Somogyi Néplap, 1990. február (46. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-15 / 39. szám
2 SOMOGYI NÉPLAP 1990. február 15., csütörtök AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG ÁLLÁSFOGLALÁSAI (Folytatás az 1. oldalról) az újságírókat arra, hogy az állampolgárok mely esetekben fordulhatnak az Alkotmánybírósághoz. Csak az nyújthat be alkotmányjogi panaszt, aki úgy érzi, hogy — egy államigazgatási vagy bírói határozat nyomán — alapjogában sérelmet szenvedett, s ezért annak a jogszabálynak az alkotmányosságát vitatja, amely alapján a döntés született. Az indítvány a jogerős határozat kézhezvételétől számított 60 napon belül, és csak akkor terjeszthető elő, ha az érintett már minden jogorvoslati lehetőséggel élt. A főtitkár tájékoztatást adott a döntésre váró ügyekről is. Mint mondotta, az Országgyűlés február végi ülésszakán ismertetik a testület határozatát arról, al- kotmányerejű-e a családjogi törvény, illetve annak módosítása. Március első felében Esztergomban nyilvános tárgyaláson foglalkoznak az úgynevezett kamatadó kérdésével. Rövidesen döntést hoznak a halálbüntetés és az abortusz alkotmányossága tekintetében. Számos olyan beadvány érkezik, amely azt kifogásolja, hogy egy alsóbb rendű jogszabály ellentétes egy magasabb rendűvel. Ugyancsak megvizsgálják — egy konk^ rét ügy kapcsán — a kisajátításról szóló törvényerejű rendeletet. Egy Algírból érkezett kérésre foglalkoznak a jogszerűen külföldön tartózkodó magyar állampolgárok szavazati jogának problémájával is. Az egyik újságíró a jelen lévő két alkotmánybíró véleményét kérdezte . arról, hogy átmenetileg Kulcsár Kálmán igazságügy-miniszter felügyeli a belső biztonsági szolgálat tevékenységét. Az udvarias elutasítás indoka az volt, hogy az alkotmánybírák — akik a törvény értelmében politikai nyilatkozatot nem tehetnek — e kérdésről is csak akkor nyilatkozhatnak, ha valaki beadványában ennek megvizsgálását indítványozza. A jelenleg öttagú testület egyébként az új Országgyűlés alakuló ülését követő két hónapon belül tíz tagúra bővül. Hans-Dietrich Genscher nyugatnémet külügyminiszter, az ottawai NATO—VSZ külügyminiszteri tanácskozásról hazatérőben, Londonba érkezett és találkozott Margaret Thatcher brit kormányfővel Bűnözési hullám és bűnüldözés Tavaly 225 ezer vált ismertté - Somogy a „fekete" lista élén — Agresszív arabok Budapest belvárosában Bűnözési hullám érte el az országot a múlt évben, s tovább romlott a közbiztonság — hangsúlyozta Túrós András belügyminiszter-helyettes, országos rendőrfőkapitány szerdán a Belügyminisztériumban tar ott sajtótájékoztatón. Elmondta: tavaly 225 ezer bűncselekmény vált ismertté, 40 ezerrel több, mint 1988- ban, s ez minden előzetes várakozást felülmúlt. Különösen Somogy, Győr-Sop- ron, Vas és Pest megyében, valamint Budapesten emelkedett a bűncselekmények száma. Tavaly 189 emberölés történt, 15 esetben a tettest még nan találták meg. Az erőszakos bűncselekményi száma 17 ezer volt — ezerrel több, mint 1988-ban. A leggyakoribbak a vagyon elleni bűncselekmények voltak, számuk elérte a 160 ezret. Naponta 280 lopás és 125 betöréses lopás történt, az okozott négymil- liárd forintos kárból csak 473 millió forint térült meg. Tavaly négyezer bűncselekményt követtek el külföldi állampolgárok, ez 