő kitűnően szerkesztett mű­sorukat. Különösen a köte­lező mű előadásával Ko­dály: János napi köszöntő­jével jeleskedtek. Farsang Árpád zeneszer­ző, a zsűri elnöke a három minősített kórus műsorát értékelve szinte szárnyakat adott az együtteseknek a további munkához. Megálla­pította: kis létszámuk miatt minden kóristának a teljes biztonságra kellett töreked­nie az igényes művek meg­szólaltatásakor. A somogyi kórumozgalo.n jeles napjaként jegyezhet­jük március 2-át, amikor is a három együttes megkapta az arany minősítést. A ladi Tinódi Kórus gregorián dal­lamai kissé visszafogó Lián szólaltak meg ugyan, ám pontos és tiszta előadásban és hangzásban. Mind a három együttes elnyerte az arany minősí­tést, s ettől egviikük telje­sítménye sem kisebb. A há­A csurgói női kar rom kórus közül talán a legfiatalabb, a csurgói pe­dagógus női kar, a többinél is bátrabban vállalkozott a megmérettetésre, ők énekel­ték a legtöbb művet — te­gyük hozzá — az előbbiek­hez hasonló igényességgel, talán oldottabban is. Az est kiemelkedő eseménye volt a műsorukban hallott Palest­rina Egy márványszoborhoz című kórusműve, és nagy­szerűen élt a karnagy a kó­rus kitűnő hangú szólista, Kisgéri Károlyné adottságá­val. Zongorán kísért: Kar­dos Kálmán. Egy hét múlva folytatódik az Éneklő Magyarország minősítő hangverseny-soro­zat Somogybán, 10-én Sió­fokon a Dél-Balatoni Kul­turális Központban a bala- tonlellei vegyes kar és a ba- latonföldvári kórus mutat­kozik be, majd március vé­gén Kaposváron,’ a Munká­csy Mihály gimnáziumban lép dobogóra a Vikár Béla Vegyes kar és a Somogy Me­gyei Pedagógus Férfikar. <Horányi) Tegnap Budapesten a Néprajzi Múzeumban lépett fel a húsz tagú Pedagógus Női Kar Peperő Gyula karnagy veze­tésével. A Kórusok Országos Tanácsa hívta múzeumi hangversenyre az együttest. Repertoárjuk legjavát vitt' magukkal: műsoruk első részében madrigálokat énekeltek, majd XX. századi és kortárs zeneszerzők műveit. A kon­certen megszólaltatták többek között Palestrina, Montever­di, Britten, Bárók műveit és felcsendültek Burlein spiri­tuáléi is. NYÁRI IFJÚSÁGI SZOLGÁLAT Pályázati lehetőség mindenkinek A nyári szünidőben mű­ködő szolgáltatásra hirdetett pályázatot az Ifjúságpoliti­kai Kormánybiztos Titkár­sága. Olyan szolgáltatást szeretnének létesíteni a fia­talok számára, amely segíti az ország üdülőkörzeteiben való eligazodást — a kultu­rális, a sport- ég a szabad­idős tevékenységet —, illet­ve a bajba kerülteket. Első­sorban a leglátogatottabb helyeken, így a Balaton- parton létrehozandó non­stop szolgáltatásokat támo­gat — olyanokat, amelyek hétköznapi információkat is szolgáltatnak a rászorulók­nak. Követelmény a szállás kialakítása, ahol egy-egy éj­szakára befogadják a fedél nélkül maradiakat. Az elképzelések között szerepel — főleg a diákok esetében —. hogy szükség esetén egyszeri anyagi se­gítséget adnak. Ezzé] össze­függésben a szolgálat abban is segít, hogy a fiatalkorúak visszakerülhessenek lakó­helyükre. A nyári ifjúsági szolgálat­ra pályázó intézményeket, tanácsokat, egyházakat, egyesületeket és magánsze­mélyeket kedvező elbírálás esetén 300 ezer forinttal tá­mogatja, de ez az összeg csak a szolgálatra fordítha­tó, beruházásra nem. A pályázat beküldési ha­tárideje 1990. március 30., az Ifjúságpolitikai Kor­mánybiztos Titkárságának címezve (Budapest V., Ro­senberg házaspár u. 1. 1054. Telefon: 1-126-288). A pá­lyázatról részletes informá­ciót adnak a Somogy Me­gyei Tanács társadalompoli­tikai főosztályán is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom