Somogyi Néplap, 1989. december (45. évfolyam, 285-308. szám)

1989-12-23 / 304. szám

6 SOMOGYI 1989. december 23., szombat KÖZELKÉPEK Jaba-völgyi remények Még délidőben sem képes megbirkózni a vézna napsütés a dombok között húzódó hi­deg, szürke köddel. A halastó sima tükrét jéghártya borítja. Lombiavesztett, csupasz al­karokkal didereg a ligetes erdő. A tájat borító szürkeségből csak a zartkert, a szőlőhegy fehér falú, hétvégi házai emelkednek ki. A Jaba völgyében fázós csend és némaság van. Csak a fantázia működik. A képzeletben eltű­nik a tél előtti szürkeség, s ahol ma semmi sincs, ott láttat egy virágzó, kulturált üdülőfalut, ahol ez idő tájt éppúgy, mint a rekkenő nyárban, zajos, felhőt­len, vidám élet folyik. Jaba-völgyi látomások? Reméljük, sokkal több ennél! Indítékok, előzmények A tanáccsal közösen már több év óta foglalkoztatja a tabi szövetkezet vezetőit az idegen- forgalom, a falusi turizmus fej­lesztésének gondolata. A szán­dék két forrásból táplálkozik. Az idegenforgalmilag túlzsú­folt Balatonhoz mindössze ti­zenöt-húsz kilométerre van ez a természeti szépségekben olyan gazdag vidék. Ugyanak­kor a terület mezőgazdasági hasznosítása — a kedvezőtlen termőhelyi adottságok miatt — f azdaságosan szinte megold- atatlan. — A gondolat jó ideig csak szunnyadó vágy volt — mond­ta Kovács Ferenc, a szövetkezet elnöke.—Sem a politikai, sem a gazdasági viszonyok, sem a törvény adta lehetőségek nem adtak módot arra, hogy érdem­ben történjen valami. Hiába kezdeményezett a város, nem volt aki társuljon, kapcsolódjon az elképzelésekhez. — Maga az idegenforgalom sem? Kovács Ferenc nemet int a fe­jével. , — Úgy értékelem: éppen ez a múltunk egyik nagy hibája! Az idegenforgalom kicsit magába zárkózott, távol voltunk egy­mástól, jóllehet a mezőgazda­ság kezében rengeteg eszköz van, amivel ezt az ágazatot tá­mogathatja. Ide sorolom pél­dául az idegenforgalmat szol­gáló élelmiszer-minőséget, de azokat a területeket is, amelyek kínálják a turisztikai hasznosí­tást. A mezőgazdaságnak nincs olyan ágazata, amely gyenge földön olyan hozadékot bizto­sítana, mint egy idegenforgal­mi létesítmény. — Ebben az évben társadal­milag is, politikailag is, jogsza­bályilag is sok minden válto­zott. —: Ezért vettük ismét elő dé­delgetett tervünket új tartalom­mal, új módon. A vidék elmara­dásának megszüntetéséhez meg kell keresni a kitörés lehe­tőségét. Ezért a vidéknek kell többet tenni, önmagáért: Külföldi tőke A VÁTI elkészítette témais­mertető dokumentációtervét a Jaba-völgyi üdülőcentrumról és üdülőfaluról, a szövetkezet pedig a hazai tőkehiány miatt külföldi partnert kezdett keres­ni. Nem eredménytelenül! De olyan feltétellel, hogy az üdülő- központ egész évben üzemel­jen. Ez volt az egyik kulcsfon­tosságú feltétel ahhoz, hogy a nyugatnémet partner a beruhá­záshoz ötven százalék vagy ennél is magasabb arányú tőke­vei belépjen. Vörös Márta riportja Fotó: Gyertyás László jába tartozik. Ha megvalósul ez a fejlesztés, mit jelent az ezen a tájon élőknek? — Az előzetes számítások szerint az üdülőlétesítmény közvetlen kiszolgálásához há­rom-négyszáz embernek folya­matos munkalehetőséget. De vendégfogadással, szállással, ellátással a