Somogyi Néplap, 1990. március (46. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-05 / 54. szám
2 SOMOGYI NÉPLAP 1990. március 5., hétfő Moszkva: a Szovjetunió három legnagyobb köztársaságában, márc. 4-én parlamenti és helyhatósági választásokat tartottak. A képen: Mihail Gorbacsov szavaz Király Béla szerint: Választóvíz lesz március 25 A Fidesz választási gyűlé" sén részt vett Király Béla, az 1956-os Nemzetőrség parancsnoka is, aki a Fidesz, az SZDSZ és az MDF támogatásával független jelöltként indul a képviselő-választáson Kaposvárott. Úgy ítélte m.eg, hogy hazánk történetében választóvíz lesz március 25-e, s e dátum fontosságát hangsúlyozva rámutatott: a választásoknak a külföld előtt is csak akkor lesz hitele, ha minél többen mennek el szavazni. Mongóliái megmozdulás A pártvezetés átalakítását, ideiglenes parlament létrehozását, a párt és állami szervek szétválasztását követelték vasárnap az Ulánbátorban tartott sokezres nagygyűlés résztvevői. . • A megmozdulást a Mongol Demokratikus Szövetség, a Szociáldemokrata Szövetség, az Üj Haladó Szövetség és a Diákszövetség szervezte. • A szervezők közps felhívással fordultak a Nagy Népi Hurál Elnökségéhez —- államfői testülethez — és a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságához. A felhívás a legfelsőbb pártvezetés átalakítását, a párt és állami szervek szétválasztását sürgeti. Követeli továbbá, hogy még március folyamán hozzák létre -az ideiglenes népi hurált, amely elfogadná az ország új alkotmányát és döntene a demokratikus választások megtartásáról. A tüntetők a kormány épületéhez vonultak, és képviselőik a felhívást átnyújtották Bat-Ocsirin Luvszan- cerennek, a Mongol Szak- szervezetek Központi Tanácsa elnökének, a Nagy Népi Hurál Elnöksége tagjának. Németh Miklós a puccsról Thürmer Gyula konkrétumokat követel A Magyar Szocialista Párt szombati, Sárospatakon rendezett nagygyűlésén Németh Miklós miniszterelnök beszédében reményét fejezte ki, hogy március 25-én a választópolgárok túlnyomó többsége élni fog a kapott demokratikus lehetőséggel, s utána gyorsan megkezdődhet a következő évek feladatainak gyakorlati megvalósítása. — Akármi legyen is a választások végeredménye, ajánlom, hogy minden párt és minden személy tartsa tiszteletben és fogadja el a nép döntését — mondta- Németh Miklós, majd a hallgatóság által feltett kérdések sokaságára válaszolt. A Parlament legutóbbi ülésén nagy vihart kavart kijelentésével (mely szerint novemberben egyik megyénk volt MSZMP-ve- zetői — vállalati vezetők bevonásával — puccsot készítettek elő a hatalom megragadására) kapcsolatos kérdésre reagálva felmutatta ‘ azt az ominózus állampolgári levelet, amely — miht mondta — hetek óta mindig nála van. Kijelentette: az általa felmutatott levélben dátum és név is van a tények felsorakoztatása mellett. Most a levélíró védelme érdekében nem akarja SZDSZVÉLEMÉNY Fortélyos lélelem igazgat minket s nem csalóka remény József Attila Egy régi ismerősömmel sokat beszélgettem az utóbbi Időben, Az illető soha, nem volt párttag — ma sem az — és egyetértünk abban, hogy tervutasításos szocializmus nem folytatható. Ismerősöm azonban attól fél, hogy az ellenzék — ha a márciusi választások után többségbe kerül a kormányban — „lesöpri a színpadot”, és a megürült állásokba saját — nem mindig hozzáértő — embereit ülteti. Ennek a gyanúnak van némi alapja, ha arra gondolunk, hogyan ment végbe annak idején á kommunista hatalomváltás. A teljes vezetői állományt lecserélték az élet valamennyi területén. Vas Zoltán visszaemlékezéseiben leírja, hogy az 1948-ban államosított 594 nagyvállalat vezetőségének helyére egyetlen nap alatt a „legismertebb régi munkás- mozgalmi harcosok” közül válogattak gyár- és vezér- igazgatókat. Nem kell túlzottan nagy fantázia annak elképzeléséhez, hogy ezek a „harcosok” legjobb szándékuk ellenére — micsoda károkat okozhattak a magyar gazdaságnak, mivel többségükben kétkezi munkások lévén, fogalmuk sem volt a magasabb gazdasági összefüggésekről. Ugyanez történt az állam- igazgatás, a rendőrség és a hadsereg berkeiben is. Pékek, villamosvezetők, kőművesek, kovácsok, sőt még egy A félelemről juhász — Úszta Gyula altábornagy — Is, emelkedtek egyik napról. a másikra párt- és állami vezetőkké, tábornokokká. Rákosi banktisztviselő, Péter Gábor szubósegéd, Marosán György pék, Farkas Mihály . nyomdász, Kádár János műszerész volt, de sorolhatnánk tovább a legfelső vezetők „képzettségét”. Félreértés ne essék, nem vagyok munkásellenes I A képzett munkás — -a maga helyén — minden ország gazdaságának . fundamentuma. De az a véleményem, hogy a szabó varrjon ruhát, a pék süssön kenyeret, a juhász legeltessen juhukat. Egy demokrácia nem attól lesz népi, hogy munkások irányítják. Kialakult egy új vez,ető- réteg, a „hivatásos forradalmárok” nimbusza, akik mindenhez értenek, akik „különleges anyagból vannak gyúrva” ahogyan azt néhai Joszif Visszarionovics, a Népek Atyja mondta. Nem számított a tudás, a hozzáértés, az érvényesülés alfája és ómegája a varázslatos piros könyvecske lett. Aki ezt felmutatta, az előtt megnyíltak a magaslatok. „Majd belejössz elvtársi” Ez volt a jelszó! A mai helyzet gyökerei ide nyúlnak vissza! Később valamit javult a helyzet. A marxizmus—leni- nizmus tanainak elsajátítása azonban még sokáig feleslegessé tett minden szakirányú képzettséget. Ez volt, minden tudományok non plus ultrája. Mindezekből egyértelműnek látszik, hogy a teljes vezetői garnitúracsere nem lehet megoldás, annál is inkább nem, mert a legutolsó évek gazdasági és államap- parátusbeli vezetőinek jórésze már valóban képzett szakember. Mi hát a megoldás? Ami az egyszerű, volt MSZMF-tagok százezreit illeti ,nem akarunk modern boszorkányüldözést. Ezeknek az embereknek egy része hitt az eszmében és fogalma sem volt arról, mi játszódik le a kulisszák mögött. Másrészük párszáz. forinttal több fizetésért, gyermekének esetleges egyetemi felvételéért lépett a párttagok sorába,, vagy azért, mert bizonyos beosztásokhoz párttagság kellett. Amikor lassan fellebbent a fátyol és megismerték a rendszer igazi arcát, valamint a retorziótól való íélele'm is oszlott, a tagság 90"„-a kí- vülmaradt az utódpártokon. Azokat az állami, párt- és gazdasági vezetőket azonban, akik hatalmukat vagyonszerzésre, harácsolásra használva visszaéltek magas pozícióikkal, haladéktalanul felelősségre kell vonni! Az NDK, Csehszlovákia es Bulgária ezen a téren messze megelőzött bennünket. Azokat a vezetőket, akik tehetetleneknek bizonyultak vagy beosztásaikat pártkapcsolatoknak és nem tudásuknak köszönhették, el kell távolítani állásaikból! Dolgozzanak képességeiknek megfelelő munkahelyeken! Megfelelő embert a megfelelő helyre! Krehán Gyula kaposvári SZDSZ nyilvánosságra hozni sem ,i megye, sem az érintettek nevét. Konzultálni fog a levélíróval, és jogi szakértőkkel, ezt követően (várhatóan minél előbb) ő maga fog gondoskodni a levél tartalmának nyilvánosságra hozataláról, s talán még ezt megelőzően az említett megye megnevezéséről. * * * Az MSZMP konkrét tényeket kíván Németh Miklós miniszterelnöktől az állítólagos, tavaly novemberre tervezett puccskísérletről, amelyet a feltételezések sze- , rint volt megyei és területi pártvezetök külső segítséggel, fegyveres eszközökkel tervezitek véghez vinni — mondta Thürmer Gyula, a megújhodott MSZMP elnöke vasárnap, a szervezet Jászberényben rendezett választási nagygyűlésén. Mint kifejtette: a kormányfő e tények felsorolása nélkül nem vádaskodhat, mert a politika nem színház, ahol a megfelelő. . dramaturgiai helyzetekben szükség van a nagyjelenetekre. Miután a puccskísérletről 'sem a Belügyminisztériumban, sem a Honvédelmi Minisztériumban hitelt érdemlő bizonyítékokat nem találtak, Németh Miklós bejelentése csak olcsó választási fogásnak minősíthető, amely az új MSZMP lejáratását szolgálja. Ezért — hangsúlyozta Thürmer Gyula — a párt követeli, hogy az Ország- gyűlés a Legfőbb Ügyészség bevonásával haladéktalanul indítson vizsgálatot az ügyben, s egybgp felszólította a Magyar Szocialista Pártot: határolja el magát a Németh Miklós által mondottaktól, mivel e pórt egyik jeles képviselőjelöltjéről van szó. Romániában az Ideiglenes Nemzeti Egységtanács márc 2-án a késő este arról dön tött, hogy javasolja a buka resti Lenin-szobor lebontá sát, amihez 3-án neki is kezdtek Olcsó áruk bókja nyílt Kaposváron, a Munkásőr sor 7. sz. alatt. Ajánlatunk: olcsó műszaki áruk ruházati cikkek órák farmeráruk Várjuk ikedves vásárlóinkat! 110064 b) V állalatok figyelem! Import munkaruhák reklámáron: 650 Ft-érl. férfiaknak igumicsizmák 291 Ft-tól a NÍVÓKER KFT. Kaposvár, Dózsa Gy. u. 1. sz. al'atti boltjában, amíg a készlet tart. Várjuk érdeklődésüket! (110112) S) NIVOKER KFT Temesvár: A katonai bíróság épületében március 2-án megkezdődött a temesvári vérengzés 21 főbűnösének pere Szabó Imre államtitkár sierint Jó üzlet volt az iraki kőolajvásárlás Nem volt- rossz üzlet Irakból behozni 200 ezer tonna kőolajat, pótolva a szovjet szállítások elmaradását — cáfolta az erről a vásárlásról eddig megjelent híreket Szabó Imre ipari minisztériumi államtitkár^ a Bányaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetségi Tanácsának szombati, budapesti ülésén. Ebbe a térségbe korábban jelentős értékben szállított hazánk katonai elektronikai berendezéseket, s ez,ek ellentételezése még nem történt meg. Az iraki olajszál- lí'tási .üzletet - egy ilyen, egyébként behajthatatlan kintlévőség törlesztésére sikerült megkötni. Az államtitkár a kormány hosszú távú energiapolitikájával foglalkozó előadásában több más aktuális kérdésről is szólt. Téves volt az a magyar lakosságban nagy bizonytalanságot kiváltó hír is, hogy a szovjet földgázkészletek 2000-re kimerülnek — mondotta. Ezek a tartalékok 40—50 évre becsülhetők. Kétségtelen- viszont: Magyarország számára rendkívül hátrányos az a helyzet, hogy energiaszükségletének több mint a felét importálja, ráadásul egy országból. A szovjet szállításokon túl például más nyugat-európai országokhoz hasonlóan hazánk is számíthat a norvég, valamint az algériai földgázra. Az ülésen ismertették a szénbányászat szerkezetátalakítási programjavaslatát. Schalkhammer Antal, a Bányaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének főtitkára rámutatott: a bányászküldöttek egy része azért TÉR és FORMA Rt. Adatbankunkból eladásra ajánljuk: KAPOSVÁRON: 100—150 mJ-es, telefonos, kétszintes, kertes családi házakat, előnyös fizetési feltételekkel KAPOSVÁR KÖRNYÉKÉN: állattartásra, gazdálkodásra alkalmas INGATLANOKAT BALATONON: Fenyvestől Siófokig vízparti és vízközeli, 30—200 m- alapterületű nyaralókat, Kőröshegyen panorámás szőlőskertet Ügyfélfogadás: (hétfőtől csütörtökig 8-tól 17 óráig Kaposvár, Lenin u. 14. Telefon: 82T6-015 m teret adunk a formának (110123) jött el rövid időre a magyar szakszervezetek szövetségének kongresszusáról erre a tanácskozásra, hogy nyomatékosan kifejezze, teljesen bizonytalan a' bányászok helyzete. Ismerve a jobboldali pártoknak a hazai bányászatra nézve nem túl kedvező energiapolitikáját, el akarják érni, hogy még a választások előtti kormány foglalkozzon ügyükkel. A soron kívüli bányászati szakszervezeti ülés vitájában többen kifejtették: nagy felháborodást váltott ki a bányászok körében az az intézkedés, hogy a föld alatti Pótlékot önkényes döntéssel megvonták egy sor bányászati munkaterülettől. Volt, aki vétót jelentett be az intézkedés ellen, s hangoztatta; akár,az alkotmánybíróságig is elviszi ezt az ügyet. Az ülésen állásfoglalást fogadtak el. Ebben a Szövetségi Tanács leszögezi, hogy a szénbányászat jelenlegi pénzügyi helyzete nem tartható fenn az új parlament felállításáig, a kormányváltásig. A dolgozó fizetése egy sor bányánál már most is bizonytalan. Ezért a tanács úgy látja, hogy azonnali intézkedéseket kell tenni, egyebek között az adósságállomány részleges elengedésére, új energetikai és szénármechanizmus. bevezetésére, a felszámolások előtti munkahelyteremtő beruházásokra, képzésre, átképzésre. Ha nem történik ebben az átmeneti időszakban gyors döntés, és folytatódik a szénbánya vállalatok ellehetetlenülése, a szak- szervezet erélyes ellenintézkedéseket kezdeményez.