40 százalékos növekedést jelent. Túrós András kiemelte: különösen az arab országok állampolgárai tartják megszidva Budapest belvárosát, agresszív magatartásukkal veszélyeztetik a közbiztonságot, s ezért januárban közülük több mint húszat kiutasítottak az országból. Szólt arról is, hogy a bűnügyi apparátus most már csak az eredményesség rovására terhelhető tovább. Tavaly 36 százalékos volt a felderítési eredményességi mutató — ez további romlást jelent, de így is hatezerrel több ügyben fogták el a tettest, mint 1988-ban. Elmondta azt is, hogy a minisztertanácsi rendelet ellenére március 1-jére nem alakulhat meg az Országos Rendőrfőkapitányság, mert lassan halad a túlméretezett létszámú központi apparátus csökkentése. A Belügyminisztériumnak az a célja, hogy a megyei főkapitányságok létszámát a felére csökkentse, s az átcsoportosítással is erősítse a városi, kerületi rendőrségeket. Túrós András örvendetesnek nevezte, hogy a korábbi évekhee képest javult a rendőrök fegyelmi statisztikája, s ez főképp a nyilvánosságnak köszönhető, mert elbocsátották az agresszív, a szolgálatra al- kalmaltan rendőröket, szám szerint kétszázhúszat. Ennek ellenére tavaly a rendőrök 2441 jogsértést követtek el, ez ugyan mintegy 10 százalékkal kevesebb a korábbinál, de így is 93 esetben fordult elő bántalmazás a hivatalos eljárás -során, 12 alkalommal pedig kényszer- vallatás. Túrós András bejelentette, hogy a tiltakozások miatt felfüggesztette a szolgálati szabályzatnak azt a pontját, amely lehetővé tette a rendőrök számára, hogy lakcímbejelentés ellenőrzésére magánlakásba beléphessenek. Egyúttal a Belügyminisztérium vezetése javaslatot tett a Miniszter- tanácsnak, hogy ezt a kormányrendelkezést töröljék el, mert nem egyeztethető össze a módosított alkotmánnyal. Az Indian Air Line Légitársaság Bombay—Bangalore— Paduraj útvonalon közlekedő A—320 típusú légibusca február 14-én, a Bangalorei repülőtér közvetlen közelében, néhány másodperccel a landolás előtt egy kiszáradt víztározó falának ütközött, kigyulladt és a tározóba zuhant. Jelentések szerint 117 ember meghalt, 9-en túlélték a katasztrófát. GYORSLISTA Nyereményjegyzék az 1990. február 13-án megtartott február havi telelottó tárgynyeremény-sorsolásról, melyen a februári telelottó-szelvények és ia február havi előfizetéses szelvények vettek részt. -Lapunkban a pécsi körzet számait közöljük. A nyeremény jegyzékben! az alábbi rövidítéseket használtuk A Vásárlási utalvány (3000 Ft) B Dacia 1310 TLX típusú sze utal típusú mély gépkocsira szóló vány C Trabant Lim. Spec. a 918 503 h 60 073 276 h 21960 240 g «0 08U 223 d 2 958 187 h 60 089 170 h 2 966 1-34 h 600 97 117 h 2 £T74 081': t 60 105 064 h 2 989 975 d 60 113 Olil d 69 Q17' 647 e 60 1!28 905 f 60 04L 488 h 60 136 852 h 60 057 382 f 60 144 799 e 60 065 329 h 60 152 746 h A nyertes szelvényeket személygépkocsira szóié utalvány D Szerencseutalvány (30 000 Ft) E Vásárlási utalvány (9000 Ft) F Vásárlási utalvány (7000 Ft) G Vásárlási utalvány (5000 Ft) H Vásárlási utalvány (4000 Ft) 60 160.693 h 60 168 640 g 60 184 534 h 06 192 4Ö1 g 60 200 428 g 60 216 3212 e 60 232 21)6 f 60 240 163 e 60 248 110 cl 60 256 057 g 60 264 004 f 60 271 951. d 60 279 898 g 60 287 845 f 60 295 7-92 h 60 303 7139 d 60 311 686 h 60 319 633 e 60 327 580 h 60 335 527 h 60 343 474 h 60 3501 421 d 60 359 368 h 60 367 315 h 60 407 050 h 60 414 997 h 60 438 838 h 60 446 785 h 60 451 732 h 60 526 255 h 1990. március 16-ig kell a totó-lottó kirendeltségek, az OTP-fiókok vagy posta útján a Sportfogadási és Lattóigazgatóság címére (1875 Bp. V., Mün/nich F. u. 15.) eljuttatni. A hivatalos tárgy nyereményjegyzék február 20-ától megtekinthető az OTP-fiókok- bar>, totó-lottó kirendeltségekben és a postahivatalokban, MDF-KÖZLEMÉNY Az. MDF Kaposvári Szervezete közli Kaposvár és környéke lakosaival, hogy Gumhert Károly Kaposvár, Dózisa u. 2. szám alatti lakos szervezetünknek nem tagja, felvételi kérelméről az ajánlásunkat visszavontuk. Nevezett Kaposváron és környékén az MDF javára ajánlási szelvényeket gyűjtött, plakátokat ragasztott ki, és néhány alkalommal felháborító módon emberAlbán cáfolat Albánia erélyesen cáfolta azt a jugoszláv állítást, amely szerint terrorakciók végrehajtására ügynököket dobna át a jugoszláv határon Koszovóba — közölte szerdán az ATA hírügynökség az albán külügyminisztérium közleményét ismertetve. A jugoszláv állítás célja — hangzik a közlemény —, hogy „elvonja a jugoszláv és nemzetközi közvélemény figyelmét a Kiszovóban alkalmazott kegyetlen politikáról”. A Független Kisgazda- és Polgári Párt Somogy megyei 3. sz. választókerületének képviselőjelöltjeként ezúton tisztelettel köszönetét mondok mindazoknak, akik címemre a kopogtatócédulákat eljuttatták. Kívánok nekik és családjuknak Istentől erőt, egészséget, bort, búzát és békességet. Barkóczy Gellért (Fizetett választási hirdetés) (131228) hez méltatlanul viselkedett, ittas volt, fenyegetőzött. Az ilyen és hasonló magatartásokat az MDF Kaposvári Szervezete messzemenően elítéli, és attól a leghatározottabban elhatárolja magát. Azoktól, akiket Gumhert Károly az MDF nevében eljárva megsértett, ezúton bocsánatot kérünk. Hódos Győző az MDF kaposvári Szervezetének elnöke A KAPOSVÁRI CUKORGYÁR fölvesz lakatos szakmunkás okait. Kereseti lehetőség éves átlagban, a szakmai gyakorlattól függően havi bruttó 10 000— 16 000 Ft Jelentkezni lehet: a Kaposvári Cukorgyár munkaügyi, személyzeti és oktatási osztályán. Nyílt ég illúziók nélkül (2.) Amikor Eisenhower elnök 1955-ben előterjesztette „nyílt ég” javaslatát, még nem voltak interkontinentális és tengeralattjáró-fedélzeti ballisztikus rakéták, a hadászati támadó fegyver- rendszereket szinte kizárólag az amerikai légierő hadászati bombázói képviselték. A meglepetésszerű támadás eszköztára és a meglepetésszerű támadás korai észlelésének, megelőzésének eszlköztára viszonylag szerény volt. Washington szerette volna az ugyancsak 1955-ben létrejött Varsói Szerződést kezdettől fogva szemmel tartani, miközben tudta, hogy sem műszaki, sem katonaföldrajzi értelemben nincs meg a kölcsönösség lehetősége. Ma már a hadászati paritás, a fegyverzet- korlátozási és bizalomépítési folyamat, előrehaladása lehetővé teszi, hogy a „nyílt ég” program a katonai „átlátszóságot” szolgálja. Bush elnök úgy fogalmazott, hogv a felmelegíte'tt amerikai javaslat célja „ellenőrizni a szovjetek őszinteségét leszerelési ügyekben”. Szovjet—amerikai ügyből tehát NATO—VSZ ügy lett. bár Ottawában a két tömb 23 tagállama „egyénileg” vesz részt, s az európai semlegesek és ell nem kötelezettek is szeretnének bekapcsolódni, illetve nem kimaradni. Ők már Stockholmban felajánlották, hogy készek a fényképezést végző gépparkot, esetleg személyzetet is rendelkezésre bocsátani. Nem beszélve arról, hogy a NATO- és VSZ- gépeknek amúgy is át kell repülniük majd ezen országok légterét. A bizalom mindenesetre még nem akkora, hogy a helikoptereket is bevonnák a légifényképezésre: egyelőre csak „rögzített szárnyú” repülőgépek közreműködéséről van szó, amelyek meghatározott belépő pontokat vesznek igénybe, jó- előre jelzik érkezésüket, egyeztetik a repülési útvonalat, s fedélzetükön utaztatják az ellenőrzött ország képviselőit is. Vitatéma,, hoav a légifényképezést mindegyik részes állam saját gépei, a tömbök közös saját gépei végezzék, vagy kialakítsanak egy közös gépparkot, közös személyzettel. szabványosított technikával, közös értékelési mechanizmussal. A kezdeményezők szívesen hangoztatták, hogy a „nyílt ég” mennyire demokratikus program, hiszen nemcsak a felderítő műholdakkal rendelkező szuperhatalmak végezhetik ezentúl a „bepillantást”, hanem a kis államok is. Ma már kiderült, hogy ezeknek a kis államoknak sem technikájuk, sem pénzük nincs a vállalkozáshoz, s így csekély kivétellel ismét a „nagyokra” lesznek hagyva. A légifényképezést végző repülőgépeken a legkülönbözőbb érzékelők és adóberendezések elhelyezhetőek, de tilos a rádiótechnikai és rádióelektronikai felderítés. Az ellenőrzött ország képviselői tüzetesen, de nem megkárosító módon átnézhetik a repülőgépet, nincse- nek-e fedélzetén tiltott műszereik. Az atlanti tömb olyan kiegyensúlyozást kíván szorgalmazni, hogy a NATO- országok ugyanannyi repülést végezhessenek a VSZ- országok légterében, mint viszont, s a szovjet légtérre ugyanannyi átrepülés esssék Európában és Ázsiában, mint az Egyesült Államok és Kanada légterére együttvéve, Észiak-Amerikában. Míg Stockholm a katonai bizalomerősítő intézkedéseket a katonai tevékenységek, mind a katonai berendezések felügyeletét feltételezi a bizalom és a biztonság egyidejű erősítése érdekében., azzal a 'távlati céllal, hogy később fegyverzetkorlátozási megállapodások végrehajtásának ellenőrzésébe is bekapcsolható lesz. Nem szóltunk arról, hogy mi a helyzet, ha a légifényképezés adatait egy adott szövetség tagállamai , eltérően ítélik meg. Nem beszélve a Varsói Szerződésen belüli .képlékeny és alakulásában megjósolhatatlan viszonyokról. látnivaló, hogy Angliának és Franciaországnak egészen mások az elképzelései a „nyílt ég” működéséről, mint az Egyesült Államoknak és Kanadának. A Varsói Szerződés és a NATO tagállamaiban új feladatok várnak a légtérellenőrzésre, a légvédelemre, új színfolttal gazdagodhat a katonai diplomácia,, miközben természetesen nagyobb éberségre lesz szükség a „lopakodókkal”, a légdter- roristákkal és az intellektuális provokátorokkal szemben. Pirityi Sándor 20 % előleg befizetésével az alábbi cikkeket vásárolhatja A VAS—MŰSZAKI KISÁRUHÁZBAN: jugoszláv mélyhűtők (210, 310, 410 literes) 25 900-31 500 Ft-ig színes televíziók 23 900-79 900 Ft-ig videomagnók 22 900-37 900 Ft-ig musiccenter 21 000-28 400 Ft-ig kapálógépek 17 700—46 800 Ft-ig fűnyírók 12 300-19 800 Ft-ig OTP-ügyintézés a helyszínen! KAPOSVÁR, NosZlopy G. u. 3. Telefon: 82/17-612 (107977)