környező települé­seken élők is jövedelemhez jut­hatnak. Önmagában az idilli falusi környezet nem vonzó, az igazi falusi turizmus — úgy vélem — úgy képzelhető el, na kapcsolódik egy, rendkívül sokoldalú igényt Kielégítő üdü­lőcentrumhoz. — Hol tart ma az egész elgon­dolás megvalósítása? — Az eddigi tárgyalások sze­rint a beruházást részvénytár­saság formájában valósítjuk meg. A külföldi partnerek ha­marosan jönnek újabb tárgya­lásra, a vállalkozás előkészíté­sére. Rengeteg mindent kell tisztázni, konkrét terveket készíteni, kivitelezőt biztosíta­ni, megkezdeni a majdani ott dolgozók képzését, és sorolhat­nám. — Végül is mekkora terüle­A zártkert hívogató házai fen és mikorra válhat valóra ez az ígéretes terv? — Száznegyven hektárt vesz igénybe az üdülőcentrum, és a nyugati fél úgy határozta meg, hogy két év múlva elkészüljön a beruházás. A szövetkezet kez­deményezett ez ügyben. De meggyőződésem, hogy ez nem szövetkezeti téma csupán, ha­nem közügy. Hogy meg lehet csinálni, azt láttuk. Miért ne tudnánk mi is megvalósítani?! A Jaba völgyében most csend, szürke némaság van. Lehet, hogy két év múlva nem­csak a képzelet látja itt a minő­ségi idegenforgalom új köz­pontját? Reméljük, így lesz! Magamat kockáztatom, a hazát nem Pozsgay Imre „hivatali" beosztása, államminiszter, s mint ilyen — maga fogalmazott így — munkája, tevékenysége a nyilvánosságra tartozik. Az állami főtisztviselő mint az MSZP elnökségének tagja és köztársasági elnökjelölt járt többször a megyében, és sok kérdésre felelt. Leggyakrab­ban a jelenről es a jövő lehetőségeiről faggatták: válaszai őszinték voltak akkor is, ha a felelet tartalma nem lehetett megnyugtató. Azt gondolom, Pozsgay Imre nemcsak szóno­ki képességeivel ragadta meg a hallgatóságot, hanem őszin­teségével is. A jelenről és a jövő lehetőségeiről kérdezték leggyakrab­ban. Most önmagáról, indíttatásáról, változásairól s a hűség­ről beszél: — Sok ember sorsa tükröző­dik az én sorsomban: tisztes, ám szegény családban nőttem föl, olyanban, amely nem tar­totta magát szegénynek, nem illett szegénynek lennie; ez is hozzá tartozott az akkori gon­dolkodásmódhoz. A környeze­tünkhöz képest igazán nem is voltunk azok. Nagyapám öt és fél katasztrális hold földje a ba- latonbozsoki mezőföldi jó tala­jon igazán tisztes megélhetést biztosított. Az 1945 utáni változás — én akkor 12 éves gyerek voltam -, majd az utána való iskolázási lehetőségek mind-mind szédü­letes emelkedést hoztak és még nagyobbat ígértek a magamfaj­ta ifjaknak.- Főiskolás korom­ban belevetettem magam a po­litizálásba, később még inkább ezt tettem: hittel, meggyőző­déssel, az indíttatástól hajtva. Nos, már az 50-es években ér­tek csalódások, éppen akkor, amikor hazatértem a falumba s láttam a közállapotokat. Akkor azonban a kényelmesebb utat választottam: azt mondtam, hogy az eszme ép, a gondolat alapos, csak gyarló emberek azok, akik ezt helyben kivitele­zik, s ezért ilyen. 