Somogyi Néplap, 1989. december (45. évfolyam, 285-308. szám)
1989-12-08 / 291. szám
8 Somogyi Néplap 1989. december 8., péntek NYUGDÍJASOK OLDALA A pult mögött — nyugdíjasán Mindössze húsz napot töltött nyugdíjban, miután elérte a nyugdíjkorhatárt — harmincöt évi munka után. 4057 forinttal ment nyugdíjba négy évvel ezelőtt a Kaposker kaposvári, Füredi utcai ABC-áruházából Holler Károlyné eladó. Sokkal jobban szerette a szakmáját és sokkal kevesebb volt a nyugdíja annál, hogy tétlenül tölthette volna nyugdíjas éveit a nyolcadik emeleti lakásban... — Harmincöt évvel ezelőtt az akkori Népbolt Vállalat kaposvári, Ady Endre utcai boltjában álltam először munkába, s azóta is hű maradtam a kereskedelemhez — emlékezik Éva asz- szony. — Igaz, a pult mögé csak ebben a boltban álltam, azelőtt minden munkahelyemen pénztárosként dolgoztam: a Széchenyi téri ABC-ban és a Május 1. utcai úgynevezett „ifjúsági csemegében” is, ahol Marikával — Némethnével, a Füredi utcai ABC vezetőjével — először találkoztam, s most együtt dolgozunk... — Amikor Éva jelentkezett, hogy a nyugdíja mellett még dolgozna, mert szüksége van erre a közösségre és — nem tagadta — a nyugdíjkiegészítésre, örültünk az elhatározásának. Nem ő az egyetlen nyugdíjas, akit a boltunkban foglalkoztatunk — kölcsönös megelégedésre. Némethné után ismét Holler- né veszi át a szót: — A pénztárosok keresete mindig elmaradt az eladókétól, így történhetett, hogy 1982-ben mindössze 2300 forint volt a fizetésem. Miután ebbe az üzletbe kerültem eladónak, csak itt nőtt a bérem annyira, hogy négyezer forint fölé emelkedett végül is a nyugdíjam. Persze, ez sem sok, természetesen jól jön az, amit hozzá keresek. Nem ad okot panaszra a társaság sem, amelyben dolgozom, beleértve a fiatalokat is. Róluk az a véleményem, hogy dolgoznának ők jobban és többet is, ha kellőképpen megfizetnék őket. Mert higgye el, nem csak a fizikai munka ró ránk terhet. Az emberek idegesebbek, türelmetlenebbek, mint régebben voltak. — A Füredi utcai egységben foglalkoztatottak mintegy ötödének nincs kereskedőszakmája. Kényszerűségből alkalmazunk szakképzetleneket is, mert szükség van a munkaerőre — mondja Némethné. — Egy évi 90 millió forintos forgalmat lebonyolító üzlet bőven ad munkát a 28 embernek. Szerencsénkre a szakképzetlenek nagyobbik részével is elégedettek lehetünk. Szabó Nándornét — Ágit — arról kérdeztem, hogyan „jönnek ki” a fiatalok és az idősebbek; mi a véleménye Hollerné munkájáról. — Körülbelül hat éve ismerjük egymást. Itt, ebben a boltban találkoztunk először. Jó szakembernek tartom, sokat lehet tőle tanulni, mert az igazi kereskedelmi tudnivalók a gyakorlatban sajátíthatók el. Ebben segítenek azok, akik nyugdíjasán is a pult mögé állnak, és napjában ezerszer is megkérdezik:-mivel szolgálhatnak... H. F. Megkérdezték — válaszolunk A kérdésekre Geicz Gézáné, a Megyei Társadalombiztosítási Igazgatóság osztályvezetője válaszolt. K. M.-né (Siófok) 35 éves rokkantsági nyugdíjasnak gyermeke született. Levélben azt kérdezi, hogy jogosult-e a 6000 forint anyasági segélyre, ha igen, honnan kérheti azt, s a gyermekgondozási segélyt a gyermek 3 éves koráig igénybe ve- heti-e? — Az anyasági segélyt a Megyei Társadalombiztosítási Igazgatóságtól igényelheti. A kérelemhez csatolnia kell a gyermek eredeti születési anyakönyvi kivonatát, a terhesgondozási kiskönyvet és a nyugdíjas igazolványt. Ha az utóbbi nincs meg, akkor elegendő olyan nyugdíjas-csekkszelvény is, amely 6 hónapnál nem régebbi. Sajnos, gyermekgondozási segélyre nem jogosult. A jelenlegi rendelkezés szerint azt az anyát illeti meg gyermekgondozási segély, aki a szülést megelőzően 2 éven belül rendelkezik 270 napi biztosítási idővel és gyermekgondozási díjra jogosult. Biztosítási időnek számít pl. a munkaviszony, a bedolgozói jogviszony, a kisipari, a magánkereskedői tevékenység stb. A rokkantsági nyugdíj folyósításának tartamát biztosítási időként nem lehet figyelembe venni, ezért gyermekgondozási díjra, de gyermekgondozási segélyre sem jogosult. H. K.