Somogyi Néplap, 1990. január (46. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-23 / 19. szám

1990. január 23., kedd SOMOGYI NÉPLAP 3 A polgármester „ütközetei” (Folytatás az 1. oldalról.) — 1985 óta vagyok tanács­elnök, s azóta valóban sok minden változott. Ajkkor sem volt ez könnyű feladat, s akkor sem tetszett ez szá­momra valamiféle hatalmi pozíciónak, mégis kétségte­lenül nyugodtabb, több si­kerélményt adó munka volt. Egy teendőit tisztességgel el­látó tanácselnök esetében ke­vesebb volt a kritika, netán intrika. Ami a tekintélyt illeti, az azért nem csökkent a kö­rülmények nehezebbé válá­sával arányosan. Csupán1 a tisztelet most. nem a tiszt­ségnek szól, hanem az em­bernek, ha kiérdemli. Nem is elsősorban formális, pro­tokolláris módokon nyilvá­nul meg, s ez nem is baj. Egy tanácselnököt most nem elnökségi díszvendég­nek hívnak, hanem azért, hegy állást foglaljon, vá­laszt adjon kérdésekre, hogy segítsen. — Elsősorban a létüket igazolni igyekvő pártok részéről sokasodtuk meg a város vezetését érintő bírá­latok, helyenként kemény­kedő vádaskodások Eközben jószerivel senki sem beszél arról, hogy az elmúlt évek­ben Kaposvár többet fejlő­dött és szépült, mint azelőtt évtizedek alatt. — Ami a város fejlődését illeti, ez egy folyamat. Szá­mos olyan fejlesztésben, amire csak az elmúlt öt év­ben értek meg a föltételek, benne vannak a korábbi erőfeszítések is. Hiszen a sétálóutca, vagy a déli te­hermentesítő út nem csupán egy ötlet volt, amelyet tett követett, hanem legalább tízéves előkészítő és tervező munka betetőzése, Ez per­sze semmit nem von le ab­ból — s ezt magam is így látom —, hogy a város el­múlt ötéves fejlesztése a le­hetőségekhez képest sikeres volt. Ám Kaposvár már nagy város, s így nemcsak fényei, hanem árnyai is van­nak. Olyan dolgok is, ami­vel okkal elégedetlenek az emberek. Ezen nem sértőd­hetünk meg. Az új szerve­zésektől kapott kritikában helyenként valóban előfor­dul heveskedés, önnön ere­jüket próbálgató keményke­dés, mégis úgy tapasztal­tam, amikor leültünk egy asztal mellé, s ki-ki elmond­ta a gondjait, kifejtette az álláspontját, több volt a kölcsönös belátás, mint amennyi általában nyilvá­nosan megjelenik, vagy amennyi a lapokban közre­adott levélváltásokból tük­röződik. Személyeskedő kri­tikát a pártok és mások ré­széről sem tapasztaltam. Sok más város tanácsi vezetőit, s gondjait is ismerem. Ami a bírálatok mennyiségét il­leti, álljuk az összehasonlí­tást', az más kérdés, hogy a szomszéd rétje általában zöldebb. Végül is tehát nem keserítenek el a bírálatok. Ezek egy részét magam is jogosnak tartom> míg a töb­bi főként az összefüggések és valós lehetőségek mé­lyebb ismeretének hiányából fakad. Az előbbiek közé tartozik például a város la­káshelyzete. Ez azonban olyan gond, amelyet rövid távon nem tudunk megolda­ni. — Vannak, akik a ha­sonló, — s korántsem csak a. város helyzetével összefüg­gő — gondok okozta köz­elégedetlenség szelét igye­keznek a vitorlájukba fog­ni, Szóval, repül a nehéz kő ... — Az önkormányzati vá­lasztások erőpróbája első­sorban nem személyekhez kapcsolódó lesz. Mindegy lesz, hogy azok akik bírál­ják ezt a tanácsi munkát, személy szerint tisztességes­nek tartanak-e bennünket vagy nem. Itt a politikai tö­rekvéseken lesz a hangsúly, így a választás egy átlago­san dolgozó vezetést elsö­pörhet. Egy ellenzéki moz­galom nemcsak a részlete­ket akarja majd ugyanis megváltoztatni, hanem az egészet. Ennék ellenére sem