1956 megrendített, aztán mégis valahogy helyreállt a vi­lágrend, némi előrehaladás is látszott az országban; igazából a 60-as évek voltak azok, ame­lyek az első lökést adták a gon­dolkodásom átalakításához, de még korántsem a politikai for­dulathoz. A 60-as években a vármegyei és országos politiká­ban forogtam már, amikor ne­kiveselkedtünk néhányan, hogy megreformáljuk a gazda­ságot, ésszerűsítsük az ott ural­kodó viszonyokat; termelé­kenység, produkció legyen be­lőle, haszon, ne csak visszama­radottság. Azt kellett azonban tapasztalnom, hogy minden ilyen nekiveselkedés végül is hiábavaló lett, visszaeséssel járt. Meg kellett hát vizsgálni azokat a viszonyokat, amelyek ezt a helyzetet okozták. Nem lehetett kitérni előle. Ráadásul a kormány tagjaként is azt lát­tam, hogy mostohán bánnak éppen az emberhez közel álló ügyek kezelésével, az oktatás­sal, az egészségüggyel stb. 1981. december 3-án — ezt a dátumot nem felejtem el soha — mondtam egy nagyon ke­mény és nagyon kritikus beszé­det a Központi Bizottság ülésén arról, hogy az oktatással ho­gyan bántak ebben az ország­ban, hogyan került ebek har- mincadjára és milyen fuser munka volt — már bocsánat a kifejezésért — az, amit végez­tek. Kifejtettem: ez a rendszer bűne, nem egyszerűen a közok­tatási kormányzaté. Akkor kel­lett először mellbevágóan meg- éreznem, hogy ha a politikai bí­rálatban az ember átlép az ak­kor engedélyezett határon, an­nak súlyos következményei vannak: gyorsan felfedezték, hogy nem vagyok alkalmas művelődési miniszternek, és más pályára tanácsoltak. Ká­dár János olyan fontosnak tar­totta ezt, hogy 1982 tavaszán maga vette kézbe az ügyet. Az életemben ilyen — a sor­somat érintő — dolgok is vol­tak. Türelmes alkatomon és jó génjeimen kívül nagy szeren­csém volt az, hogy csodálatos családi környezetben, otthon­ban éltem: feleségemmel, gye­rekeimmel olyan légkörben, hogy nem féltem semmiféle, létemet érintő kockázattól. Tudtam: támaszra számítha­tok. Azt mondtam akkor, hogy akár néptanítónak is elmegyek: boldogan vállalom, de nem változtatom a nézeteimet. Itt kezdődtek az én ütközé­seim, és bizonyos dolgaimban a konfliktusok, de személyes sértettség nem volt bennem soha. Én először mindig önma­gámban akartam tisztázni a dolgokat. Alkalmatlan vagyok a személyes sértődékenységre; én ezt a kisebbrendűség érzésé­nek tartom, ráadásul akkor ma­gammal sem lehetek békében. Márpedig azzal a tárggyal, amit úgy hívnak, hogy Pozsgay Imre, én nem szeretek foglal­kozni. Azt én csak úgy terelem a maga útján. Szóval el kellett jutnom ad­dig a határig, amikor rájöttem: rossz politika, amely mindent maga alá gyűr, magába szív, ahol a politika akarja az egész beteljesülését elintézni, még az ember helyett is. A rossz politi­ka rossz társadalmi szerkezet­hez vezet: az erkölcsök lazulá­sához, a népszaporulat csökke­néséhez, az alkoholizmushoz, a népbetegségekhez, hiszen bel­sőleg és lelkileg így éli meg a társadalom. A szocializmus eszméjéről én lemondani nem tudok: úgy éreztem, hogy a Nyugat-Európában oly sikeres­nek bizonyult demokratikus szocializmusban találhatom meg a megfelelő formát ahhoz, hogy az emberi igazságosság is és a termelékenység is együtt haladjon egy pályán. A damaszkuszi úton a római katona egyszercsak megtér, új­ragondolja addigi életét. Ennek köszönhetjük a csodálatos leve­leket, amelyeket az Újszövet­ségben olvashattunk Szent Pál­tól. Egy valamit én hozzáteszek ehhez: hiszek abban, hogy elvi szilárdság és jellemerő nélkül nem lehet senki tisztességes vezető. Hiszek abban, hogy joga van az embernek változni. Aki ezt nem hiszi el, az az em­ber egyik jogát akarja megta­gadni. Itt csak egy baj lehet: ha valaki úgy változik és közben úgy változtatgat, ahogy meg­rendelik nála, meg ahogy az éppen adódó gyors szükségle­tei kívánják. Az ilyet nem tar­tom hiteles embernek, mert le­gyen joga mindenkinek meg­változni, de üzenje meg, hogy Egy politikus vallomása megváltozott. Ne akarja elhitet­ni, hogy ő sohasem változott. Ezt én nehezen tudom elfogad­ni: az ilyen ember nem hiteles a szememben. A fordulataimat én mindig akkor hajtottam vég­re, amikor az nekem volt kocká­zatos. Mások meg többnyire akkor, amikor másnak az. Ak­kor mondtam ki például január 27-én azt, hogy 1956-ban nép­felkelés volt — akárhogy kön- törfalazunk —, amikor még megkövezés járt érte. Az ezt követő KB-ülésén két napig velem foglalkoztak: negyvenegyen szólaltak fel el­lenem s mondták el, hogy ho­gyan kell engem elintézni eze­kért a kijelentésekért. Ez is meg­található egy jegyzőkönyvben, amely valamikor majd nyilvá­nosság elé kerül. Mostanában már mások is látnak olyan jeleket, hogy egye­sek „megrendelésre" döntenek arról, hogy most párthoz tar­toznék-e vagy sem. Én azt mon­dom, most mindenki szabad ebből a szempontból ebben a hazában. Csak ne megrendelés­re álljon se erre, se a másik ol­dalra, s akkor az én szememben hiteles ember. Végül még annyit a kocká­zathoz: én magamat mindig hajlandó vagyok kockáztatni, a hazámat soha. Vannak akik a hazájukat igen, magukat nem. Ezt a kis különbséget fogadja el tőlem mindenki. (Lejegyezte: Kercza Imre) — A családias üdülési forma áz utóbbi péhány évben terjedt el Európában — jegyezte meg Kovács Ferenc. — Hollandiá­ban, Belgiumban, Nagy-Britan- niában és Franciaországban összesen tizennégy ilyen cent­rum épült, és gyakorlatilag egész évben telt hazzal üzemel. Meghívtak bennünket, hogy a végső döntés előtt szerezzünk személyes tapasztalatokat. Nézegetem a színes prospek­tust a negy-hat személyes üdü­lőházakról, a bevásárló- és szó­rakoztatási, sportközpontok­ról, aztán később ezt olvasom a témával foglalkozó dokumen­tációban: „A meghívást elfo­gadtuk... október 30-a és no­vember 2-a között... működés közben tekintettük meg Hol­landiában a De Eemhofban épült üdülőcentrumot és Bécs- ben a City Clubot. Az NSZK- ban megismerkedtünk a várha­tó nyugatnémet üzletfelekkel, akik bemutatták vagyoni hátte­rüket is. A tapasztalatok mege­rősítették közös elhatározásun­kat, és megállapodtunk a nyu­gatnémet—magyar vállalkozás főbb kereteiről..." Úgy tervezik, faluszerűen te­lepített, jellegzetes somogyi épületekből alakítják ki az üdü­lőfalut. A központi bázis pedig külső megjelenésében is illik majd a tájba. A,,háttérterület" jelentősége Ez az üdülőközpont a minő­ségi turizmust hivatott szolgál­ni, és jelentősen tehermentesí­teni a túlzsúfolt Balatont. A kül­földi partner a tőke mellett vál­lalta a vendégek szervezését is, vagyis azt, hogy valóban egész évben üzemeljen az üdülőfalu. — Ez a vidék a gazdaságilag elmaradott térségek kategóriá­Lulla, az üdülőfalu szomszédja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom