Somogyi Néplap, 1989. december (45. évfolyam, 285-308. szám)
1989-12-02 / 286. szám
1989. december 2., szombat Somogyi Néplap 5 ÜLÉSEZETT A PEDAGÓGUSOK MEGYEI SZAKSZERVEZETE Melankólia és harmónia Szakszervezeti törvény kell, nem szövetség! öt és fél órás, maratoni ülést tartott csütörtökön a Pedagógusok Szakszervezetének Somogy megyei intézőbizottsága és az alapszervezeti titkárok tanácsa. A gyakran forró hangulatú értekezletnek a megyei tanács adott otthont. Soós Dezső megyei elnök köszöntötte a résztvevőket, majd Páré Irén megyei titkár ismertette a napirendi pontokat, amelyek két téma köré csoportosultak. Tartalmazták a megyei testület állásfoglalását az országos küldöttértekezleten képviselendő közös álláspontokról, valamint javaslatokat az országos értekezlet négy részprogramjáról, az 1990-re készülő állami költségvetés közoktatást érintő kérdéseiről. Ezt követően elmondta, hogy az előterjesztett költségvetési irányelvek két eltérő karakterű költségvetési koncepciót tartalmaznak: az egyik az 1989-es adószint mellett 13 százalékos árindexre épít, a másik pedig a vállalkozói és lakossági adók csökkentése mellett a fogyasztási terhek 2 százalékos növeléséhez 15 százalékos árindexet számol. A gazdasági válság körülményei között készülő költségvetés négy területen vállalt pirioritást: az oktatás, az egészségügy, a tudomány és a szociálpolitika területén. Mit jelent a prioritás az oktatás területén? — tette föl a kérdést. A költségvetés teljes körű állami támogatással fedezi a bérelmaradást megakadályozó 16 százalékos béremelést, s állami támogatás fedezi az élelmiszerár-emelést és az újabb bérelmaradást csökkentő központi bérintézkedést. Az előadó az 1990-es költségvetést krízisköltségvetésnek nevezte, ami többek között azt jelenti, hogy a Művelődési Minisztériumtól várható — korábban megszokott — pénzek is megszűnnek. A pénzügyi előkészületek ismeretében Szita László, a megyei tanács közgazdasági főosztályának költségvetési irodavezetője adott tájékoztatást a „krízisköltségvetés- ről”. Hangsúlyozta, hogy az 1990-es év átmeneti időszak, áttérés új bevételi elemekre, ugyanakkor a költség- vetési gazdálkodás tartalma nem változik. A „pénzügyesek” általános fenntartása, hogy hogyan épülhet új szabályozás a régi struktúrára. Az új szabályozás lényege, hogy egyrészt minden alapfokú feladatot a helyi ön- kormányzatokra épít, másrészt pedig a térségi feladatokat a városokhoz kapcsolja. A szabályozás alanyai az önkormányzatok. A tanácsi önkormányzatok a költségvetéseket bevétel- orientáltan állítják össze, a bevételekhez mérten szabályozzák a kiadásokat. Bevételi forrásokként egyrészt a helyi önkormányzatok saját bevétele — például személyi jövedelemadó, intézményi működési bevétel, teho-, másrészt pedig az állami támogatás jelentkezik. Az új szabályozás korcsoportosán „támogat": támogatja a 3— 13 éves korú népességet, a 60 éven felülieket, valamint minden települést 2 millió forinttal. A körzeti ellátás feladataiként elmondta, hogy a középfokú oktatás 39 ezer forint, a diákotthoni ellátás 44 ezer forint, a gyermek- és ifjúságvédelem 198 ezer forint, a fiatalkorúak intézménye 140 ezer forint támogatást kap diákonként, illetve ellátottanként. Az előadó hangsúlyozta, hogy az új szabályozás bevezetését semmi sem indokolja, a rendszer nem kész és nem működőképes. A következő napirendi pontként az ülésen azt tárgyalták meg, hogy a pedagógusok szakszervezete csatlakozzon-e a magyar szakszervezetek országos szövetségéhez. Erről különböző vélemények hangzottak el, ám a többség így vélekedett: „miért beszélünk alakuló szövetségről, csökkenő taglétszám mellett? Nem szövetség kell, hanem szakszervezeti törvény! Semmi szükség az ágazati szakszervezetek fölé egy koordináló testületet rendelni. A szövetséggel kapcsolatos elképzeléseket tíz pontban foglalták össze. A bérrendszer reformjának, mint az egyik részprogramnak a megbeszélését is élénk párbeszéd kísérte. Vitás ugyanis, hogy az új parlament megalakulása előtt van-e szükség a pedagógus-bérrendszer reformjára. Az új bérrendszertől többek között a hibás beidegződések — a fizetést eddig meghatározó tényezők, a hároméves bérautomatizmus — megszűnését is várják. Szó esett a Magyar Nemzetben megjelent nyílt levélről, amelyben a nagykanizsai pedagógusok országos sztrájkkal „fenyegetőznek", ha nem kapják meg a 30—40 százalékos béremelést. A miniszter válasza meggyőző cáfolatot nem tartalmazott, s az értekezleten elhangzott, hogy az 1988. decemberihez viszonyított 60 százalékos januári béremelés szemfényvesztés, tíz százaléknál nem lesz több. A hosszúra nyúlt értekezleten többek között szó esett a szociálpolitikai törekvésekről, az oktatáspolitika reformjáról s a képviselő- és tanácstagválasztásokkal kapcsolatos szakszervezeti teendőkről is. Tamási Rita Csendélet, tájképek a Bernáth-teremben Ha azt hallom napraforgó, Van Gogh sárga „napkorongjai” jutnak eszembe, ahogy az örvénylő ecsetvonások valami megfoghatatlan, örömteli, ám mégis zaklatott együtteséből szemkápráztató tűzzed, éget a sárga. Az a sárga, melynek töménysége éppen a megbolyduld lelkű festőművész keze nyomán vált ilyen sugárzóvá, ilyen tömötté. És mosd ismét láttam egy csokor napraforgót. Lankadó, tépett rozsdavörösbe csipkéződő szirmokká.!, olaj- zöld, barna, erőtlen szárakkal „hajoltak” az asztal fölé. Gyökerüket és az életet adó nedvet vesztő növények voltak ezek. S aki megfestette őket, akit mégis megragadott az a „haldokló sugárzás" az egy kortárs festőművész. Hajós Hollanda Éva. A festőnő, aki Itália azúr ege alatt és Franciaország nyüzsgő forgatagában tanulta a mesterséget, de mégis mindig a kecskeméti világ csöndes magányában lelte meg igazi otthonát. Ott, az alföldi vidék nyugalmas csöndjében meditált az évszakok múlásáról és ragadta meg ecsetjével az elmúlás, újjászületés, a virágzás, hervadás sajátosan magyar élményét. Erről „mesélnek" a romantikus és impresszionista ihletésű tájképei és erről vallanak a cezannei formakincséket felidéző csendéletei. Egy nő, Közép-Kelet- Európában ecsetjével mondja el a lélek finom rezdüléseit, s a természet iránti csodálatát. Nem divat manapság tájképeket, csendéleteket festeni, Még kevésbé divat egy lakás díszéül a falra illeszteni. Valóban, Hajós Hollanda Éva alkotásai nem a lakótelepek sivár panelbú- torai között élnek igazán. Ezeknek a képeknek intim hangulatot kell teremteni. Egy szobabelsőt, amely meleg, ahol ott a hintaszék és az ábrándosán konduló falióra ébreszt a szendergés- ből. Hiszem, hogy a legnemesebb virágnál is kedvesebb a pipacs és búzavirág, a