-né (Barcs) azt panaszolja, hogy a Megyei Társadalombiztosítási Igazgatóság elutasította az útiköltségigényét azzal az indokkal, hogy 70 éven felüli, tehát térítésmentesen utazhat. Az elutasításba nem tud beletörődni, ugyanis a fia vitte el saját személygépkocsijával Kaposvárra, szemészeti vizsgálatra, ezért úgy gondolja, hogy az útiköltséget ki kellene fizetni. — Ha az egészségügyi ellátás igénybevételéhez utazás válik szükségessé, a legolcsóbb közlekedési eszköz használata során felmerült útiköltség téríthető meg. Az útiköltség megtérítésénél figyelembe kell venni, hogy az állampolgárt utazási díjkedvezmény megilleti-e. Olvasónk ingyen utazhat, ezért útiköltség nem illeti meg, azonban ha az utazási utalványon az orvos kísérő szükségességét igazolta, a fia részére a vonat- vagy autóbuszköltséget meg kell téríteni. B. J. (Nagyatád) rokkantsági nyugdíjasnak a közelmúltban második gyermeke született. Levelében azt kérdezi, hogy a gyermek után családi pótlékra jogosult-e, ha igen, hol igényelheti azt. — A családi pótlék kérelmével forduljon a Nyugdíjfolyósító Igazgatósághoz (Budapest, 1820), a folyósítási törzsszámára hivatkozva. Második gyermeke után is jár családi pótlék. A kérelemhez a gyermek eredeti születési anyakönyvi kivonatát kell csatolni. Segített a marcali Demisz Lapunk november 11-i számában jelent meg a marcali Demisz-elnökség felhívása az ingyenes téli tüzelöszállítási akcióról az itt élő nyugdíjasok részére. Niki Gábor, a Demisz marcali elnöke beszélt az akcióról; — 15—20 fős baráti körünk van a nyár vége óta. Kéthetenként találkozunk és tervezzük meg a munkánkat. Az október végi találkozásunkkor jött az ötlet, hogy segíteni kellene a nyugdíjasoknak. Megbeszéltük, mit lehet tenni a tüzelő hazaszállítá- sa ügyében. Tervünket tett követte. Jártam a tanács szociális osztályán és kértem: gyűjtsék össze azoknak a címét, akiknek szükségük van a segítségünkre. Jelentkeztek a Demisz-irodában személyesen is. November 13- tól 22-ig 9 nyugdíjasnak szállítottuk haza és hordtuk be a tárolóba ingyen a téli tüzelőjét. Nagy segítséget kaptunk a magánfuvarozóktól, mert amikor megtudták, hogy ilyen akcióról van szó, a fuvarért nem kértek pénzt. Volt olyan 70 éves néni, akinek megvolt már a téli tüzelője, csak azt leérte, hogy hasogassuk fel a tűzifáját és hordjuk be a fáskamrába. Mi, fiatalok ennek is eleget tettünk... — Miért csinálják ezt? — Segíteni akarunk az öregeknek. hogy a helyzetük köny- nyebb legyen. Szerintünk megérdemlik ezt a segítséget. Helyenként az öregeknek szégyenérzetük van, hogy rászorulnak az ilyen segítségre, pedig nincs azon mit szégyenkezniük... Munkánk alapja, hogy a szociális perifériára szorultaknak — pl. fiataloknak, nyugdíjasoknak — segítséget nyújtsunk, ha tudunk. Ezt az akciót saját erőnkből, anyagi befektetés nélkül meg tudtuk valósítani. Sokaktól hallottuk: „Isten áldja meg magukat!”, és könnyes szemeket is láttunk... Jünglig József Kint hideg van — jöhet az ulti... Ahol a betűvetést tanulták... Eltűnt egy volt Régen, nagyon régen, 1935 júniusában végeztem el a tanítóképzőt Nagykőrösön, majd csaknem egyévi helyettes tanítóskodás után megválasztottak a Somogy megyei Kisbajom községbe kántortanítónak. Mivel nem volt meg a kétévi várakozási időm (VKM 69.030—1950. VI. sz. ü. o. rendelet), nem erősített meg a minisztérium, új választás kiírását rendelte el. Csakhogy addig én már Kisbajomban tanítottam 60—70 gyermeket mindennap délelőtt és délután, heti 32—34 órában... Kisbajomi állásomat 1936. október elején foglaltam el. A tanítói lakás még a múlt század végén épült, olyan erős falakkal, hogy ellenállt a második világháborúnak is, pedig ez a község négy hónapig a frontvonalba esett, többször gazdát cserélt. Igaz, hogy a felszabaduláskor nem volt meg az épület teteje, hiányoztak az ablakok, az ajtók, a tanteremből a padok... Néhány év kellett, amíg megjavították a tanítói lakást, a tantermet, és új padokat szereztünk be. 1947-ben kapott az iskola még egy tanítót — 90 százalékos államsegéllyel —, így a nyolc osztályban már ketten tanítottunk felváltva: délelőtt egyikünk, délután másikunk. Mi szerveztük meg Kisbajomban — Somogy megyében harmadiknak — a dolgozók esti általános iskoláját, majd a következő évben a nyolcadikat azok számára, akik az előző évben elvégezték a hetedik osztályt. Voltak itt 17 évesektől kezdve 25 évesekig férfiak és nők, akik heti 3—4 alkalommal — október közepétől március végéig — esténként 6 órától 10 óráig tanultak, majd eredményesen elvégezték a nyolcadik osztályt. Közülük többen tovább tanultak, s lett belőlük tanácselnök, tanácstitkár, tsz-el- nök, tsz-főkönyvelő... Akkor sem volt üres esténként a tanterem, amikor nem volt tanítás: színdarabokat tanítottunk a fiataloknak, akik a tanulás mellett vágyakoztak a szórakozásra is. Nem volt rádió, a felszabadulás után a község nagy része romokban hevert, a lakosságnak első gondja volt a négyhónapos kiürítés után a lehetőség szerinti jobb életkörülmények megteremtése. Az iskolák államosítása után én is Kutasra kerültem és az iskola igazgatója lettem. Később Kutas körzeti általános iskola lett, és mint tagiskola, hozzá tartozott Kisbajom. így hivatalból is gyakorta jártam oda, ahol 1952-ben négy tanerő működött. Később, a tanulók „bekörzetesítése” után csak az alsó tagozat maradt meg, de ez is megszűnt 1976-ban, és a tanulók Kutasra jártak a megépült kövesúton autóbusszal. Később a községből elment a lelkész, majd megszűnt a községi tanács, a termelőszövetkezet beolvadt a kutasiba, csakúgy, mint az áfész is a kutasi szövetkezetbe. Ezek mind a községi közös tanácshoz tartoztak, azaz Kutashoz. Hiába tiltakozott a lakosság az összevonások ellen, nem vezetett eredményre. A fiatalok egy része máshol, így Kaposváron, Nagyatádon, a Kutasi Állami Gazdaságban keresett munkát, mások távolabbra, Pécsre, Dunaújvárosba költöztek. Igen nagy volt az ingázás, és sokan véglegesen elhagyták a községet. Felgyorsult az elöregedés... Azért később is tartottam a kapcsolatot — sőt még ma is tartom — néhány kisbajomi családdal. A múlt évben is ott jártam feleségemmel egyik kedves ismerősömnél, aki szemben lakik az iskolával. Ekkor láttam, hogy az erős falakból álló iskola nincs meg. Lebontották. Pedig — igaz, sok pénzbe került volna — fel lehetett volna újítani és hasznosítani, ha nem is oktatási, de más közművelődési célokra. Amikor a lebontott iskola helyét megláttam, bizony elérzékenyül- tem, s könny szökött a szemembe. De ezt láttam kedves ismerősöm szemében is. Szerettem volna a lebontás körülményeiről érdeklődni, de azt mondták, hogy ne beszéljünk erről, mert fáj a szívük a régi iskoláért. De nemcsak az övék, hanem a ma még élő sokaké, akik ennek az épületnek a falai között ismerkedtek meg a betűvetéssel és tanultak gyakorta nagyon nehéz körülmények között. Magam sem tudok szabadulni a gondolattól, hogy nincs meg az az épület, ahol ifjúságomat töltöttem, ahol kora reggeltől késő estig dolgoztam az iskolásokkal, az ifjúsággal, s vezettem a középkorúak énekkarát. Nagyon szerettem az ott élő embereket és azt az iskolát. Tizennégy évig dolgoztam ott, a ma még élők elmondása szerint — nem eredménytelenül. K.J. Rovatszerkesztő: Hernesz Ferenc G, lyerekek, szenzációs hírem van, ma betöltőm az ötödik X-et! — újságolta derűsen kolléganőnk, amikor reggel a tőle megszokott rohanással valósággal berobbant az irodába. — És te ennek örülsz? — húzta el a száját a fiatal gépírónő. — Na, hallod, az életben nem mindenki élheti meg a fél évszázadot. Különben is: én nem öregszem, csak éveim száma nő — válaszolta ránk hunyorítva. Valóban, ki hinné róla, hogy ötvenéves. Haja szőke, az arca kisimult, alakja teltkarcsú, szereti a pasztellszíneket, angolosan öltözik. Öt évvel ezelőtt szívta el az utolsó cigarettát, a kávét teára cserélte, kétnaponként hatra az uszodába jár. s egy héten kétszer mérlegre áll. Fél Harmadvirágzás előtt kiló súlyfölöslegért képes vezekelni: gyümölcsnap, kenyérmegvonás, lefekvés vacsora nélkül. Almát rágcsál darabka sajttal vagy joghurtot iszik, míg a többiek kövér taiját, túrós rétest hoznak a büféből, s ha kínálják, védekezve felkapja kezét: — Jaj, ne kísértsetek, takarékoskodnom kell maradék fiatalságommal — tiltakozik kedvesen. Hát igen, néhány év múlva már ö is nyugdíjas lesz, és akkor is friss, egészséges, csinos külsejű akar lenni. Éppúgy tudja, mint bárki, hogy az öregedés nem kerülhető el, de lassítható folyamat, ha bölcsen irányítjuk, rendezzük be életünket. Erre már fiatalon készülni kell! Egy nő, ha megőrzi testi-lelki frisseségét, még hatvanon túl is életvidám, csinos maradhat. Kinga Wisniewska- Roszkowska lengyel orvospszichológusnő szerint ötve- nen felül kezdődik a nők harmadvirágzása. Ebben a korban is meg lehet tartani a fiatalos, köny- nyed mozgást, egészséget, szépséget — csak akarni kell! Nem kizárt, hogy sokaknak ez lesz életük legboldogabb szakasza. Az ötvenes években is még mindig lehet újrakezdeni, bizonyos mértékig visszatérhet a fiatalság. A pihenés, az alvás a legjobb kozmetika, a vitamindús étrend, a friss, tiszta levegő, a séták, a rendszeres torna, a jó idegállapot mind, mind hozzásegítenek a fiatalos külső megőrzéséhez, visszanyeréséhez,,,A kövérséget, az elhízást a kor hozza magával” — hangoztatják szívesen a Rubens-i alakot öltők. Ez csak önmaguk áltatása, mentségkeresés, mert maguknak ellenségei azok, akik nem igyekeznek megszabadulni a felesleges kilóktól, a zsírpárnáktól, amelyek nemcsak eltorzítják az idomokat, hanem mozgásszervi, vérkeringési betegségeket is okoznak. Az elnehezedett testben elfárad a lélek is, tompa az elme; közöny, letörtség, búskomorság telepszik az emberre. Kiváltója: a tartalmatlan élet, amelyben a falánkság, az örökös édesség- majszolás jelenti az egyetlen örömet. Pedig ez ideális időszak: végre a magunk életét élhetjük, felnőttek gyermekeink, már megteremtettük egzisztenciáinkat, több időnk jut művelődésre, utazásra, nyelvek tanulására, szellemi továbbfejlődésre. Hogy milyen hosszúra nyúlik a nők harmadvirágzá- si ideje, az sok mindentől függ: előéletűnktől, anyagi viszonyunktól, a körülményektől, a táplálkozástól, lelkünk nyugalmától, céljainktól, energiatartalékunktól, szinte sorolhatnánk vég nélkül a közrejátszó tényezőket. Egy bizonyos: nincsenek csodaszerek. Éljünk mértéktartóan, egyszerűen, ne mérgezzük szervezetünket, becsüljük az apró örömöket és sikereket, találjuk meg az ötvenen felüli évek szépségét, derűjét, értékét. H. A.
