Somogyi Néplap, 1989. november (45. évfolyam, 259-284. szám)

1989-11-13 / 269. szám

Somogyi Néplap NAPILAP XLV. évfolyam, 269. szám , Ára: 4,30 Ft 1989. november 13., hétfő Siker pénteken és vasárnap A K. Volán kettős bravúrja Minden jel arra vall, hogy a somogyi röplabda - sport legfényesebb feje­zetét írja ezekben a na­pokban a Kapos Volán férficsapata. Az A cso­portban csupán tisztes helytállást várt tőlük a szurkolósereg, de a jelek szerint ez a szimpatikus gárda ezzel nem elégszik meg. Pénteken Budapes­ten a harmadik helyen tanyázó Malév SC-t ver­ték meg ötjátszmás küz­delemben (anyagtorlódás miatt csak ma számolunk be erről a mérkőzésről isi, tegnap Kaposváron pedig újabb nagyszerű diadalt arattak. 0-2-ről fordították a maguk ja-. vára a mérkőzést. Három nap alatt tíz játszma várt tehát rájuk, s ebből hat hozott a számukra sikert. A K. Volán egyszeriben az érdeklődés fókuszába került. Hogy miként? Er­ről szól képes tudósítá­sunk a 4-es oldalon. Négyoldalú külügyminiszteri találkozó Budapesten Miniszterelnök-helyettesek sajtókonferenciája Az Alpok—Adria négyoldalú tárgyalások miniszterelnök-he­lyetteseivel és külügyminisztereivel találkozott a Parlament kupolájában Németh Miklós miniszterelnök A miniszterelnök-helyet­tesek sajtókonferenciájával vasárnap befejeződött a ma­gyar—-jugoszláv—-olasz- osztrák négyoldalú találko­zó. A négy ország külügy- miszterei, illetve miniszter­elnök-helyettesei két napon át tanácskoztak Budapes­ten, azzal a céllal, hogy körvonalazzák az Adria— Duna térség szorosabb együttműködésének lehető­ségeit. Az eseménysorozat záró­rendezvényeként megtartott sajtókonferencián Medgyes- sy Péter miniszterelnök-he­lyettes, Alexandar Mirovics jugoszláv miniszterelnök­helyettes, Claudio Martelli olasz miniszterelnök-helyet­tes és Josef Riegler alkan- cellár tájékoztatta a ma­gyar és a nemzetközi sajtó képviselőit. A találkozó résztvevőinek nevében a házigazda, Med- gyessy Péter összegezte rö­viden a találkozó jelentősé­gét. Hangsúlyozta, hogy a négy ország kooperációjával nem valamifajta integrációt kíván létrehozni, hanem egy szoros szubregionális együtt­működés alapjait szeretné megvetni. Olyan együttmű­ködést kívánnak teremteni, amely az egyes országok kö­zötti jó kétoldalú kapcsolat- rendszerre épül, s azt to­vábbfejleszti többoldalú együttműködési keretté. Magyarország számára azért is különösen fontos az elmé­lyült együttműködés a part­nerországokkal, mert belső átalakulási törekvéseiknek célja, hogy megtalálja az Európához visszavezető utat. A miniszterelnök-helyet­tesi találkozón a leendő együttműködés konkrét te­rületei közé sorolták a szál­(Folytatás a 2. oldalon.) A megyei tanács közleménye Kifüggesztették a választói névjegyzéket Az 1989. november 26-ra kitűzött országos nép­szavazás az országgyűlési választásokról szóló 1989. évi XXXIV. tv. rendelkezései szerint összeál­lított „Választók nyilvántartása” alapján történik. A nyilvántartást november 17-éig a helyi tanácsok hivatali helyiségében közszemlére teszik. A nyil­vántartás megtekintésének pontos időpontját és helyét az illetékes tanács a helyben szokásos mó­don a lakosság tudomására hozza. A