Somogyi Néplap, 1989. december (45. évfolyam, 285-308. szám)
1989-12-08 / 291. szám
1989. december 8., péntek Somogyi Néplap 7 PÉNTEKI TÉKA 9. A tárgyalás Feszült, ideges hangulat volt a tárgyalóteremben. Dr. Ács Bálint járásbírónak remegett kezében a papír, és sápadt volt a visszagjnärt idegességtől. Ilyen nehéz ügye még nem volt. Nem a jogi megítélés miatt, hanem a perben részt vevő személyektől. Az ügyészség nem emelt vádat Róth Mihály ellen, figyelemmel idős korára. így az ügy magánvádas eljárásra terelődött. A feleket már a személyes meghallgatáson megismerte, csak ámult. A békéltető tárgyalás megnyitása után Róth Mihály Idoktatta, hogy ö kicsoda, és nehogy azt higgye a bíróság, hogy őt bármire is kényszeríteni lehet. Természetesen szó sem volt arról, hogy Kerekes és Róth hajlandók lennének egymással megbékélni, és Kerekes elejtse magánindit- * ványát. Mindketten érdemi tárgyalás kitűzését és a másik elmarasztalását kérték. Róth Mihály viszontvá- dat emelt Kerekes ellen, ugyancsak magánlaksértés miatt, amit szerinte azzal követett el, hogy nem akadályozta meg azt, hogy a kutyája átmenjen az ö területére. Továbbá, kerítést emelt az ö telkén. A földhivatali határozatot ő ugyan nem támadta meg, mert szerinte az a lényegen nem változtathat. Dr. Ács Bálint húzta, halasztotta tárgyalás kitűzését, de aztán mégiscsak rászánta magát, hogy túl legyen rajta. Horváthné — a lajstromvezető — megsúgta neki, hogy vigyázzon. Róth Mihály tényleg az, akinek vallja magát. Sok ismerőse van a pártbizottságon, és még sokkal fejlebb is. Ács Bálintot ez nem érdekelte. Amikor a megyei bíróság elnöke előtt a bírói esküt letette, az azt mondta neki: — Ne felejtsd el, hogy nemcsak bűnözők fognak eléd kerülni, hanem megtévedt, egyszerű emberek is. Mindig tudd, hogy mikor kell a törvény szigorával élned, és mikor a szocialista humanizmussal. Ha pedig valaki megkeresne téged, és megpróbálna befolyásolni, határozottan utasítsd visz- sza és szólj nekem. Ebben az országban ezt már nem lehet megcsinálni. Ha valami politikai kérdés, azt az ügyet nem bírói szakban, hanem sokkal előbb kell elintézni. Ha idáig eljut, az azt is jelenti, hogy nem politikai kérdés! Akárki hivatkozik is rá. Ács Bálint elhitte, amit az elnök mondott. Ám az a körülmény nehezítette a dolgát, hogy majd megpróbálnak neki kellemetlenkedni. Az ítélet meghozatalakor nem lehet arra tekintettel, hogy az kinek tetszik és ki: nek nem. A lényeg, hogy a törvénynek megfelelő legyen, és ő nyugodtan tudja álomra hajtani a fejét egy- egy fárasztó nap után. Ezekbe a gondolatokba kapaszkodott, s most megint ott volt a ,,lövészárok"- ban, ahogy ő szokta nevezni. Ennek a tárgyalásnak a hangulatára valóban ráillett ez a meghatározás, csak a fegyverek hiányoztak. Róth Mihály fegyelmezetlen és tiszteletlen volt. A fiatal bírót az is zavarta, hogy majdnem ötven év korkülönbség volt köztük. Pedig a tárgyalás rendjének fenntartásáért ő a felelős. Nincs teremőr vagy hasonló rend- fenntartó közeg. — Milyen hülyén hangzana — gondolta —, ha azt mondanám most, hogy kivezettetem. Kivel? Talán a Mariska nénivel, a hivatal- segéddel. És ha nem akar kimenni? Fel kellene áll- nom, odamenni és nekem kivezetni, dulakodni vagy micsodát? Telefonálni rendőrért. Mire ideérne, szép kis grímbuszt rendezhetne. A bizonyítást lefolytatta, a tényállás egyértelmű. Róth Mihály nem volt tévedésben a telekhatárt illetően, csak egyszerűen nem akarta azt tudomásul venni. Nem is tagadta a cselekmény elkövetését. — A bizonyítás kiegészítésére van valakinek indítványa? — kérdezte a