Somogyi Néplap, 1989. november (45. évfolyam, 259-284. szám)

1989-11-11 / 268. szám

1989. november 11., szombat Somogyi Néplap 7 ÁLLÁSPONTOK Olvasónapló ’89. (Egy kommunista értelmiségi töprengései) „Jönnek mindenek, jönnek, jönnek, De a hiteim elköszönnek” (Ady Endre) Ki tegye meg az első lépést? Az ÉS karácsonyi számából: „...A tőkés piac a háború után, elindulva a leggazdagabb győztes, Amerika tartalékaiból, ma virágzik. Magával ragadott, serény kis országokat is, veszteseket is. De bizonyos lehetek benne, hogy virágkorát is túléli a történelmi ellentétele, vagy divato­san alternatívája: a kommunizmus, legfőbb bölcselője nevén, a marxiz­mus. Nem kell hozzá politológus tu­domány, a természet törvénye, hogy nincs evolúció alternatívák nélkül. Nem katasztrófája lenne a kapitaliz­musnak, ha ez az alternatíva más lenne. Volt rá példa századunkban: romba dőlt általa a kontinens. Ezért cseng fülembe egy elhasznált köz­hely: ne öntsük ki a gyereket a fü- rösztő vízzel". Továbbá: Morzsol gathatnám a bűnök lajstromát, amelyet a szo­cializmus terhére is elkövettek az elmúlt évtizedekben, megkínzatást és jogfosztást, de bizonyíthatnám azt is, hogy ebben a politikai fejlődés­ben nagyon hátul, kullogó országban a nagy katasztrófa óta kínos szülés­ben, megfogyatkozásban, miként alakult ki olyan társadalmi képlet, vagy nevezzem csak népnek-nemze- déknek, amelyre hitem szerint új korszakot lehet alapozni”. Azt már én tenném hozzá, hogy egy nem párttag íróember, egy sem­leges hazánkfia szájából e szavak biztatónak, igaznak és megnyugta­tónak hatnak. Manapság a szocializ­must annyian, annyifélék és főleg a sokan abból hasznot húzók közül „elsíratják”, keresztet vetnek rá, hogy Tatay Sándor cikkét magam­ban sokszor megköszöntem már neki. (Fenti idézet Tatay Sándor: December, 1988 című cikkéből való). Az olvasás nálam is a kikapcsoló­dás egyik formája. Mindig jellemző, hogy mit tud, mit képes, egyszers­mind mit tart fontosnak adott idő­szakban egy ember olvasni. Én pél­dául mostanában vagy bohókás, rö­vid történeteket tudok csak olvas­gatni, amelyek szórakoztatnak, ki­kapcsolnak. (Kellér Dezső, Kishont F., Királyhegyi Pál könyvei), vagy a másik oldalról a politikai „krimik”: Sötétség délben, Az Arbat gyerme­kei stb. (89. január 16.) A televízió 2-es csatornáján — új­donságként — két műsorvezető tölti be a vendégeket és beszélgetőpart­nereket fogadó vendéglátó szerepét. Külön örültem pl. Ipper Pál megjele­nésének. Pénteken este (január 20.) az MDF és az MSZMP 12—12 fős csa­pata vitafórumot tartott és erről a Tv2 70 percben összefoglalót adott. Az MDF (Bíró Z., Csurka 1. író, Fe­kete Gy. író stb.) érdekes képződ­mény. Létrejöttét az segítette elő, hogy az MSZMP (és általában má­sutt is, a kommunista pártok) értel­miségellenes politikát folytatott és folytat ma is. Azon gondolkodom, milyen programmal lesz képes maga mögé állítani a tömegeket ez vagy az az al­ternatív egyesület. Az MSZMP-nek programja a szocializmus felépítése, de vitáznak azon, jó-e, ha egyáltalán van-e akár perspektívában létező szocializmus, felépülése esetén jobb lehet-e például a jelenlegi jóléti álla­moknál (ezek az árutermelő társa­dalmak — nevén nevezve: kapitalis­ta magántulajdonon alapuló, tehát kizsákmányoló) társadalmaknál? A hatalom ellenőrzésé feltétlenül kell: hiánya katasztrófához vezethet, erre példa az eddig eltelt negyven egyné­hány év. Az Ember ugyanis gyarló, esendő lény. Vezetni csak szentek vezethetnek ellenőrizhetetlenül. A szentet etikai-erkölcsi fogalomként kell itt értenünk, nem vallási kategó­riaként. Szent = tiszta, feddhetetlen, önzetlen stb. (89. január 21.) Jó húsz év után, ma útlevélügyben a rendőrségen jártam. Feltűntek az ott végbement változások (lehet ok­mánybélyeget kapni, borítékot; más a hangnem, valahogy „civilebb” lett ott is minden). Ez az összváltozás le­képezése. Az is eszembe jutott, hogy 56-nak nem kis szerepe van abban, hogy az állampolgári szabadság irá­nyában tudunk lépéseket tenni. A hatalom részéről élénk még a félsz, hogy a magyar képes lesz a dolgait, ügyeinek intézését maga kézbe venni, ha rákényszerítik. Fia­tal rendőreink már mások: udvaria­sabbak elsősorban. A román negatív és a bátorító szovjet példa jótékony hatású. (89. február 9.) Ütik-vágják rendszerünket, amelynek mostanában lesz a 44. év­fordulója. Minden az égvilágon rossz volt (és rossz ma is szerintük!), ami ebben a 44 évben történt. Az ún. alternatív szervezetek (nekik sem tetszik már ez a megnevezés) egyre keményebben és arcátlanabbul lép­nek fel, de egyelőre még félnek. Ha­talmat szeretnének, de sokszor még maguk között is híján vannak az egyezségnek. Első közös (hatalom­ellenes!) fellépésük március 15-én jól sikerült. A legnagyobb baj, hogy a rendszerünk valójában a deklarál­tak ellenére nem demokratikus és nem jogállam! Valóban igaza van Németh Miklós miniszterelnöknek, hogy pártállam vagyunk. (89. március 26.) Azon érdemes lenne elgondol­kozni, hogy a kapitalista rendszer — amelyet kimondhatatlanul is annyira szeretnének nyélbe ütni ismét itthon — mitől vált oly varázsossá nap­jainkban. Talán azért, mert ez a mai nyugati (tehát tőkés világ már nem az a régi, klasszikus értelemben vett kizsákmányoló társadalom világa? Lehetséges? Minden ordenárésága ellenére ez a Marx és Lenin által megálmodott és Sztálin által félre­vitt, tönkretett szocialista rendszer véleményem szerint döntő változá­sokat idézett elő a kapitalista világ- rendszerben is. Szalonképesebbé vált a tőkés társadalom is, mert a fennmaradása függött ettől. Nem volt mindig ilyen: gyarmati háborúk (pl. az angol—búr), az otthoni kímé­letlen elnyomás, világháborúk ki­robbantása, nem volt túl vonzónak mondható. „Szerencséjükre” akadt egy még náluknál is kíméletlenebb despota rendszer, a sztálini rendsze­rű ún. szocializmus, és ők, a kapita­listák jó időben észbekapva, megre­formálhatták társadalmaikat. A tár­sadalomépítés szocialista varriánsa — eddig — nem tudott életképes al­ternatívaként fellépni. Jelentheti-e ez a szocialista eszme végleges vereségét? Távolról sem. Ma, már­cius 26-án, húsvét vasárnapján, azt hiszem, megbocsátható, ha az egy­házhoz való viszonyon való javítást, az értelmiséghez való viszonyt, de a gazdaság teljesítőképességének ja­vítását is zászlónkra tűzzük, mert a jólét csak kíméletlen szigorúságnak lehet a gyümölcse. A tunyaságot egyszer — és mindenkorra száműz­nünk kell! (89. március 26.) Kádár János elvtársról egy rövid ideig tartó, de igen mély és részben kicsit érthető hallgatás után Brandt, a volt NSZK-kancellár beszélt az In- temacionálé bécsi összejövetelén pozitív