Somogyi Néplap, 1990. március (46. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-05 / 54. szám
1990. március 5., hétfő SOMOGYI NÉPLAP 3 ,,A talaj kulturállapota kiváló" Földügyekről Böhönyén Virágos jókedvében lehetett a Szabadság tsz elnöke, mert csaknem többet dudo- rászott, mint beszélt. Emelkedett hangulatát az sem csorbította, hogy — fellapozva az újságot — gépkocsi kiutalási sorszáma nem változott. „Gorbacsov nem küldi az autómat" — jegyezte meg. Ezután már csak a kávéját kellett ki- hörpintenie. Elhárult végre minden akadály, s így a téesz ügyeiről beszélgethettünk. — Közepesre sikerült az elmúlt év, a korábbi nyereséghez képest 3,3 millió forinttal kevesebbet értünkéi: 5 millió 31 ezer forintot. A szövetkezetben 168 tag van, és 204 nyugdíjas. A 160 alkalmazott zöme ipari tevékenységet folytat: 3,5 ezer tonna cérnát gyártanak. A tsz-nek 2100 hektár szántó- területe van: őszigabonát' kukoricát, repcét, napraforgót, borsót és takarmány- növényeket termesztenek, cukorrépát jugoszláv feldolgozásra. Kormányszinten vitatott ez az együttműködés, ám termelői szempontból előnyös. — Szarvasmarha-tenyésztéssel foglalkozunk csak; elsősorban a tej miatt, melynek literjét 9 forint 21 fillérért tudjuk megtermelni, s ez ma még nyereséges — mondta Illés László. Elképzelhetetlen egy beszélgetés manapság úgy, hogy a földügyek ne kerülnének szóba. Az elnök azt mondta: a terület 63 százalékát megváltották, s amit nem, az a nyugdíjasok tulajdonában van. — A tulajdonosok nem akarják kivinni a földet, már csak koruk miatt sem. Gondolom, mindenki felmérte, hogyan jár jobban. Fél holdtól kettő holdig terjed a családoknak juttatott föld, s kukoricát, búzát is kapnak még. A megváltott területek szövetkezeti tulajdonba kerültek, s csak egészen kicsi részét — néhány épületet és legelőt adtunk ki bérleti gazdálkodásra. Egy tény: a szövetkezet tagjai nem akarnak kilépni, a nem tagok viszont még nem nyilatkoztak. Elképzelésünk szerint a vagyon felosztásánál három tényező számítana: a tulajdon, a tsz-ben eltöltött idő. valamint a teljesítmény.. Ennek megfelelően kapják a vagyonrészt. Felkészültünk arra is, hogy a megváltott földekre esetleg igényt tart a volt tulajdonos, ezért 20 százalékot erre tartalékolunk. A bentmaradó földre eső osztalék 3—500 forint lenne aranykoronánként. Ez a terv, de ma még korai lenne megjósolni, hogy elfogadják-e. — Nekem az a véleményem, hogy ha egy törvény a későbbiekben elveszi a tsz-ek földjét vagy annak egy részét, akkor az nagy igazságtalanság lesz a közösségre nézve. Igaz, hogy a tulajdonosok kevés pénzt kaptak a megváltáskor, de akkor az volt a hivatalos ár. A tsz 30 évig gondozta, elvégezte a terület meliori- zációs munkáit, s a talaj kulturállapota kiváló. Meggyőződésem, hogy a privatizációval nem lesz olcsóbb az élelmiszer. Vissza-visszatérő téma a privatizáció, a vállalkozás. Az elnök úgy látja, hogy a tagság egy része — bár az átlagéletkor mindössze 35 év — nem tud vállalkozni. Ugyanakkor megnyugtató hogy a vezetőség 1990-re az ipari ágazatban 30, az alap- tevékenységben foglalkoztatottaknak 15 százalék béremelést hirdetett meg. — Azt szeretnénk, ha a havi tiszta jövedelmük tízezer forint lenne, és ezt egészítené ki a háztáji gazdálkodás. Ebből a pénzből ma még tisztességesen meg lehet élni, de vállalkozni — alig. Ahhoz, hogy mezőgazdasági tevékenységből tartsa fenn magát valaki, minimum 30 hektáron kell gazdálkodnia. Ekkora terület műveléséhez viszont már komoly gépesítés szükséges. Mj a belső vállalkozás — például szőlőművelés — mellett vagyunk. Ez az a forma, melynél az egyén és a szövetkezet érdeke találkozik. Süli Ferenc Fotóskaland a malacokkal Afférral indult ez a vásári riport. Lapunk fotóriportere békésen fotózta cikkünk illusztrációját, néhány szelíden röfögő malacot. A büszke gazda féltette állatait az objektívtól és az újságtól. Hiába: az állatok „személyiségi" jogait védeni kell. Ezt megértem még, de azt nem, hogy miként került ide a rendszerváltás. Az öntudatos eladó ugyanis váltig hajtogatta: „Mit képzel maga, ez már nem a kádári rendszer!” Hát igen: nem lehet büntetlenül malacokat fotózni. Fordítva a szón, a legna- gyob baj az volt, hogy a környéken nem láttunk rendőrt, aki a helyére tette volna a dolgokat. Más miatt is elkelt volna. Szerencsére ez az „atrocitás" csupán egy tekercs filmbe került. Azért azt sikerült megtudnunk, hogy a tavaly még 130 ezer forintért kínált lovakat most 180 ezerért árulták. Vevő azonban nem igen akadt. A vásárok több hónapig szüneteltek, így aztán tegnap túlkínálat volt. Az Egy kis közgazdaságtan a kaposvári állatvásáron ar mégis a sokszorosa! Egy fogatot tavalyinak a 350 ezerért kínált a gazdája és alkudni is nehezen lehetett: legfeljebb 10 ezret engedett volna belőle. Amíg ott voltunk, egy négyéves kanca pónit adtak el 53 ezer forintért. A malacok — mondják a gazdák — a táp miatt lettek drágák: 2500 forint körüli árért adták darabját. Tavaly egv ezressel kevesebbért lehetett ekkorákat venni. A borjak 15 ezer forintba kerültek, most 25—30 ezret is elkérnek. Szóval sok eladó potyára ment az idei első állatvásárra. Több volt a nézelődő, mint a vevő. — Sok gazda inkább megtartja a hízót. Jól jön az a családi hűtőládába. Ki tudja, mi lesz még? Magas a takarmány és a táp ára. Nem biztos, hogy nyereséggel lehet eladni a hízót — mondta egy tapasztalt állatkereskedő. Akik tegnap kint jártak Toponáron, azok azt tapasztalhatták, hogy a vásári árak is követik az inflációt. A nagy kérdés megválaszolatlan: ha ez így megy tovább, mi lesz a hűtőinkben ? Varga Zsolt Fotó: Kovács Tibor VÉGZŐS ÜZEMMÉRNÖKÖK AZ ÁLLATTENYÉSZTÉSI KARON Állásszűke és mentőöv Nincsenek egyedül elhelyezkedési gondjukkal azok az államvizsgára készülők a kaposvári állattenyésztési karon, csak minden második diáknak, végző üzemmérnöknek van megfelelő állása. Országszerte is hasonló problémákkal néznek szembe a leendő agrárszakemberek. A friss diplomások nagy hányada csak a sokadik próbálkozásra — vagy arra sem — talál végzettségének megfelelő helyet. Sokan a jobb megélhetés reményében elszakadnak eredeti szakmájuktól. A Pannon Agrár- tudományi Egyetem állattenyésztési karán azt mondja Novák Zsolt, aki budapesti: — Kilátástalannak tartom a helyzetemet. Egyik termelőszövetkezet, vagy állami gazdaság sem kötött velem szerződést a főváros környékén. hiába levelezek és tárgyalok már két éve. Korábban elég komoly munkakörökbe várták a fiatalokat telepvezetőnek, főagronó- musnak. Mára a lehetőségek köre beszűkült. Az Agroprodukt a kispénzűek üzlete ? A KFT. A „RÉGI” ÁRON ADJA A TEJET ÉS A KENYERET Balatonújhelyen, az állami gazdaság központjához vezető út mentén nemrég még gazok tengerében árválkodó lepusztult istállóra csodálkozhattak rá az arra járók. A felújított épület udvarán ma kisebb-nagvobb teherautók rakódnak — a munka iramán kitapintható az ötmillió forintos tőkével alapított Agroprodukt kft. érvelése. Tulajdonosai (a nyereségszerzésen túl) arra szövetkeztek, hogy a térségben megkísérlik letörni a zöldség és gyümölcsárakat. Hogy sikerült-e? Hatvan forint helyett például 25-ért adták ősszel a barack kilóját, így is évi 120 millió forintos forgalmat bonyolítottak le. — A raktárra támaszkodó ABC forgalma, amióta a cégünk kezelésébe került, 300 százalékkal emelkedett — tájékoztatott Szökendi István ügyvezető igazgató. — A bolt környezetében főként a kft-ban 40 százalékos részesedéssel rendelkező állami gazdasági dolgozói élnek. Ezért (is) a kenyérért és az összest!) tejtermékért itt az áremelés előtti összeget számítjuk fel vásárlóinknak. Márciustól pedig a megengedett 10 százalékos árrés helyett csupán ötöt alkalmazunk az alapvető élelmiszereknél. Főként nagykereskedelmi tevékenységet bonyolítunk le: öt megyéből rendeljük meg az árut, amelyet aztán mintegy 150 környékbeli üzletbe szállítunk le. — Az 500 négyzetméter alapterületű raktár készletét 10 naponként adjuk el — kapcsolódott a beszélgetésbe Györki István gazdasági igazgató. — Legtöbben jelenleg a déli gyümölcsöt keresik. Mi a legnagyobb figyelmet most arra fordítjuk: a kisebb pénzűeknek is elérhető áron „szereljünk ki” savanyúságot, mert a tavalyi évben rosszul termett a kiskertekben. (Czene) — Én sem találtam magamnak helyet — kapcsolódik a beszélgetésbe a pécsi Csonka Andrea. — Nem szarvasmarhák és sertések között kívánok dolgozni; lótenyésztő szeretnék lenni, s itt a környéken sehol sem fogadnak. Bízom benne, hogy hamarosan kapok egy jó ajánlatot, de ha mégsem, akkor kénytelen leszek egy végzetségemnél alacsonyabb szintű állást elfogadni. — Szimpatizálok azzal a gondolattal, hogy a diploma megszerzése után szakmán belül, de fizikai munkásként elhelyezkedve keresem kenyemet egv külföldi munkaadónál — jegyzi meg a kaposvári Schifferer Zsolt. — Fontosnak tartom az idegen nyelvismeretet, ezért például egv Finnországban töltött félév elsősorban az angol tudásom gyarapítását szolgálná; természetesen gz új lehetőségek, módszerek föltérképezésével párhuzamosan. Néhány volt évfolyamtársam még a tanulmányai befejezése előtt vállalkozott külföldi útra. Egyikük egv sertés-, másikuk egy szarvasmarhatelepen helyezkedett el Angliában. így igaz, hogy egy évet halasztottak, de a kintlét szem'é- letváltozással jár. — Másfél év óta próbálom földeríteni .hol fogadnának szívesen a környéken. Idáig még nem akadtam jó ajánlatra, főleg nem a Dél-Du- nántúlon, ahol éppen az ál- latenyésztési kar hatósugarának köszönhetően telítettek a helyek. Én azonban nem keseredek el, örömmel vállalkozom akár több éves külföldi távollétre is. Hácz Judit szerencsés: lakóhelyén, a barcsi Vörös Csillag tsz-ben foglalkoztatják majd. — Az egyetemi karon 90 hallgató készül az államvizsgára. Ebből 76-an általános állattenyésztői, 14-en baromfi- és kisállattenyésztői szakon végeznek majd. Társadalmi szerződése azonban csak 19 hallgatónak van — mondja. Néhánvan önerőből találtak már maguknak munkahelyet, ám tekintélyes részük jövője sajnos a levegőben lóg. Az ajáhTatök nem a leljobb helyekre szólnak, kis fizetéssel, és a legtöbb esetben nem kezdőket, hanem több éves szakmai gyakorlattal rendelkezőket kívánnak alkalmazni. Szerencsére létezik egy mentőöv; ez azok számára jelenthet átmeneti megoldást, akik 3 hónapon belül nem tudnak elhelyezkedni. Ekkor valamelyik termelő- szövetkezet gyakornoki állást hirdet, s másfél éven keresztül szinte teljesen ingyen kapja a munkaerőt. A munkáltató ilyenkor a gyakornok bérének csupán 10 százalékát fedezi, a többit a helyi tanács egészíti ki — állapítja meg Schifferer Zsolt. Ez kényszerhelyzet, csupán a munkanélküliek számának csökkenését célozza. — Van egy fakultációs tárgy, amelyet egy éven át tanulhatnak az érdeklődők. Mennyire népszerű a kis- vállajkozások gazdaságtana? — Sokakat vonz ez a tárgy, hiszen rengeteg ötletet leshetnek el a hallgatók — mondja Csonka Andrea — és a magángazdaságok kialakítását, a kisvállalkozásokat szorgalmazza. De tőke nélkül, pusztán szaktudással belevághat-e a fiatal diplomás egy kockázatoktól nem mentes tevékenységi formába? Vajon nem csapnak-e agyon minden új kísérletet azzal, hogy megadóztatják az osztalékot? A vállalkozó mezőgazdaság sokuk számára szép álom marad, hiszen az anyagi háttér és az ötlet ritkán párosul egy pályakezdő esetében. Még akkor is, ha a lelkesedés és a szakmaszeretet megvan. De tervezhetnek-e előre egyáltalán ezek a leendő agrárértelmiségiek, akiknek harcolniuk kell azért, hogy az őszre legyen kenyerük? Lőrincz Sándor Újabb csehszlovák vámszigorítás Újabb árucikkek kiviteli tilalmát rendelték el március 15-ikei hatállyal Csehszlovákiában. Az újabb kiviteli korlátozásról a szlovák kereskedelmi és idegen- forgalmi minisztérium, valamint a szlovák kormány javaslatára a csehszlovák szövetségi kormány döntött. A jövőben tilos lesz az országból kivinni bármiféle élelmiszert, alkohol tartalmú italokat, ágyneműt, bőrkesztyűt és más bőrárut, zománcozott edényeket, mosdó* és WC-kagylókat, speciális izomerősítö berendezéseket, gáztűzhelyeket és kéziszerszámokat. Ezentúl csak engedéllyel vihető ki Csehszlovákiából kézikannában tárolt tartaléküzemanyag és hangszer. , -