Somogyi Néplap, 1990. március (46. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-03 / 53. szám
SOMOGYI NÉPLÁP 1990. március 3., szombat 6 ÁLLÁSPONTOK A TÜRELEM VÉSZESEN FOGY Miért drága a sertéshús? tőlük nyugatra levő országokra jellemző, hogy az elért profitból mindenki részesedhessen. A nyugati országokban sem olcsóak az ottani átlagjövedelmekhez képest a húsárak, de ott a fogyasztók széles rétegeinek megadatik, hogy válogathasson a különböző hús- és hús- készítmények között. Ott a termelőfeldolgozó-forgalmazó mind tisztességes haszonnal gazdálkodik! Nálunk ez ideig nem ez a jellemző. A hazai setéshústermelés több mint 50 százalékát a kisüzemben, a háztájiban termelik; ők a legkiszolgáltatottabbak a feldolgozóvállalatok árajánlatainak. A nagyüzemi sertéshízlalók érdekeit szolgáló kartellok kialakulóban vannak. De ki képviseli a háztáji gazdálkodókat? A január harmadik hetében jellemző árak alapján számítást végeztem: milyen költségei adódnak a háztáji termelőknek és az értékesítés során milyen árbevételre számíthatnak? Az esélyegyenlőségről Ez évben a hazai vásárokat járva (ahol a piac törvényei már évszázadok óta érvényesülnek) megállapítható, hogy egy 17—22 kilogrammos süldő ára 1600—2100 forint. A hónap közepétől bevezetett tápáremelkedés (22—35 százalék) következményeként 100 kilogramm gyenge minőségű süldőtáp 1050— 1150, míg a hízótáp 980—1050 forintba kerül. E tápok minőségéről, tápanyagtartalmáról regényt lehetne írni. A tápokba már évek óta csökkentett adagban keverik be (vagy teljesen kimaradnak) a nagy fehérjetartalmú, értékes fehérjehordozókat, a szója, hús- és hallisztet. A sertés életfenntartására a szak- irodalom 10 százalék emészthető fehérjetartalmat jelöl meg. Az élet- fenntartó szükséglet azonban csak azt jelenti, hogy az állat nem hízik, a takarmányt szó szerint csak élete fenntartásához, emésztéshez, légzéshez stb. használja fel. Süidőkor- ban (kb. 40 kilogrammig) a kedvező arányú húsbeépülés miatt közel 15—16 százalék emészthető fehérjét tartalmazó, míg a hizlalás befejezéséig 12,8—13,5 százalék fehérjetartalmú takarmányt igényelne az állati szervezet. Ezzel szemben a hazai táppiacon legjellemzőbb az alábbi nyersfehérje-tartalom: a süldőtáp 12,8, a hízótáp 11,5 százalékban tartalmaz fehérjét. A nagyüzemeket csak kisebb mértékben érinti az importfehérje-korlátozás, így ők közel az élettani igényeknek megfelelő tápot etetnek. Ezért van, hogy a nagyüzemi hízósertés átlagban 32 nappal korábban éri el az értékesítési végtömeget. Az év végén mindenki kapott lehetőséget arra, hogy a közvélemény előtt bizonygassa, a januári húsáremelésre miért van szükség. Véletlen talán, hogy éppen a termelők nem kaptak elég teret véleményük kifejtésére? Milyen vélemények hangzottak el? A termelők a magas tápárakhoz (a költségek 70—78 százaléka) viszonyított alacsony felvásárlási árakra panaszkodtak. A húsipar a tőkehús hazai forgalmazásának veszteségességét bizonygatta. Közben a húsboltok pultjai az ürességtől kongtak országszerte. Jött az új év, ennek második hétfőjén a húsárak a csillagos égig emelkedtek, ami a fogyasztók egyre szélesebb rétegeinek lesz elérhetetlen. Sajnos, lassan csak a fogyasztók „elitjei" fogják élvezni a sertéskarajt, a sertéscombot, a jobb minőségű sertésfelvágottakat, és milliók leszünk kénytelenek beérni a levescsontokkal, csülkökkel és a párizsival. (Bár már ezeket is megkérdőjelezem.) Ide jutott az az ország, ahol a mezőgazdaság évtizedekig a gazdaság szilárd vázát adta, ahol elfeledett szó volt az élelmiszer- és a húshiány. A haszon arányai A múlt év eleji felvásárlási áremelés 48—50 forintra tornázta föl a hízósertés felvásárlási árát, és akkor úgy látszott, hogy az érvényben lévő takarmányárak mellett van valami remény a kifizetődő sertéshíz- lalásra. Ám ez hamar illúzióvá vált az évközi háromszori takarmányár- emeléssel. Fokozatosan csökkent a kocaállomány, mind vészesebben fogyott a felvásárolható hízósertések száma, míg a húsipari vállalatok előtt szélesre tárulta nyugateurópai sertéshús-értékesítés lehetősége. Ezen a piacon a hazainál lényegesen kedvezőbb jövedelmezőségi viszonyok között értékesíthető az élőállat és a hasított fél sertés. De mivel rohamosan fogyott a felvásárolható alapanyag, a húsipar az exportból képződő nyereségből egyre nagyobb összeget volt kénytelen a felvásárlási árakba költségként beépíteni, hiszen egymásra licitáltak a vállalatok. így alakult ki, hogy év végén a nagyüzemi hízósertésekért 64—68 forintot, míg a háztájiból fölvásárolt hízósertésekért 60—66 forintot fizettek kilogrammonként. De már itt fölvetődhet a kérdés: ha sertésalapanyag- kínálat van, és a húsipar ki tudja elégíteni a nyugati exportigényeket, a profitból részesültek volna a termelők? Állíthatom, aligha! Az csak a A nagyüzemeket vajon miért csak részben érinti az importfehérje-korlátozás?! Hogyan indulhat versenyre egy háztáji termelő a nagyüzemmel, ha a felvásárlási árakban 2—6 forint, a tápok minőségében pedig lényeges különbség van a nagyüzemek javára?! Hol az egyenlő eséllyel való gazdálkodás napjainkban oly sokat hirdetett elve? Álljon itt összegzésként, milyen költségei adódnak ma egy háztáji termelőnek: Alapanyagköltség 20 kg-os Egységár tömegben 95Ft/kg 1900 Ft Malactáp 20 kg 13 500 Ft/t 270 Ft Süldötáp 100 kg 10 800 Ft/t 1080 Ft Hízótáp 320 kg 9 700 Ft/t 3140 Ft 5 % kiesés 230 Ft Állatgyógyászati költség: 190 Ft Összesen 6810 Ft bői következik, hogy a faluban levágott hízósertés olcsóbb lesz. Az így gondolkodó faluban föllendül a kereslet, a közelből átjárnak, a városból eljönnek vásárolni a fogyasztók. Természetesen nem szabad megfeledkezni ennek a vállalkozónak, hogy nem a mindenkori gyors meggazdagodással kell számolnia, hanem a piac évszázados törvényével, hogy a nagyobb értékesített mennyiség mérsékeltebb áron több nyereséget hoz, mint a kevesebb, de magas áron való értékesítés! A másik kivezető.út, hogy a nagyüzemek vállalják az előbbi szerepet, hiszen majd mindegyiknek van nagyüzemi technológiai vágóhídja. Ott vágjanak annyi sertést, amely a falu igényeit kielégíti. Meliette alacsony feldolgozottsági fokú, de ízletes, elérhető árú hurkákat, kolbászt is készíthetnek. Persze kérdés, ki vállalja ezt a kezdeményező szerepet. Ami. természetesen többlet- munkával jár, de a faluért, a tagságért tenni soha nem kárhozatl Van kiút, csak, a kisközösségi, egyéni alkotóerőnek teret kell engedni, és nem kell törvényben védeni még mindig a nagyok hatalmi szerepét, sárba tiporni a kicsik ötleteit, lehetőségeit. Ne feledjük: a magyar falu mindig fog annyit termelni (ha néni jön újra beszolgálta- tási rendszer), hogy az igényeit kielégítse! De ugyan nem tesszük-e annyira tönkre ezt a szektort, hogy hátat fordítson egy egyéni igényeken túli termelésnek? Az idő vészesengyorsan halad, a termelők türelme pedig vészesen fogy! Halász Károly •Kicsi ötlet —jó ötlet . Miben látom az utat, hogy a hazai termelők tényleg a piaci áron tudják sertéseikéi értékesíteni és tisztességes hasznot kapjanak munkájukért? Mindenekelőtt meg kell szervezni a falvak önálló tőkehúsellátását! Most, év elején, igazán kicsi az igény a falvakban, községekben a tőkehús iránt; sok helyen még tartanak a disznóvágások,, még a hűtőládák is friss'húsokkal teltek. A falvakban átalgosan évi 15 kg/fő tőkehúsvásárlás történik. Ez. 1000 lakosra vetítve 15 Q00 kg, ami hetente 300 kg sertéshús. Ez nem több, mint 4 db hízósertés értékesítése. A boltos közvetlenül értesítheti a vágással, felvásárlással foglalkozó gazdát, hogy milyen mennyiségű húsra van szüksége. Kimarad az irányítási, szálítási, szervezési költség, az amortizációs költséges ebMa az országosan jellemző háztáji hízósertés-felvásárlási árakon (66-68 Ft/kg) a termelő 108 kilogrammos nettó élőtömegű hízósertésért 7128—7344 forint árbevételhez jut. Tehát, ha a jelenlegi értékesítési árakat vesszük figyelembe, 318—534 forintja marad az öt hónapon át a sertéshízlalásba fektett munkájáért, a hizlalásba fektetett pénzének hozadékaként, épületének fenntartási, felújítási és építési költségeként! Azt hiszem, nem kell részletezni, mire elég ez a pénz, ami a költségek fölszámolása után a termelőknél marad. A nagyüzemekben a jelenleg érvényes felvásárlási árak (67— 73 Ft/kg) és a jobb minőségű táp miatt valamivel kedvezőbben alakulnak a „jövedelmezőségi” viszonyok, ám még csak meg sem közelítik a banki kamatok után realizálható eredményt. Az osztozkodás eredménye A helyzet jellemzéséhez elvégeztem még egy számítást. Ebben azt vizsgáltam meg, ha egy 108 kilós sertést tőkehúsként értékesít a kereskedelem, az árbevételen miképpen osztozkodik a feldolgozó, a forgalmazó, a kereskedelem. (1. táblázat) A táblázatból látható, hogy egy 108 kg-os nettó élőtömegű hízósertésért a boltokban 11 300 forintot fizetnek ki a fogyasztók. A kereskedelmi hálózatok a termelői-áras érték 10 százalékát kapják a folyamat lebonyolítására, így az árbevételből 992 forinttal részesednek. A fél sertések kiszállítása a húsipari vállalatoktól az árusító boltokba a termelői-áras érték 4 százalékáért történik, ez 397 forint. Ezt a legnagyobb részben a húsipari vállalatok speciális hűtőgépkocsijain végzik. Á két költség levonása után a húsiparnak 10 011 forintja marad a termelők kifizetésére és az adott technológiai folyamatok lebonyolítására. A termelőknek átlagban 7250 forintot fizetnek ki, vagyis az egész technológiai folyamatra 2761 forint marad, amelyhez többek között hozzátartozik az élőállat beszállítása, tisztítása, bontása, félsertés-állapotig, és ha szükséges, néhány napos hűtése. Ehhez aztán társul óriási adminisztratív apparátus, bürokratikus vezetési mechanizmus, 100 milliós nagyságrendű amortizációs költség... — és lehetne még sórolni a részleteket. Nem véletlen, hogy a húsipar is bizonytalan. 1. sz. táblázat Megnevezés Mennyiség kg Egységára Ft/kg Lehetséges árbevétel Ft Combhús 12,75 250 3187,5 Lapockahús 7,08 210 1486,8 Hosszú karaj 4,51 200 902,0 Rövidkaraj 4,62 250 1162,5 Szűzpecsenye 0,86 380 326,8 Tarja 5,33 180 959,4 Oldalas 5,52 130 717,6 Dagadó 2,64 190 501,6 Első csülök 1,39 80 111,2 Hátsó csülök 3,26 110 358,6 Fej 4,98 22 109,6 Szalonna 12,73 40 509,2 Nyesedék bőr nélkül + háj + bélzsír 16,06 40 642,4 Farok 1,0 25 25,0 Köröm 1,78 15 26,7 Csont 3,63 4 1 4,5 Nyelv 0,25 110 27,5 Máj 1,29 120 154,8 Szív 0,45 80 36,0 Vese 0,36 60 21,6 Értékesíthető húsáru 89,49 Értékesíthető árbevétel 11 281,3 A mezőgazdaságban három — esetenként már botrányjellegűnek minősített — esemény korbácsolta és korbácsolja a kedélyeket: a júniusi gabonaárvita és országos demonstrációja, a földtulajdonviszonyok rendezése és nem utolsósorban a sokunkat érintő húshiány. Hiába a kormány élelmiszer-kiviteli korlátozása, hiába a kínai tőkehúsimport, a választék igencsak sok kívánnivalót hagy maga után. Azt hiszem, az utóbbi évek legnagyobb mezőgazdasági és élelmiszeripari botránya bontogatja szárnyait. A szomorú tény okainak feltárásában, a tisztánlátás elősegítésében szeretném a tisztelt olvasóval véleményemet megosztani.