hangon. Dicsérőleg. Legna­gyobb érdeme: ,Az ellenségkép el­tüntetése”. Ma hallom a rádióban, hogy a Lityeratumaja Gazetában Kádár Jánosról nagy cikk jelent meg, pozitív felhangú, kicsengésű. Nem értem, hogy mi miért szégyell­jük az olyan kiváló politikus és em­ber melletti egyértelmű kiállást, mint amilyen Kádár János is volt?! . (89. március 29.) Olvasom Sinkó Ervin moszkvai naplójegyzeteit (Egy regény regé­nye) és egyre nagyobb meggyőző­déssel tudom felismerni, hogy a pártállam sztálini, de minden létező modellje is egyértelműen káros, el­lenforradalmi, haladásellenes, des­pota, bürokratikus, értelmiségelle­nes, züllesztő rendszer. (89. március 31.) Bibó Istvánt olvasom: Az 1971— 72-ben írott tanulmányát (Az euró­pai társadalomfejlődés értelme) pró­fétai, de egyben aprópénzre váltható gondolatait fel nem fogható módon, érthetetlenül figyelmen kívül hagy­ták az illetékesek. Húsz év késés! Megbocsáthatatlan! (89. április) Ma, 1989. második felének Ma­gyarországán így hangzanak a szentségtörő szavak (leírni azért le­hetett, mert nem itthoni magyar mondta, hanem egy negyven éve külföldön, Argentínában és Kanadá­ban élő magyar származású író, Pablo Urbányi): „Magyarországnak sohasem volt annyira szüksége a szocializmusra, mint ma...” s tovább ,,... akik most az akarják, hogy M-on kapitalizmus le­gyen, nem tudják, mi a kapitalizmus. En tudom, benne élek vagy negyven 'éve.” De hallgassuk csak tovább: „a tőke nem jót akar, a tőke gyarapodni akar, akármint mondja is, aki adja. A kapitalista persze ma más, mint régen. Meg kell magyaráznia, hogy a tőkéjére szükség van, hogy segíti a társadalmi haladást.” S végezetül még egy idézet a vele készített inter­júból (ES 89. VI. 30.): „... a magya­rok mintha nem akarnák észrevenni, hogy a kapitalizmus egy bizonyos jóléten kívül más következményekkel is jár. Látszólag egyszerűbbé és ké­nyelmesebbé teszi az életet, de való­jában az életeddel fizetsz ezért a kényelemért. ” Megfontolandó intések! (89. június 30.) Aki még ma is, 1989. nyarán is kommunistának vallja magát, azt hiszem megerősítést kaphat a nem kommunista honfitárs, Bibó István szavaiból: a demokratikus fejlődés irányában... „A kommunista mozga­lomnak ehhez meg kell tennie mind­azokat az engedményeket, amelyek a parlamentáris demokráciának, mint platformnak az elfogadásából kö­vetkeznek: meg lehet tennie ezeket az engedményeket azért, mert mind­ezek után is marad egy külön, sajá­tos és nélkülözhetetlen mondaniva­lója, ami megkülönbözteti mindenekelőtt a szociáldemokraták­tól, s természetesen minden egyéb demokratikus párttól és mozgalom­Az ország lakosságát egyre in­kább fenyegeti a tömeges elszegé­nyedés veszélye, s ezt mindenáron meg kell akadályozni —■ vallják egyöntetűen a különböző pártok és szervezetek, ám programjaik­ban a megoldást különféleképpen körvonalazzák. A Kereszténydemokrata Nép­párt képviselői úgy gondolják, hogy a szociálpolitikai célokat az állami újraelosztási rendszer zsu­gorításával, nem pedig kiterjesz­tésével kell elérni. Ehhez legjobb eszköznek az egyéni és közösségi kezdeményezések, erőfeszítések ösztönzését, a kisebb közösségek és önkormányzatok szerepének növelését tartják. Elsősorban nem segélyt akarnak adni azoknak, akiknek eltartottjaik vannak, gyermekekről, öregekről, bete­gekről kell