névjegyzék kifüggesztésének időtartama alatt a választópol­gárok Értesítést kapnak, amely tartalmazza a vá­lasztói nyilvántartásba történő felvételt, a szava­zókört, a szavazóhelyiség címét és a szavazás napját. Aki a közszemlére tétel ideje alatt ilyen Értesí­tést nem kapott, november 17-éig a helyi tanács vb-titkáránál tegye meg észrevételét. Ezen túl a váJasztójogi törvény alapján bármely választópol­gár a nyilvántartásból való kihagyás vagy a nyil­vántartásba való felvétel miatt a közszemlére tétel időtartama alatt - 1989. november 17-éig — a helyi tanács vb-titkáránál kifogást emelhet. ___I 3 5 MILLIÓS BERUHÁZÁS Gondozóintézet Marcaliban Kertbarátok, kistermelők ÜLÉSEZETT AZ EGYESÜLET VBZETŐSÉGE Az egészségügyi munka kiszolgálására megfelelően rendbentartott épületek, ren­delők, kórtermek szüksége­sek. Marcaliban a kórház területén az új diagnosztikai tömb átadása után rende­ződtek az egészségügyi alap­ellátás föltételei. A Kossuth Lajos utcai régi „zöld-ke­reszt” épületben gondozó intézetet hozott létre a vá­ros egészségügyi vezetése. Az épület adottságait ki­használva az átalakítás so­rán megfelelő munkaföltéte- leket kapott a már régóta itt tevékenykedő tüdőgondo­zó. Az új helyzet tette lehe­tővé a bőr- és nemibeteg- gondozó kialakítását és a szakrendelés elindítását. Ide került a kórház kastélyépü­letéből az ideggondozó in­tézet. Jelenleg még egy kör­zeti szakrendelés kapott he­lyet az épületben. Várható, hogy a körzeti szakrendelés elköltözése után az alkoho- lógíai gondozást is megkez­dik az épületben. A marcali városi kórház csaknem 40 tagú építőbri­gádja tavaly kora tavasszal kezdte meg a belső átalakí­FIDESZ-FELHÍVÁS, GYŰJTÉS A romániai nemzetiségek megsegítésére November 15: az elnyomottak napja Szabó Tamás, a Fidesz tagja felhívást juttatott el szerkesztőségünkbe, amely­ben megemlékeznek arról, hogy 1987. november 15-én Brassóban gyári munkások ezrei vonultak az utcára. Tiltakozni indultak a nyo­mor, az éhezés, a kilátásta­lan jövő ellen. A Ceausescu által „fénykorsza-knak” ne­vezett diktatúrában 22 év óta ez volt a legnagyobb megmozdulás, melyet ke­gyetlenül elfojtottak, majd megtorlás következett. fii Fidesz ezt a napot az elnyomottak napjának ne­vezi. „Gyújtsunk gyertyát aznap este 6 órakor — szól a fel­hívás — és emlékezzünk azokra, akik föl merték emelni szavukat az igazsá­gért, s érezzünk együtt a vi­lág összes elnyomott népé­vel és nemzetével, amelyek mernek lázadni a zsarnok­ság ellen.” November 15-én a kapos­vári Fidesz-csoport tagjai a Május 1. utcában adomá­nyokat gyűjtenek. Minden adományozó egy szál gyer­tyát kap ajándékba. E pénz­ből gyógyszer- és élelmiszer­segélyt juttatunk el a Ro­mániában élő nemzetiségek számára. tásofcat, Az elkészült belső munkák után az épület 1989 őszére kívül is meg­szépült. A gondozóintézet felújítá­sa 35 millió forintba kerül. Az elavult két szeneskazánt is kicserélték két korszerű gázkazánra. A kazánház és berendezésének felújítása 1,5 millió forintba került Máté Lajos, a marcali kór­ház műszaki osztályvezetője elmondta, hogy télen is folytatják a rendszeres kar­bantartási munkát. Jövőre a mosoda felújítását és bőví­tését szeretnék