Somogyi Néplap, 1990. február (46. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-27 / 49. szám
SOMOGYI 1990. február 27., kedd Ülést tartott a Minisztertanács (Folytatás az 1. oldalról.) Győrben, Kaposvárott és Szegeden — helyi nyomozó- hivatalokat állítsanak föl. A többletköltségek finanszírozására a költségvetésből 30 millió forintot kapnak az ügyészségek. Foglalkozott a kormány a Kossuth- és Széchenyi-díjak adományozásával is. A legmagasabb állami kitüntetések átadására a március 15- ei nemzeti ünnep napján, vagy előestéjén kerül sor. összesen 19 egyéni Kossuth-, illetve Széchenyd-díj odaítélését javasolja a kormány. Emellett két kollektíva kap az elképzelések szerint megosztott Széchenyi-díjat, és ezúttal posztumusz-díjakat is adományoznak. A javaslat szerint posztumusz Kossuth- díjat 15-en, Széchenyi-díjat pedig 12-en kapnak. A kitüntetésre javasoltak között van Latinovits Zoltán, Ko- dolányi János, Huszárik Zoltán, Márai Sándor. Szóba került az is, hogy a külföldön élő, nemzetközi hírű tevékenységet folytató személyiségek is kaphassanak ilyen kitüntetést. Március 15-e alkalmából a kormány kiváló és érdemes művészi címeket is adományoz. Az ülésen 27 kiváló és 36 érdemes művész cím odaítéléséről döntöttek. Ugyancsak döntés született azzal kapcsolatban, hogy a lakás célú állami kölcsönök utáni adófizetési kötelezettséggel kapcsolatos jövedelemigazolást miként kell elkészíteniük az állampolgároknak. Mint ismeretes, több képviselő a parlamentben javasolta: az egy főre jutó jövedelem megállapításába ne számítsanak bele a különböző társadalmi juttatások. Ezt a javaslatot a pénzügyi kormányzat elfogadta, s ennek megfelelően a Minisztertanács is az állampolgárok számára kedvezően döntött. így nem kell figyelembe venni a jövedeHavel Moszkvában Kétnapos munkalátogatásra Moszkvába érkezett hétfőn délelőtt Václav Havel csehszlovák államfő. A vnukovói repülőtéren a csehszlovák elnököt mások között Anatoli) Lukjanov, a Legfelsőbb Tanács elnökhelyettese, Ivan Aboimov külügyminiszter-helyettes és Viktor Lomakin, a Szovjetunió prágai nagykövete fogadta. Délután megkezdte tárgyalásait Mihail Gorbacsov és Václav Havel. A Kremlben kezdődött eszmecsere két központi kérdése a szovjet csapatok kivonása Csehszlovákiából, valamint a szovjet—csehszlovák kapcsolatok jövője. Václav Havel hétfőn délelőtt érkezett a szovjet fővárosba hivatalos munkalátogatásra. A csehszlovák államfő látogatásával egyidejűleg kezdődött meg az 1968 óta Csehszlovákiában állomásozó 73 ezer fős szovjet hadseregcsoport kivonása. Az erről szóló — múlt héten parafáit — kormányközi megállapodást várhatóan Václav Havel moszkvai útja idején írják alá. Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára, államfő február 26-án la Kremlben fogadta Václav Havel csehszlovák államfőt. Terheket a haszon arányában (Folytatás az 1. oldalról.) konkrétan kell meghatározni a feladatokat” — hangzott el az ülésen. Hogy melyék ezek? A 190 millió forintos alapból az idén a következő Somogy megyei beruházásokat támogatják: Siófokon a sóstói strandon, Bog 1 ári éllé n a feltöltött területi strandon fejezik be a vizesblokk építését. Siófokon a Batthyány utcának és környékének csapadék-elvezetésének gondját oldják még meg, s folytatják a duzzasztózsilip építését. Az Ezüstparton.'és Za- márdiban útépítéshez, Bala- tonszemesen új szennyvíz- csatorna létesítéséhez adnak pénzt. Balatonszárszón és Földváron megkezdik a strandi vizesblokkok és öltözők felújítását, bővítését, Fonyódon pedig aluljáró készül majd a vasút, illetve a közút alatt. Czene Attila Legkedvezőbben a gyártótól! Ipari, irodai ragasztószalagok többféle színben és méretben. Külön igény szerint 1-2-3 színben, szöveggel, emblémával nyomtatvaCellux minőség! Rövid szállítási határidő, kedvező ár. Miskdlci MűanyagfeldOlgozó Rt. Telex: 62696 MISKOLC, Vágóhíd u. 8—16. Tel.: 46Ű7-’231 (174020) lemigazolás elkészítésénél a családi pótlékot, az árvaellátást, a szociális támogatást, a gyermekgondozási segély t és a gyermektartási díjat. A döntés egyébként mintegy másfél milliárd forintjába kerül az államkasz- szának, a költségvetés bevétele a kamatadóból 6 milliárd forintról 4,5 milliárd forintra csökken. A módosítás visszamenőleges hatályú, vagyis akik február 15-ig befizették a kamatadót, de az új törvény szerint erre nem kötelesek, visszakapják a pénzt. Ehhez azonban április 20-ig fel kell keresniük az Országos Takarékpénztár helyi fiókját. Az ülés napirendjén szerepelt a volt egyházi tulajdonú állami ingatlanok elidegenítési tilalmáról szóló törvénytervezet is. Szó volt arról is, hogy dr. Csehák Judit miniszterasz- szonyt az Egészségügyi Világszervezet európai regionális igazgatója meghívta, két hónapon át Koppenhágában konzultánsi feladatokat lásson el. A Miniszter- tanács engedélyezte, hogy a miniszterasszony két hónapra fizetésnélküli szabadságra menjen. Végül a külügyi tárca képviselője arról tájékoztatta a Minisztertanácsot, hogy szovjet csapatkivonásról folyó tárgyalások jól haladnak, s előreláthatólag március 10-én aláírják az erre vonatkozó megállapodást. Ezután Bercsényi Botond kormánybiztos adott tájékoztatást az MSZP, illetve jogelődje, az MSZMP vagyonának hasznosításával kapcsolatos állami feladatokról. Elmondotta, hogy az MSZP az egész ország területén 2230 ingatlant adott át az állami szerveknek hasznosításra. Az átadott eszközök értéke 6 milliárd forint, az ingó vagyon pedig 400 millió forintra tehető. A kormány tudomásul vette, hogy az MSZP csak azoknak az ingatlanoknak a kezelői jogát tartja meg a jövőben, amelyek politikai munkához feltétlenül szükségesek. E tekintetben — vagyis, mi az, ami feltétlenül szükséges — továbbra is viták vannak az átadók és az átvevők között. A nézetkülönbségeket tárgyalások útján igyekeznek a kormány és az MSZP szakemberei tisztázni. Végezetül Bajnok Zsolt arról is beszámolt, hogy a Minisztertanács ülésen személyi kérdésekről is döntöttek. A testület felmentette az Országos Tervhivatal három elnökhelyettesét, Cra- veró Róbertét, dr. Dóró Györgyöt — kettőjüket március 31-ei hatállyal — és Illés Jánost április 30-ai hatállyal; mindhármukat érdemeik elismerése mellett és nyugdíjba vonulásuk alkalmával. A kormány javaslatot tett az ideiglenes köz- társasági elnöknek kinevezésekre, illetve előléptetésekre. A választások esélyei jóslatok nélkül (Folytatás az 1. oldalról.) majd a még bizonytalankodókat. A Medián véleménye szerint a lakosságnak joga van mások véleményét megismerni. Annál is inkább, mert aligha valószínű, hogy valaki nem a pártok programja, közszereplése, hanem egy közvéleménykutatás eredménye alapján dönt. A pártokkal rokonszenve- zőik arányát lakóhely szerint bemutató táblázat alapján most a legtöbben (1200 közül 278-an) az MDF-re adnák szavazatukat. Különösen jelentős az MDF fölénye a vidéki városokban. A Medián felmérése szerint második helyen áll az SZDSZ, amely — a mostanit két korábbi fölméréssel egybevetve — főként vidéken szerzett újabb támogatókat. A megkérdezett s már végső döntésre jutott 518 polgár közül a legtöbb, 108 rájuk szavazna. A sajtótájékoztatón egy másik közvélemény-kutató szervezet képviselője emlékeztetett arra, hogy sem a magyar közvélemény-kutató intézet, sem a Doxsacol közvéleménykutató nem mutatott ki ilyen SZDSZ-fölényt. Az MDF képviselője úgy ítélte meg, hogy az SZDSZ hívei már döntöttek, míg az MDF- nek — a rokonszenvtáblá- zatból is kitűnik — még komoly tartalékai vannak. E vita persze csak március 25-én dől el. Kevésbé vitatható összefüggés, hogy a Független Kisgazdapárt főként a falusi választók ro- konszenvét bírja. E körben a legtöbb — 19,7 százalék — velük rokonszenvez. A tízes rokonszenvlista negyedik helyén az MDF, az SZDSZ, és a Független Kisgazdapárt után az MSZP áll, amely elsősorban Budapesten népszerű. Külön kérdés vonatkozott a pártok iránt megnyilvánuló ellenszenvre. Itt az 1200 megkérdezett közül a legtöbben, 411-en az MSZMP-t jelölték meg. Az amerikai intézet egyik vezetője e számok kapcsán elmondta: egyetlen pártot sem kívánnak megítélni, csak információt akarnak adni számukra, megalapozottabbá téve a kampányt. A Medián képviselője a kutatás elfogultságára vonatkozó kérdésről mondta: ebben a munkában nehéz csalni, és nincs is értelme. Hangsúlyozta, hogy a választások végső kimenetelét azért is felelőtlenség volna megjósolni, mert a döntést még halasztó 47 százalék voksa egyebek között választási tradíciók híján kiszámíthatatlan. Tehát minden megtörténhet. Egy amerikai újságíró ennek ellenére azt tudakolta, Hanrt Endre milyen választási eredményre fogadna. A szavazni kívánók aránya alapján arra, hogy a választás már az első fordulóban eredményt hoz — hangzott a diplomatikus válasz. Bíró Ferenc Késlekednek a kolozsvári főkonzulátus megnyitásával Egyelőre bizonytalan, hogy mikor nyílhat meg Kolozsvárott ismét a magyar főkonzulátus. Bagi Gábor, a Külügyminisztérium főosztályvezetője az MTI munkatársának érdeklődésére elmondta: noha Románia már egy hónappal ezelőtt deklarálta, hogy semmiféle politikai akadálya nincs a magyar főkonzulátus megnyitásának, mégis halogatja annak az épületnek a rendelkezésre bocsátását, ahol korábban a magyar képviselet működött. Az épületben jelenleg egy zeneiskola működik, s azt nem kívánják máshova áttelepíteni, arra hivatkozva, hogy a szülők már befizették a tandíjat a teljes évre. A magyar Külügyminisztérium február 15-ig szerette volna ismét megnyitni a főkonzulátust — mondotta a külügyi tisztviselő —, s ez ügyben a hónap elején kint járt egy küldöttség, hogy megtekintse az épületet és a diplomata lakásokat, ám azóta többszöri sürgetés ellenére sem érkezett válasz. Ennek egyik oka lehet, hogy a jelenlegi román vezetés kiszolgáltatott a korábbi apparátus tevékenységének, amely halogatja a konkrét lépések megtételét. A másik ok pedig valószínűleg az, hogy Romániában erősödtek a magyarellenes, nacionalista megnyilvánulások, s a jogos magyar törekvéseket szeparatizmusnak kívánják beállítani. Kelemen Elemér lemondásának háttere „Felmentésem és az érettségi botrány között sem »’kimondott'«, sem kimondatlan összefüggés nincsen” — közölte Kelemen Elemér volt művelődési miniszter- helyettes Glatz Ferenc művelődési miniszternek a pénteki tv-híradóban elhangzott nyilatkozatára reagálva, miszerint felmentése összefüggésbe hozható az érettségi tételek körül kialakult botránnyal. Kelemen Elemér az MTI- nek adott tájékoztatásában beszámolt arról, hogy a múlt heti miniszteri megbeszélésen, sőt a péntek délelőtti sajtótájékoztatón, amelyen részt vett, még szó sem volt a dolgok ilyen összefüggéséről. Annak, hogy megválik a minisztériumtól, mint mondta, más okai vannak; ezekről azonban nem kíván szólni. Távozási szándékát január 9-én bejelentette a miniszternek, majd kérelmét január 29-én — Glatz Ferencnek és a kormányfőnek címezve — írásban is megerősítette. Felmentését — amelyet ő kérelmezett — február 16-án hagyta jóvá a Minisztertanács. — Glatz Ferenc mind személyes megbeszéléseinken, mind a miniszteri értekezleten úgy nyilatkozott, hogy a hátralevő rövid időre már nem jelöl új miniszter- helyettest, ezért vonja közös irányítás alá a minisztérium köz- és felsőoktatási részlegét — mutatott rá Kelemen Elemér. Hozzátette, hogy a miniszter felkérte: jövendő munkahelyén is segítse majd őt a következő hetekben napirendre kerülő közoktatási kérdésekben. — Ezekután a minisztérium átszervezése és a felmentésemről szóló információk utólagos összekapcsolása az érettségi dolgaival, a távozásom magyarázataként, meglehetősen furcsa és érthetetlen eljárás; s nem felel meg a tényeknek sem — szögezte le Kelemen Elemér. (f Az Országos Takarékpénztár bailatonszemesi üdülője munkatársakat keres az alábbi munkakörökben, éves foglalkoztatással, 1990. április 1-jei belépéssel,- FELSZOLGÁLÓ,- SZOBALÁNY. Érdeklődni az alábbi telefonon ilehet: 84/45-062 45-234 vagy SZEMÉLYESEN az üdülőben a MUNKAÜGYI ELŐADÓNÁL. Cím: BALATONSZEMES, Parti sétoály 159. (107808) Szociálpolitikai kedvezménnyel, tanácsi kijelölés alapján eladó Kaposvár, Nap u. 16. sz. /alatti családi házas ingatlan 850 000 Ft Kaposvár, Hold u. 7. sz. alatti családi házas ingatlan 400 000 Ft Kisasszond, Kossuth L. u. 11. 900 000 Ft Kadarkút, Fő u. 56. 270 000 Ft Nagybajom, Fő u. 155. 450 000 Ft V V INKÖZ, Kaposvár, Bajosy-Zsilinszky u. 13. V« (110053)