bazsarózsa, de még a szomorú napraforgó is megleli helyét egyszer otthonainkban. Akárcsak a folyó menti mocsaras ártér, vagy a fákkal ékesített végeláthatatlan róAz egyházmegyei történeti bizottság törek/ései VALLÁS ÉS KULTÚRA Beszélgetés dr. Körmendy Józseffel Nem kétséges, hogy az egyház és haza szétválaszt- hatatlanok. A közös nyelv és kulturális örökség ébrentartásában fontos szerep hárul az egyháztörténet tudós kutatóira is. Gondoljunk csak többek között Beke Kristóf (1783—1862), Bözinger (Bu- zsáki) Rudolf (1875—1922), Vegele Lajos (1880—1947), Gutheil Jenő (1887—1963), Neumayer Károly (1895— 1967), Pfeiffer János (1897— 1983), Molnár István (1906— 1983), Horváth József (1909 —1985) múltbéli munkássá- ( gára, de nem hagyhatjuk említetlenül a Bonnban élő Adriányi Gábor professzor világszerte ismert tudományos munkásságát, áldozatos kultúrmisszióját és kiadvá- nyozási tevékenységét sem. A Veszprémi Egyházmegye Múltjából című könyv- sorozat 1933-ban indult Pfeiffer János kanonok, az egyházmegye történetének kitűnő ismerője, tudósa szerkesztésében. 1949-ig 13 kötete jelent meg. Ranolder püspök Dr. Körmendy József prépost, püspöki levéltárigazgató, az egyházmegyei történeti bizottság elnöke, a közelmúltban vette át a szerkesztői feladatokat. — Prépost úr! Először arra kérem, hogy az újraindulás körülményeiről, szükségességéről szóljon. — Nagyon fontos, hogy az egyháztörténelem megszakadt fonalát ismét fölvegyük. Most, amikor „átmeneti korban” élünk, vagyis a jelenben, különösen fontossá vált a múlt történelméből azokat az eseményeket, és személyeket megszólaltatni, akik a maguk korában a mostanihoz hasonló átalakításra voltak képesek, a vallás, a nevelés és a hazafiság terén. — Éppen ezért Takács Lajos „Ranolder János veszprémi püspök élete és mun, kássága 1806—1875” című könyvével indítottuk újra 1987-ben a könyvsorozatot. Ranolder működése elsősorban a magyar iskolaügy, iskolatörténet méltatlanul elfeledett jelentős fejezete. Érezte, hogy nagy szükség van a nők, az anyák lelki kiművelésére. Itt példaként említhetem a protestáns részről Veres Pálnét, Leöwey Klárát is. Ranolder érezte, hogy tovább kell lépni, különösen olyan női szerzetes- rendeket akart életre hozni, munkába állítani, amelyek a kor szükségleteit, mind szociális, mind a tudomány és a lelki élet terén, szolgálni tudják. — Ranolder működése folytán a veszprémi egyházmegye öt városában, Veszprémben (kettőt), Pápán, Keszthelyen, Kaposvárott és Tapolcán, valamint Pesten alapított leánynevelő intézetet. De átérezte azt is, hogy nemcsak a közép- osztályt, hanem az alsó népréteget is segíteni kell, azért a Szent Vincéről nevezett irgalmasnővéreknél óvodát létesített, majd elemi és polgári iskolát, hogy a nevelés a kiskortól kezdve egészséges szellemű legyen. Gondoskodott arról is, hogy ezek a nővérek a tanításon kívül, a kórházakban a betegek, a szegények ápolásával és gondozásával is foglalkozzanak. Tab főpásztora Ranolder a leánynépiskoláival jelentősen hozzájárult az Eötvös-féle 1868-i népoktatási törvény megvalósításához, amikor saját pénzéből biztosította a kellő népoktatási intézményeket a plebejus rétegekből származó leányok számára. Tab is szerencsés volt kedves főpásztorát „kebelébe fogadni” 1851-ben tett bérmaútján, ahol a História