Somogyi Néplap, 1989. december (45. évfolyam, 285-308. szám)

1989-12-30 / 308. szám

2 SOMOGYI NÉPLAP 1989. december 30., szombat v Új államfő Csehszlovákiában A legrendhagyóbb életútú köztársasági elnököt iktatták be pénteken Csehszlovákiában. Václav Havel drámaíró, esszé­ista és polgárjogi harcos, a csehszlovák megújulási mozga­lom vezéregyénisége 1936. októ­ber 5-én született Prágában, Csehszlovákia egyik leggazda­gabb nagypolgári családjában. Már fiatalon rendkívüli érdek­lődést mutatott a színház és művészet iránt, korán megje­lentek cikkei. A „prágai tavaszt” megelőző években gyorsan a megújulásért küzdő fiatal értelmiségiek egyik vezéregyéniségévé vált; egyik alapítója az Elkötelezett Párton- kívüliek Klubjának, s elnöke lett a Független írók Klubjá­nak. Az öt VSZ-tagállam kato­nai intervenciója egy időre el­hallgattatta, hogy aztán a 70-es években a legnagyobb bátorság­gal tiltakozzon „a normalizáció” elnyomó módszerei ellen. Egyik alapítója és első szóvivője a csehszlovákiai emberi jogokért küzdő Charta ’77-nek. Háromszor börtönözték be, sz4jntaIanszor vetették vizsgá­lati fogságba, körülbelül 5 évet töltött fegyházban (legutoljára az idén), s csak május közepén helyezték feltételesen szabad­lábra. Havel az üldöztetés évei alatt is termékeny szerző volt. Havelt írói munkásságáért, az emberi jogok védelmében ki­fejtett tevékenységéért 1986-ban Erasmus-díjjal tüntették ki. Az új év kedvező távlatokat nyit Geraszimov a kelet-európai változásokról és a leszerelésről A kelet-európai változá­sokat, a „demokratikus for­radalom” folyamatait minő­sítette az óesztendő legfon­tosabb eseményeinek Gen- nlagyij Geraszimov. A szov­jet külügyminisztérium tá­jékoztatási főosztályának vezetője pénteki moszkvai évzáró sajtóértekezletén kü­lön elemezte a szocialista országokba n végbement vál - tozásokat. A külügyi szóvivő méltat­ta a berlini fal lebontását, a magyarországi, lengyelor­szági és bulgáriai változáso­kat. Kitért a csehszlovákiai „bársonyos forradalomra”, és üdvözölte Duöcek és Ha­vel megválasztását. Kifejez­te meggyőződését, hogy a szovjet—csehszlovák kap­csolatok, a szövetségi együtt­működés a jövőben is a ba­rátság, a kölcsönös megér­tés és a jószomszédság je­gyében fejlődnek majd. E folyamatok szomorú, tragi­kus kivétele Románia, hi­szen ftt emberáldozatokat követeltek a demokratikus átalakulások. A Szovjetunió támogatja a „karácsonyi forradalom” célkitűzéseit — hangsúlyozta Geraszimov, beszámolva egyben a Ro­mániának nyújtott szovjet segítségről. Geraszimov szavai szerint az óév egyetlen „disszonáns” eseménye a panamai invá­zió volt. Ennek ellenére úgy ítélte meg, hogy az új év kedvező táviatokat nyit a szovjet—amerikai kapcsola­tok fejlődése előtt, minde­nekelőtt a leszerelés, a ha­dászati támadófegyverzet 50 százalékos csökkentése te­rén. A szovjet szóvivő ked­vezően ítélte meg a nukleá­ris kísérleteket korlátozó megállapodások ratifikálási esélyeit 1990-ben, akárcsak a vegyi fegyverek betiltásáról szóló konvenció aláírásának lehetőségét. Reményét fejez­te ki, hogy a haditengeré­szeti erőket is sikerül be­vonni a leszerelési folya­matba, s ezen túlmenően kereskedelmi megállapodás­sok is jelzik majd a szov­jet—amerikai viszony javu­lását. Geraszimov szerint 1990- ben lehetővé válik a „Hel­sinki—2” folyamat megszi­lárdítása, a katonai szem­benállás szintjének további csökkentése, az országok gazdasági együttműködésé­nek kibontakoztatása. (Folytatás az 1. oldalról.) felkérte Marian Calfa szö­vetségi miniszterelnököt, te­gyen javaslatot a köztársa­sági elnök személyére. Calfa a nép, a meghatározó poli­tikai erők és a saját nevé­ben Václav Havelt javasolta Csehszlovákia új államfő­jének. Hangsúlyozta; Ha­vel a legjelentősebb képvi­selője a demokratikus meg­újulásnak. Calfa azt is kijelentette, hogy Havel jelenleg a leg­nagyobb nemzetközi tekin­télyű állampolgára Cseh­szlovákiának és elnökké vá­lasztása garanciája lesz az emberi jogok betartásának Csehszlovákiában. Calfa javaslata után a Václav Havel csehszlovák parlament két kamarája nyilvános szava­zással, egyhangúlag Václav Havelt választotta meg Csehszlovákia új elnökévé. Havel megválasztása után azonnal letette a hivatali esküt, amelyből még csü­törtökön a parlament tö­rölte a szocializmus ügye iránti hűségre vonatkozó részt és belevette azt, hogy a köztársasági elnök az or­szág nemzeteit és nemzeti­ségeit kívánja szolgálni. Az eskütétel után Ale­xander Dubcek üdvözölte Csehszlovákia új államfőjét, azt hangoztatva, örül, hogy együtt fognak dolgozni az ország és a nép javáért. Az új köztársasági elnök kora délután az elnöki reziden­cia erkélyéről beszédet mondott. A hagyományoknak meg­felelően Csehszlovákia új köztársasági elnöke, az ál­lam és a katolikus egyház jó viszonyát kinyilvánítan­dó: megválasztása után részt vett a Szent Vitus székesegyházban a hálaadó misén. (E nemes hagyo­mánynak utoljára Klement Gottwald tett eleget, akit 1948 júniusában Beran kar­dinális áldott meg.) MAGYAR SZOCIALISTA PART Egyre újabb ötletekkel áll elő az MSZP. Most jelentek meg a szocialista párt üdvözlő plakátjai az utcán A Nemzeti Hegmentési Front új rendeletéi Két letartóztatott Securitate-tagot kísérnek a katonák Bu­karest belvárosában (Folytatás az 1. Oldalról) irányítja és összehangolja a hadsereg és a belügyminisz­tériumtól átvett egységek egész tevékenységét. A ta­nács alárendeltségébe tarto­zik a rendőrség és a tűzoltó­ság is. A milícia elnevezé­sét rendőrségre vá/líoztatta. A Nemzeti Megmentés i Pront Tanácsa elnökének hatáskörét is meghatároz­ták. Ö képviseli az országot a nemzetközi kapcsolatok­ban, megköti a nemzetközi szerződéseket, kinevezi és visszahívja Románia nagy­követeit; tulajdonképpen ál- íamelmöki feladatot gyako­rol. Ami az új román vezetés külpolitikai irányvonalát il­leti, a közlemény leszögezi, hogy a Mihail Gorbacsov által meghirdetett közös európai otthon létrehozá­sáért fog dolgozni. Románia továbbra is tagja marad a Varsói Szerződésnek — hang­súlyozza a tanács. Rendeletileg létrehozták az új minisztériumok egész so­rát. Petre román miniszter­elnöknek két helyettese van: Mihail Draganescu és Gelu Voican VoicuTescu. A Nemzeti Megmentési Front Tanácsa egy másik rendelettel több mint 40 ka­tonai vezetőt előléptetett — azokat, akik a népfelkelés időszakában hősiesen vezet­ték a hadsereg egységeit a Securitate gyilkos bandái ellen. A Nemzeti Megmentési Pronlt Tanácsa számos ko- rábhi rendelkezést hatályta­lanított. Határozataival' visz- szaállítja az élet normális rendjét és menetét. Nincs olyan korlátozás, amely ed­dig megkeserítette az embe­rek nyugalmat. Korlátlanul használhatják a villamos energiát s annak 1 kilowat- tos árát egységesen 65 báni­ban állapították meg. A benzint, a gépkocsik üzem­anyagát is felszabadították: bárikd szabadon tankolhat, nincs korlátozás. Közölték; az iskolái szünetet január 17-ig meghosszabbították, az egyetemeken pedig január 14-ig. Háromnapos munka- szünet lesz Romániában de­cember 31. és január 2. kö­zött. Az ország lakossága nagy megnyugvással fogadta a bejelentéseket, amelyeket a rádió többször is megismé­telt. A bukaresti képhez tarto­zik: csütörtök éjszaka még szórványosan voltak lövöl­dözések, de a hadsereg mind szorosabbb gyűrűbe zárja a még ellenálló Securitate- egységeket. A Securitate szabadlábon maradt, harcoló tagjai to­vábbra is veszélyt jelente­nek, de arra már nem ké­pesek, .hogy kezükbe kapa­rintsák a hatalmat — jelen­tette ki Cazimir Ioneecu, a Nemzeti Megmentési Front elnökhelyettese pénteki saj­tóértekezletén. A bujkáló „szekusok” ugyanis megpró­bálnak merényletet elkövet­ni Valószínűleg néhány száz Securitate-tag van még sza­badlábon, de esetükben nem a létszám a fontos, hanem az, hogy nagyon jól kikép­zettek és nagyon jól föl van­nak fegyverezve. * * • Horn Gyula bukaresti lá­togatásáról tegnap hazaér­kezett Budapestre. ÚJABB ADOMÁNYOK (Folytatás az 1. oldalról.) testvérvárosi kapcsolat fel­vétele ügyében. Mind1 a két pártvezetőt felhatalmazzák arra, hogy előkészítsék a tárgyalásokat a kapcsolat fölvételére. Dr. Orosz László, az MSZP közalkalmazott alapszerve­zetének ügyvivő titkára szép gesztusról számolt be. — Kéthónapi tagdíj, öt­ezer forint gyűlt össze ná­lunk. Azt mondtuk, hogy most nem a pártkasszát ré­szesítjük előnyben, hanem Románia népeinek segítünk. December 23-án, szombaton azonnal postára adtuk ezt a pénzt, mégpedig a Vörös- kereszt számlájára. A tag­díjat pedig ráérünk újra összeadni, fontosabb volt ez a gyorsaság! Dr. Varjú Irén, a Kapos­vári Városi Tanács egész­ségügyi osztályának vezető­je arról értesítette a szer­kesztőséget, hogy osztályuk negyedmillió forint értékű, egyszer használatos injek­ciós tűt és fecskendőt kül­dött a romániai egészség- ügyi intézményeknek a Vö­röskereszten keresztül. Erre biztos, hogy nagy szükség van, hiszen gyorsan és ste­rilen. lehet vele dolgozni. Felhívtuk a Vöröskereszt megyei vezetőségének szék­házát is. Honfi Istvánná megyei titkár örömmel szá­molt be arról, hogy a ter­vezett négy helyett öt va­gon élemdszert indítottak útnak tegnap Budapestre, on­nan pedig Hargita megyébe. Nagyon szép, hogy So- mogyjád, Bodrog, Várda már másodszor küldött élel­miszeradományt. A kapós- mérői tsz fél vagon káposz­tája, a Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat 150 mázsa lisztje, a balatonsze- mesiek, szárszóiak adomá­nya is ott van a vagonok­ban. A Vörökereszt januárban összesíti az eredményt. Hon­fi Istvánné már most azt jósolja: — Csodálatos eredmény­nyel zárjuk a segélyakciót! L. G. Segítség Mezőcsokonyáról A határ menti települések ellátása is aggasztó A határ menti települése­ken sok helyütt éheznek az emberek Romániában —er­ről1 számoltak be szerkesztő­ségünkben azok a mezőcso- konyaiak, akik önnön kez­deményezésükre élelmiszert gyűjtöttek és vittek a har­coktól (is) szenvedett román nép megsegítésére. A Vöröskereszt és a ro­mán hatóságok az ország közepe felé irányították a rakományt — többek között 500 kiló burgonyát. 220 kiló cukrot, diófbelet, zöldsége­ket, konzervet, lekvárt... Az autónak egy konvojjal Désre kellett volna eljutná, de a gép meghibásodása miatt kénytelenek voltak visszafordulni és végül Nagyváradon, a református gyülekezet parókiáján rak­hatták ki az adományt. A gépkocsi vezetője azt is elmondta, hogy Nagyvára­don és környékén igen ke­vés az élelem, tehát téves az információ, hogy arrafelé már nem is tudnak fogadni élelmiszersegélyeket. (Faragó) A megyei NEB levele Köszönet a lelkiismeretes munkáért A Somogy Megyei Népi Ellenőrzési Bizottság levelet juttatott el szerkesztősé­günkbe, s ebben köszönetét fejezi ki a több ezer társa­dalmi munkatársnak, népi ellenőrnek három évtizedes, sok esetben jelentős áldo­zatvállalást is követelő mun­kájukért. A népi ellenőrzés a váro­soktól a nagyközségekig mfgitalálta helyét az állami és a társadalmi igazgatás kiterjedt hálózatában és si­kerrel segítette a nem kí­vánatos jelenségek leküzdé­sét. Az elért eredményekben jelentős része van minden népi ellenőrnek, a bizottsá­gi tagoknak, a függetlenített irányító szakembereknek, akik nagy felelősséggel és szakértelemmel tettek eleget vállalt kötelezettségüknek. A megyei NEB köszönetét és elismerését fejezi ki az eredményes munkáért — fe­jeződik be a levél. Á szívek melegéért Részesei lehettünk ötven elhagyott, az életben botor­káló, egyedül élő kaposi honfitársunk csak pár órá­ra méretezett kicsi örömé­nek. Láttuk a könnyeket a szemek szögletében, és ész­revettük a mosolyt is a gyű­rött arcokon. A karácsonyi énekek Krisztust dicsőítő dallamai mellett magunkhoz ölelhettünk egyedül élő ne­héz sorsú kaposváriakat. Mi nem csak hirdetni, hanem gyakorolni és gyako­roltatni akarjuk a szeretet oly sokszor elfelejtett lehe­tőségét. Köszönet ezért a szép es­téért, az átadhatott ajándé­kokért a város polgárainak, kik adományukkal, a per­selyekbe csúsztatott segíteni akarással lehetővé tették a szegények karácsonyának megrendezését. Köszönet a Rákóczi iskola énekkarának a verset és a humoreszket oly csillogó szemmel elő­adónak, hálával szorítjuk meg dr. Gyenesei István el­nök úr kezét a helyiségért, a kitűnő vacsoráért, köszö­net a konyhán dolgozóknak, kik a vacsora mellé a szí­vük melegét is az asztalok­ra varázsolták és külön kö­szönet a Tempó Taxi dol­gozóinak, kik ingyen vitték haza a jelenben botladozó­kat. Felhívás és találkozás volt ez az este. A tizenhatmil­lió magyar gondolkodók fel­hívása azért, kik várják a segítő kezeket és szíveket és találkozás a szeretet szelle­mével. A Magyar Demokrata Fó­rum kaposvári szervezete

Next

/
Oldalképek
Tartalom