saját bri­gáddal elvégezni, és a váro­si kórház gépjárműparkja részére 10 kocsibeállású ga­rázs építését tervezik. (Jüngling) A múlt héten hívta össze dr. Jasinka János elnök és Sólymos Endre titkár a Kertbarátok és Kistermelők Egyesülete vezetőségét, hogy megvitassák az egyesületté válás kinyilvánítása óta el­telt időszakban végzett mun­káját. A mintegy hetven résztve­vőnek dr. Jasinka János is­mertette az egyesület távla­ti elképzeléseit. Külön ki­emelte, hogy a jövőben nem a langyos állóvíz, hanem a rugalmas, gyors alkalmazko­dás lehet csak az elfogadha­tó politika. Ennek érdekében már most meg kell szervez­ni az információs szolgálatot, a piacképes termékskála sze­rint kell meghatározni a jö­vő évi termelést. Ehhez a munkához meg kell adnia a vezetőségnek a teljes segít­séget. Az önálló jogi sze­méllyé válás adta lehetősé­gek legteljesebb kihaszná­lása végre visszaadhatja a kistermelés igazi rangját. Az elnök röviden vázolta a már ismert természeti lehe­tőségeket, a még le nem szerződött mennyiségeket. Nagy fontosságot tulajdoní­tott a jövőben is a növény- védelmi járőrszolgálatnak, a szakmai -tapasztalatcserék­nek. Fel kell készülni a kor­látozott forgalmú növényvé­dőszerek vásárlásához szük­séges tanfolyamok megtartá­sára is. A tanfolyam költsé­geinek csökkentéséről szól­va dr. Jasinka kijelentette: Egy kertbarátnak nem biz­tos, hogy van 4000 forintja erre a tanfolyamra. De per­meteznie kell, tehát a költ­ségeket kell csökkentenünk. A tartalmas előadói beszé­deket vita követte, mely­ben ismét felszínre törtek mindazok az ellentmondá­sok, amelyek ma a kister­melést gátolják. Molnár Zol­tán, a csurgói kertbarát kör elnöke a kereskedelemben való ellehetetlenülésről be­szélt. Nagy Jánosné Mező- csokonyáról az újrakezdők beilleszkedését szorgalmazta az egyesületbe. Hász Mihály meghívottként kérte az. egye­sületet a mezőgazdasági ter­melők érdekvédelmi szövet­ségébe való belépésre. Baj na József Toponárról külön ki­emelte a jövő évi értékesíté­si lehetőség biztonságát. Hangsúlyozta: az értékesítés szervezőinek nyereségérde­kelteknek• kell lenniük, nem lehet ezt ingyen elvárni. M. T. ÚJABB TANTERMEK ÉPÜLNEK Nyers Rezső és A szakközépiskola feltétele Huszonhét milliós beruhá­zással bővíti iskoláját a nagyatádi szakmunkáskép­ző és szakközépiskola. A munkálatok zömét a városi tanács költségvetési üzeme végzi, de részt vesznek az építkezésnél a szakmunkás- tanulók is, ezzel a költségek csökkenthetők. A négy újabb tanterem ahhoz is se­gítséget ad, hogy a megye különböző településeiről je­lentkezők kereskedelmi szakközépiskolai képzésben részesülhetnek. Jövőre már ezekben a tantermekben ta­nulhatnak a kereskedőjelöl­tek. Claudio Martell! találkozója Nyers Rezső, az MSZP el­nöke és Claudto Mcurtelli olasz miniszterelnök-helyet­tes szombaton megbeszélést tartott. Az eszmecserén fon­tosnak ítélték országaik, va­lamint az MSZP és az Olasz Szocialista Párt közötti együttműködés szélesítését. Nyers Rezső kifejtene, hogy az_olasz külpolitikának tör­ténelmi jelentőségű és össz­európai hatású felismerése a közép-kelet-európai térség, így hazánk felé a határozott nyitás.

Next

/
Oldalképek
Tartalom