dolgozhatunk most egy „utánunk a vízözön” . — alapállással, azzal, hogy mi úgyis csak szeptemberig maradunk. Űgv kell végez­nünk a dolgunkat tisztes­séggel,' hogy azt utána foly­tatni is lehessen. Az igaz, hogy' ezt a munkát teljes közmegelégedésre csinálni lehetetlen, hiszen még a jo­gos igényekre is gyakran kényszerülünk nemet mon­dani. Hasonló gondokkal esetleges utódaink is szem­betalálják majd magukat. — Manapság egyre inkább kényesnek számíthat a kér­dés, hogy párttag-e a város polgármestere? — Az MSZP tagja va­gyok, ám ez nem akadályoz meg abban, hogy nyitott le­gyek más pártok álláspontja iránt. Gyakran véleményt cserélek a pártok képvise­lőivel, s több javaslatuk már be is épült a közelmúlt döntéseibe. Más kérdés, hogy nem változhatnak meg tervek máról holnapra az előzményeket figyelmen kí­vül hagyva. A választások eredményét illető érdekkü­lönbségünk ellenére eddig is korrektül együttműköd­tünk annak előkészítésében is. Határozottan állítom, hogy ez a tanács és a taná­csi vezetés is pártsemleges. Nem függünk egyetlen párt­tól sem, nem számolunk el kül'ön-külön egyetlen párt­nak sem. Csupán tájékozta­tást adunk. — Az ön párttagsága mé­gis okot adhat valamiféle elfogultság gyanitására. Kü­lönösen akkor, ha egy konkrét kérdésben eltér a pártok álláspontja. — Lehet, hogy ez így van, ha azonban az esetleges föl- tételezések mögé nézünk, nyilvánvaló1, hogy a város életét befolyásoló kérdések­ben objektív mérce alapján végzi feladatát a tanács. Tény például, hogy a testü­leti üléseken nem párt ál­tal sugállt megoldások szü­letnek. Ilyen befolyásolási törekvés nincs is. A tanács­ülésen bármely párt képvi­selőjének módja van- feláll­ni \és véleményt mondani. Mellesleg a testületi tagok túlnyomó többsége párton- kívüli, s nem párthovatar­tozástól függően vitatkozik „jobbra”, vagy „balra”. Hozzá kel! szoknunk, hogy ugyanarról a kérdésről na­gyon eltérő vélemények vannak. — Milyen napi ütközete­ket kell megvívnia egy vá­ros polgármesterének? — A belső csaták most főként azzal a törekvéssel függnek össze, hogy szeret­nénk, ha a tanácsi munkát kisebb; ám fölkészültebb és jóban fizetett apparátus vé­gezné. Ezért, és az egész közigazgatási átszervezéssel összefüggésben is május vé­géig 23 fővel csökkentjük a létszámot. Ez sorsokat is érintő nehéz lépés. Vállalni keli azonban egyebek közt azért, hogy a tanács és a lakosság kapcsolatában ke­vesebb áttétel legyen, gyor­sabbá és szakszerűbbé vál­jon az ügyintézés. A külső ütközések első­sorban a lakóház-értékesíté­a vita olykor a vádaskodá­sig megy. Korrektebb és igazságosabb rendszer kiala­kítására törekszünk, ez azonban óhatatlanul szemé­lyes érdekeket is sért. Gond­jaink vannak a helyiséggaz­dálkodásban. Most minden­ki vállalkozni akar, üzletet alapít nagy reményekkel és ígéretekkel, természetesnek tartva, hogy ehhez a tanács helyiséget adjon. Attól azon­ban, hogy ezek az igények megszaporodtak, még nem ürült meg semmi .. Nem kevés gonddal és vitával si­került megoldani a politi­kai pártok elhelyezését. Vannak azután kisebb ré­tegérdekek, amelyek azon­ban igen hangosan fogal­mazódnak meg, egyebek közt a közművesítéssel, közlekedéssel kapcsolatban. — Sohasem hailottam, hogy fölemelte volna a hangját . .. — Nem vagyok indulatos ember, s a gonddk többsé­gével azonosulni is tudok, akkor is ha nincs módom segíteni. Ezt a tisztességes hozzáállást és hangnemet elvárom a tanács többi dol­gozójától is. — A korábbi években dgyes tapasztalatok is azt sugallták az embereknek, hogy panaszaik orvoslásá­val legjobb — legyen szó akárcsak egy kerítésről, vagy csapadékvizárokról — egyenesen a tanácselnökhöz fordulni. — Olyanok is vannak, akik először a köztársasági elnökhöz és a kormányfőhöz fordulnak. Ilyenkor az a bizonyos telefon meg is szo­kott érkezni, s a lényege az, hogy segítsünk, ha arra le­hetőség, van. Egy több szerv­nek megküldött névtelen le­vél például azzal vádolt va­lakit, hogy nagy összegű ta­nácsi szociálpolitikai támo­gatást kapott egy tisztes­ségtelen lakáscseréhez. A vád megalapozatlannak bizo­nyult. Az igazi gondot még­sem az ilyen esetek okoz­zák, hanem azok a jogos, főként a lakáshelyzettel ösz- szefüggő panaszok, amelye­ken nem tudunk segíteni. — Változott a> tanácsi munka stílusa és a testületi ülések jellege is. A testület azelőtt nemegyszer csak sta­tisztált a döntéseknél, most kritikus, sőt olykor harcias. Ez nehezíti, vagy épp köny- rvyíti a tanácsvezetés dol­gát? — A tanácsülés valóban aktívabb, vitatkozóbb. Le­szavaz témákat, elnapol napirendeket, bővebb tájé­koztatást kér és visszakér­dez. Pillanatnyilag ez néha kényelmetlen, mégis a tes­tületi üléseken most job­ban érezzük magunkat. Könnyű ugyanis belátni, hogy nem az a jó, ha min­dent elfogad a testület. Szó sincs már itt monolitikus egységről, ám még több párt érdekeit kifejező ta­nácsról sem. A tanács mun­kájával kapcsolatban nem ez a vitatkozó stílus a gon­dom, inkább az, hogy a ta­nácstagok egy része kezd egy kicsit elfásulni, elbi­zonytalanodni. Belefáradt a sikertelenségbe, abba, hogy erőfeszítései ellenére csak kritikát kapott, s már nem jön el az ülésekre. — Az említett harcosság mintha csak a szűkebb ut­ca- vagy háztömbérdekek kifejezésére vonatkozna,. Ritkább, mikor a testületi vita a város egészét érintő fontos ügyekre összpontosít... — Óhatatlan, hogy egy városban, ahol eltérő fej­lettségű területek • vannak, ütköznek a szűkebb és szé­lesebb érdekek. A tanácsta­gi beszámolókon az embe­rek kereken kimondják: nem érdekli őket, hogy itt vagy ott mi történt, azt mondják el, hogy a kör­zetben mit végeztek. A ta­nácstagok érthetően első­sorban ezzel a lakossági megközelítéssel azonosai­nak. Van példa azonban ar­ra, amikor több tanácstag fog össze egy már nagyobb terület érdekeinek Képvise­letében. Az ilyen összefo­gott álláspontokat nem le­het egy magyarázattal le­zárni. Természetes, hogy a donneri tanácstagok állás­pontja sajátosan donneri nézőpontú, s időről időre igyekeznek ráirányítani a figyelmet a városrész való­ban megoldást sürgető gondjaira. Persze az ilyen nagyobb közösséget érintő ügyekben sincs mindenre le­hetőség, s ezt megmondani népszerűtlen. Mégsem lehet mást tenni. A mostani bi­zalmi válság részben abból fakad, hogy korábbi biztos ígéreteinkre is nemet kell mondani, ha úgy tetszik, vissza kell vonulni. Rész­ben talán mert rosszul ítéltük meg a helyzetet, vagy mert a1 „helyzet ha­gyott el” bennünket. Igaz, van olyan téma is, amelyre korábban mondtunk nemet, s most igent. Az előbbire le­het példa a Centrum Áru­ház, amely megfelelő part­ner híján egyelőre nem épülhet meg, vagy az is­kolafejlesztés, ahol az el­képzelt programot nem tudtuk tartani. Az utóbbira az önszerveződő gázprog­ramok: melyekhez azelőd nem adtuk egyetértésün­ket, mert a tanács maga akarta elosztani a szűkös tervezői és kivitelezői kapa­citást. Most azt mondjuk, hogy amelyik utca össze tudja szedni rá a pénzt, az csinálja meg előbb ... — Miként ítéli meg a vá­ros helyzetét és jövőbeni fejlődési esélyeit? — Az eddigiekhez hason­ló nagyobb területekre ki­terjedő és nagyobb szabású fejlesztésekre nincs lehető­ség. A város fejlesztése várhatóan szerényebb üte­mű lesz. A hangsúly inkább a kisebb léptékű, ám a la­kosságot közvetlenül érintő fejlesztésekre, ha úgy tet­szik az élet komfortosabbá tételére kerül. Ebben jelen­tős szerepét látom a pár­toknak, melyeknek népsze­rűségét nagyban befolyá­solja majd, hogy a város- fejlesztés konkrét ügyeiben milyen programmal és kez­deményezésekkel tudnak előállni. Oj erőforrásokat tárhat fel a tanács és az egyházak együttműködése is. — Köszönjük a beszélge­tési. Bíró Ferenc sekhez kapcsolódnak, ahol A Magyar Gazdasági Kamara állásfoglalása az év eleji áremelésekről és a tulajdonreformmal összefüggő törvényjavaslatról i. Az 1990. január 8-ával végrehajtott és a későbbre jelzett áremelések óriási felzúdulást váltottak ki. A lakosság a termelőkre mutogat, mivel az áremelkedéseket a kormány­zat elsősorban a termelési költségek emelkedésével indo­kolja. Ezzel szemben a valóság az, hogy az áremelések mögött költségvetési összefüggések húzódnak meg. Az ár­emelések jelentős része a termelői és fogyasztói ártámo­gatások leépítésének és a jegybanki kamatok növelésének következménye. Ez jellemzi az energiaárak általános eme­lését, ahol a szénbányászati támogatások csökkentése és a megemelt szénárakhoz való arányosítás egyidejűleg a költségvetési befizetések növekedését eredményezi. A szál­lítási tarifák és az .élelmiszerárak változása is drasztikus támogatáscsökkentéssel függ össze. Kifejezetten a költség- vetési bevételek növelését szolgálja a benzin-, a szeszárak, a dohányáruk és a személygépkocsik árának a fogyasztási adó növelésén keresztül történő emelése. A Magyar Gazdasági Kamara évek óta azt szorgal­mazta, hogy a támogatások leépítését fokozatosan, előre meg­hirdetett és ütemezett, többéves program alapján hajtsák végre, melyhez a termelők igazodni tudnak, és a fogyasz­tókat sem érik elviselhetetlen sokkhatások. A magas infláció a gazdasági egyensúly megteremtését akadályozó tényező. A kamara által képviselt gazdálkodók és vállalkozók ezért árpolitikájukban önmérsékletet tanúsí­tanak, keresik a költségcsökkentés lehetőségeit, és kihasz­nálják az importliberalizálás versenyélénkítő hatását. Az infláció megfékezéséhez azonban ez nem elég. Szükség lenne arra, hogy a jövőben a kormányzat maga is tartóz­kodjék az inflációt gerjesztő lépésektől. II. A Minisztertanács az Országgyűlés január 23-,j ülés­szakára beterjeszti a Nemzeti Vagyonügynökségről és az állami vagyon védelméről szóló törvénytervezeteket. E törvényjavaslatok előkészítése során a kamara véle­ményét kinyilvánította, és felhívta a figyelmet az elsietett, a tulajdonreform hosszú távú koncepciójának hiányában kellő megalapozottságot nélkülöző törvényalkotás veszé­lyeire. Az észrevételeket az előterjesztők nem vették figye­lembe. Ebben a helyzetben a Magyar Gazdasági Kamara szükségesnek tartja a törvénytervezetekkel kapcsolatos ál­láspontjának egyértelmű rögzítését és nyilvánosságra ho­zatalát. A kamara álláspontjának lényege a következő: 1. Az állami vagyon védelméről szóló törvény megal­kotásával a kamara egyetért, bár úgy ítéli meg, hogy ezt korábban, a társasági, illetve az átalakulási törvénnyel egy időben kellett volna elvégezni. 2. A Nemzeti Vagyonügynökség létrehozásának alap­vető célja csak a tulajdonreform megvalósításának előmoz­dítása, a vállalatoknál működő állami vagyon jövedelem- termelő képességének fokozása lehet. Nem igazolható, hogy a törvénytervezetben szereplő megoldás, melyet a gyákorlat még sehol nem minősített, e cél megvalósítására alkalmas. A törvényjavaslat lényegében az állami vagyon körébe tartozó tőkeelemekre vonatkozó tulajdonosi jogosítványok centralizálását jelenti. Elfogadása esetén a preambülumban rögzített elv — az állam közhatalmi és tulajdonosi jogo­sultságának szétválasztása — megvalósulása helyett óriási gazdasági potenciált képviselő központi hatalom jön létre, az átalakulási törvényben rögzített kört meghaladó mérték­ben. Ez a szervezet a külföldi tőkebefektetőkkel érdemben nem tárgyalóképes, és az állami bürokrácia átmentését szolgálja. 3. A törvénytervezet, a vagyonügynökség számára — deklarált szándéka ellenére — számos fontos kérdésben közvetlen gazdálkodási jogosítványt biztosít. Így: — méri és ellenőrzi az állami vagyon hasznosulását; — az állami vagyonkezelő szervezetet megillető jogókat gyakorol; — a Minisztertanácsnál kezdeményezheti a vt-s válla­latok államigazgatási felügyeletének visszaállítását; — központi fejlesztéspolitikát valósíthat meg a hozzá tartozó állami vagyon hozadékának átengedésével; — vagvonelvonást hajthat végre. 4. A vauvonügynökség elszámolásaiban a hasznosításból és az c:tőkésítésből származó bevételek nincsenek elkülö­nítve, ígv felhasználásuk a vagyonpolitikai irányelvek szá­mára sem determinált. Az állami költségvetés jelenlegi helyzete mellett előre látható, hogy a bevételi tervet és a kiadások megoszlását a költségvetés bevételi igénye fogja befolyásolni. Ez egyrészről megengedhetetlen tőkekivonást jelent, és a gazdálkodás totális ellehetetlenüléséhez vezethet, más­részt pedig az erőltetett privatizáció a piacra kerülő állami vagyont leértékeli. Az értékesítés mértékének „tervszerűsí- tése” nyilvánvalóan ellentmond a gazdasági racionalitásnak. 5. A testület úgy látja, hogy az állami vállalatok tár­sasággá való átalakulása, a külföldi tőke bevonásával ve­gyes vállalatok létrehozása a gazdaságirányítás által kiala­kított kritériumok betartásával a gazdálkodói szféra fel­adata. A kamara e tevékenység megerősítését és ösztön­zését várja a törvényalkotástól. 8. A kamara nem ért egyet a Munka Törvénykönyvé­nek — a Nemzeti Vagyonügynökségről szóló törvény ren­delkezéseiből nem következő, de e törvény záró fejezetében található — alapvető módosításával. Az állami vállalatok igazgatóitól elvárható gondosság fogalma nem meghatáro­zott, ehhez polgári jogi felelősség nem köthető. A fentiek alapján a kamara javasolja, hogy — a vagyonügynökség tevékenysége korlátozott körre, a társasággá alakult vállalatok értékpapírjaiból az átalaku­lási törvény szerint az állmi vagyonkezelőt megillető há­nyaddal összefüggő jogok gyakorlására terjedjen ki; — a vagyonvédelemről szóló törvény megalkotása során a tételes, szubjektív elbírálást a kötelezően betartandó fel­tételek meghatározása váltsa fel; — a következő időszakban minden energiát a tulajdon- reformra vonatkozó koncepció kidolgozására kell koncent­rálni. Ennek elfogadása után az e koncepcióra támaszkodó jogszabály-felülvizsgálatot és -kiegészítést az új Ország- gyűlés végezze el. A törvénytervezethez fűzött részletes észrevételeket a kamara az Országgyűlés terv- és költségvetési bizottsága rendelkezésére bocsátja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom