Somogyi Néplap, 1990. március (46. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-30 / 75. szám
2 SOMOGYI NÉPLAP 1990. március 30., péntek Ülést tartott a Minisztertanács (Folytatás az 1. oldalról.) nem különböző érdekeltségű szervezetek végezhetik. A léntyeg, hogy . a leghatékonyabb megoldást találják meg az adott településen. A Minisztertanács egyetértett azzal, hogy a Belügyminisztérium az irányelveket bocsássa a tanácsok rendelkezésére, az új bérleti rendszerre való felkészülés elősegítése érdekében. A Minisztertanács áttekintette a hiteladóval ősz-. szefüggő kérdéseket is. A kormány elnöke levélben fordult az Alkotmánybíróság elnökéhez, s arra kérte, hogy a hiteladó törvényt visszamenőleges hatállyal semmisítsék meg. Amennyiben az Alkotmánybíróság egyetért ezzel a kéréssel és ilyen értelmű döntést hoz, az adóhatóság nem hajtja be az adóhátralékot. Azok pedig, akik már befizették a kamatadót, visszakapják pénzüket. A költségvetés bevételeiből ily módon kieső pénz pótlására a későbbiekben az új parlamentnek és az új kormánynak kell meghoznia az intézkedéseket. A kormány örömmel értesült arról, hogy II. János Pál pápa Angelo Acerbi címzetes érsek személyében kinevezte a Szentszék budapesti képviselőjét. A kormány e döntést fontos lépésnek tartja a diplomáciai kapcsolatok helyreállításáról kötött megállapodás végrehajtásában, a magyar —vatikáni kapcsolatok építésében. A Minisztertanács csütörtöki ülésén véleménycserét folytatott a békés átmenet március 25-ével lezárult első szakaszáról és a választások néhány tapasztalatáról. A választások lebonyolítását és a szavazatok ösz- szeszámlólását illetően meggállapította, hogy az alkotmány és a választójogi törvény szellemének és előírásainak mind az előkészítés, mind a lebonyolítás megfelelt. A választások tisztaságához és eredményéhez semmi kétség nem férhet. A kormány megelégedéssel nyugtázta1, hogy a nemzetközi megfigyelők és a világ közvéleménye osztja ezit az értékelést. Megállapította a kormány, hogy a Magyar Televízió és a Magyar Rádió felügyeletére létrehozott felügyelő bizottság — az úgynevezett kuratórium, amelyet éppen a békés átmenet céljainak minél eredményesebb szolgálatára hívtak életre — az elmúlt időszakban megfelelt feladatának. A választások második fordulójával a békés átmenet egy újabb szakasza lezárul. Ezért a kormány úgy határozott, hogy a felügyelő bizottságot az új parlament alakuló ülésének időpontjával egyidejűleg megszünteti. A csütörtöki ülésen a Minisztertanács elnöke felkérte az igazságügy-minisztert, hogy a belügyminiszterrel és a legfőbb ügyésszel együttműködve a kormány következő ülésére terjesz- szen elő törvényjavaslatot a közkegyelem gyakorlására a többpártrendszeren alapuló új Országgyűlés megalakulásai alkalmából. Drága a hitel, lehetne olcsóbb is (Folytatás az 1. oldalról.) pos lekötésű kincstárjegyek kamata ugyanis magasabb lett, mint a hosszú távú betéteké. Nyilván az emelést a bankoknak is követniük kellett: Így a nép- gazdasági „sokadiika” gondjainak enyhítésére kiadott tízmilliárd forint kincstár- jegy 300 milliárdnyi betét, s természetesen a hitelek kamatait is megnövelte. A példa mutatja, hogy a monetáris politika nem kellően, átgondolt lépései mesz- sze vezető következményekkel járhatnak. A vezérigazgató-helyettes konkrét érveik sorával bizonyította, hogy hasonlóan kétélű lépés volt a tőkejövedelemnek kikiáltott kamatjövedelmek adóztatása. Figyelemre méltóak a lépések, amelyekkel ki akarják védeni, hogy valamelyik „nagy hal”, netán az állam „lenyelje” őket. Csak 15Ó millió forint határig lehet például a közgyűlés döntése alapján szavazórészvényt vásárolni. (Egy ilyen részvényegység 1 milliót ér.) Így elkerülhető, hogy külső cég uralma alá vonja a bankot. A tervek között hangzott el a devizaüzletág beindítása is (mellyel már vegyes vállalatok finanszírozásában is részt tudnak vállalni), valamint a biztosítási üzletág létrehozása. (Bíró) GRÓF BETHLEN ISTVÁN Nagyatádon Az MDF március 31-én este 19 órakor választási nagygyűlést tart Nagyatádon a művelődési központ nagytermében. A nagygyűlés szónoka Bethlen István, a neves gazdasági-pénzügyi szakember, aki Nagybocskai Tamás MDF-képviselőjelölt kampánya keretében vállalt szerepet (fizetett választási hirdetés) (9916) Áz SZDSZ és a Fidesz együttműködik a választások második fordulójában A Szabad Demokraták Szövetségének ügyvivői testületé és a Fidesz választmánya szerda esti megbeszélésén az egész -országra kiterjedő megállapodást költött a választások második fordulójában való együttműködésről — közölte Kis János megbízott pártelnök az SZDSZ csütörtöki sajtótájékoztatóján. A megállapodás értelmében a Fidesz és az SZDSZ kölcsönösen léptet vissza jelölteket, illetve támogatja a másik jelöltjét az április 8-ai második fordulóban. A választások második fordulójának esélyeivel kapcsolatban az SZDSZ képviselői kifejtették: egyelőre nem lehet megjósolni, miként alakul az SZDSZ-re és az MDF-re leadott szavazatok aránya, ám változatlanul bíznak abban, hogy sikerül megelőzniük az MDF-et. Megtartották az egyeztető megbeszélések első fordulóját a Keresz'tédemokrata Néppárt és a Magyar Demokrata Fórum vezető tisztségviselői. A tárgyalásokról Füzessy Tibor, a KDNP alelnöke tájékoztatta az MTI munkatársát. Elmondta: a két párt vezetői az eszmecserén újra leszögezték, hogy programjaik és fontosabb politikai elképzeléseik közel állnak egymáshoz, vagyis alapvetően keresztény erkölcsi alapon építkeznek. Ezért kézenfekvő, hogy a KDNP és az MDF megpróbálja egyeztetni érdekeit a kölcsönös előnyök alapján; igyekeznek biztosítani egymás számára a mandátumok megszerzésének lehetőségét. Ugyanakkor nincs szó arról, hogy a két párt választási koalíciót kötött volna, Mindkét párt felépítése demokratikus, a helyi szervezetek dönthetik el, hogy hol, ki, kinek a megválasztását támogatják. Á két párttvezetőség tehát nem tehet egyebet, minthogy ajánlásokat fogalmaz meg a helyi szervezetek számára. Egyelőre csupán egyeztetés folyik — hangsúlyozta a KDNP altelnöke. Ennek során az egyéni jelöltek eredménylistája alapján a két párt felmérte azokat a területeket, ahol lehetőség van konkrét együttműködésre. (MTI) Havel távirata Gorbacsovnak Romániában nem fogadják az ENSZ-megbízottat A Szovjetunió és Litvánia képviselői semleges területen, akár Csehszlovákiában is tárgyalhatnának — ajánlotta fel Mihail Gór- bacsovhoz csütörtökön küldött üzenetében Václav Havel csehszlovák köztársasági elnök. Táviratában utalt arra, hogy nyugtalansággal figyeli a helyzet éleződését Litvániában. Az erőszak bármiféle formája, beleértve a puszta fenyegetést is, súlyosan árthat az Európa békés eJ,rendeződésére tett igyekezeteknek — hangoztatta. Vádav Havel annak a Honecker visszatér a Saar-vidékre ? Az NDK ügyvivő államfője szerint a Honecker házaspár számára talán az volna a legjobb megoldás, ha áttelepülnének az egykori pártfőtltkár szülővárosába, a Saar-vidékre. Nyilatkozatában Manfred Gerlach úgy vélekedett, hogy ő maga üdvözölné, ha Erich Honecker egykori szűkebb pátriája, a Saar-vldéken lévő Wiebelskirchen késznek mutatkozna a házaspár befogadására. (A volt pártvezetőnek a kisvárosban él a húga, akit 1987 őszén tett bonni látogatásakor fel is keresett.) Manfred Gerlach szerint az áttelepülés előtt azonban vádat kell emelni az egykori főtitkár ellen az elkövetett bűnök és törvénysértések miatt. „Erich Honecker valóban sokat vétkezett, ám az a bánásmód, amelyben ma részesítik, emberhez méltatlan és hátborzongató” — mondta. Az ügyvivő államfő emiatt elsősorban a Demokratikus Szocializmus Pártját hibáztatja, amely nem törődött a leváltott pártvezérrel. meggyőződésének adott hangot, hogy a nehéz helyzet egyetlen lehetséges megoldása a nyílt és igazságos politikai dialógus a Szovjetunió és Litvánia népei köizött. Csehszlovákia, mint olyan ország, amely tevékenyen igyekszik bekapcsolódni az összeurópai . békefolyamatba, kész felajánlani szolgálatait és semleges területét a dialógushoz — írta az elnök a Mihail Gorbacsov- nak küldött táviratában. A csehszlovák hírszolgálati iroda szerint Václav Havel azonos tartalmú üzenetet küldött Vytautas Landsbengisnek, a litván parlament elnökének is. Genfi ENSZ-körökből származó értesülések szerint Románia nem engedélyezi, hogy a romániai emberjogi helyzettel foglalkozó különleges ENSZ-megbí- zott beutazzék az országba. Utazásának célja az lett volna, hogy pártatlanul vizsgálja ki: történtek-e, és ha igen, milyen jogsértések márciusban Marosvásárhelyt. Mint ismeretes, az ENSZ Emberi Jogok Bizottsága tavaly határozta el a romániai emberjogi helyzettel foglalkozó különmegbízott kinevezését. Ez év március ellejién mandátumát egyhangú határozattal egy évvel meghosszabbította. A határozat elfogadását követően a román, küldött kormánya együttműködési készségéről biztosította az ENSZ Emberi Jogok Bizottságát és annak különmeg- bízottját. Vilnius, Litván Köztársaság (Szovjetunió). A szovjet hadsereg egyik légideszant- egysége gyülekezik március 26-án, a szokásos tavaszi hadgyakorlat során. Milliárdos csökkentés az amerikai hadászati fegyverkezésben? Az Egyesült Államok sok milliárd dollárral, akár 15- 25 százalékkal csökkentheti hadászati fegyverkezési programjait a következő öt évben — jelentette csütörtökön, a Pentagon egy bizalmas iratára hivatkozva a The Washington Post. Az értesülés szerint a nagyszabású csökkentések következtében nem maradnának elégséges források a B 2-es bombázóra, és a két új hadászati rakétára: a síneken mozgatható MX-re és a Midgetmanre. Miiközben Richard Cheney védelmi miniszter a nyilvánosság előtt a hadászati fegyverek nagyszabású korszerűsítéséért száll síkra, a kulisszák mögött készülnek a takarékossági tervek írta a lap. Az amerikai törvényhozás Kacsa a hír a képviselőjelölt sértődöttségéről Király Béla a személyes ügyeit intézi Amerikában az új világpolitikai helyzetben — és a súlyos költségvetési hiány közepette — növekvő nyomást gyakorol a kormányra a védelmi kiadások csökkentése érdekéhen. Kaposvár város polgárainak körében felröppent a hír, hogy Király Béla, az 1. sz. választókerület független- képviselőjelöltje a választás első fordulóját követően elhagyta Kaposvárt és az Amerikai Egyesült ÁllaKÖSZONÖM A KAPOSVÁRI VÁLASZTÓK MEGTISZTELŐ SZAVAZATAIT. Ajz országban szinte egyedülálló, hogy vallóban független jelöltként, pártok támogatásai nélkül jutottam tovább a második fordulóban. Április 8-án, ha rám szavaz, én győzhetek, ön pediig nyerhet egy képviselőt, aki nem a pártját, hanem a választóit képviseli. Dr. Hegedűs Lajos független jelölt (fizetett választási hirdetés) (9885) Egyeztető megbeszélések a KDNP és az MDF között mákba utazott. Ezzel kapcsolatban sokféle hír, mendemonda is szárnyra kapott. Példáiul, hogy a választás első fordulójának eredményével elégedetlen, és ezért ment el. — .Mi történt valójában? — kérdeztük Teveli Balázst, Király Béla választási iro- dójának vezetőjét. — A hír első része való. ban igaz: Király Béla kedden elutazott az Egyesüli Államokba. De azért keli útra, mert személyes jelle. gű dolgait intézi. Az USA- ban április 5-ig kell az adózással kapcsolatos kötele, zettsége'knek eleget tenni, ezen túlmenően a hazatelepüléssel összefüggő ügyei, ben is el kell járnia. Király Béla várhatóan áp" rilis első napjaiban ismét Kaposváron lesz.