gondoskodniuk, vagy azoknak, akik családot, egziszten­ciát akarnak alapítani, hanem azt kívánják, hogy a társadalom pél­dául az adózás mérséklésével, annak átcsoportosítása útján se­gítse elő, hogy az érintettek ma­guk tudják megoldani problémái­kat. Ám bármennyire is nagyra tartják az egyéni és kisközösségi erőfeszítéseiket, és az önkor­mányzatok szerepének növelését, tisztában vannak azzal, hogy szá­mosán különböző okok miatt egyáltalán nem, vagy csak kevés­bé képesek önmagukról^ család­tó/. Ez a mondanivaló abból áll, hogy a kommunista párt tartja és őrzi szilárdan annak tudatát, hogy demokratikus átalakulás nem létezik a társadalmi erőviszonyok radikális megváltoztatása nélkül, és semmi­lyen demokratikus szabályt nem sza­bad arra kihasználni engedni, hogy a társadalmi erőviszonyoknak a demokrácia érdekeivel ellentétes változását fedezzük vele.” (89. július 5.) Ma, 1989. július 6-án, de. 9 óra 16 perckor meghalt Kádár János elv­társ. 77 éves volt. Tegnap szabadult Dajcs Tamás és Kerényi György, két fideszes fiatal, csehszlovák őrizetből. Aug. 21-én fogták le Prágában őket. Magánvé­leményem: megszegték a jelenlegi csehszlovák előírásokat, de a szán­dék (a bocsánatkérés szándéka) jó irányú volt, még akkor is, ha fidesze- sen undok módon történt. Más: tegnap taggyűlés. Elég nagy a zűrzavar a régi párttagok körében is. Fene tudja, mi következik! Re­formkörök pártja? Kommunista Párt? Szerintem ősszel szakadás lesz.. Én nem vagyok a szociáldemok­raták híve! (89. augusztus 30.) Október 6—9. között a XIV. kongresszuson kimondták az új nevű Magyar Szocialista Párt mega­lakítását. Nyers Rezső, a megválasz­tott elnök szerint az MSZMP betöl­tötte hivatását (mi volt ez a hivatás, nem mondta), most új típusú pártra van szükség. Az MSZP — nyugati típusú balol­dali párt. Nem kommunista. A kom­munista eszmék nyílt hirdetésével ma sehol sem lehet létezni, nyerni. Lejáratott eszme lett belőle. Ezért Nyers Rezsőék kényszerszülte meg­oldását megértem, de egyet nem tu­dok ilyen párttal érteni, ezért nem lépek be. A marxizmus-leninizmus (a proletárdiktatúra, demokratikus centralizmus megbukott). Megérde­melten? Ami a demokráciamentes centra­lizmusát illeti — mindenképpen! (89. október 10.) Kerner Tibor jukról gondoskodni. A keresztény- demokraták szerint az ő segítésük és támogatásuk jelenti a szűkebb értelemben vett szociálpolitikát. A Magyar Demokrata Fórum le kívánja szűkíteni a szociálpolitika fogalmát. Mégpedig oly módon, hogy az öregség, a betegség, a több gyermek nevelésével, illetve lakás fenntartásával járó kiadások ne tartozzanak a szociálpolitika kere­tébe. A kifejezetten szociálpoliti­kai problémák — elsősorban rend­kívüli esetek — megoldásában az MDF is nagyobb szerepet szán a jövőben a szakszervezeteknek és az egyházaknak. Nem tartják jó­nak a társadalombiztosítás jelenle­gi rendszerét, véleményük szerint 3—4 biztosító intézetre lenne szükség, ami a vagyoni viszonyok reformjával együtt, már öt éven belül megvalósítható. A Fidesz is úgy látja, hogy a gaz­daság jelenlegi átalakulása széles rétegeket hoz egyre reménytele­nebb helyzetbe, akik saját erejük­ből már nem képesek a kilábalásra. Megoldásként azonban nem az egyedi segélyezést javasolják, hanem egyebek között oktatással kombinált közmunkák szervezé­sét. Szorgalmazzák a