Domusban feljegyezték róla, hogy: „Nem hagyd látatlanul az oskolát, mert hiszen legkedvesebb élvezete magát a kisdedek körében találni, azokat oktatni, s velük atyai kegyeletét éreztetni.” Ranolder püspök életútját tekintve megállapíthatjuk, hogy elévülhetetlen érdemei vannak a nőnevelés fontosságának felismerésében. A kor kívánalmainak megfelelő iskolaalapításaival, iparfejlesztési tevékenységével, humánus és szociális gondoskodásával erőteljesen hozzájárult a kiegyezés utáni polgári fejlődés kibontakozásához. Maradandót alkotott a jövő számára, korának nagy nevelőjeként tarthatjuk számon. Bátran kimondhatjuk, hogy nemcsak a veszprémi egyházmegyének, hanem a XIX. századi Magyarországnak is egyik legnagyobb főpásztora volt. — Átvéve a szerkesztői feladatokat, mit vitt tovább és mit változtatott a szerkesztői elveken? — Folytatjuk az 1933-ban megindított kiadványsorozatot, mivel az egyházmegye történetének publicitása komoly ügye az egyháznak, de nem akartunk új sorozatot indítani, hanem a megkezdett úton akartunk továbbmenni. Próbálunk azért újítani is. Pfeiffer János szerkesztői munkássága folytán, főleg a kiemelkedő egyházi személyiségek munkásságáról esett szó, ezért mi szeretnénk egyház- községi szinten, vagyis az egyszerű papok szintjén, maradandót alkotni, ami a jövő számára útmutató, tehát példakép lehet! Papi anekdoták — Mivel módosult, menynyiben egészült ki? Kik és milyen művek szerepelnek a jövendő kötetekben? — A jövőben szeretnénk egy papi anekdotagyűjteményt az olvasók kezébe adni. Ennek nagy részét a hajdani Balatonkiliti plébánosa, a 89 éves Huchthausen Lajos kanonok úr gyűjtötte össze, akiről ismeretes, hogy számos történetet, eseményt őrzött meg az utókornak az egyházi élet humorából. Tehát az egyházmegye története, és az egyházközségek története mellett hozzuk a papoknak a személyes dolgait is, egy-egy ilyen kedves epizód elmondásával, a papság életszemléletét szeretnénk megörökíteni. — Tervezzük az egyház- községek történetének a megszólaltatását, valamint az ifjúsági egyesületekről való megemlékezést. Például a KÁLÓT működéséről, tehát mindazt, ami a múltban érdekes, értékes kezdeményezés volt és a jövő számára viszont útmutató lehet. — Szeretném, ha megjelenne a sorozatban a könyvtárban kéziratban őrzött munka Gróf Vóikra Ottó Kér. János (1710—1720) veszprémi püspök élete és jogi harcai címén. Ez azért volna fontos, mert Padányi Bíró Márton (1745—1762) előfutáraként, ő kezdte el a katolikus restaurációt az egyházmegyében: megalapította az első szemináriumot, templomokat építtetett... Most készítjük elő dr. Pfeiffer János „A veszprémi egyházmegye történeti névtára (1630—1950)” című művének — amely Münchenben jelent meg Adriányi Gábor szerkesztésében —, név- és tárgymutatóját, egy, a szerző életművét ismertető bevezető tanulmánnyal. Ez rendkívül fontos a tudományos mű használhatósága szempontjából. — Könyvsorozatunkkal szeretnénk elérni azt is, hogy az egyházi kultúra, művelődés-hagyomány ápolása, anyagának gyűjtése, s feldolgozása milyen halaszthatatlan fontosságú éppen a nemzeti népi múlt, a nyelvi és történeti örökség felmérése szempontjából. Kiadványaink nem egyházi könyvek lennének, hanem családi könyvek, amelyben minden család talál nevelési példákat. Matyikó Sebestyén József