bíró. — Mi lenne? — kérdezett vissza Róth. — Világos ez, kérem; nem? — Üljön le! — mondta dr. Ács Bálint Róth Mihálynak. Majd Kerekeshez fordult: — Mit kíván mint magánvádló és mint vádlott az utolsó szójogán? — En, kérem, azt kívánom, hogy ne háborgasson minket Róth Mihály. — Kéri-e a megbüntetését? — Nekem?! — pattant fel Róth. — Üljön le — kiáltott rá a bíró —, majd magát is megkérdezem! — Még szép — mondta Róth, miközben leült. — Igen, kérem! — felelte Kerekes. — Úgysem lesz már otthon békesség, hát akkor legalább büntessék meg. — Maga ellen is van vád, mit kíván a vonatkozásban, felmentést? — Hát persze. Tehetek én arról, hogy az a dög átment a szomszédhoz? — Miért nem kötötte meg? — kiáltott közbe Róth Mihály. — Csönd! — intette le a bíró. — Ami pedig a kerítést illeti, kérem — folytatta Kerekes —, nem idegen portára raktam, hanem a sajátom- ra! — Üljön le. Na, most mondja, Róth Mihály! — En azt kívánom, hogy Kerekes ne állítsa oda azt a kerítést, ahova tette, hanem az akáccsonkok mögé, és ne zavarogjon az én területemen! — Ember, hát nem érti?! — szólt rá türelmét veszítve a bíró. — Hát idáig ezen papoltunk. Ennek a pernek nem az a tárgya, hogy hol a kerítés helye, azt egy jogerős határozat már megjelölte, hanem hogy azt maga szétvágta, átment a szomszéd kertjébe és kivágott két fát. Szerencséje, hogy az ügyészség méltányos volt magával szemben és nem emelt vádat. — Miért kellett volna vádat emelnie? — Mert a kerítésben és a fákban szándékosan kárt okozott és az meghaladja az ötszáz forintot, ami bűncselekmény, mint az erőszak is! — Azok a fák az enyémek, tehát azt csinálok velük, amit akarok. A kerítést meg jogtalanul állították oda, ahova, tehát lássa kárát. — Eh! — legyintett az idegességtől remegve dr. Ács Bálint —, nem vitatkozom én magával. Úgy látszik, szántszándékkal nem akarja megérteni, hogy miről van szó! Nyilatkozzon, kérem, mint magánvádló, hogy mit kíván. — Már megmondtam! — Kéri a Kerekes megbüntetését? — Kérem! — Mint vádlott pedig a felmentését kéri? — Igen, azt. — ítéletet hozok, tessék kimenni, majd szólítom magukat. Amikor a felek kimentek és Róth Mihály jó hangosan betette maga után az ajtót, Ács Bálint kirúgta maga alól a széket és felállt. Az ablakhoz rohant és kitárta. — Kellett ez neked, te marha? — mondta magának, és zsebre dugott kézzel járkálni kezdett a padok mellett, hogy kissé megnyugodjon. — Marietta, de jó, hogy vagy — suttogta maga elé. De jó ezekben az idegtépő pillanatokban belekapaszkodni valakibe, akire jó gondolni. Csak ezen a napon legyen túl, este utazik. Holnap szabad szombat, aztán vasárnap, két nap boldogság Tihanyban. Megígérték, hogy hamarosan kap lakást, és azt is eldöntötte már magában, hogy Meriettával összeházasodnak. — De meleg van — törölte meg a homlokát. Ledobta a zakóját. — Essünk túl rajta — mondta, és papírt tett a gépbe. Maga ült mögé, és írni kezdte az ítélet rendelkező részét. Sebesen kattogott a gép, rótta a fekete betűket a fehér papírra... — Tessék bejönni! — szólt aztán a beszólító berendezés mikrofonjába. — Tessék állva maradni — mondta a pad elé álló feleknek. Begombolta a zakóját és maga is állva maradt. — A Népköztársaság nevében kihirdetem a Dorbá- csi Járásbíróság ítéletét. A bíróság Róth Mihály elsőrendű vádlottat bűnösnek találta magánlaksértés vétségében. Ezért 2000 forint pénzbüntetésre ítéli, amelyet meg nem fizetés esetén 100 forintonként kell egy- egy napi szabadságvesztésre átváltoztatni. Kötelezi, hogy Kerekes Lajos másodrendű vádlottnak 100 forint bűnügyi költséget az ítélet jogerőre emelkedésétől számított 15 napon belül fizessen meg. Kerekes Lajos másodrendű vádlottat az ellene emelt magánlaksértés vádja alól felmenti. Ez az ítélet, amelynek rövid szóbeli indoklása a következő... — Engem megbüntetett? — kérdezte Róth. — Váljon, kérem, még nem fejeztem be, az indoklás... — Nem érdekel az indoklás! Azt kérdeztem, hogy engem megbüntetett-e?! — Köteles végighallgatni, még nincs vége a tárgyalásnak. Ismételten figyelmeztetem... Róth Mihálynak lila volt a feje, bajsza végét rángatta. — Nézze, bíró elvtárs, nem érdekel az indoklása. Kérem válaszoljon! Dr. Ács Bálint reményteRóth Mihály még aznap délután elment a pártbizottságra. A portán szolgálatot teljesítő munkásőr unatkozva ásított az üvegkalitkában. Az ajtót kitárta, hogy valami levegő is jáijon. Inge ki volt gombolva. Egy Ludas Magazin hevert előtte az asztalon, amelyet már kétszer végig-' nézett. Épp egy legyet csapott vele agyon, amikor Róth Mihály belépett a lengőajtón, és feléje tartott. Az öreg közismert volt a munkásőrök között. — Szervusz, Miska bácsi — köszönt rá. — Mi (áraiban? — Szervusz, Pali — rántott egyet az ingnyakán az öreg. — Bent van a Zákány! elvtárs? — Úgy tudom szabadságon van. — Annál jobb. És a Böröcz Feri! — Azt hiszem bent van. Legalábbis nem láttam kimenni. — No, vele lenne egy kis dolgom. — Várj, mindjárt felszólok. — Kattogva tárcsázott. — Halló Giziké? A porta vagyok. Róth Miska bácsi van itt, a Böröcz elvtárssal akar beszélni... igen... küldöm... Durr! Csapott nagyot az újsággal az asztalon mászó légyre, amely szétlapult. Lepöckölte. — Mehetsz — mondta. Róth Mihály bólintott és kissé sántítva megindult fel, a lépcsőre terített vörös kókuszszőnyegen. Böröcz Ferenc szemüveges, szikár ember volt, aki kissé hadarva beszélt és lenül nézett körül, az értelmetlenség ilyen falába még nem ütközött. — Kérem, a megszólítás itt nem elvtárs, mint már említettem volt, hanem bíró úr! Továbbá, ha nem érdekli, hát nem. Igen, megbüntettem 2000 forintra. — Tehát ezzel azt is mondja, hogy az a terület nem az enyém. — Azt. — És ezt meg felmentette, mert nem bűnös? — bökött Kerekesre. — Igen. — Es maga szerint ez az igazság? — Ez. — Hát akkor jól van. Majd megkeresem én is, az én igazságomat! — Csak tessék. Az ítélet ellen fellebbezni lehet, három napig gondolkodhatnak, hogy mit kívánnak tenni, és aki akar, az meg is nyugodhat. Ön mit kiván tenni? — Gondolkodom — mondta vészjóslóan Róth. — Vigyázzon, hogy a három napból ki ne késsen, mert a határidő jogvéSztő. — 'Nem fogok, nyugodt lehet. — Maga Kerekes, megnyugszik? — Igen. — Súlyosbítani sem akar? — Nem, kérem. — Elmehetnek. Amikor becsukódott a tárgyaló ajtaja, Ács Bálint felsóhajtott. — Ezen túl vagyok. Még az a szerencse, hogy ritka az ilyen ember, mert különben megszöknék! Lent az utcán veszettül tülkölt egy autó, felállt, hogy becsukja az ablakot. sokat gesztikulált a mondandójához. Az íróasztala mögött ült, amikor egy kop- pantás után Róth Mihály belépett a szobába. Régi ismerősök voltak, ismeretségük nem az ellenforradalom után kezdődött, hanem még a nehéz Időkből, a beszolgáltatások idejéből. — Szervusz, Miska — kelt fel Böröcz az asztal mögül, és eljée ment vendégének. Kezet fogtak. — Mi szél hozott, öreg harcos? — Hát Feri, nem tudom most hogyan is beszéljek teveled — mondta, amint az üdvözlés után belemélyedt a fotelba —, mint elsőtitkár- heLyettessel vagy mint a Böröcz Ferivel? — Ugyan már, öreg kozák, mint a Böröcz Ferivel, ez csak természetes, nem? — De nekem a titkár kell, a kutya hétszentségit neki! — tört ki az öregből az indulat. — Jó van, no — csitította Böröcz. — Az is itt van a személyemben. Hun szorít, bökd már ki! — Hát ide figyelj! Ismersz. Nem ismersz? — Persze, hogy ismerlek. — Hát akkor mondd meg, hogy milyen ember vagyok én? — Hogyhogy milyen? — Megbízható, rendes komonista, vagy nem?! — Az hát! —Akkor mi a hétszentségnek vettétek el a pisztolyomat?! — vágott az öreg az asztalra akkorát, hogy araszra ugrott a rézborítá- sos, műkövekkel díszített cigarettás doboz, az ugyanolyan forma hamutartóval. — Nézd, Róth elvtárs — váltott hivatalosabb hangra Böröcz. — Tudok az ügyről, azt is megmondom, hogy én személy szerint nem értettem egyet ezzel a döntéssel. De azt is meg kell mondanom, hogy te sem jártál el helyesen, hogy lövöldöztél. — Ide figyelj, Böröcz! Én egy rühes korcskutyát puf- fantottam le, amelyik nem először ódalgott a kertembe és kárt csinált nekem. Hát ilyen nagy vétek ez? — Vétek, vétek, tudod hogy van... — Én, aki Bugyonnij alatt harcoltam a fehérek ellen, aztán még a nehéz időkben hazajöttem és ott álltam az első sorban. Fegyverrel a kezemben szolgáltam a munkás-paraszt hatalmat. Hetvenéves koromban szereltem le a munkásőrségtől, számos szovjet és szocialista magyar kitüntetésem van, és akkor tőlem elveszitek a pisztolyomat, mert lelőttem egy kutyát vele?! Hát ez akkora bűn, hogy az eddigi életem hozzá semmi?! A Kerekes kutyája többet ér?! Az anyja hétszentségit neki, hát ilyet nem látott Európa! Visszaadjátok a pisztolyomat vagy nem? — Minek kell neked any- nyira az a pisztoly? — Aminek neked a tiéd! Meg aztán, megszoktam. Úgy érzem magam, amióta nincs nálam, mintha a házamat vettétek volna el. Hát nem érted? De nem érdekel, ha rákényszerítetek, elmegyek egészen a KB-ig, ha kell, a szovjet elvtársakig. Aztán szégyenkezhettek majd! — Az istenit, Miska, ide figyelj! Én visszaadom neked azt a stukkert, de velem tolsz ki, ha nem arra használod, amire kaptad. Megértetted? — Miért, volt eddig valami kifogásotok? — Hát ami azt illeti, két bejelentés is volt ellened, hogy fenyegetőztél vele. — Kicsoda? Én?! Kijelentette be? A Kerekes szomszédom, hisz az a haragosom! — Meg egy földmérő is. — Az is. Na szép! Már értem, miért úgy mérték fel a telkemet — mondta Róth Mihály, miközben a bajszát rángatta. — Megértettük egymást? — mondta Böröcz, miközben felállt. — Meg! — felelte Róth. — Jól van akkor. Menj át érte a kapitányságra, majd átszólok telefonon. Röviden elköszöntek egymástól. Ahogy betette Roth maga után az ajtót, Böröcz felhívta Forró kapitányt. — Halló, Forró elvtárs? Itt Böröcz... úgy döntöttünk, hogy vissza Kell adni Róth elvtársnak a fegyverét... hogyhogy kik?!... hát a párt- bizottság... Igen tudom, majd én azt elintézem Záká- nyi elvtárssal... Nézd, János, nem értek egyet veled, és nem értettem annak idején sem... Egyáltalában nem úgy néz ki, most beszéltem vele. Róth régi harcos, nem tegnap óta ismerjük. Valóban mit fognak szólni, ha feljebb megy... Egy kutya miatt... Ugyan kérlek, meggyőződtetek ti egyáltalában azoknak az állításoknak az alaposságáról?... Na látod... Igen, vállalom. Szerbusz. Lététté a telefonkagylót, elrendezte az asztalon a cigarettásdobozt és hamutartót, úgy. ahogy ő azt megszokta. Róth Mihály már este otthon, a kerek asztalra terített újságpapíron, szemüveggel az orrán, gondosan tisztogatta a fegyverét, miközben félhangosan beszélt magában. (A jövő pénteken folytatjuk) 11. Egy rühös kutya miatt — Nyugi, nyugi! Gyújts rá — Nem gyújtok. Tudod, inkább — csitította Böröcz hogy nem dohányzom! Felelj Róthot. arra, amit kérdeztem! 10. Milyen ember vagyok én?!