szociális munkások hálózatának kiépítését, akik közreműködhetnének a nehéz élethelyzetek felderítésében, és az Nagyon sokan nem értik a peda­gógusokat. Nem értik, miért sze­retnének presztízsnövekedést, miért követelnek fizetésemelést, miért akarják az oktatásügy meg­reformálását, mikor ,fél országra \’aló analfabétát neveltek negyven esztendő alatt”. Közben — anélkül, hogy a sze­mélyeskedés zavaros vizeire evez­nénk — felmerülhet bennünk az a kérdés is: vajon a mérnök, az or­vos, az agrárszakember, a szövő­nő, a bányász, a vasesztergályos mind, mind hibátlanul dolgozott az elmúlt négy és fél évtizedben? Miért kell akkor a nemrég elké­szült úttesteket ismét felbontani, hogyan lehetséges az, hogy a vasú­ti felüljáró alatt nem fér el a moz­dony; hogyan, hogy meghalnak a félrekezelt betegek; hogyan vehet­nek olyan gabonát, amelyik nem hoz szemet; hogyan gyárthat egy munkás egy műszak alatt csupa selejtet; miért volt szénhiány?... Miért? Mi az oka annak, hogy a magyarság általános műveltségi színvonala mindennek mondható, csak európainak nem ? Miért, hogy fiataltól felnőttig csak kevesen tudnak úgy megszólalni, hogy mondataikban lépten-nyomon elő ne fordulna szinte kötőszóként az a bizonyos felszólító módú igealak tárgyas ragozású formában? Aki nem hiszi, hogy így van, járjon utána! A munkahelyeken, a sport­pályákon, a lakótelepeken, a kato­naságnál, az iskolákban... Apropó: az iskolák! Mindeze­kért — mondhatja bárki — tulaj­donképpen közvetetten vagy közvetlenül a pedagógusok is fele­lőssé tehetők. Igaz! De ha ilyen nagy mértékben a pedagógusok munkájától, tevékenységétől is függ a mérnök, az orvos, az agrár- szakember, a pedagógus, a szak­munkás — az egész nemzet — szakmai tudása, műveltsége, ak­kor nagyon is indokolt akár a be­lülről, a pedagógusberkekben megfogalmazott, akár a kívülről követelt változtatás, változás, az oktatásügy megreformálásának igénye. De ki tegye meg az első lépést az oktatásügy megreformá­lása felé vezető úton? Ki lépjen és hogyan? A kormány vagy a peda­gógus? Úgy vélem, ez nem tyúk­elesettek érdeképviseletében is. A Fidesz javasolja a családi pótlék kiterjesztését alanyi jogon a pálya­kezdő munkanélküliekre is. Az SZDSZ véleménye szerint a szűkös erőforrásokat elosztó álla­mi szociálpolitika intézmény- rendszere már nem képes garan­ciát nyújtani arra, hogy megakadá­lyozza széles népretegek elszegé­nyedését. Úgy ítélik meg, hogy a kiszolgáltatottság ellen az elulról szervezett ellenőrzés nyújthat va­lamelyest védelmet. Ezt a felada­tot a helyi vagy területi szinten szerveződő szociális érdekvédel­mi csoportok láthatják el, amelyek létrejöhetnek egy-egy független politikai szervezet keretein belül, vagy több szervezet összefogásá­val. Szükség van azonban az ön- szerveződésen túl pótlólagos for­rásokra is. Addig, amíg az új parlament új szociális döntéseket nem hoz, az SZDSZ több azonnali intézkedést követel. Haladéktalanul szüksé­gesnek tartják a 70 éven felüliek­nek, a létminimum szintje alatt élő családoknak, a súlyos, krónikus betegségben szenvedőknek, vala­mint a három és több gyermeket nevelő családok gyerekeinek ingyenes gyógyszerellátását. Ugyancsak alanyi jogon, térítés- mentes közétkeztetést követelnek a létminimum szintje alatt élő csa­ládok gyermekeinek. tojás probléma. Feltétlenül a kor­mánynak kell megtennie az első határozott lépést úgy, hogy a pedagógus pályának, a pedagó­gus hivatásnak olyan erkölcsi megbecsülést és anyagi elisme­rést adjanak, hogy — ha csak közvetetten is, de — követelni tudjanak tőlük, hogy mércét állít­hassanak fel eléjük. Akkor aztán a kormány lépése nyomán, a követelmények hatá­sára a gyengék, a nem odavalók, a nem alkalmasak kerülnének el a pályáról vagy önmaguktól, vagy úgy, hogy például az iskolaszék egy idő* után kimondaná rájuk a szakmai (pedagógiai, tudásbeli) alkalmatlanságot. Ugyanakkor a kormány lépése nyomán egyre több kiváló képességű ifjú vá­lasztaná az immár vonzó pedagó­gus pályát. S ki tagadná ennek hasznát? Egyértelmű, hogy kivá­lóvá csak kiváló tud nevelni! Ho­gyan tudná egy nem értelmiségi módon gondolkodó, egy nem ér­telmiségi életet élő pedagógus értelmiségi pályára irányítani legjobb, legtehetségesebb tanít­ványait? Ezeknek a változásoknak együtt kell járniuk társadalmunk, a közgondolkodás átalakulásá­val. Mert addig, amíg egy buti­kos, egy trolibuszsofőr, egy kis­kereskedő, egy fagyialtos többet kereshet egy orvosnál, mérnök­nél, tanárnál — tehát amíg az ő tevékenységüket értékesebbnek tartja a mai magyar társadalom —, addig ne is várjunk alapvető változást! Félreértés ne essék, én nem azt mondom, hogy nem tar­tom fontosnak a munkájukat, én csak az értékarányok eltorzulá­sára hívom fel a figyelmet. Ezen változtatni kell! Az ará­nyokon! Európai magyarság, gazdasági — nem stabilizáció —fellendü­lés csak így képzelhető el. Ha gyenge pedagógustól várjuk, hogy kiváló szakembereket ké­pezzen, halálra vagyunk ítélve! De azzal, hogy azt mondjuk jelen korunk pedagógusának: „Hol­naptól légy kiváló, és nevelj kivá­ló szakembereket!” — ezzel nem tettünk semmit, még semmi nem oldódott meg. Addig, amíg a magyar oktatásügyre csak akkor gondolunk, amikor a nagy kalap­ból már minden tárca megkapta vagy kivette a magáét, addig, amíg az évtizedeken át cipelt maradékelv uralja a magyar ok­tatásügyet, addig semmiféle for­dulatra ne számítsunk! Odáig kellene eljutni, hogy ne legyen elérhetetlen csoda vagy amerikai mecénás függvénye egy számítástechnikai terem lét­rehozása, egy tornaterem fölépí­tése, egy videólánc kiépítése, egy nyelvi labor berendezése, egy fénymásoló gép vétele, a gáz-, víz- és villanydíj kifizetése, egy idegen nyelvszakos tanár alkal­mazása, a legmodernebb gépek tanműhelybe állítása — egyetlen iskolában sem. Álljon előttünk a Koreai Köztársaság vagy Indo­nézia példája! Ott még a megszo­rítás éveiben sem vontak el egyetlen fillért sem az oktatás­ügytől. Sőt! Megértették, hogy a befektetett milliók százszorosán, ezerszeresen megtérülnek. Ezt kéne nekünk is tenni. Ne a pilla­natnyi sikereket hajszoljuk! Ezek érdekében lemondani a nem is olyan távoli, nagy célok­ról — bűn. Bűn az ifjúság, bűn az egész magyarság ellen. Hogy aztán melyik kormány lesz, amelyik ezt a fontos lépést megteszi? Azt már nem remé­lem, hogy a mostani, de a követ­kezőnek meg kell tennie. A fela­dat ilyen megoldása nyújthat csak biztos támpontot. Amelyik kormány ezt meg akarja kerülni, az ingoványos talajra téved. Onnan pedig nincs visszaút, ott csak elsüllyedni lehet! Mihályfalvi László Pártok szociálpolitikai elképzelései

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom