Somogyi Néplap, 1989. december (45. évfolyam, 285-308. szám)
1989-12-30 / 308. szám
1989. december 30., szombat 7 SOMOGYI TÁJAK, EMBEREK ,,MESTERSÉGE” CÍMERE A címerek mestere HERALDIKA — BAJOMBAN Tamási Rita riportja Fotó: Gyertyás László A napsütés kegyes ajándéka a decembernek. Bekúszik a lakásba, és körülsimogatja a méltóságteljes neorokokó bútort. Nyilai megcsússzannak a mély- barna fán, s a festményeket vigyázó üvegfelületeken. — Nem ülök szembe a napfénnyel, mert mindent bevallanék — nevet a barátságos nagybajomi otthon jó kedélyű ura: Deákvarga József a címerek, címerlevelek és -eredetek nagy tudója. — Nemrégiben az országos levéltárban kutatott. Megtudhatnánk a célját? — A kaposvári címer felülvizsgálatával kapcsolatos korábbi megbeszélésre dr. Kanyar József javaslatára szakértőként meghívást kaptam. Kaposvár 1899-ből származó címerlevele, amit I. Ferenc József adományozott a városnak, a háborúban elveszett. Tudtam, hogy az országos levéltárban megtalálható királyi könyvekbe bejegyezték a címeraTolna dományokat az eredeti szöveggel és címerrajzzal. Megtaláltam, és Gyertyás László, a Somogyi Néplap fotóriportere lefotózta. — Milyen érdekességet fedezett föl? — Ferenc József nem elsősorban címert, hanem címeres pecsétet adományozott. A helyhatósági címerek elsődleges funkciója ugyanis az — ellentétben a szocialista címerek díszítő és utaló jelképével —, hogy pecséteken alkalmazva hitelesítő erővel rendelkeznek. Az előbb említett megbeszélésen szóba került, hogy visz- sza kellene állítani a régi helyhatósági pecséteket. — Ön szerint miért? — Vicces, hogy ma egy jár- latlevélen és egy államközi szerződésen ugyanazzal a címerrel ellátott pecsét van! Nincs önálló jellege. A visz- szaállított helyhatósági pecsétek a helyi önállóságok szimbólumai lennének. Használatuk nem egy ködös arculatú állam, hanem a helység nevében történne, s többek között ápolná az egészséges lokálpatriotizmust is. Egyébként Nagybajom is most szándékozik felújítani az 1702-ből származó címerét, amely egy pajzsban bíbicmadarat ábrázol. — Mikor kezdett el címerekkel foglalkozni, és milyen indíttatásból? — Nagybajomba nősültem, feleségem az itteni volt földbirtokosnak, Sárközy- nek a leszármazottja. Az ötMoson venes évek elején unaloműzőként kezdtem el foglalkozni családi címerekkel. Aztán későb feleségem biztatására módszeresen kutattam. Számos levéltárat végigjártam, lelkesen rajzolgattam a címereket. — Melyik leendő magyar címerre voksol? — Természetesen a koronásra! A Magyar Heraldikai és Geneológiai Társaság tagjaként éppen ma délután veszek részt Budapesten egy ezzel kapcsolatos ülésen. Pozsonyból jön dr. Püspöki Nagy Péter történész, aki szerint a koronát az a politika „vette le” a címerünkről, amely az országot egy tartomány szintjére süllyesztette. Hiszen többek között még a honvédcsákón és a Kossuth-pénzeken is koronás címer volt. A Kos- suth-címert nem deklarálták, csupán 1948-ban lett hivatalosan elfogadva. — Mint a címertudományban jártas szakértőnek bizonyára fájt a szíve, amikor a szocialista címerek — fogaskerékkel és kalapáccsal — ,, megszülettek"... , — Igaza van, nagyon fájt. Ám kór(!)történeti dokumentumokként ezeket is őrzöm. Míg elmerülök a hatalmas dosszié színpompás, formagazdag címervilágában, fotóriporter kollégám megkéri a házigazdát, hogy üljön át a gyönyörű fotelba. —Jesszusom! Ez egy trón! Muszáj? — nevet újra, a ház asszonya pedig finom illatú kávéval kínál bennünket. — A kávé Allah ajándéka a szenvedő emberiségnek. Egy hithű muzulmán nem utasít vissza kávét—halljuk közben a házigazdától. — Képzeljék, egy református lelkésznél is „elsütöttem” ezt, mire csodálkozó tekintettel kísérve kérdezte: most kér vagy nem kér? A szoba polcai roskadoznak a könyvektől, számos igen ritka és értékes kötet is gazdagítja a gyűjteményt. Észreveszi érdeklődő pillantásainkat: — A bútortól az értékes könyvekig rengeteg dolgot találtam padlásokon. Ugyanis eredetileg kóbor térképész és limlomvadász vagyok... —Vagyis térképész üzemmérnök — fűzi hozzá komolyan. — Földmérői pályafutásom legtündéribb esete volt, amikor egy Csurgó környéki faluban dolgoztunk. Mentünk házról házra, végeztük a munkánkat. Az egyik háznál idős nénike szólított meg: „— Már megint mérnek? Csongrád Jász—Nagykun—Szolnok Baranya Pest—Pilis—Solt—Kiskun Nem haragszik meg, mérnök úr, ha mondok valamit? (Miket nem mondtak már nekem az életben) — Nem haragszom, mondja csak. —Tudja, mérnök úr, mit ír a Biblia? Erre a kérdésre nem számítottam. — Nénikém, én olvastam az írást, abban nagyon sok minden van, nem tudom, mire gondol... — Tudja, mérnök úr, azt íria a Biblia, hogy akkor jön el a világ vége, amikor az inzsellérek folyton csak mérnek, csak mérnek...” — Visszatérve a címerekre: mennyi idő kell ahhoz, hogy egy-egy ilyen gyönyörű rajzolatú, igen bonyolult címert lemásoljon? — Tíz és húsz óra között általában sikerül. Egyébként minél egyszerűbb a címer, annál ősibb. — Ez a munka irigylésre méltó türelemről vall... — Nem vagyok mindig türelmes, például nagyon hosszanti ha leesik valami vagy elkenődik a festék. Miközben beszélgetünk, elénk kerülnek a féltett kincsek: többek között 1797-ből egy Sztojanovics György nevű veszprémi kereskedő nemeslevele, amelyet egykor Ferenc császár aranyozott uralkodói nagypecsétje hitelesített. S megcsodálhatjuk Zala vármegye térképét is, amely Ferenc József 1857-es országjárása alkalmából készült. — Hopp! No nézzük csak; valóban nincs korona a címeren! — csettint ujjával a címerszakértó, s mutat ennél korábbi időkből származó térképeket is. Amint később megtudtuk, most feleségével egy Sárkö- zy-müzeum létrehozásán fáradozik. Úgy tetszik, a tanács partnerünk lesz ebben. Nemcsak Sárközy-anyagot gyűjtöttünk, hanem egy helytörténeti kiállítást is szeretnénk összeállítani. Támogatóink többnyire a Sárközy leszármazottak. Tavasszal tervezzük rendbehozni a kiskorpádi temetőben a hatalmas Sárközy-kriptát, melybe a XIX. század közepéig temetkezett a család. Hogy kutatómunkája ez irányban is milyen alapos, arról rögtönzött kiselőadása árulkodik. Információt kapunk a régi birtokoscsalád és Csokonai Vitéz Mihály baráti kapcsolatáról, arról, hogy Sárközy István nemcsak anyagi, de szellemi mecénása is volt nagyszerű költőnknek. (S levelezőpartnere Kazinczynak! — A Szerk.) — Még nem tény, csak elképzelés a tanács részéről, hogy a kiállításnak a régi pártház ad majd otthont. A kastélyban ugyanis iskola működik. — Most min dolgozik? — A Sárközy család 1510- ből származó nemesi diplo- máj át másolom. Dolgozószobájában mutatja meg a félkész, hihetetlen precizitással készülő másolatot. — És el ne felejtsem! Kézi csomózású szőnyeget készítünk a feleségemmel. Vagy ahogy nálunk, Erdélyben mondják: bogozunk. — Ön tehát erdélyi? — Nem, csak két és fél millió rokonom él ott. Én Veszprém megyéből származom. Búcsúzásként megnézzük a készülő szőnyeget, gyakorlott kezei boszorkányos gyorsasággal mutatják be a bogozás tudományát. — A fele pad a feleségemé, a fele az enyém. Mindent együtt csinálunk... Budapest székesfőváros Abaúj—Torna Bács Szatmár
