Somogyi Néplap, 1990. március (46. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-01 / 51. szám
2 SOMOGYI NÉPLAP 1990. március 1., csütörtök Tanácskozik az Országgyűlés (Folytatás az 1. oldalról) lesz, így célszerű, ha a módosítások is csak annak részeként jelennének meg. Hangot adott néhány aggályának is, s mint gyakorló egyetemi oktató úgy vélte, hogy az egyetemi autonómiát szélesíteni szükséges, a vezetőket például a jövőben választják majd. Végül ő is azt javasolta, hogy a témát kétfordulós ütemben tárgyalják, vagyis a mostani előterjesztés és vita csak első olvasat legyen. Nemet mondtak a képviselők A vita lezárását követően Glatz Ferenc művelődési miniszter válaszolt az elhangzottakra. Új oktatási törvényt azért nem hozott a tárca a parlament elé, mert a népszavazás után kialakult helyzetben nem lehetett elég idő annak megvita" tására a pedagógusokkal, az érdekképviseleti szervekkel, az irányításban részt vevő intézményekkel. Ezután a határozathozatal következett, az elnöklő Horváth Lajos elsőként a módosító ■ indítványokat szavaztatta meg, ezeket körülbelül fele-fele arányban fogadták, illetve vetették el a képviselők. Az elnök a törvénymódosító javaslat alkotmányerejű jellegére tekintettel a határozathozatalhoz létszámellenőrzést rendelt el, az elfogadáshoz ugyanis kétharmados minősített többség szükségeltetik. A teremben összesen 290-en voltak jelen, tehát jóval kevesebben az Országgyűlés létszámánál, de üzért elegendően ahhoz, hogy a többségi szavazáshoz határozat- képes legyen a Tisztelt Ház. A szavazásnál végül is nem jött össze a minimálisan szükséges 252 igenlő szavazat, összesen 229-en támogatták a törvénymódosító javaslatot, 34-en ellene voltak, 35-en pedig tartózkodtak. Így az oktatási törvény módosításáról szóló javaslatot az Országgyűlés elvetette. A képviselők ezután áttértek az Országgyűlés társadalombiztosítási bizottságának önálló indítványaként előterjesztett, a társadalombiztosítás irányításáról és szervezetéről szóló törvényjavaslat tárgyalására. Elmaradt a részletes vita A benyújtott jogszabály- tervezethez a bizottság elnöke, Szirtesné Tamsits Erika fűzött szóbeli kiegészítést. Elöljáróban rámutatott, hogy a ma hazánkban működő társadalombiztosítás messze áll a klasszikus biztosítási rendszertől. A Társadalombiztosítási Alap önállósága formális. A törvényjavaslat a jelenleg érvényes szabályok adta lehetőséget kihasználva a lehető legnagyobb mozgásteret kívánja biztosítani a létrehozandó önkormányzat számára. A bizottság elnöke a továbbiakban hangúlvozta: a bizottság a társadalombiztosítás önkormányzatának mielőbbi létrejöttét föltétlenül fontosnak ítéli, s azzal az érdekvédelmi szervezetek döntő többsége is egyetért, a beterjesztő bizottság nevében mégis azt indítványozta, hogy a. törvényjavaslat részletes vitáját most ne folytassa le a parlament. A bizottság elnöke a törvényjavaslat részletes vitája helyett országgyűlési határozat-tervezet elfogadását kérte. A határozat-tervezet szerint az Országgyűlés javasolja a törvénytervezet társadalmi vitáját, majd azt követően az új parlament számára mielőbbi napirendre tűzését. Elfogadták Horn Péter javaslatát Az expozét kővetően röviden visszatértek az oktatási törvény vitájára. Horn Péter (Somogy m. 1. vk.) nagy tetszéssel fogadott rövid hozzászólásában elmondta: ha a londoni parlamentben megoldható, hogy a szavazást megelőzően a környék összes kocsmájában megszólaljon egy figyelmeztető csengő, megengedhetetlen, hogy nálunk egy alkotmányerejű törvény fölötti határozathozatal idején bizottsági üléseket tartsanak. Véleménye szerint előre * tájékoztatni kell a képviselőket, melyik kérdésről, mikor lesz a szavazás, hogy mindenki jelen lehessen. Ezután Horn Péter javaslata alapján, az elnök indítványára a plénum úgy döntött, hogy mivel a ina reggel szavazásra bocsátandó. alkotmányt módosító törvényekhez egyébként is minősített többség szükséges, azt követően ismét szavaznak az oktatási törvény módosításáról. Tóth Attiláné (Budapest, 52. vk.) azt kérte: • ameny- nyiben ma sem lesz meg a szükséges szavazati arány, tartsák tiszteletben, s ne semmisítsék meg a parlament szerdai döntését. Ezután visszatértek a társadalombiztosítási törvény- javaslatra. Ahhoz sem az illetékes miniszterasszony, sem a képviselők nem kívántak hozzászólni, így következett a határozathozatal. Mivel az előterjesztő bizottság azt kérte, hogy magáról a törvényjavaslatról ezúttal ne szülessék döntés, az ahhoz kapcsolódó országgyűlési határozat tervezetéről szavaztak a képviselők. Ezt 211 egyetértő, 11 ellenző és 39 tartózkodó szavazattal' elfogadták. „Megtizedelt” jogszabályok Következő napirendként a deregulációs törvényjavaslat került a T. Ház elé Kulcsár Kálmán igazságügyi miniszter előterjesztésében. A törvényjavaslat feletti vitában Tallóssy Frigyes (Budapest, 24. vk.) szerint a deregulációs program megvalósításának még csak az elején tartunk, a következő parlamentnek egyik alapvető feladata lesz, a még megmaradó jogszabálydzsungel további drasztikus ritkítása. Elsőként Horváth Jenő (Budapest. 1. vk.) mondta el véleményét a részletes vitában. Javasolta, hogy a deregulációs törvényt egészítsék ki a feddhetetlenség intézményének hatályon kívül helyezésével. Cselötei László (Pest m.. 2. vk.) a törvényjavaslatnak azzal a passzusával vitatkozott, amely szerint a kártalanítási, fizetési kötelezettség az 1991. január l-jétől még fennálló, illetőleg azt követően elrendelt korlátozásokra vonatkozik. Annak a véleményének adott hangot, hogy meg kellene kezdeni a kisajátítási eljárások esetlegesen helytelen döntéseinek felülvizsgálatát, s ez fejeződjön be az. év végéig. Kulcsár Kálmán igazságügy-miniszter szerint már eckiig is ezer jogszabályt helyeztek hatályon kívül, ezekhez ugyanis nem kellett parlamenti döntés. Jelenleg újabb ezres nagyságrendű, hatályon kívül helyezendő jogszabálygyűjtemény ösz- szeállításán dolgoznak, s ezt a kormány által előírt határidőre elvégzik. A miniszter és Cselötei László között vita bontakozott ki a törvény hatályba lépésének idejéről. Ezt a vitát az elnöklő Horváth Lajos azzal zárta le. hogy a jogi, igazgatási és igazságügyi bizottság ismét tárgyalja a témát. (Folytátás .a 3. oldalon) Férfiak figyelmébe! Megoldjuk nőnapi ajándékozási gondját! AZ ÚJRA MEGNYITOTT BÖRZEBOLTBAN (Kaposvár, Széchenyi tér 10.) márkás kozmetikai cikkeket, háztartási cs vegyi árut, valamint női fehérneműt kínálunk OLCSÓBBAN MÁRCIUS 2-TÖL 14-IG! Nyitva'tartás: 10—17 óráig. TÉRJEN BE HOZZÁNK, ÉRDEMES! (110127) Eddig 1614 jelöltet vettek nyilvántartásba A szerda délutánig beérkezett adatok alapján a BM választási irodájának a 170 választókerületben 1614 egyéni jelölt elfogadásáról van tudomása — közölte az MTI kérdésére Katona Tamás, az iroda munkatársa. Elmondta, hogy a Független Kisgazdapárt, a Magyar Demokrata Fórum, a Magyar Szocialista Párt és a Szabad Demokraták Szövetsége csaknem mindenütt állított jelöltet, néhány helyen más párttal közösen. A 12, országos listát állító párt, illetve szervezet közűi mind a 20 területi listára felkerült a Fidesz, a Független Kisgazdapárt, a Hazafias Választási Koalíció, az MDF, az MSZP és az SZDSZ. Az MSZMP 19, az. Agrárszövetség és az SZPD 18 területi listán indul, míg a Kereszténydemokrata Néppárt 15. a Vállalkozók Pártja 13, a Magyar Néppárt pedig 12 listán szerepel. Ezen kívül a Magyarországi Zöld Párt 4, a Nemezti Kisgazda- párt 3. a Szabadság Párt 2. a Független Magyar Demokrata Párt, a Magyar Függetlenségi Párt. a Magyarországi Szövetkezeti és Agrárpárt, valamint a Somogyi Keresztény Koalíció egy-egy területi listán indul. A legtöbb, 14 párt Somogy megyében indul, míg a legkevesebb. 9 Budapesten. Az MDF boglárlellei szervezetének levele Németh Miklóshoz Az MDF boglárlellei szervezete azt tette szóvá a mi- niszlerelndknek írt levelében, hogy a régi rossz, gyakorlatnak megfelelően az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal a nemzeti ünnepre, március 15-re hivatkozva Horn—Douglas-találkozó Horn Gyula külügyminiszter február 28-án hivatalában megbeszélést folytatott Douglas Hurd-dal, Nagy-Britannia és Eszak-Irország Egyesült Királyság hivatalos látogatáson hazánkban tartózkodó külügyminiszterével Magyar—szovjet tárgyalás a csapatkivonásról Szerdán délután megkezdődött a szovjet csapatok teljes kivonásáról folyó magyar—szovjet szakértői tárgyalások második fordulója. A Somogyi Ferenc külügyminisztérium! államtitkár, illetve Ivan Ahoimov külügyminiszter-helyettes által vezetett delegációk feladata az elmúlt hetekben munka- csoportokban végzett munka eredményeinek összegzése és a kormányközi megállapodás, valamint az. annak részét képező kivonási ütemterv aláírásra való előkészítése. Sandinista tűzszünet Nicaraguában Daniel Ortega niciaraguai államfő, akinek sandinista mozgalma vereséget szenvedett a polgári ellenzéktől a vasárnapi választásokon, szerdán azonnali tűzszünetet ■hirdetett a „kontrákkal'’ vívott harcban. A sandinisták a ..kontrák" lefegyverzését szabták a békés hatalomátadás feltételéül. A választások győztese, a Violeta Chamorro vezette ellenzék ugyancsak a lázadó fegyveres csoportok leszerelését szorgalmazta a békés átmenet érdekében. Szombattól MDF-piac Budapesten A somogyi termelők jelentkezését is várják munkanap-áthelyezéseket rendelt el, március 10-én, szombaton biztosítja a szabadnapot, hogy másnap, 11- én vasárnap az egész országnak munkanapot rendeljen el. Az MDF boglárlellei szervezete azt kéri Németh Miklóstól, hogy az úgynevezett szabadnapot legalább vasárnap adják ki és helyette szombaton legyen a vasárnapi munkarend ledolgozása. A nyeremóivyjcgyzékben az alábbi rövidítéseket használtuk: A Vásárlási utalvány (1100(1 Ft) • B Wartburg Standard tip. személygépkocsira szóló utalvány C Dacia 1.110 TT.X. tip. személy- gépkocsira szóló utalvány D Trabant Urn. Spec. tip. személygépkocsira szóló utalvány E MTC színes (V videomagnóval F Artech rádiómagnó A Magyar Demokrata Fórum dél-dunántúli irodája közölte szerkesztőségünkkel, G Gold Star Színes tv videomagnóval H Gold ‘Star mikrohullámú sütő I Varia-utalvány (75 000 Ft) .1 Hang-fény utalvány (50 000 Fi) K Otthon lakberendezési utalvány (50 000 Ft) L Szerencseulalván.v (40 000 Ft) M Iparcikkutalvány (25 ooo Ft) N Zenesarok-utalvány (20 000 FI) O Vásárlási utalvány (10 000 Ft) 1’ Vásárlási utalvány («000 Ft) Q Vásárlási utalvány (7000 Ft) hogy március 3-tól ismét minden szombaton lesz MDF-piac Budapesten. A múlt.év augusztus 19-én nyi-. "tóttá meg kapuját az első, s az év végéig nyolc alkalommal 450—480 vagon árut adták el o$t maguk a termelők. Várbíró Péter irodavezető közlése szerint minden termelő többet kapott a termékéért, mintha közvetítőkön keresztül értékesítette volna az árut, és azonnal hozzájutott pénzéhez. Az MDF dél-dunántúli irodája szerint mindezt elérheti bárki ma is, ha a felvásárlási és a fogyasztói árak között algjdtja ki saját árait és adja el termékeit az MDF-piacokon. GYORSLISTA Nyereményjegyzék az 1990. február 27-én megtartóit február havi lottó tárgynyeremény-sorsolásról, melyen az 5. heti szelvények,vettek részt. 2 330 149 p 2 592 080 q 2 837 292 j 60 278 203 o 60 250 338 P 2 335 722 q 2 597 653 o 2 842 865 P 60 283 776 m 600 88 721 q 2 352 441 n 2-603 226 o 2 948 438 n 60 289 349 o 60 306 068 k • 2 363 5«7 p 2 614 372 o 2 854 011 k • 60 294 922 1 60 311 641 c 2 369 160 q 2 619 945 q 2 859 584 q 60 155 597 0 60 317 214 P 2 374 733 q 2 631 091 q 2865 157 q 60 127 732 q 60 333 933 o 2 419 317 1 2 366 664 n 2 870 730 n 60 133 305 0 60 356 225 p 2 424 890 i 2 G47 810 n 2 876 303 k <50 150 024 m 00 367 371 1 2 436 036 n 2 653 383 q 2 887 449 P 60 094 294 n 60 384 090 1 2 447 182 o 2 670 102 n 2 898 595 q 60 216 900 n 60 389 663 o 2 452 755 m 12 691 24« m 2 920 887 n 60 161 170 o 60 395 236 n 2 458 329 m 2 709 113 i 2 926 460 i 60 300 495 P 60 400 809 P 2 486 193 n 2 714 686 o 2 943 179 m 60 177 889 q 60 406 382 q 2 491 766 P 2 720 259 i 2 948 752 j 60 183 462 q 60 4U 955 o 2 502 912 k 2 725 832 j 2 954 325 j 60 189 035 n 60 423 10L q2 514 058 1 2 731 405 P 60 005 126 q 6t) 194 608 q 60 428 674 1 2 519 631 q 2 736 978 o 60 010 699 o 60 066 429 o 60 434 247 < 4 2 525 204 n 2 742 551 k 60 016 272 n 60 200 181 P 60 445 393 n 2 536 350 q 2 748 124 P 60 027 418 f 60 222 473 o 60 450 966 q 2 541 923 p 2 759 270 P 60 038 564 n 60 228 046 q 60 456 539 q 2 547 496 í 2 764 843 P 60 044 137 j 60 244 765 o 60 467 685 1 2 558 642 n 2 770 416 m 60 049 710 o 60 072 002 n 60 484 404 0 2 569 788 q 2 815 000 j 60 055 283 p 60 205 754 q 60 50 r 123 o 2 575 361 m 2 820 57.3 o 60 060 856 p 60 122 159 q 2 586 507 n 2 826 146 P 60 272 630 n A nyertes szelvény«-'ket 1990. u. 15.) i eljuttatni. A hi vatalos március 25-ig kell a totó-lottó tárgynyer ■em< íny-jegyzék márkirendeltségek. az OTP■fiókok. cius 5-től megtekinthető az vagy posta út ján a SportfogaOTP-fiókokban. a totó-lottó kidási és Lottóigazgatóság' címére rendeltségekben és a postahi(1875 Budapest. Münnjc h Ferenc vatalokban. Somogy megyében és Dél- Dunántúlon ilyen lehetőség még nincs,' de a budapesti alkalom • szombattól mindén érdeklődő rendelkezésére áll. A Magyar Demokrata Fórum dél-dunántúli irodája azt kéri, hogy minden termelő előre jelezze részvételi szándékát minden hétfő és csütörtök között a 06- 1-178-0694-és telefonszámon. A szervező a Magyar Demokrata Fórum Budapest IX., XX. kerületi szervezete. Ha sikerül egyeztetni a vásárló és a termelő közös érdekeit, akkor az MDF-piac hosszú távú biztonságot nyújt.