Somogyi Néplap, 1990. február (46. évfolyam, 27-50. szám)

1990-02-09 / 34. szám

8 SOMOGYI NÉPLAP 1990. február 9., péntek NYUGDÍJASOK OLDALA EMLÉKEK SZÁRNYÁN... Szalmatüzek lobogása Gyermekkoromban ilyentájt, télidőben, ha kora reggel az is­kolába tartottam, afaluban több helyen is lobogott a szalmatűz az udvaron: a leölt disznót per­zselték. Már vártam, hogy ná­lunk is legyen disznóölés. Ilyen nagy családi eseményre öreg tanítónk még egy nap rendkívüli szabadságot is engedélye­zett... Sokat forgolódtam az ágy­ban, jóformán álmatlanul telt el a disznóölés előtti éjszaka. Édesapám után én keltem és öltöztem fel legelőbb, aztán amikor lefogták a siskát, nem néztem oda, még a fülemet is befogtam, hogy ne halljam az éktelen visítást... Sajnáltam szegényt, hiszen gyakorta ma­gam szórtam elé egy marék kukoricát, s hallgattam, ahogy ropogtatja... A disznóra szórt szalmát én gyújtottam meg, s raktam a tü­zet, hogy ki ne aludjék. Csavar­tam a szalmacsutakokat, hogy a böllér azzal dörzsölje a meg­perzselt állatot. Aztán hoztam a meleg vizet a mosáshoz, kézre adtam a vakarókést. A disznó felbontásánál figyel­tük, milyen vastag a szalonna. Annak idején úgy tartották, mi­nél vastagabb, annál jobb. Les­tem, hogyan kanyarítják ki a sonkákat, tisztítják meg az ol­dalasokat, melyek sózólébe kerültek, később a tokaszalon­nával a füstre... Ezalatt édesanyámék mos­ták a beleket, nagyanyám elő­készítette a hajdinát, mert azzal készült a finom véreshurka. Közben a szedelékhús a vágó­deszkára került, mert akkor még nem húsdarálóval készí­tették elő a kolbászhúst. Mellé volt készítve a só, a törött bors, a csípős paprika és az elmarad­hatatlan, megtisztított fokhagy­ma. A böllér rakta a kolbászhús­ba a szükségeseket, aztán gyúrta, akárcsak nagyanyám a Doktori címért — 81 évesen Nina Rubinstein 247 olda­las disszertációjával az ölé­ben. A doktori cím váromá­nyosa 50 évvel ezelőtt írt disszertációjáért a közel­múltban kapta meg a tudo­mányos elismerést Frank­furtban, a Johann Wolfgang Goethe Egyetemen. Az idős asszony fél évszázaddal ezelőtt a nácik üldözése miatt kényszerült tanulmá­nyainak félbeszakítására. kalácsnak valót. Közben ízlel­gette, kóstolgatta. Ugyanígy készítette el a májashurkát meg a disznósajtot is, melyet göm­böcnek neveztünk. Mindeközben elkészült a sa­vanyú tüdőleves, a sült hús, amelyet amolyan reggeli-ebéd gyanánt fogyasztottunk. Erre már édesapámék jófajta vörös­bort ittak, melyet magunk ter­meltünk. Mi, gyerekek, izgalommal vártuk a nap fénypontját, a disz­nótort. Nem azért, mintha éhe­sek lettünk volna, hiszen nap­közben ettünk a kifőtt hurkából, a bőrkéből. A disznótort inkább a nyársdugók miatt vártuk! Elérkezett a vacsora ideje. Megjöttek a meghívott rokonok és vendégek. A vacsora töltött káposztával kezdődött, sült hússal, sült hurkával, ízletes kolbásszal folytatódott és a fris­sen sütött hájas pogácsával fe­jeződött be. A férfiak egymást kínálgatták, és gyakorta koccin­tották össze borral teli poharai­kat. Elkezdődött a nótázás... Egyszer csak megérkeztek a nyársdugók! Az ajtóhoz állítot­ták a nyársat, majd bezörget­tek. Édesapám ment ki és hozta be az ágas-bogas fát. Először a tréfás „nyárslevelet” olvasták fel hangosan, nagyokat nevet­ve: minden jót kívántak a házi­gazdának, a kásakeverő asz- szonyoknak meg a böllérek- nek... Meg is rakták a nyársat hurkával, kolbásszal, pecse­nyével, és még hájas pogácsa is került rá. így tette ki édes­apám az ajtó elé, hogy aztán a lesben álló nyársdugók „ellop­ják”, és valamelyik háznál jó­ízűen elfogyasszák... Kiss József Rovatszerkesztő: Hernesz Ferenc HA JÓ A LAPJÁRÁS — VÁRJON A BUSZ (?) Történt pedig az idén január 2-án, kedden, hogy a 72 éves, balatonmagyaródi Scheiber Dezső rokkantnyugdíjas a gyógyfürdőzést követően sze­retett volna Zalakarosról haza­jutni. Ehhez a Kapos Volán já­ratát, a BY 26-54 forgalmi rendszámú autóbuszt kívánta igénybe venni, mely „rendes" körülmények között 15.05-kor indul Siófok felé... Most azonban nem indult, mert — mint az a szerkesztősé­günknek küldött levélből kide­rült — „a gépkocsivezető az autóbuszállomáshoz közeli bo­rozóban tartózkodott (kártyá­zott), és az ügyeletes forgal­mistának kellett elmennie érte az indulási időt követően, hogy indítsa el az autóbuszt”. így aztán tíz perc késéssel el is indult a busz, de már nem érte el a zalakomári csatlakozást. Levélírónk egyetlen megoldás­ként gyalog vágott neki a Bala- tonmagyaródig tartó nyolc és fél kilométeres útnak... Mit mondjak? A bosszúság érthető. Levélírónk nem is rejti véka alá véleményét a Kapos Volánról. Pedig erről az esetről nem a vállalat tehet, sokkal in­kább az említett busz vezetője. A munkáltatót csak akkor illet­heti vád, ha az eset kivizsgálá­sát és a mulasztás megállapítá­sát követően nem alkalmaz kel­lő szigort mutató elmaraszta­lást. H. F. Ügyintézők (Egy nyugdíjas feljegyzései) Kevés szó esik róluk: ügyes-bajos dolgaink inté­zőiről. Igen ritkán találko­zunk velük, legfeljebb egy- egy esemény (születés, ha­láleset, lakhelyváltoztatás stb.) kapcsán. Nos, vegyük az utóbbit. Lakhelyet változtat az em­ber: a város egyik végéből a másikba költözik. Ezt a tényt legalább nyolc helyen le­könyvelik. A tanácson a lak­cím változását átvezetik a személyibe. Az első megle­petés itt ért: öt perc nem sok, annyi idő alatt elintéződött az aktus, az ügyintézők nem voltak „nyűgösek” (miért pont most jön a kedves ügy­fél; nem jól töltötte ki; itt hi­ányzik egy aláírás, és egyál­talán). Tehát mindössze öt perc... Innen átmentem a Dé- dászhoz. Itt mindössze egy kérés (ismétlem: kérés!) hangzott el: szíveskedjek leírni az ilyen és ilyen számú villanyóra számlálójának ál­lását és visszafáradni. Szí­vesen megtettem, mert ha szépen megkérnek, velem madarat lehet fogatni. Lássuk csak: mi van még! Fűtés, meleg víz: IKV. Jó na­pot foghattam ki ' (biorit­mus!), az ügyintéző itt is mosolyogva fogad, leszá­molja a 12 befizetési csek­ket, útba igazít pontosan, gondosan: mindent értek. Ilyen egyszerű ez? Jöhet a negyedik: a Kö- gáz. Az ügyintéző itt is hölgy. Szívesen, kedvesen fogadnak, közük a havi áta­lány összegét. Innen már csak egy ugrás a főposta, ahol a hírlaposztályon az újságjaimat, a 7-es ablak­nál a televíziómat „teszik át” az új címre. Szabálysértés (rossz he­lyen parkoltam a Traban­tommal) közben hívta fel a figyelmemet a fiatal rendőr őrmester, írásaimat bön­gészgetve, hogy szíves­kedjek (!) a forgalmi enge­délyt is „átkönyveltetni”. Megtettem. A nyolcadik: a nyugdíjintézeti átjelentke­zésem. Itt azonban egy pillanatra meg kell állnom! Ha eddig nem derült volna ki, hogy az ügyintézőknek szerettem volna hálás tisztelettel kö­szönetét mondani: íme, most megteszem. Nagy­szerű embereknek mond­hatok köszönetét, s közöt­tük is a legjobbaknak: a nyugdíjintézeteknek. Kerner Tibor MEGKÉRDEZTÉK - VÁLASZOLUNK A temetési segélyről A kérdésekre ezúttal Geicz Gézáné, a Somogy Megyei Társadalombiztosítási Igaz­gatóság osztályvezetője vá­laszol. K. I. tabi nyugdíjas olvasónk a közelmúltban temette el 62 éves feleségét. Az asszony­nak nyugdíja nem volt. K. I. azt kérdezi, hova fordulhat teme­tési segélyért, mert a temetési költség több mint 10 000 forint volt, és alacsony nyugdíjából alig tudta fedezni a kiadáso­kat. — Temetési segélykérel­mével a kaposvári Társada­lombiztosítási Igazgatóság­hoz fordulhat, ugyanis 2000 forint temetési segélyre jogo­sult. A kérelemhez csatolnia kell a temetkezési számlát, az eredeti halotti anyakönyvi ki­vonatot, és nyugdíjas-igazol­ványát. Ha az utóbbi nincs meg, akkor elegendő a nyug­díjas hat hónapnál nem ré­gebbi csekkszelvénye is. Minthogy leveléből kitűnt, hogy házastársa nem volt nyugdíjas, ezért arról is kell nyilatkoznia, hogy feleségé­vel annak haláláig együtt élt, és ő nem rendelkezett jövede­lemmel. Az alacsony összegű nyugdíjára tekintettel feltéte­lezzük, hogy házastársa után a nyugdíjával együtt házas­társi pótlékban is részesült. Ezért felhívjuk a figyelmét, hogy a Nyugdíjfolyósító Igaz­gatóság — Budapest 1820 — címére be kell jelentenie a halálesetet, mert különben jogalap nélkül folyósítják a há­zastársi pótlékot és előfordul­hat, hogy azt hónapok múlva vissza kell fizetnie. B. P. Siófokról azt panaszol­ta, hogy nyugdíjas hozzátar­tozóját eltemettette, és a Me­gyei Társadalombiztosítási Igazgatóságtól csak 1000 fo­rinttemetési segélyt kapott, holott úgy tudja, hogy 2000 forint járt volna. — A temetési segély össze­ge földbe temetéskor 2000, hamvasztásos temetés ese­tén pedig 1000 forint. Ha az urnát földbe helyezik, akkor is 1000 forint a temetési segély. A panaszos hozzátartozójá­nak hamvasztásos temetése volt, ezért csak 1000 forint temetési segélyre jogosult, tehát a Somogy Megyei Tár­sadalombiztosítási Igazgató­ság helyesen bírálta el kérel­mét. NŐVADÁSZOK ÉS VADÁSZNŐK Nemrégiben újra együtt ült a nyugdíjasklub sarok- asztalánál az a két idős házaspár, amelynek tagjai legutóbb a válásról beszél­gettek. Ismét egy furcsa, de gyakori társadalmi je­lenséget tűztek ,,nyelv­hegyre”. Ezúttal a másik, kissé köhögős, sovány férfi vitte a szót: — Saját munkahelyi ta­pasztalataim és mások elbeszélése alapján is el­mondhatom, hogy a férfi­nem nagyobb ,,dicsőségé­re” a nővadászok — vagy régi nevükön: nőcsábá- szok — száma egyre sza­porodik. Ez a társadalmi dúvadnak nevezhető típus nemcsak a magányos nők­re, hanem a családokra is veszélyes. A múltkor hallottam, hogy az egyik üzembe, ahol főleg nők dolgoznak, egy fiatal férfi került műve­zetőnek. Kisportolt alakja, elegáns kis bajusza és af­féle ,,a nők blúzán is átlá­tó” tekintete rögtön sejtet­te, hogy ez az ifjú titán meg fogja mozgatni a női szíve­ket. Meg kell hagyni, barát­ságos volt mindenkihez, a férfiakhoz is, de különösen a nőket halmozta el báljai­val. Első kiszemelt áldozata egy körülbelül huszonnégy éves, szerénynek mutatko­zó lány volt, aki nem túlsá­gosan kelendő a ,,nöi pia­con”. Szerény volt, messze minden frivolitástól és könnyelmű kalandtól. Ezt a mi Gézánk, a művezető meg is mondta neki ,,Az tetszik nekem magában, Katinka, hogy a szépsége mellett nem olyan felvágós és erőszakos, mint a mai lányok közül sokan. ” Katinkának is megtetszett aférjl Eljártak moziba s ott mindig a férfi vette a jegye­ket, utána otthoni vacsora következett a lány családjá­nál sőt a hét végén, szomba­ton és vasárnap nem is kosz­tolt máshol, csak a családi asztalnál. A szülők örültek, hogy akadt végre egy komoly férfi, aki előre megmutatta féijijellemvonásait: gyöngéd volt, figyelmes, dicsérte a hány anyjának a Jöztjét. Aztán néhány hónap múl­va abbamaradt a házasság­nak ígérkező kapcsolat, mert a férfit ,,elcsábította” egy másik üzemi lány. Ez kimon­dottan csinos volt, miniszok­nyát viselt, a melltartóit a Váci utcából hozatta De ta­lán a legfőbb vonzereje az volt, hogy szülei a Balatonnál már korábban egy nagyon szép villát építettek a lányuk­nak. Géza és Márta tehát ott töltötte nyári szabadságát a fürdőhelyen, esténként eljár­tak táncolni, együtt eveztek, vitorláztak, s gyakran meg­kóstolták kiránduláskor a Badacsony borainak izét. Történt egyszer, hogy Már­tának a nyár közepén három napra haza kellett utaznia valami rokoni temetésre. Este érkezett vissza váratla­nul s amikor lábujjhegyen beosont a villába, hogy meg­lepje a magányosan búsla­kodó Gézát, nagy megdöbbe­nésére ott találta az ágyban a fiút egy nyári táncosnővel, aki Siófokon szerepelt valami könnyű kis operett tánckará­ban. Mondanom sem kell hogy a kapcsolat tüstént megszűnt, de Géza azért megmaradt az üzemben, mert a főnöke szerint,, kitűnő üzleti érzéke van, s nem tud­ják nélkülözni”. Egy percre elakadt a tár­salgás, azután az egyik nő, Jolán asszony vette át a szót. — De ennél talán társadal­milag még veszélyesebb az a női típus, akit én magam vadásznőnek nevezek. Az ilyen nő szinte állandóan szexuális éhségben szenved, s nem válogat a férfiak kö­zött. Pontosabban szólva nagyon is megfontoltan válo­gat. Ö nem keveredik össze szerény agglegényekkel akiknek olcsó bérlakásuk és köhögős kis Trabantjuk van, hanem olyanokkal, akiknél finom kis orrá ,, komoly do­hányt” szimatol De nehogy azt higgye valaki hogy én olyan nőkről beszélek, akiket nyugodtan ki lehet állítani késő este az utcasarokra Szó sincs róla! Ezek a nők ra­vaszak, mint a róka, úgy tud­nak számolgatni mint egy matematikatanár, afehéme- műjüket méregdrága üzle­tekben vásárolják, mert az etjy kicsit munkaeszköz is náluk. — És a társadalomra miért olyan veszélyesek? — Mert gyakran nős férfi­akra vadásznak. Nem fontos nekik, hogy otthon egy hűsé­ges asszony várja az urát, hogy gyermekek hiányolják sírva az apjukat, aki heten­ként többször üzleti útra in­dul, s ahonnan elnyúve tér haza pedig ,,csak apu tudja beállítani a karácsonyi vil­lanyvonatot, anyu nem”. A családra fordítható pénz is egyre kevesebb lesz, a férj üzleti nehézségekre hivat­kozik, hogy már nem olyan kelendő az áru, s a pré­mium is egyre csökken... — De hát mit lehet itt ten­ni? — Van egy módszer, ez ugyan nem könnyű eljá­rás, és asszonyi bátorság is kell hozzá A múltkor hallottam egy ilyen esetről Egy vállalat igazgatóhe­lyetteséről van szó, akit egy ilyen vámpír kerített a hatalmába. Az asszony megtudta férje viselt dol­gait, és egy este — miután előzőleg ott hon a férje már mindent bevallott neki — becsöngetett a nő lakásá­ra Nem akarom nektek részletesen leírni a jelene­tet, amely hangos volt, nagy puffanásokkal és női visításokkal tarkítva de másnap ez a nő már nem ment be a vállalati irodába. Amikor két hét múlva mé­gis bement elkérni a mun­kakönyvét, a szeme alatt még mindig nagy kék folt éktelenkedett, és mintha a remek fogsora se lett volna hiánytalan... Ez brutális módszer volt a család ép­ségének megóvása érdeké­ben, tudom, de én, aki elle­ne vagyok minden erő­szaknak, most mégis szur­kolok az észre tért férjnek, a bátor asszonynak és an­nak is, hogy a karácsony­kor kapott villanyvonat újra száguld az apa által összerakott síneken! Tart János

Next

/
Oldalképek
Tartalom