Somogyi Néplap, 1990. január (46. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-22 / 18. szám
I Tisztelt Szerkesztőség! Lakásunkban kb. egy hónapja csak sejteni lehet a Magyar Televízió 1-es műsorát, látni sajnos nem, mert a képernyőn egyszerre jelenik meg a Magyar Tv 1-es és az Osztrák vagy a Jugoszláv Tv 1-es csatornájának műsora. Gyakran a képernyőn megjelenő vízszintes és függőleges csík teszi élvezhetetlenné a vételt. Problémánk nem a készülék hibája, ugyanis házunkban ezt több lakó is észlelte. Fizetjük a közös a költséget a lakásszövetkezetnek — ebbe, gondolom, a központi antenna karbantartása is benne foglaltatik —, ezenkívül fizetjük a tv-díjat, melynek fejében — úgy gondolom — elvárható a műsor kifogástalan vétele. Tisztelettel: Hertner Jánosné Kaposvár, Marx K. köz 12. Csőtörést javítottak A hét végén sem maradtak mimika nélkül a DRV vízhálózati hibákat elhárító szakemberei. Képünk több munkájuk közül az egyik helyszínén, a kaposvári Tóth Lajos utcában készült, ahol egy csőtörést keltett kijavítani. (Csobod Péter felvétele) január Hétfő Vince, Artúr A nap 7.22 órakor kél, és 16.29 órakor nyugszik; a hold 4.09 órakor kél, és 11.58 órakor nyugszik. Tavaszias idő Ma estig az országban változóan felhős idő lesz. Több-kevesebb napsütés szinte mindenütt várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, hétfőn 5—10 fok között alakul. Új üzlotház Kisbajomban 110 éve született Győrött Riesz Frigyes (1880— 1956) világhírű magyar matematikus, a magyar matematikai iskola egyik legkiemelkedőbb tagja, egyetemi tanár, kétszeres Kossuth- díjas tudós. Tanulmányait Budapesten, Zürichben és Göttingenben végezte; pályája elején középiskolai tanár volt. Huszonhét éves, amikor bemutatják első jelentős munkáját a párizsi tudományos akadémián. 1911-től a kolozsvári egyetemen oktatott, az első világháborút követően Szegeden. Nagy része volt abban, hogy a Tisza-parti város világviszonylatban jelentős matematikai centrummá fejlődött. I945>ben a szegedi egyetem rektora volt, majd a budapesti tudományegyetemen tanított halálig. 1945- ben a Magyar Tudományos Akadémia nagydijával tüntették ki; egyebek között levelező tagja volt a Sor- bonne-nak, a bajor tudományos akadémiának, díszdoktora egy sor külföldi egyetemnek. Nagy szerepe volt az ún. absztrakt terek fogalmának kialakításában. A modern matematika egyik új ágának, a funkcionálanalízisnek egyik megalapítója; fölfedezései alapozták meg a függvényterek, a lineáris operációk és az ún. szub- harmoníkus függvények elméletét. — Csokonai Vitéz Mihály lesz A hét költője a rádióban. Ma reggel 8 óra 50 perckor a Kossuth adón kezdődik a három részből álló verses műsor. — Csökkent munkaképességűeknek szánt munkakörökben jelenleg 675 embert foglalkoztatnak Kaposváron, a városkörnyéken pedig 125- öt. A csökkent munkaképességűek száma az elmúlt évben is nőtt. (Tudósítónktól.) Új üzletházat kapott Kisbajom. Az építés kétségeihez 1,9 millió forintot központi céltámogatásból kaptak, a nagbajomi takarék- szövetkezet 300 ezer forinttal' járult hozzá az építkezéshez. A nagyatádi áfész kétmillió forintot költött saját pénzéből a boltra. A 220 négyzetméter alapterületű, korszerű vegyesüzletnek megfelelő a hűtőkapacitása és az önkiszolgáló rendszerű boltban félmillió forint ’az árukészlet. Áz üzlet a 'kutasi tanács által biztosított telken áll. Tév(táv-)hívás Hónapokig győzködtem (pár éve) egy lelkes éjjeliőrrel, míg végre megunta hajnalonkénti ébresztéseimet. Esetleg főnökétől kaphatott megrovást, mert váratlanul, végleg abbahagyta. Talán mert fásultságomban megköszöntem a korai halihót? Újabban kollégiumi diákokat szoktak keresgélni nálunk. Ezt is- elunva kinyomoztam, hogy távhívás tévesztett tárcsázásának vagyok az időnkénti áldozata. Gyűjteményemben legújabb egy dunaújvárosi hívás. Tegnap kora reggel a 36-os melléket kellett volna kapcsolnom. Egy készülékünk van, tehát megtagadtam a kérést. Ezekután meglepetésszámba ment az udvariasra váltó tudakozódás: milyen szám is vagyok? A kölcsönös információk után kiderült/: a Kaposgép prospektusa alapján lettem én a hívott fél. Azon a számon, amit egyre bővülő kombinációként immár egy évtizede magáénak tudhat csalódunk. Jóleső érzéssel vettem az ismeretlen dunaújvárosi hívó elnézést kérő szavait, aki a kezében tartott kaposvári kiadvány szerkesztői nevében is elnézést kért a korai zavarásért. Örömömbe ürömként vegyült az illetékes miniszter, Derzsi András bejelentése: hamarosan kétmillió telefonállomással bővül az országos hálózat Megannyi újabb lehetősége a tévhívásnak! De ha kulturáltságunk is ilyen mértékben fog fejlődni? Akkor a hiba tényleg nem a készülékekben lesz. (Mészáros) Kerékpáros akrobatából marcipánszobrász Marcipánból szépen formázott édes különlegességek. Rendelésre vagy a cukrászdában csemegeként el- fagyasztásra a Kapos étterem cukrászüzemében készülnek. Nem éppen fogyókúrás édes szobrok — mandulából és cukorból összegyúrt masszából. Székhelyfi Józsefné cukrászban fölismertük az öt Sáfrány-testvér, egyikét, aki egykerekű kerékpárját föladta postán Angliában élő testvérének, hogy világkörüli hódító útját a sokak által megcsodált családi matuzsálemmel folytathassa. Székelyfiné már csak kétkerekűn jár Kaposfőn, bevásárló kőrútján. — Édesapám ügyes kezét Örököltem — mesélte, miközben marcipánból készült virágos kosarat formázott. — ■Nemcsak a kerékpárokhoz értett, hanem szabad idejében agyagból1 szobrocskákat is készített. Én a marcipán- kzobrászatban élem ki ma- "gamat. — Milyen figurák a divatosak? — A megrendelők, a szülők, a gyerekek világához Igazítják elképzeléseiket, éppe^n ezért legtöbbször me- ‘sefigürákat kérnek. Nagyon ‘népszerű Vük, a mackó, a ‘kutyus. Sokan szeretnék otthonukba varázsolni a hét törpét is, hogy gyerekeik ‘örömüket leljék bennük. — Különleges kívánságok? — A legemlékezetesebb marcipán szoborcsoportomban egy egész családot kellet megmintázhom, a papát, a mamát, az unokákat, a cicát, és az összes háziállatot. — Nem lehetett könnyű. A henger alakú gyurmákat mivel színezik? — Ételfestékekkel. Piros, sárga, kék, barna színekből keverjük ki az összes többi színt. Aki a mandula ízét szereti, az nem a színekhez, a figurákhoz1 ragaszkodik, hanem a marcipán ízéhez. ök talán nem is tudják értékelni, mennyi munka fekszik az elkészítésében. (Horányi) Fotó: Kovács Tibor — Megkezdte működését a Magyar Demokrata Fórum megyei választási irodája Kaposváron, a Kossuth Lajos utca 15. szám alatt. Telefon 21-160. Postafiók cím: Kaposvár, pf. 303. Hivatali idő hétköznap délelőtt 8-tól /12-ig, délután 14-től 17 óráig. Irodavezető dr. Kiss Gábor jogász. Azoknak is itt kell jelentkezniük, akik az MDF választási kampányát bármilyejn formában támogatni kívánják. — SMK szabadidőklubja angol alapfokú nyelvvizsga-előkészítő és középfokú üzleti angol (Business English) nyelvtanfolyamot hirdet. Jelentkezni a helyszínen lehet (Kaposvár, 48- as ifjúság útja 46—48.) vagy a 19-255-ös telefonon. A jelentkezési határidő: 1990, január 29. ' (107713) — Nevelés és művelődés- történeti közlemények címmel új kiadványsorozatot indított el a kaposvári Csokonai tanítóképző főiskola. A tanulmányok Dél-Dunán- túl nevelés- és művelődés- történetét tárják föl.*Az első kötetben kilenc tanulmány olvasható. A kaposvári szakembereken kívül pécsi és soproni kutatók adják közre kutatásaik eredményeit. — Az Iparművészeti Szak- középiskola és Ipari Szakmunkásképző Intézet 60—80 fős vállalati vagy más csoport ebédeltetését vállalja. Az étel elszállításáról a megrendelő gondoskodik. Jelentkezni az intézet élelmezésvezetojénél lehet Kaposvár, Szántó I. u. 11. sz. alatt vagy a 21-344.14-es telefonon. (107727) — Aranylakodalmát tartotta Pallós László, a kaposvári MÁV Nevelőotthon nyugdíjas igazgatója és felesége, Hortai Kornélia szombaton. A házaspár az 50. évfordulót szűk családi körben ünnepelte. — Találkozót szervez a Magyar Kereszténydemokraták Szövetségének kaposvári szervezete szerdán délután fél 6 órakor a Hazafias Népfront, Kaposvár, Rákóczi tér 7.9. sz. épületében. — Díjmentes jogi tanácsadást tart az MSZP kaposvári Kinizsi alapszervezete a Szondi utca 20. szám alatti helyiségében minden hétfőn 15 órától 18 óráig minden érdeklődőnek. A jogi tanácsadó Nánási Imréné dr. Magánkereskedők, viszonteladók az új évben is a nálunk megszokott olcsó áron vásárolhatnak holland, NSZK bálás ruházati árukat, szabadidőruhákat, harisnyaárukat és még sök ,más olcsó ruházati terméket KAPOSVÁR? Dombóvári út 1. sz. alatti nagykereskedelmi raktárunkban. Telefon: 19-687 Ne feledje: még nyndig a ,mi áráink a legkedvezőbbek! (107684) Sí NIVOKER KFT Tarka sorok Ajándék A glabrovói elmegy a postára és kér egy két- sztotinkás bélyeget. — De legyen szíves áthúzni az árát — mondja —, mert ajándék lesz... SZEMENSZEDETT IGAZSÁG „Nem vagyok egészen biztos abban, "hogy a francia értelmiségiek okosabbak az amerikaiaknál. Eddig már több ostoba francia alakított kormányt.” (Claude Lévi-Strauss francia antropológus) * * * „Thatcher asszony mindig fejedelmi többesben említi önmagát. Ha netán lezuhanna helikopterével, akkor vajon »mi« esnénk le vagy csak ő?” (Egy brit vicclap kérdése) „A kutyám a legnagyobb színész. Mindig eljátssza, hogy mennyire szeret, ha éhes.” (Marlon Brando amerikai színész) * * * „Azt hiszem, Fidel Castro olyan ember, aki nem kedveli az élet természetes dolgait; nem szeret táncolni, nem szereti a zenét, sem a festészetet', utálja a családi köteléket. Elutasítja tehát azt is, amit a többség szeretne: a reformokat.” (Martha Frayde volt Unesco-nagykövct) » * » „A csőd küszöbére koporsószögek erősítik a szerencsepatkót.” (M. s. publicista) * • * „Noha környezetünk egyre piszkosabb, a felelősöknek továbbra is tiszta a keze.” (Egy francia képviselő felszólalásából) SOMOGYI NÉPLAP MEGYEI NAPILAP Főszerkesztö: TRÖSZT TIBfcR Főszerkesztő-helyettes: DR. KERCZA IMRE Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár, Pf. 31.7401. Telefon: 11-644, telex: 13-360 Kiadja a Somogy Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: PORDÁNYH. LÁSZLÓ . igazgató Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: MIKE FERENC igazgató Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a hírlapelőfizetési és lapellátási irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u, 10/a 1900., közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra Előfizetési díj egy hónapra 105 forint, negyed évre 315 forint, fél évre 630 forint, egy évre 1260 forint. ISSN 0133-0608 ’ Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.